Változatok csöndre
Írta: Fehér József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 370
Változatok a csöndre
Ez a címe Király Lajos író, költő, műfordító legújabb, 29. könyvének. A szerző
pályafutásának ötvenedik évfordulójára jelentette meg az idén a kiadó. Szép kivitelű
verseskötetének alapmotívuma a csend, akarom mondani a „csönd”, mely csodálatos ívét
alkotva könyvének, „rabul ejti” az olvasó tekintetét gondosan szerkesztett, kilenc ciklusán át.
A szerző válogatott és új verseket, versfordításokat tartalmazó kötetének költeményei nagyon
is mély értelműek, és olykor filozófikusak is. Az élet összetettségét tárják elénk a maga
szépségében a költészet csodálatos eszközeivel.
Király Lajos szerint mindennek van csöndje: a kezdetnek és a végnek, a születésnek és a
halálnak, s a lét valamennyi mozzanatának. Példaként álljon itt néhány idézet könyvének
azonos című nyitóverséből! „A Csönd a hangok között feszülő, éltető,/ szenvedő tüzek, hitek
és katarzisok csöndje!”// Vagy: „A Csönd a szeretet csöndje,/ a reménykedés csöndje és az
áhítaté,/ a megbocsájtás csöndje és a megértésé;”// „a bátorság erős-akaratú csöndje és a
reménytelen meghunyászkodásé.”// De említhetném az érzelmek küzdelmének, az öröm és a
szeretet, a szerelem, s az ölelkezés és a simogatás csöndjét.
A szerző nem feledkezik meg a „hatalom csöndjéről”, „Isten ujjának felemelő csöndjéről” és
„az emberi lét reményteli küzdelmeinek csöndjéről” sem. Ciklusokba foglalja a fenti
gondolatkörökhöz fűződő érzéseit.
Csodálatos képekben vetíti elénk a természet csendjét kötetének első ciklusában. A
„Meggyfavirág” című versében a gyermek öt ujjához hasonlítja a kitárt szirmú virágot. „akár
a gyermek bársony ujja./ Jövőt mutat megújulva”. Szép lírai hangulatot áraszt az alábbi négy
sor is az „Egy sziget” költeményében:”Csend a fák közt/ válladra hull/a nap lassan/
bealkonyul”// A zenélő szív metaforával kezdi legutolsó versszakát és fejezi ki örömét a
leszálló estben. Gyönyörű metaforákkal találkozunk még a „nyár végi esti képek” című
versében is. Idézem itt is az utolsó versszakot: „Csillagok csobbannak/ és beborít mindent/
hűs szárnyaival az éj”//
A „Lélek csöndje” ciklusában is szép hangulatteremtő versekkel találkozunk. Ellentétes
gondolatokból teremti meg a kozmikus atmoszférát a „Pillanat hatalma” című költeményében.
Íme: „Tücskök zenéje zeng az éjben/ vibrálnak messzi csillagok./ Szívem telve tücsök
zenével,/s benne dalolnak friss dalok.”// Végigolvasva a verset, az az érzésünk támad: csakis a
szép pillanatok adnak, adhatnak erőt ahhoz, hogy felül tudjunk emelkedni a mindennapi
gondokon.
A „Vadlibák szállnak” című versében alapvetően az őszről ír. Az elmúlt nyárra már csak
tűnő álomként tud gondolni. „elszállt/ a nyári énekes pacsirta. - /Be szép volt, mikor dalával/
A kéklő eget teleírta!”/ A költői lélek szárnyalásával azonosítja a pacsirtát, akinek éneke
szívből jövő költemény. Végül ugyancsak egymásnak ellentmondó képekkel teremt
kozmikussá növelt, csodálatos hangulatot: „Szívemben csönd! – És vadlibák/ Szállnak búsan,
rikoltozva”.// Gyönyörű allegóriával fejezi ki a békét, amikor „A csönd nyugalma”-ban így
fogalmaz: „A csönd nyugalma rám terül/ szívemben béke hegedül”/ Égi szférákig vetíti ki
szíve nyugalmát egy szép megszemélyesítéssel: „Csodás e tiszta csönd zene/ mintha sok
csillag zengene”//
„Az édenkert elvesztése” című költeményében a szomszédos kert gyümölcsfáinak oktalan
pusztítása ellen emeli föl szavát Király Lajos. Verse azonban a Földön minden kivágott
gyümölcsfáért kiált. „Fűrész zúgott: fák jajdultak,/dőltek, hulltak nagy halomba:”/a „mohóság
hajtott mindenkit, - / egy fának sem volt irgalom! – -„ //
Olthatatlan vágyakozással, a „Légy velem” című költeményével indítja „A szerelem csöndje”
ciklusát. Arra kéri a szívének-lelkének édes leánykát, hogy élete minden pillanatában
2
mellette legyen. S egy nagy kéréssel: a „légy velem, mert meghalok, ha nem leszel enyém!”//
- zárja versét. Gyönyörű allegóriával kezdi és folytatja a tavaszról írott költeményét is:
„Bogarak pattannak a Napból/ Széthordani tündér-meleget/ Virágba oltani édes terheket”/
A szerelem, mint tudjuk, nemcsak boldogság, de olykor szenvedés is! Ez Király Lajos
„Szeretni és szenvedni”című verséből is egyértelműen kiderül. Íme az utolsó két versszak:
„Hányszor éreztem szerelmed/ Gyönyörű csillagrendszerét// Mely hozzád vonz és taszít/
Szeretni, szenvedni megtanít”// E ciklusából megismerhetjük a szeretett nő szépségét,
varázsát és a szerelem megannyi változatát.
A költő szerint a világmindenségnek, s így benne az embernek is van csöndje. Úgy véli,
bennünk eredendően ott az ősi béke, amire mindenki rátalálhat. Egyik versében az elsüllyedt
Atlantiszt keresi, majd a mély tengeri világ tökéletes rendjét szemléli. Ezt azért teszi, mert a
mély tengeri világ szintén része a mindenségnek. Megkérdezi a „Kérdések a világról” című
versében, hogy „Mi a lét?/ Álom vagy valóság?/ Álmodjuk azt, hogy élünk,/ vagy átéljük azt,/
hogy álmodunk?”// Egy későbbi költeményében már a mindennapi valóság mezejére lép,
amikor arra keresi a választ, hogy „Mikor kívánhat az Ember/ az embertől emberséget?”/ S
gyönyörű metaforával ad magyarázatot rá: mindez csakis akkor lehetséges, mikor már a
„félelem fekete szárnyú angyalai/ nem zúzzák szét a remény/ megszentelt katedrálisait.”//
Az „Időtlenség boldog himnuszával” című versében elképzeli, hogy egy időalagúton át a
galaxisba szállunk, az „Űrutazás”-ban egy „verstudósítással” követhetjük nyomon, érezhetjük
át, amit egy űrhajós érezhet az utazás során. „Szállunk, suhanunk/ a Mindenségben: -/a
képzelet röpít/villámló szárnyain.”//
„A mesék szépséges csöndje” ciklusából a Csöndország versét emelném ki, ami csupa játék és
gyönyörűség. „ Csöndországnak csönd a fája,/ Csönd-madár száll csöndes ágra./ Csönd a
csönddel táncot járja,/ Csönd zene száll a világba:”// A Repülj táltos repülj-ben arra kéri a
táltost, hogy kell a szeretet, kell a csodás virágpor – hogy megszelídíthesse az emberi
gonoszságot. Az „Isten ujjának intő csöndje” ciklusában eljut a költő annak felismeréséig,
hogy „Isten és ember egy:/ a tökéletesség kívánata./ Mikor Istenhez könyörgünk,/akkor a
bensőnkben szunnyadó/ békességhez, jósághoz/ és tiszta harmóniához könyörgünk.”//
„Az emlékezés csöndje” ciklusában a meghitt, szép gyermekkori élményeit veszi sorra és
meséli el nekünk a költészet nyelvén. Megismerhetjük édesanyját, a szülői házat, szívének
kedves zalai tájat. Kitágul ez a kép „A fájdalom és az elmúlás csöndje” ciklusában, amikor
egy-egy versben szeretteire emlékezik, akik örökre eltávoztak az életéből, mint a nagyapja,
nagyanyja, édesapja. De ebbe a ciklusba vette azon költeményeit is, amiket egykor
költőbarátokhoz, mint például az eltávozó Pék Pálhoz, Sellei Zoltánhoz vagy az akkor még
nyolcvan éves Fodor Andráshoz írt.
Szép záró része a kötetének az „Én álmodtam a csöndet” ciklusa, melybe versfordításait
szerkesztette Király Lajos. Megtalálhatjuk itt kínai, latin, francia, spanyol, angol, amerikai,
sőt még hindu és mexikói költők verseit is, mintegy negyvenet. Befejezésül idézzünk Michel
Cahour francia költő „Csönd hangjai” című költeményének utolsó versszakából két részletet!
„Csókolj meg az áldott csöndben! –„/ És írjad le nekem a szavakat:/ a csönddel teli, a
csöndről suttogó szavakat,”/; „amelyek oly csodálatosak,/ mint eső után – a szivárvány!”//
A „Változatok a Csöndre” című könyvével egy gyönyörű verseskötetet helyezett el Király
Lajos, Krúdy-érmes író, költő, műfordító, a Magyar Kultúra Lovagja az idén a költészet
oltárán.