Sánta Zsolt

Szlovákiában, Rév-Komáromban élek (1974-ben születtem Dunaszerdahelyen, Szlovákiában), a Debreceni Egyetemen végeztem 2012-ben néprajz szakon, bakalárként.
Közel 22 évet éltem Kelet-Szlovákiában, Nagykaposon, ez alatt, az ottani gyűjtőútjaim során szerettem meg a néprajzot (2008-ban), és rá egy évre jelentkeztem a Debreceni Egyetemre, néprajz szakra, amit sikeresen el is végeztem. Ennek köszönhetően a gyűjtőútjaimat már tudományos módon meg tudom szervezni, és célirányosan, hosszabb-rövidebb utakat tudok magamnak szervezni. Az egyetem egy jó támpont, a további, önerőből való képzés pedig, ha az ember jól akarja végezni a munkáját, elkerülhetetlen.
A versírásról. Verseket már gimnazista korom óta írok, korábban az alapiskolában prózákat írtam, amelyekkel döntős helyezéseket is sikerült elérnem, de igazán verseket intenzíven 2008 óta írok. A Poet Ékkövei című verses antológiában 10 versem szerepel, kitűnő költőtársaim között (2009-ben jelent meg). Saját verseskötetem 2005-ben magánkiadásban látott napvilágot „Lágy fuvallat már a lelkem” címmel. Azóta számos magánkiadású verses Antológiában is megjelentek verseim.
Hogy egy sablonnal éljek: A költő ír, mert nem tehet mást, és kapukat nyit lelke világának ösvényeire.


...
Mint az estek

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
No. 4

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Univerzum

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Téli képek

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Valahol

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Kevés Hellas

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Kevés Hellas

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Légy az

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Ember

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Diogenész

Szerző: Sánta Zsolt

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja