Írta: Sánta Zsolt
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 297
Boríts be...
Ha fázok, boríts be avarral,
ne érezzem az idő vasfogát,
úgyis majd elhordja a konok
szél, és minden suttogása
a halálról beszél.
Ha fájok, ne anyámként nézz
rám, ő szerető szavakkal
sóhajtozott. Ne légy az
esztelen, a bolond,
mint a sosemvolt
nagyanyám.
Ha érzek, kicsit közelebb
ülj, és érezd át
az univerzum minden
haldokló csillagát,
ha fogom kezed,
lassan és tört szemekkel
ahogy vigyázok rád.
Ha mennem kell, engedj,
és a végtelen fák
idegmaró sóhaját
halld, s ahogy
léptem vegyül
a haldokló levelekkel.
Ne kérj tőlem semmit.
Vagyok, ki vagyok,
az űrök lehulló csillaga,
pedig csak egy
kövön ülök,
míg kinyílik az ég
örök és hűs ravatala.