Villax Richárd

Írásaimból élek, szabadidőmben metrót vezetek. De lehet, hogy fordítva.
Az olvasók pechére a Puskás Stadion és a Keleti Pályaudvar közti alagútszakasz túl
hosszú, s a benne eltöltött unalmas percekben történetek, verskezdemények támadják meg
elmémet. Még nagyobb baj, hogy ezeket később otthon le is írom.
Ha nagyképű lennék, megjegyezném, hogy egyetlen önálló kötet (Fanyűvők, 2016.)
mellett számtalan antológiában szerepeltem. Ha kisképű, akkor még hozzáteszem: ezek mind
mikro példányszámban fogyott kötetek voltak. Még a netes megjelenéseim is nagyobb
olvasottságra tettek szert. Ezeken kívül számtalan, kis port felvert riport, cikk, beszámoló
boldog létrehozója voltam.
Élvezem tehát a külső elvárások nélküli alkotás örömét. Ezért műfaji zsánerem sincs.
Legtöbbször a halál különféle megjelenési formáit próbálom ábrázolni írásaimban, valahogy
ezek jönnek leggyakrabban. De szívesen kalandozok a szatíra, és az (általam vélt) humor
irányába, vagy éppen poszt sci-fit írok, néha pedig költői vénámat folyatom.
Érdemes, hiszen legalább egy lelkes olvasót, aki jól szórakozik e műveken, magam
mellé állítottam az évek alatt. Más lapra tartozik, hogy az is én magam vagyok.