A három kívánság

Írta: Nagy Gábor


Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 310



A három kívánság

A kis aranyhal sebesen cikázott a vízben, miközben a nagy ragadozó hal folyamatosan a nyomában volt. Végül a kis hal sarokba szorult. Egy, a fenékre süllyedt fa az útját állta és már nem volt ideje a felszínre emelkedni. Bevetette utolsó fegyverét, s hatalmas áramütéssel megsütötte a támadót. Ez a viselkedés neméppen aranyhalra vallott, mert ő valójában nem volt sem gerinces, sem hüllő, sem emlős, hanem egy fiatal alakváltó a Durra mocsaras, ködös világából, s aki a nagy öreget kísérte hosszú diplomáciai útján. Az idős alakváltó közel állt a sarjadzáshoz. Utódai az általa megszerzett tudást és tapasztalatot majd magukkal viszik a Durra felszíne alá, ahol egy szuperorganizmus lakozik, átszőve a bolygó testét. Az alakváltók mint ősatyát tisztelték és információval táplálták, hogy egy nap öntudatra ébredjen és egyesüljön gyermekeivel.
A Föld volt a következő megálló. A nagy öreg mindenkit elzavart a hajóról, hogy tapasztalatokat szerezzenek. A többiek elvegyültek az emberek között, ő inkább a folyó mélyét derítette fel. Lenyűgözte az élővilág és itt követte el az első hibát. Többször váltott alakot, mint amennyire fiatal teste képes, így ragadt meg a tetszetős, de használhatatlan aranyhal-formában. Kifáradva és fájó testtel lebegett a sekély vízben, melegítve magát az átszűrődő napfényben. Pikkelyeiben speciális baktériumok cukrot, azaz energiát állítottak elő számára. Ez azonban önmagában nem volt elég. Fehérjedús táplálékra is szüksége volt. Kutatni kezdett a homokban, hátha talál puhatestűeket. Többórányi táplálkozás után már rendelkezett némi energiával. Ekkor valami a vízbe hullott a közelében. Egy fémből készült tárgy, amit meghajlítottak és egy zsinóron lógott. Horog. Primitív eszköz, amit az emberek a halászathoz használtak. A végén egy lárva tekergődzött. A fiatal alakváltó ekkor követte el a második hibát. Ahogy a csalit tanulmányozta, utat törtek benne az aranyhal ösztönei. Még abban a korban volt, hogy fizikai kontaktust kellett létesítenie a lemásolandó élőlénnyel és átvette annak primitív érzéseit. Az ösztönök kényszerítették arra, hogy ráharapjon a csalira. A horog rövid ideig fájdalmat okozott neki, amíg le nem kapcsolta fájdalom-érzetét. Azonban gyengesége miatt így sem tudott szabadulni. Amint kiemelték a vízből, belső tudástárához nyúlt.
A férfi részegen dülöngélt a folyóparton, hogy felkeresse megszokott horgászhelyét. Ma megint halat fog enni. Utálta, de az éhség nagyobb úr volt ennél. A halászat közben egyfolytában ivott és zsörtölődött. Átkozta magát, mert még a lakókocsiját is feltette arra a rohadt két párra a kezében, míg annak a fickónak, aki addig csak blöffölt, flösse volt. A kocsi múzeumi darab volt ugyan, de volt benne ágy, tévé, zuhanyzó és egy napkohós sütőszett is. Ami pedig megmaradt, csak egy ócska sátor és a pecabot volt, no meg a megmentett italkészlete. Már abból sem maradt sok. A hét végéig épp’ csak ki fog tartani. Vagy megint beül valahova kártyázni, vagy feltör néhány régi járművet. Egy biztos: nem használhatja a csurig feltöltött kreditkártyáit. Elég egyetlen ilyen hiba és tíz évig üdülhet a börtönvilágban. Ez eszébe juttatta azokat a kellemetlen emlékeket. A Narídia-háborúban a Humán Hajnal nacionalista félkatonai szervezet magas rangú tisztjeként vett részt a kormány oldalán egy bolygó felszabadításában. Győztek, de a támogatóik késlekedtek a zsold megfizetésével. Akkor hozta meg a hibás döntést. Embereivel kifosztott néhány templomot, mire a helyiek ellenük fordultak. Alig sikerült elmenekülniük. Az áldozatok hozzátartozói vérdíjat tűztek ki a fejükre, a terrai kormány pedig szabad kezet adott a sértett bolygó fejvadászainak. Már csak egy maroknyian maradtak. Megrázta a fejét. A baromi rossz helyett csak a kisebbik rosszra fog gondolni. A halvacsorára. Rögtön hányingere támadt a gondolattól, de eldöntötte, hogy róka koma társbérlőt fog kapni ponty úr személyében. S meg is jött az első. Kiemelte a horgot a vízből, de a látványtól majdnem dührohamot kapott. Az úr kétszeresen is kitolt vele. Csak egy rohadt aranyhal... Savanyú képpel nézte a ficánkoló dögöt, ami legfeljebb csak csalinak volt jó. Felkészült a nagy dobásra, amikor is a hal sipítva felkiáltott.
- A picsába! – A férfi ordítva eldobta a botot és hanyatt esett. Lassan feltápászkodott, és közelebbről szemügyre vette a „káromkodó” halat. Az kétségbeesetten vergődött, s szüntelenül szitkozódott, lekörözve a részeg matrózokat is. Ez egy vásárban vicces látványosság lehetett volna, de a férfi ebben a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy a fejével vagy az olcsó piával van a baj. Kezébe vette a furcsa állatot, és ekkor valami szöget ütött a fejében:
- Te a mesebeli aranyhal vagy, ugyi? – kérdezte kásás hangon. – A hal felnézett rá. Az alakváltó végre rátalált a keresett szóra, és hangosan ki is mondta, mire foglyul ejtője hanyatt esett. Az alakváltó a kövekre zuhant. Nem érzett fájdalmat, csak tehetetlen dühöt. Irracionálisan viselkedett. Felidézte az általa ismert összes emberi káromkodást, és kimondta mindet. Arra számított, hogy ettől megnyugszik valamelyest, de csak egyre dühösebb lett.
Mire feleszmélt, már a férfi tenyerében találta magát.
- Te a mesebeli aranyhal vagy, ugyi? - kérdezte az. – Az alakváltó hallgatott, s az információk áramlani kezdtek elméjében. „Mesebeli aranyhal: emberi mese, szerzője azonosíthatatlan.”
Miért hiszi ezt róla ez az ember? Finoman letapogatta a másik elméjét. A férfi tudata zavaros volt az alkoholtól, ez számára kiutat jelentett. Játszania kellett, a túlélés játékát. A biztonság kedvéért pikkelyein keresztül bódító anyagot juttatott a férfi testébe.
- Én vagyok a mesebeli aranyhal és teljesítem három kívánságodat. Jól gondold meg, mit kívánsz ám!
A férfi már éppen el akarta dobni a megkukult halat, de a hirtelen jövő extázis megbénította.
Ekkor a hal ígéretet tett három kívánságának teljesítésére. Vajon mi legyen az? Pénz? A körözés visszavonatása? Nem tudott választani. Amint kigondolt egyvalamit, beugrott másik kettő.
Az alakváltó kezdett nyugtalan lenni. Túlságosan is elkábította a férfit. Vagy döntésképtelen lesz, vagy lehetetlent fog kérni. Ezúttal mélyebbre ment. Tudnia kellett, hogy mi motiválja, vagy mi motiválta annak idején. Meg is találta, amit keresett.
A férfi még mindig gondolkodott, amikor a varázshal újra megszólalt.
- Nem akarod megdugni Emma Cursont?
- Hogyan?
- Mondom, nem akarod megdugni Emma Cursont? – A férfi a név hallatán visszautazott a múltba. Egy évfolyamra járt azzal a dögös bigével. Mit nem adott volna egy vele töltött éjszakért! Ahányszor rágondolt, jobb keze önmagától mozgásba lendült.
- Igen! –felelte buján. Az aranyhal a levegőbe pattant, és röptében változott át. A férfi eltátotta a száját, s arra gondolt, hogy van e nála óvszer. Megrántotta a vállát. Jó lesz így is.
Az aktus sokáig tartott. A férfi kéjmámorban úszott, az alakváltó meg olyan jól színlelt, hogy akár felnőttfilmekben is szerepelhetett volna. Számára az egész semmit se jelentett. Népe sarjadzással szaporodott, és csak azért kezdtek szexuális kapcsolatot más fajú lényekkel, hogy megszerezzék egyes genetikai tulajdonságaikat. Ő is ezt csinálta. Mintákat gyűjtött, amivel tovább gazdagíthatja népe sokszínűségét. Na meg kihátrált egy számára veszélyes szituációból. A végén a férfi kiterült, mint egy rongybaba. Ez volt az a pont, ahol az alakváltó sarkon fordulhatott volna, de az egyik belső regula megbénította a testét. „A játék közben csalhatsz, manipulálhatsz, de meg kell adnod az ellenfélnek a lehetőséget, hogy ő is ilyen trükköket alkalmazhasson ellened!”
Az alakváltó visszaváltozott aranyhallá. Izgatottan várta a férfi következő lépését. Vajon képes lesz anélkül teljesíteni, hogy megint manipulálja a másikat? Vajon ez lesz a határvonal a bukás és egy újabb győzelem között?
- Mondd a második kívánságot! – Ekkor valami olyasmi történt, amire az alakváltó nem is számított. A férfi elfordult és sírni kezdett. Hogy ő szeretne kibékülni a bátyjával. Kénytelen volt újra belenézni a férfi elméjébe. Odabent egy zavart hímnemű embert látott, aki sikertelenségéért mindig másokat hibáztatott. A bátyja iránti érzelmek azonban valósak voltak. Az alakváltó tudta, hogy mi kell tennie. Az ő népe volt talán az egyetlen a galaxisban, amely leszámolt az egymás közötti belső harcokkal és szoros egységet alkotott. Számukra elképzelhetetlen volt a magány, vagy a közösségtől való elzárkózás. Ezt a filozófiát mindaddig nem sikerült idegen fajoknak átadniuk, de ő legalább segíthet egyetlen emberen. Megragadta a férfit, s elkábította, miközben felvette az alakját és átvette annak testvérére vonatkozó emlékeit. Ki fog békülni vele a másik nevében.
George körbejárta az öreg iskolát. Hiába vizsgázott sikeresen épület-karbantartóként, minden sokkal bonyolultabb lett, mint várta. Megkapta az állást és egy háromfázisos támogatást, meg legalább ötven középületet a feneke alá. A rózsaszín köd azonban hamarosan eloszlott és látni engedte a csapdát, amibe belesétált. Nemhiába ment minden ilyen könnyen. Az állam kihátrált a felújítási munkálatokból, s a terhet az olyan balekok nyakába rakta, mint amilyen ő is. Mire végzett az épületek háromnegyedével, a harmadik fázis pénze is fogyóban volt. A határidő komótos lova már feltűnt a horizonton, és egy behajtó ült a nyergében. George a furgonja mellett ezen töprengett éppen, amikor valaki hátulról megpaskolta a vállát. Az öccse állt mögötte mosolyogva.
- Georgie, öleld meg az egyszem öcsédet!
- Öleljen meg téged a kétszázhúsz és menj a francba!
- De hisz békülni jöttem! Ez csak jelent neked valamit!
- Tíz évvel ezelőtt még jelentett volna.
- Pedig annyit szép idő töltöttünk együtt.
- Ahogy mondod! Együtt szöktünk meg otthonról, együtt követtük el a balhékat és együtt is ültünk. A szabadulásunk után közösen döntöttük el, hogy változtatunk az életünkön. Te azonban hanyagolni kezdtél engem, majd beálltál abba a nacionalista brigádba és hiába kértelek, nem akartál szakítani velük. Még akkor sem, amikor ingatagabb lett a helyzetük, mint egy részegnek a földrengés idején!
- De én az emberi fajért harcoltam!
- Igen, igen, harc a mocskos idegenek ellen, akik beszennyezik a kultúránkat. Mondj valami újat, de ne propagandaszöveget, és ne mások szavait! – Phil újra megmerevedett.
- Tudom, nehéz elhinned, de már megváltoztam. Letudtam a múltamat!
- Ha ez igaz lenne, akkor nem patkányként bujkáltál volna a törvény elől! Fenébe, Phil! Mit akarsz te egyáltalán itt?
- Csak ki akarok békülni veled! – Ekkor széttárta a karjait – Jöhet az ölelés? - George mozgásba lendült, de egészen más szándékkal. Grabancon ragadta az öccsét és ellökte a furgontól. Azonban Phil nem adta fel. Olyan volt, mint egy kullancs. Mindennap visszajött és mindennap elzavarták. Észrevétlenül követte a bátyját mindenhová és a legváratlanabb pillanatokban tűnt fel. George az egyik nap egy étteremben tárgyalt két lehetséges hitelezővel, amikor az öccse betoppant, nyomában egy mexikói zenészekből álló bandával, akik előadták „Forgive me George” című számukat, majd egyenesen odasietett az asztalhoz és egy nyitott ékszeres dobozkát nyújtott át neki, amiben egy apró fecni volt „bocsáss meg” szöveggel.
Mindenki őket nézte és pontosan az arcukra volt írva, hogy mire gondolnak. Úgy állt fel, hogy szinte fellökte a széket és kivonszolta Philt a mosdóba.
- Mi a franc van veled? – üvöltötte. - Amióta újra feltűntél, nem csináltál mást, mint teljesen leromboltad az imázsomat. Nem mehetek úgy emberek közé, hogy ne súgjanak össze a hátam mögött! Mindenki rajtam köszörüli a nyelvét. Így akarsz bocsánatot kérni tőlem?
- Úgy gondoltam, a közvetlen megközelítés a célravezető!
George felkacagott: - Ez vagy te! Ennyi eszed van. Fénykorodban sem voltál nagy lángész! - vágta oda még indulatosan az öccsének.
- Talán rossz utat választottam az engesztelésedre, de remélem, ez majd megteszi! – mondta Phil, és elővette zsebéből a kreditkártyákat.
- Nem kell a pénzed! Nem akarok alászállni a mocskodba! – dühöngött George.
- Tekintsd adománynak! – nyújtotta feléje. - Ezzel rendbe hozhatsz egy újabb épületet. – George úgy vette el azokat, mintha szarból lettek volna. Az adósság nagyobb úr a finnyáskodásnál.
- Szóval ezért nézzek el neked mindent? Akkor mondok mást. Feladod magad és annak a világnak a bírái elé fogsz állni, amit megloptál! Ha leülted a büntetésed, akkor tiszta lappal kezdhetünk. - Phil bólintott, majd távozott.
Az alakváltó odakint levedlette Phil alakját, madárrá változott és elszállt. Volt mit átgondolnia. Az akció ugyan sok érdekes tapasztalattal szolgált, de csak fél siker volt. Naivan úgy hitte, hogy ha felveszi a részeg alakját és az emlékeit, könnyűszerrel szót ért a másikkal, de az makacs volt, mint egy köszvény, örvény? Megvan, öszvér. Durrai logika szerint a két testvérnek ki kellett volna békülnie egymással az összetartozás jegyében, de a fiatalabbik erre önállóan alkalmatlan volt, az idősebb testvér pedig a sértettsége mögé bújt. A parton előszedte Phil testét a rejtekhelyről és átadta neki az elmúlt napok emlékanyagát. Két és fél kívánság már megvolt, már csak a maradékot kellett letudnia. Ahogy ezen gondolkozott, teste önmagától mozdult és újra hozzáért Philéhez. Valamit kiszívhatott belőle, de olyan durván, hogy az rángatózni kezdett fektében. Az alakváltó tanácstalanul nézett kezére. „Ezt nem én csináltam.” A nagy öreg valamit belekódolt a testébe. „Kihasznált engem, tehát én is kihasználhatom őt”- vonta le a konklúziót. Újra madárrá változott és visszatért a hajóra. Ott már vártak rá. A nagyteremben ott volt az összes testvére és a nagy öreg is, egy ágas-bogas cserje képében. Számára egyre közeledett a sarjadzás ideje és énjének elvesztése. Egy néma parancsra az alakváltók szétolvadtak és belefolytak a padlóba vésett vájatokba, hogy a nagy öreg gyökereinél összeolvadjanak. Ezer meg ezer tapasztalat, benyomás és érzés cserélt gazdát és olvadt be a közösbe. Az alakváltók egyszerre nevettek magukon és másokon, míg végül az egész hirtelen véget ért. Mindenki ment a maga dolgára, és hajó elhagyta a Föld légkörét. Csak ők ketten maradtak a nagyteremben.
- Te használsz engem, én használlak téged, akció, reakció – mondta az alakváltó az öregnek.
- Olvadj össze velem és mindent elmagyarázok, de a törvény rám eső részét csak akkor teljesíthetem, ha te is teljesítetted a magadét. A játszmád az emberrel még nem ért véget.
- Értem. – Mester és tanítványa összeolvadt, és az utóbbi mindent megértett. Tényleg manipulálták, de csak azért, hogy megszerezze a férfi testéből azt a ritka baktérium-törzset, ami a templom kifosztásakor került a szervezetébe. Egy kis átalakítással remek fegyver lesz az alakváltók számára. Nem voltak hódítók vagy harcosok, de az önvédelem fontos volt nekik is.

Az összeolvadás véget ért. Az alakváltó meghajolt a nagy öreg előtt és távozott. Később elhagyta a hajót is és meg sem állt az első űrállomásig. Ott fog várni a férfira.
Phil teljesen paff volt. Ha visszagondolt az elmúlt két hétre, legszívesebben a sárga föld alá itta volna magát. Csakhogy volt egy bökkenő. Mintha az alkoholizmusát valaki ellopta volna.
Még becsípni sem volt képes, pedig már a harmadik üveg töménynél tartott. Minden a folyóparton kezdődött, bár ez a rész nagyon zavaros volt a számára. Volt benne egy aranyhal meg némi hentergés, de nagyon remélte, hogy nem a hal volt a másik fél. Innentől kezdve tisztulni kezdett a kép. A lista percre pontosan taglalta Phil cselekedeteit, és ettől lett olyan félelmetes az egész. Olyan dolgokat művelt, amit még részegen sem tett volna. Tényleg ki akart békülni a bátyjával, egy sör mellett a kertben. Ehelyett nyilvános helyeken zaklatta. Ráadásul összes pénzét felajánlotta neki, és még azt is megígérte, hogy feladja magát a fejvadászoknak. Őrület! Fejhangon felüvöltött és távozni készült, mire a pincér és a két kidobóember útját állta. Phil végigkotorászta zsebeit, de az adakozás, úgy látszik, annyira jól sikerült, hogy még a szakadásokban megbúvó bankók is eltűntek. Elővette a legelbűvölőbb mosolyát és széttárta kezeit, mire a pincér a háta mögé bökött a konyha irányába. Phil zárásig mosogatott. Később az utcákat járta és annyira elbambult, hogy majdnem föllökött egy puccos hölgyet, aki egy étteremből lépett ki. Ahogy Phil végignézett rajta, felismerte benne Emma Cursont, és feltámadt benne egy nem túl régi etyepetye emléke.
- Szia, Bébi!
- Ismernem kéne magát valahonnan? –kérdezte az gyanakodva, miközben a táskájába nyúlt.
- Nem ismersz meg engem? Beadtam neked az ívest ott lenn a parton!
– Tessék? – hangzott el a kérdés, de ezúttal Emma pasija volt a kérdező, aki éppen akkor ért oda hozzájuk. Egy nagy, fekete óriás volt. Phil egy kórházi ágyon tért magához, bedagadt arccal. Halványan emlékezett rá, hogy szárnyak nélkül repült és egy lámpaoszlop állította meg. Hogy ne kelljen a múlton rágódnia, a távirányítóhoz nyúlt és bekapcsolta a tévét.
Valamelyik idegenellenes párt egy műsorában ostorozta a galaxis többi lakóit. Most éppen a durrai alakváltók voltak a porondon, akik számtalan alakban férkőztek be az emberek soraiba.
A szélsőséges párt által verbuvált szakértők buzgón igyekeztek démonizálni őket. Phil csak félszemmel követte a műsort, amikor is a képernyőn egy animált képsor jelent meg, ahogy az egyik ilyen lény kutyává, sólyommá, majd hallá alakul át. Phil eltátotta száját az eszmélés pillanatában, s a szívéhez kapott. „Megdugtam egy alakváltót!„– hebegte, majd ezt többször megismételte üvöltve, mire berontottak a nővérek és leszedálták. Egy hét múlva jutott ki a zártosztályról. Már volt életcélja: felforgatni az ismert űrt és kinyírni azt a szemetet. Úgy hitte, hogy ez évekbe fog telni, de amikor visszatért a partra, a sátra mellett egy felfújható aranyhalat talált fején űrsisakkal, amire egy cetlit tűztek: „A Plútó mellett várlak!”. Phil eleget tett a felhívásnak, és egy roskatag űrkomppal elvergődött a randipontig, ahol a személyzet a kilátófedélzetre kísérte. Az alakváltó úgy nézett ki, mint akit egy fagylaltautomata hozott a világra. Phil megborzongott a látványtól, aztán megvonta a vállát. A balta nem ismeri az esztétikát, bármit kettévág. Elő is vette a táskájából. Az alakváltó ekkor emberi alakot öltött és így szólt:
- Ááá! Most jön a bosszúállás rítusa. Ez biztosan érdekes lesz!
- Akkor vágjunk is bele!- üvöltötte Phil és az említett tárgyat a másik fejébe állította. Az alakváltó megtapogatta a baltát. Mivel a csapás előtt átrendezte agyának belső felépítését, az nem ártott neki. Kihúzta, miközben a teste azonnal begyógyította a sérült részt.
- Érdekes tapasztalat. Nyugodtan kijelenthetem, hogy én vagyok az első a népemből, akit baltával akartak megölni. De sajnos ezt „elbaltáztad”! Javasolnám, hogy térjünk a tárgyra, de úgy látom, az utazótáskádban lapul még pár eszköz. Használd hát őket! – Phil így is tett. Az elkövetkezendő órában ledöfte, lesavazta, felgyújtotta, lelőtte az alakváltót és jól meg is verte. Azonban az mindent túlélt és széles vigyorral az arcán mindig megköszönte az új tapasztalatot. Ekkor nyílt az ajtó és a pincérek két főre való ételt hoztak. Az alakváltó leült:
- Most, hogy lehűtöttük a kedélyeket, felteheted a kérdésedet. – Phil is leült.
- Akkor kezdjük azzal, hogy miért kúrtad el az életemet? – Az alakváltó megmerevedett.
- Most valójában arra gondolsz, hogy miért avatkoztam bele az életedbe?
- Igen!
- Én téged manipuláltalak, a mesterem meg tudtomon kívül engem. Meg kellett szereznem egy baktériumtörzset, ami annak a templomnak a kifosztásakor került a testedbe. Sajnos a műveletet nem ment zökkenőmentesen. Lehetnek még komplikációk.
- Ennyi? Belőled bábot csináltak, belőlem meg hülyét? Szerinted ez így rendben van?
- Mivel a tapasztalatot és a tudást minden másnál többre tartjuk, ezért nem érzünk haragot azok iránt, akik erre használnak minket. Cserébe mi is használhatjuk őket. De nézzünk téged! Csak jó dolgokat tettem veled. Megszabadítottalak az alkoholizmusodtól, hasznos célra költöttem a pénzedet és kibékítettelek a bátyáddal. Legalábbis megtettem helyetted az első lépést. – Phil felkapott egy széket, és szétverte az alakváltó fején. – Bohócot csináltál belőlem és kihasználtad a vágyaimat! S hogy kezdjek új kapcsolatot a bátyámmal, amikor a nevemben azt ígérted, hogy feladom magam! Tényleg azt gondolod, hogy további tíz éven át fogok várni erre?
- Elismerem, hogy átgondolatlanul használtam a rítusaitokat, de itt te vagy a hunyó. De megmutatom neked a kiutat.
- Megsúgod nekem, hogy hogyan nyírhatnálak ki?
- Ha elmondanám, se lennél képes rá. Viszont annak a világnak a törvénye, ahol fosztogattál, megengedi, hogy a bűnös helyett átvállalják a büntetést. – Phil értetlenül nézett rá. – Mivel még van egy kívánságod, ezért, ha így akarod, átvállalom a büntetésed.
- Miért tennéd meg ezt értem?
- Mert nálunk ez is a játék része. A túlélés érdekében lefektettünk bizonyos szabályokat, amiktől akkor sem térünk el, ha a mérleg nyelve felénk lendül. Ha nem tartanám magam ehhez, akkor ott helyben mérget lövellek beléd és nem elkábítalak. Fogadd el vagy kívánj mást, de legalább öt évig nem mehetsz a bátyád közelébe!
- Miért?
- Ha még ebben a hónapban felkeresnéd, akkor azt ő úgy értelmezné, hogy nem tartottad be a szavad. Különben is, nézz magadra! Hiába vagy józan, az egyetlen célod a bosszúállás volt. Gondolom, az sem tudod, hogy ezután mihez kezdesz. – Phil magába nézett és rájött, hogy a másiknak igaza van. Eddig menekült. S most, hogy teljesen józan volt, így sem tudott semmi értelmes dolgot kigondolni. Az asztalra csapott.
- Hát jó! Elmegyek és mindent újrakezdek. Remélem, hogy soha a büdös életben nem látlak többé! És remélem, állod a szavad!
- Erre mérget vehetsz! – Az alakváltó felállt. – Egy ölelést, testvér?
- Előbb ölelnék meg egy szarból formázott szobrot, mint téged! – dohogta Phil, és magára hagyta az alakváltót. Az megette az összes ételt és útra kelt, hogy teljesítse a vállalását. Feladta magát azon a bizonyos bolygón - természetesen emberi formában -, ahol még aznap átszállították őt egy büntetőtelepre. Ott robotolt a többi rabbal a két nap gyilkos tüze alatt a kőbányában.
Phil tartotta magát az ígéretéhez. Az űrt járta és fejvadász lett. A fejpénz felét továbbküldte a bátyjának egy közös ismerős neve alatt. Az egyik akció közben találkozott Emmával, aki énekesnőként dolgozott egy űrállomáson. Eleinte kerülte őt, míg végül nem bírta tovább, és egy vacsorameghívás alkalmával bocsánatot kért az évekkel ezelőtti tévedésért. Elmesélte neki az egész sztorit. Emma dőlt a röhögéstől, és miután a feszültség feloldódott, a dolog ment a maga útján. Az alakváltó végül is teljesítette az összes kívánságot, de a munka oroszlánrésze így is Philre maradt. Most már volt életcélja.