Pápay Eszter

Vácott születtem, 1967-ben, Szent Mihály napján. A keresztségben az Eszter nevet kaptam, amitől tízéves koromig ösztönösen szabadulni szerettem volna. Ma már értem miért és azt is, mi értelme mégis annak lenni, aminek és akinek az ember született. Gyerekként nagy hatást gyakorolt rám az extrém mennyiségben elolvasott mese, Attila véres szárszói inge és a felismerés, miszerint nem mindenki látja értelmét a hangyák etetésének. Korán kezdtem írni, s az elmúlt évtizedek alatt sokféle formában műveltem ezt a dolgot: írtam riportot, publicisztikát, forgatókönyvet, dalszöveget, bohózatot, miegymást. A művészetekhez való vonzódásom az egyik legmeghatározóbb tényező az életemben; a szavakkal való alkotáson túl a zene és a képi kifejezés különösen közel áll hozzám. Szemlélődő és kutató természetem elsősorban az emberi lélek rezdüléseire kíváncsi . Ez foglalkoztatott illetve foglalkoztat pedagógusként, újságíróként, szerkesztő-riporterként, költőként és mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ezért indultam hivatás szintjén is a pszichológia irányába. Írói feladataim mellett alternatív terápiákkal, elsősorban művészetterápiával foglalkozom. Azon barátaim és kollégáim akik igazán ismernek, a világ egyik legrealisztikusabb misztikusaként gondolnak rám. Akik nem ismernek, - nos, azok számára is van még esély.

Megjelent köteteim:        

                                           A gyógyszer neve: megbocsátás ( lélekpatika ) 2010

                                          A magányos dervis tánca   (egyperces lélekmesék, novelláskötet ), 2014

                                          Ahogy tőlünk telt (interjúkötet, társszerzőként),   2015  

                                          A tükör ott benned ( verseskötet ) , 2016

                                                                    (ennek része a „Szélpalota” című gyermekversciklus, 2006-ból)

                                          Legendák a mostról (verseskötet), 2020

Önálló kiállítás: „Nézzétek a mezők liliomait”, 2003