Levél hozzád

Írta: Sánta Zsolt

---

Közzétéve 8 hónapja

Megtekintések száma: 140

---

---

 

Levél hozzád

 

 

 

Kedvem lenne csak
bámulni téged,
akár gyertya az örök
sötétet,
akár anyját a gyermek,
és vérüket az
örök lázadók.

 

 

Kedvem lenne
végigsimítani hajad,
ahogy az éjjellel
teszi a pirkadat,
ahogy a lenyelt bor
a torok mélyét,
és kitalálni,
mettől meddig
vagyok ember nálad.

 

 

Tudod, kevés most
minden kimondott szó.
Az ember vár, és
meg nem élt éjszakák
civódnak lábainál,
ahogy az unatkozó macskák,
ahogy a lángra kapott
és csillagok poraira hullt
éjszakák.

 

 

Tudod, a várni rég kevés
már. Csatakokba szedve
száradnak a tornácon
a kévék, a sarlók
rozsdásak az asszonyok
melleinél, és valami
szörnyű vihar kel messze,
akár a paraszt kezében
a kasza, ha serceg és izzik.

Tudod, elfáradtam.
Lassan fekszem le,
és lassan virrad is.
Tótágast áll a Nap,
kezében a gyönyörök
szétszórt aranyszálaival.

 

Ma megláttam arcod
a keskeny víztükörben.
Csöndes volt és szelíd,
mint egy isten vagy
csak egy gyenge esendő,
nem tudom. Hajnalok
terítenek ágyat nekünk,
csöndben, vizes kezekkel.
A nedvessége szokatlan,
az íze üdítő, akár az ősz
ajkán az utolsó aszúszemek.
Rajtad felejtettem szemem,
és remélem, visszatérek
az örök mezők fény itta
szertelenségébe.