Nevem, Lovass Adél, választott név. Mikor 2015-ben elkezdtem a magam örömére írni, szükségét éreztem énem alkotói oldalának keretbe foglalására, megjelölésére. Más ez a személy, mint az, aki dolgozni jár, gyereket nevel, takarít, mos és főz. Aztán arra jöttem rá, hogy mégsem teljesen más, hiszen mindig arról a személyről írok, aki dolgozni jár, gyereket nevel, takarít, mos és főz. De közben érez. Figyeli saját belső rezdüléseit, titkos vágyait, rejtett adottságait - azt az oldalát, melyet talán sose lát senki, vagy csak a kiváltságosok. E kettősség feszítő erejéből születtek írásaim, műfajuk szerint versek és novellák.
Kezdetben csak a fióknak írtam műveimet, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy magyartanári képzettségem miatt nem nagyon mertem átlépni az irodalom pantheonjának a küszöbét sem. Nem voltam abban biztos, hogy szabad-e, merhetek-e én, avatatlan, oda bekopogni egyáltalán, hol az általam ismert és tisztelt „nagyok” léteznek. Aztán győzött a belső kényszer. S ha valaki alkot, szeretné is az alkotást mások elé tárni.
Első, bemutatkozó verseskötetem 2021. áprilisában jelent meg, címe: bármi-NŐ. Verseim zöme a női lét nehézségeivel foglalkozik. Témái között szerepelnek a családon belüli és kívüli abúzusok, az anyasággal járó érzések, abortusz kérdése, az öregedés jeleinek észrevétele, én- és Istenkeresés, a természet szépségeiben való gyönyörködés és az azért való aggódás, vágyak kielégítetlensége, gyermekhalál, gyász, a lét általános kérdései.
Rólam és alkotásaimról, céljaimról még többet a www.lovassadel.hu oldalon lehet megtudni.