Te-l-hetetlenség - II.
Írta: Tatár Nikoletta
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 360
I. rész
2014. 11. 17.
diótörés vagy vonatjegy vagy türelem
Kedves Y!
A Könyvszalonban jártam Bereményi Géza könyvének (Vadnai Babi, Magvető Kiadó, 2013) bemutatóján. Beszélgetésen vett részt a nemrég megjelent regénye kapcsán, de abból kiindulva alkotáslélektani, alkotótechnikai, valamint világlátási, világértelmezési kérdések - válaszok is szóba kerültek. A történelmi korokról, korszakokról, korszakváltásokról tett említést, arról, hogy a történészek nem a dátum szerinti századfordulókban gondolkodnak, nem azok határán tagolnak, hanem másfajta idő-és korszakhatározó rendszerük van: eseményekhez köthető, esemény-alapú. A történések, események hatást gyakorolnak a társadalmi gondolkodásmódra, szemléletváltást idéznek elő, ami szintén nyomon követhető a korszakolásban. Ezt rávonatkoztatta a saját megfigyeléseire, regényeire. A hetvenes éveket a pangás, az eseménytelenség, egyfajta várakozás időszakának tartja.
Többször is eszembe jutott már, és elméláztam azon, hogy Téged és engem születésünket tekintve mindössze néhány nap választ el egymástól.
...És mindössze néhány kilométer, és végtelenül örülök annak, hogy az idő, valamint a tér is áthidalható a számunkra!
Tehát a napirendem. A reggeli hajrá fél héttől nyolcig – fél kilencig tart, az óracsörgéstől számítva az iskolás- és óvodáskorú gyerekek megfelelő helyekre történő elkísérésével bezárólag (jó kis biciklizés, reggel a töltésen dolmányos varjak és egy lány, aki a napindító tai – chi gyakorlatát végzi). Fél kilenctől fél háromig itthoni tevékenységek zajlanak (széles a repertoárunk: a párnacsatától a babaalbum íráson át a porszívózásig sokminden belefér), ketten vagyunk Tarsa fiammal, aki egy mormota. Tizenegy körül lefekszik aludni és fél háromkor ébred, ha ezidőtájt érsz ide, megúszod a párnacsatát és az autóskönyvek képanyagában való elmerülést. Viszont nem úszod meg a máglyarakásomat. A délutáni csúcs fél négytől ötig, fél hatig tart, ekkor gyűjtjük be Tarsával a testvéreket. Ez valamennyire rugalmas: a fiúk úszásnapjain lerövidíthető, mert hétfőn és pénteken csak az oviba kell mennem Árnikáért. Az bármelyik napra vonatkozhat, hogy beviszem a lurkókat a férjem munkahelyére délután, és ő hozza haza őket, én meg szabadságra megyek, ez a verzió fél öttől érvényesíthető.
Azt írtad, időközönként Győrközelben van dolgod. Ha ez nem az az időszak, akkor én is lehetek menetképes, meg tudom szervezni. Akár Martonvásárban is találkozhatunk, ha éppen arra van dolgod, és akad némi szabadidőd. De Komáromban is szívesen megkóstolom a somlóit, ha azt a társaságodban tehetem, vagy elkísérlek Bécsbe az üzleti utadra, és megnézzük, megvan-e még a kedvenc pandám, vagy visszaadták a kínaiaknak.
Szóval vegyem a vonatjegyet, álljak ki az út mellé stoppolni, vagy pucoljam a diót a máglyarakáshoz???
Már nagyon hiányzol!
Sok puszi: X
U. i.: Természetesen türelemmel kivárom a soromat. A spontán találkozás lehetősége is maximálisan felvillanyoz amennyiben nem látsz még előre, de alkalom adtán errefelé tekered a kormányt. Ha a környéken jársz, értesíts, vagy egyszerűen csak nyiss be!
2014. 11. 18.
ősrégi beidegződés
Kedves Y!
Fél életem azzal telt, hogy tűzforró határokat feszegettem, léptem át, próbálva tisztességesnek és őszintének maradni. Úgy képzeltem, amiként alkalmaztam: ha a számtalan szál közül, ami férfit és nőt összeköt, az adott éles pillanatokban legfőképpen, de alapjáraton is mindketten ugyanazon a szálon tartózkodnak, akkor nem lehet végzetes csavar, vagy gubanc a történetben. Egyeztetés, folyamatos párbeszéd kérdése a működőképesség-együttműködés feltétele. Bátorság, kísérletező kedv és némi őrület kell hozzá. A szeretet nyelve határtalan (jut eszembe: nézd meg az Álmodozók című filmet), ha nincs félreértés a kódolók között.
Ezt nemrég olvastam: "Egy lány és egy férfi között a barátság szóba se jöhet: ha van köztük elektromosság, akkor nem lehet köztük barátság. És ha nincs köztük elektromosság, akkor egyáltalán nem lehet köztük semmi. " (Ámosz Oz: Rímek életre, halálra). Tudod, mit érzek? Hogy én ezt a falat át akarom törni Veled!
Régen mindent bonyolítottam. Egy ideje lenyűgöz a dolgok egyszerűsége. Egyszerűség, ami mélyről fakadó, nem pedig középszerű. Egyszerűség, ami magából adódóan tör az ég felé, nem a megtervezés által. Fegyelmezetten szárnyal. Vagy egyszerűen a földön marad...
Veled kapcsolatban azt érzem, hogy mindent alá akarok és tudok rendelni annak, hogy tükörbe, a párjaink szemébe és egymás szemébe nézhessünk. A gondolkodásmódunk, a rezzenéseink azonosságának közös megélése levélváltásainkban, gondolati síkon és élőben annyira fontos a számomra, mint a lélegzés.
Kicserepesedéseink terrakotta összecsend(es)ülése
után
egyszólamúságunk esőneszezése
fellazítja a másodvirágzás táptalaját.
Mert egybecsengésünk dallama nem volt azonos a kicsengetésével.
Talán összecsengésünk dallama megegyezik végkicsengésünkével
megerősítve egymást abban,
hogy régiségünkön, rétiségünön
dallamkeltette táncunkat járjuk.
Az időbeli 'végtelenséget' nagyon élvezem: évek vannak mögöttünk, és (remélem) évek vannak előttünk. A tapasztalataim megtanítottak arra, hogy az erős érzelmek fenntarthatóságának nem az a feltétele, ha fejest ugrunk a határtalanságba. Az az ars poeticám, hogy annak örülök, ami van, ami jut. A lényeget tekintve szavak sem kellenek köztünk, bár, már írtam, szeretem hallgatni a hangodat. De az is maga a teljesség, ha sétálunk, ha hallom és érzékelem mellettem a lépteidet. Van egy ősrégi beidegződésem Veled kapcsolatban: nem az a legfontosabb, hogy amíg egymás mellett vagyunk, szép és jó legyen, hanem az, hogy mindenképpen egymás mellett legyünk.
Na, jól kiteregettem a lapjaimat.
Naív vagyok?
Sok puszi: X
2014. 11. 19.
hidegzuhany a nyakamba
Kedves Y!
Ne haragudj, csak visz előre a lendületem, a fékezhetetlen energiám!
Elgondolkodtam azon, (a)hogy behálóztalak a vágyból szőtt életprogramunkkal, figyelmen kívül hagyva a Te igényeidet, lélekritmusodat. Lehet, hogy lesz egy találkozásunk, amikor megválaszoljuk a megkerülhetetlen kérdéseket, és kész? Nem halmozhatlak? Nem akarok előre lezongorázni semmit, de nyilván számításba kell vennem, ha Te óvatosabban, visszafogottabban gondolkodsz. Nem akarok sok lenni. Jobban szeretnék alkalmazkodni Hozzád!
Sok puszi: X
2014. 11. 20.
virtuálisan
Kedves Y!
Tegnap este néhány billentyűnyomással Nálatok jártam : sétáltam a 2012-es utcátokon, bekukucskáltam Hozzátok a tujád mögül. Végigsimítottam a csodaszép fakerítésed léceit, hallgattam a nyírfádon csiripelő verebeket, figyeltem a hatalmas fenyőfák tetejének széltáncoltatta mozdulatait. A gyümölcsfákat sajnos nem sikerült szemrevételeznem, pedig egy biztató mosollyal üzenve odakacsintottam volna az öreg cseresznyefádnak. Átölelted már?
Szívesen kirándulnék Veled! Például a Tatai-tó nagyon csábító ezidőtájt, rengeteg a madár a tavon, akik télidőben élvezik a hazai vendégszeretetet. Megnézhetnénk! Tudod, hogy az egyik svéd papírpénzen Nils Holgersson repked?
Sok puszi: X
2014. 11. 24.
tókörök
Kedves Y!
...Csak észhez térítettem magam, mint elkalandozót 'hidegzuhanyt a nyakamba zúdítva' olyan lehetőségek megvalósulását is számításba véve, amik eddig abszolút a háttérben voltak. A "naív vagyok?" kérdésemre egy esetleges igenlő válasz esetén csapásokat vágnék egy (két) járhatatlan(?) ösvényen.
Arra gondoltam, találkozhatnánk hétfőn Fehérváron a Géza szobornál. Valamikor kora délelőtt, az időpontot Te írd meg, mikor tudsz odaérni, én helyben leszek. Onnantól kezdve nem gondoltam semmire, "csak" Rád, ránk. A suli közel, teázók közel (ha beköszöntene a zord tél), de ezek részletkérdések. Ha fel akarod eleveníteni a tornaórán futott tóköröket, vagy a bregyói Coopereket, mindkettőben benne vagyok. Fizikai kísérletekbe is kezdhetünk (bár néhányba már belebonyolódtunk). Csak matek dolgozatot ne írjunk! Ha végképp ellenünk fordul az idő, majd szaunázunk.
Sok puszi: X
2014. 11. 28.
együtt
Kedves Y!
Ha péntek, akkor legyen péntek, lecsapok az első szóbajöhető lehetőségre! A helyszínt illetően legszívesebben bevetném magunkat a természetbe, mert nem akarok embereket kerülgetni, nem akarok nyüzsgésre, villogó lámpákra, autókra figyelni, nem akarok semmi másra figyelni, csak Rád. Nagyon erősen hat a leveled, önmagában is, most annyira kínoz a fizikai hiányod, hogy nem tudom leírni, és minderre rátett pár lapáttal az élet, hogy érzékeltem, az adott pillanatban virtuálisan velem vagy. Most nincsenek szavak.
Elmegyek sétálni.
2014. 12. 03.
sárdagasztás – máglyarakás
Kedves Y!
A Péntekkel kapcsolatban faggatnálak a helyszínről. A 'bevetjük magunkat a természetbe' változat a bőséges égi áldás miatt sárdagasztásos – csúszkálós kalandnak ígérkezik, amiben partner vagyok, ha bakancsban és kamásliban van hozzá kedved. De maradhatunk a civilizációban is, ha ez Fehérvárt jelenti, kérlek írd meg, mert akkor csütörtök este odautazom. Eljöhetsz Győrbe is péntek reggel, nem játszótársnak a gyerekem mellé, Tarsa hétalvó napközben, lenne időnk egymásra. Itt annyi a kötöttségem, hogy Tarsát délután beviszem (Árnika oviját érintve) a férjem munkahelyére, onnantól nincs anyai teendőm, miénk a győri délután, este. Én ott tartok, hogy el tudok vonatkoztatni a helyszínektől, már a zebrákat és az embertömeget sem bánom, ha ez az ára a látásodnak. Csak azt szeretném, hogy minél kevesebb kompromisszumot kelljen kötnöd!
December 11 és 16 között lesz gyermekvigyázóm, ha szabaddá tudod akkor (is) tenni Magad, garantálom az egésznapos négyszemköztiséget!
Sok puszi: X
2014. 12. 08.
varázslat
Kedves Y!
Elmentél, és itt hagytad rajtam az illatodat, amit egész nap éreztem.
Elmentél, és én maradandóan bevonódtam a hatásoddal.
Itt voltál, ami hihetetlenül valóra vált, mégis a jelenléted olyan természetes, hogy kikívánkozik a meggyőződésem: nem is lehet másként, mint hogy részt veszünk egymás életében. Ugyanakkor nem uralkodik el rajtam a 'magától értetődőség' érzése; ez még mindig lélegzet elállító. Nem is tudom, kinek mondjak köszönetet a történtekért. Neked mindenképpen! Annyi minden elhangzott köztünk, bepillantást engedtél a világodba, szép volt, ahogy találkoztak és egybefolytak a szavaink. Temérdek kérdésem lenne, a címszavaink mögött olyan sokminden van még! Most is meghatódom visszanézve ránk, ahogy együtt bontogattuk az évek során összegyűlt tartogatnivalókat, beleélve magunkat egymásba.
Szívbemarkolóan hatottak rám a magányodról írt soraid. Annyira szeretném ezt az érzést oldani Benned! Szeretném kiölelni Belőled a sérelmeidet, a fájdalmaidat, a testi szíjnyomok lélekbe csapódásait, lélekbecsapásait!
Szeretném, ha tudnád, éreznéd, hogy önmagadért szeretlek! Vannak elképzeléseim, van várakozásom, ám nincsen számonkérésem, nincsen kész forgatókönyvem!
Nagyon kíváncsi vagyok Rád!
Nehezen engedtelek el.
Sok puszi: X
2014. 12. 09.
alkotásvágy
Kedves Y!
Olyan érdekes, hogy Te a gondolataid mentén szervezed a találkozásunkat, én meg szimplán érzelmi töltettel. Így van ez rendjén, ettől kerek a világ. Érdekes a gondolati előkészület a Részedről. Én úgy voltam vele, érzelmileg meg van alapozva minden, abból kifolyólag csak jó lehet. Érzésekben gondolkodom. Persze ettől még szeretnék Veled együttgondolkodni a világról. Az utolsó mondatod, miszerint a végére járunk valaminek, különösen felcsigázott. (Ez nem irónia!) Akkor hát elmegyünk a világ végére, leülünk, és lelógatjuk a lábunkat.
Behatárolnak a kereteink, de nagyon vágyom arra, hogy azon belül felszabadultan legyünk jelen. Mint amikor dobolsz, és hirtelen érzed a ritmusharmóniát!
Annyi apró csodamorzsával fűszerezhetőek a hétköznapok, érzem az illatát, beszippantom, kóstolom ízét, a felejthetetlent.
Jelképes, hogy pont advent idején találkoztunk. Neked is számvetéses, összegzős időszak, nekem is elgondolkodtatóbb, befelé tekintőbb.
A gyerekek megint nyertek egy év haladékot a gyerekkoruk javára, még mindig működik a Mikulásos történet, még mindig napi szinten látogatnak minket az angyalok. Teljesen elérzékenyültem, amikor a 9 éves fiam levelét megtaláltam a kikészített bakancsok között, amiben megpihenésre kéri a bizonyára fáradt Mikulást, és jó étvágyat kíván a gyümölcsökhöz, amiket odatett a számára, hogy egyék azon a dolgos éjszakán. Nem akarom eldugni előlük a külvilágot, hiszen az az élettér, de tudom, hogy minél több érdekes, mesés, színes élményt pakolunk a lelkükbe, a fejükbe, a batyujukba, annál felvértezettebben, nyitottabban és őszintébben járnak majd az útjukon. Gyerekekről írtam, de csak a szemléltetés miatt, hiszen ezek alapigazságok, ránk is vonatkoznak. A batyunkat nekünk is töltenünk kell, hogy jusson belőle magunknak és másoknak is.
Olyan megható volt, ahogy gyerekkorod helyszínére, Gyomaendrődre emlékeztél! Én nagyon kevés emlékemmel tartom a kapcsolatot, hagyom őket veszni. Talán nem is veszteség, egyszerűen kihullanak az idő rostáján. De látod, az a csodálatos az életben, hogy néha ad lehetőséget pótolni. Gyermeki hitem és lelkesedésem megmaradt. Nagyon szeretnék Veled gondolatban végigbiciklizni Gyomaendrőd utcáin, szagolni az ártéri iszapszagot!
Nem vagyok már veszélyes kamasz, benőtt a fejem lágya, nem törekszem káoszra és összetettségre. A készenkapott, instant "megoldások" ellen mindig is lázadtam, azokat most is távolságtartással, értetlenül szemlélem. Máshogy bonyolítottam, a magam módján. Szeretem az élet rendjét, de nem a kispolgárit, hanem a természeteset, az alaprendet. Szeretem az élet méltóságát. Szeretnék szeretetből alkotni valami csodaszépet Veled! Azt írtad, a rajzoláshoz lélekállapot kell Számodra, olyan, amilyent egy ideje nélkülözöl. Szeretném felébreszteni és élénken tartani ezt az állapotot. A rajzolást Rád bízom, másfajta alkotásra hívlak, amit már működtetünk(!), aminek megvalósításakor nem az veszi igénybe az energiáinkat, hogy kifejezésformát keresünk.
Ne agyald túl, csak irányítsd be Győrbe az autód, ha erre jársz (vagy csatlakozz egy Győrbe jövő teherautó mögé)!
Sok puszi: X
2014. 12. 11.
?
Egy találkozás hétfőn? Fehérváron, vagy Győrben? Én is örömmel utazom Budapestre, ha nem akarod falni a kilométereket.
2014. 12. 16.
ylang-ylang
Kedves Y!
Megint sűrűsödnek az áramlások Feléd, gondoltam írok egy állapotjelzést. Gyertya ég, illat kering, dallam szól: Madredeus (nagyon szeretem). Ha belehallgatsz (dobot ne keress!), és ismerősnek találod, kapcsold össze egy filmélményeddel (Wim Wenders: Lisszaboni történet).
Biztos nyakig ülsz az évvégi hajrában, úgy kiragadnálak! Hosszú a csend Tőled, ilyenkor eszembe jutnak a pszichológia órán tanultak (gyermeklélektan). Amikor idejekorán és túl sokáig van távol a gyerektől a szülő, a gyerkőcben végbemenő folyamatok stádiumai a következők: tiltakozás, kétségbeesés, leválás. Valahogy így vagyok én is, a leválást annyiban módosítva, hogy az a józan érvek szakasza. Telített a csend, mégis hiányzol. Kiteljesedtek, átértelmeződtek, megelevenedtek a lakásban az eszközök, tárgyak váltak a hordozóiddá, a közvetítőiddé. A pohár, amiből ittál, a vágódeszka, amin vágtál, a kés mind-mind Rólad mesél, a spájzot is a Te szemeddel látom. Apró részletek lettek figyelemfelkeltők, megállítanak jártamban-keltemben és késztetnek mosolygásra: szeretem a lánykáink lepkés képét egymás mellett a falon, mintha egyszerre készültek volna, együtt... Nem is lehet másként.
Egy-egy leírt szavad úgy terjed szét a bensőmben, mintha égetnének. Hőfoka (égés)nyomába eredve bújok testmelegéhez az érzésnek, hogy közelségünk szókimondása elhamvadhatatlan bennem.
Megható érezni az ölelés erejét. A test nem felejt. Olyan érzékenyen érintett újra a karodban lenni, reagálni az illatodra, rezonálni a szavaidra! Illatok, hatások az újdonság erejével jöttek, ugyanakkor magukkal hozták a régről ismert érzéseket, reakciókat. Az idő izgalmas játéka. 24 év tűnt el, mégis, a kihagyás hatása olyan érzelemerősítő volt, hogy majdnem beleroppantam. Rég becsukott ajtók nyíltak ki, amiknek eddig csak sejteni véltem az odaátját. Döbbenetes a múlt ereje, hozzá kell erősödnöm. Ez a két idősíkú hatáskombináció akkora ajándéka az életemnek, amiért nem tudok eléggé hálás lenni.
Köszönöm.
Sok puszi: X
Csodálatos Apa vagy!
"...nem a személyek keresik meg a hozzájuk való történeteket, hanem mindig is a történetek választják ki a nekik megfelelő hősöket. Ami azt is jelenti, hogy sok-sok történet van, keringenek és leskelődnek körülöttünk, ám csak kevés hőst lelhetnek fel."
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
2014. 12. 18.
Csak azt írd meg, hogy minden rendben van Benned és körülötted!
2014. 12. 18.
hal – és hídnézegetés
Kedves Y!
Egyszer írtad, hogy sűrű az életed, a heteket napoknak érzékeled. Ez az oka annak, hogy elcsúsztunk egy hetet egymáshoz képest. A hétfői találkozó ezen a héten lett volna ideálisan megoldható, mert Fehérváron voltunk a hétvégén. Ottmaradtam volna hétfőn is a kedvedért. Az együttlétünk jövő hétfőn annyiban kacifántosabb, hogy a szünet miatt teljes lesz itthon a gyereklétszám. Ez nem zárja ki az ittlétedet, csak zajosabbá teszi. De sütievős, hídnézős sétára öt órától alkalmas vagyok (gyerekmentesen). Kimazsolázzuk a változásokból a régi koleszodat, vagy hegyeznénk fülünket a bicebóca zongoradallamos belvárosi tereden. És szombaton mikor szabadulsz a Balatonról? Akkor nem tudunk találkozni? Mondjuk Veszprémben.
Annyira örültem a levelednek! Szeretem a tömör, frappáns kifejezésmódodat. Féltelek! Sok helyen és sok szerepben vagy jelen teljes gőzzel. Jó lenne legalább néhány órára kivonnom Téged a forgalomból! Jó lenne együtt megállítanunk az időt! Nekünk ez megy.
Hívj holnap, ha gondolod, de bármikor hívhatsz. Teljes nyugalom 11 és fél 3 között van, valamint hattól már nem fogom a bicikli kormányát, de éjszaka is elérsz, keveset alszom, azt is hézagosan.
Úgy szeretnék elmerülni a személyiségedben, szeretnélek kifaggatni az ukrán helyzetről, szeretnélek meséltetni a kommunista társadalmi rendről (most mosolygok), azt sem tudom, hogy hívják a macskádat, szeretnélek látni vezetés közben, meg szeretném hallgatni Veled a kedvenc zenéidet, szeretnék látni képet anyukádról és a testvéredről, elfelejtettem a film címét, amit ajánlottál, szóval sok a dolgunk!
Sok puszi: X
zabálytalanul
Kedves Y!
Megnéztem a filmedet, ami nagyon szerethető. Erős a hangulatisága. Érdekes ez az 'ami a szívemen, az a számon' mentalitás, elbűvölő volt úgy látni embereket, hogy lehámlott róluk az a viselkedési sallang, ami – nem mesés közegben – rajtunk van. A film zenéje folyamatosan bennem cseng. Nekem is van egy hasonló filmem, abból a szempontból rokonítható, hogy az is eltér a szokásos társadalmi sémáktól. Az a legjobb benne, hogy eljátszik azzal a lehetőséggel, hogy mindent ösztönből, zsigerből kimondunk, ráadásul meg is cselekedjük. Odaadom, ha jössz. (Milyen jó ezt leírni!) Ha már a társadalmi viselkedési sémáknál, mintáknál tartok, nekem szülőként ez nehéz feladat: a gyerekeim szárnyának nyesegetése a jólneveltségük, valamint a biztonságuk érdekében. Megerőltető az idióta, értelmetlen szabályokat beléjük nevelni, betartatni. Nem is viszem túlzásba. Nem tudom, nem akarom kiölni belőlük az ősbizalmat, talán azért, mert bennem is megvan. Nem tudom azt mondani nekik, hogy nem lehet megbízni az emberekben, sem azt, hogy valaki bánthatja őket. Azt is nehéz megmagyarázni, hogy a Mikulás miért tesz hülye csokikat a zsákba. Nem értik a gyerekeim, ezzel miért és hogyan akar jót, ezzel miért jutalmaz. Az egyik gyerekem megkérdezte az 'idegen' Mikulás csomagját bontogatva a csokik-cukrok láttán, hogy ezek szerint ő nem is volt jó? A jutalom egyben büntetés. A másik gyerekem elosztogatta a kapott édességeket az osztálytársainak. És erre mondjam azt nekik, hogy ilyen nyakatekert a világ, a jószándék ilyen furcsa módon érvényesül? Mert ezt mondom, de nehéz lehet ezt egy gyereknek helyrerakni. Van ennek egyáltalán helye? És ez még a legenyhébb eset.
Sokat gondolkodom azon, hogy mennyire egyformán rezonálunk Te meg én. Eddig is tudtam, éreztem, de az élet folyamatosan igazolja. Megvan a bizonyosság, mégis az újabb és újabb 'tényadatok' varázsütésként érnek. Legutóbb az, hogy Te is szereted az autentikus cigányzenét. Az is mentes mindenféle sallangtól. Nyers és gyönyörű. Olyan őserő van benne, az embernek teljesen lemezteleníti a lelkét.
Annyi gondolatot, érzést indítanak el bennem a szavaid, úgy szeretnék mindent alaposan megbeszélni! Érdekes, mennyire zavarban voltam a telefonban, mint egy elsőrandis kislány.
Érzem még az ölelésed erejét, de már hiányzik a következő!
Sok puszi: X
2014. 12. 22.
Nem teljes az életem Nélküled!
2014. 12. 30.
te(l)hetetlenség
Kedves Y!
Gyötrő, kínzó, fájó időszakon vagyok túl kettőnket illetően. A lavinát az egyik hétfőre beígért hívásod elmaradása indította el, ami felett nagyvonalúan át kellett volna siklanom. De olyan kicsi az érintkezési felület köztünk, emiatt annyira felhalmozódik bennem minden, hogy a kihagyott lehetőségek következménye sebez. Talán azért mert annyi, de annyi hullám indul tőlem Feléd, amik – ha partot is érnek Nálad – a mélyben visszaáramlanak hozzám, csupán részlegesen kiegészülve a hatásoddal. Megszámlálhatatlan szavam, érzésem, gondolatom, rezzenésem, reakcióm és válaszreakcióm van Feléd, monologizálom, küldöm, közvetítem, leírom, átélem, égbekiáltom és elsuttogom, de nem tudom, ha töredéke célba is ér, mi lesz a sorsa, illetőleg hogyan csapódik le Benned. Vagyis tudom, érzem, mert - ez nem egy számonkérő levél! - van visszaigazolás Felőled, érkezik válaszreakció Tőled, ami tömör, tömény, lényegretörő, de a megnyilvánulási alkalmak szűkössége és az információs keretek szorító hatása miatt a részleteket tekintve a sötétben tapogatózom. Írsz annyit és akkor, amennyit és amikor tudsz, gondolsz rám alkalomadtán, én tudom és érzem, de olyan jó lenne néha elmerülni nem a sejtett vagy kikövetkeztetett, hanem a valós részleteidben! Tehetetlen és telhetetlen vagyok. Természetesen tudomásul veszek mindent. Nem forgatlak ki sem önmagadból, sem az életedből, nem kérek semmit, csak azt szeretném, ha tudnád, hogy sokkal gazdagabb, árnyaltabb, kerekebb, kiteljesedettebb lett az életem, a személyiségem Általad-Veled-Miattad! Ezek a gondolati és lelki vívódások is gazdagítanak, valamint sokszorozzák a 'kapcsolatunk' értékét. És ezek csupán a következmények, hiszen elsősorban adni szeretnék Neked! Ha lehetne újévi kívánságom, ha figyelné, hallaná valaki odakint, odafönt, azt kérném, hogy lehessen egy kis hely, egy kis zug az életedben számomra (nem foglalok nagy helyet, nem hangoskodom és nem csinálok rendetlenséget)! És még azt is kérném (ha lehet egy ráadás kívánság is), hogy ezen kis zughoz való időnként megérkezésedet ne kísérje erőn felüli szervezés, ne járjon felfájással, illetve fejtöréssel!
Fegyelmezett vagyok, néhány napos munkával megszelidítettem az elvadult, bonyolódni látszó, rakoncátlan tényeket. A lelkileg, energiailag megtett út igénybe vett, jelzi, hogy fizikailag megbetegedtem. De a folyamatokba befektetett munka kettős természetű, nem csupán kimerít, hanem egyúttal fel is tőlt, mert nemes a cél, látlak az alagút végén. Nem veszem körbe magam idézetekkel, de érdekes, hogy az olvasásra véletlenszerűen kiválasztott könyveim milyen lényegretörően jeleznek, szinte üzennek: témábavágóan vagyok fogékony. Az idézeteket, amiket írok néha, nem alkalmakra tartogatva bányászom elő a fiókból hatásfokozásként vagy csattanóként, hanem éppen akkortájt olvasom. Ezt például legutóbb:
"Mindenhol jó, de legjobb az úton."
/Kőrösi Zoltán: Szívlekvár/
Rendbejöttem, elmúlt a betegség, elszállt a vívódás, aggódás. Nézőpontot váltottam.
Annyira hiányzott a párbeszédünk! Nagy nehézséget okozott a számomra, hogy nélkülöznöm kell a zsigeri, első reakciók látványát, hatását, jelentőségét. Szeretem a hirtelen bőrpírt, szeretem a történés kiváltotta első szívdobbanás ütését érzékelni, szeretem a szavak felett győzedelmeskedő, hirtelen beálló csend tartalmát hallani vélni. Fájt a tudomásulvétel, hogy mindebből olyan kevés jut nekünk, pontosabban, hogy mindezt egymás nélkül, egyedül éljük át. De átgyúrva magamban ezt az egészet, felülkerekedett annak a vitathatatlan ténynek a továbblendítő ereje, hogy Kettőnk működő történetén dolgozom. Olyan jó a csillagainknak kettőnkről mesélni! Tényleg igaz, hogy az élettörténetek választanak maguknak bennünket. Ha megfeszülök sem tudok jobban beilleszthetővé válni az életedbe, pedig egyfolytában érzékelteti az élet a feleségeddel azt, hogy amennyiben tudna és akarna nézőpontot váltani, a bizalom kettőtök kapcsolatát is erősítené.
Kitartó küzdelemmel tudtam magamat átlendíteni abba a stádiumba, amiben nem a hiányosságok fájdalma gyengít, hanem a ragaszkodásunk ténye erősít. Megint annyi erő van bennem, hogy falakat döntenék! Az életadta formában együtt a helyünk. Szeretek abból a lehetőségből töltődni, hogy a történetünket mi csiszolhatjuk a készenkapott keretek és határok között tökéletesre. Nem akarok túlzó lenni a szemedben, nem akarok magamnak túlzott jelentőséget tulajdonítani a Számodra, nem akarok Neked semmiféle megakadást okozni, nem akarom, hogy teherré váljon a megoszthatóságod! Nem rombolni akarok! Építeni kezdtünk. Külön-külön, és együtt is. Az a sziklaszilárd csoda, amit építünk Te meg én, olyan, amilyennek megálmodjuk. Az én életemből nézvén egy gyönyörű építmény látszik körvonalazódni, nem légvár vagy kártyavár. Nagyon szeretném, ha a Te életedből szemlélve is előtűnne a stabil és időtálló megalapozottságunk, bízom abban, hogy hiszel a betetőződésben. A szakértelmed garancia mindenre!
Sok-sok puszi: X
BÚÉK!
2015. 01. 12.
szivárvány
Kedves Y!
Olyan nehéz elindítani ezt a levelet! Nagyon szorítok az állásodért, a biztonságotokért. Miért vár el a világ folyamatos mozgósíthatóságot? Nem is a világ elvárása ez már, hanem erőltetett társadalmi menet.
A tél végre megmutatta igazi arcát. Nagy ajándék volt a szünetre időzített hideg és havazás. A régi lakásunk ablakai (mi is mediterrán társasházban éltünk ezelőtt) egy kicsi tóra néztek, amin nyáron gumicsónakoztunk, telente pedig korizásra ad lehetőséget. A jeget évről évre minden alkalommal Ervin teszteli, ő ejti rajta az első karcolásokat. Mindig mi vagyunk az úttörők. Na, azok azért nem, de jégtörők sem, illetve egy picit mégis. Úgyhogy volt a jégen mindenféle örömködés: jégcsákányozás, szánkózás, játékmotorozás, korizás. Ervin és a nagyobb fiaim hokizni jártak a holtágra. A jég jelenléte a Balatonon is megörvendeztetett. Az elmúlt napokat volt szerencsém Balatonalmádiban és környékén tölteni. Állni a parton, vagy a vízben egy kövön, és figyelni a szélgerjesztette jégmozgást a tavon, lenyűgöző volt. A szélé volt a főszerep ezekben a napokban, elképesztő változatosságban rendezte át óráról órára a jégviszonyokat a Balatonon. Csak álltam, és hallgattam a csúsztatós-ropogtatós-töredeztetős jelenség jellegzetes hangkíséretét, figyeltem a repedezett jegek hullámbolygatta kiszolgáltatottságát. Magas a Balaton vízszintje, és a tó színtiszta. Ervin többször is végigkorizta hosszában néhány évvel ezelőtt, amikor összefüggő jégtakaró borította. 7 óra alatt keresztülért rajta. Írt erről cikket is, ha érdekel, majd megmutatom.
A víznél maradva, nem csupán a látványában volt részem, hanem úsztam is jó sokat (na nem a jegek között). Páratlan élményben fürödtem: a Napfelkelte a medencében talált rám, ahol senki más nem volt rajtam kívül. A Nap betűzött a hatalmas ablakokon, besütött a víz alá és ott ragyogott fel. Fénytünemény reggeli áhitatában úsztam. Szeretem a spontenaitást, a hirtelen történések felvillanyozó hatását, de teljesen rabul tud ejteni a monotonitás is, például amikor csak úszom a hosszokat oda-vissza, oda-vissza, oda-vissza... Kiesni-kimozdulni az időből, ilyenkor nincs más érvényesülés, csak a víz hangja, a fénycsiklandozó cikázás érzék(i)-szervbizsergetése, a medencehosszig tartó jelenségképz(őd)és aktív részévé válásának beteljesülése, önműködésem ereje, a mozgás és a víz összefolyása, a test vízbesimulása, az ismétlések hullámzása. Az agyam is átvált valami különös hullámhosszra, nincsenek gondolatok, mindössze a rendkívül domináns testérzet. Velem született vonás ez - a vizet otthonosan érezni magam körül -, örökletesen folytatólagos, törzsi és egyedi kialakulásunk sejtmegsejtése, stimulálva azzal az átéléssel, hogy a testem különállósága elúszik, s lefolyástalan bennem az állapot: nem vagyok kitapintható, mert a víz ellenállhatatlanságába szivárogtam szűretlenül.
Továbbra is víz, csak más halmazállapot. A hóangyal, amit Neked alkottam, szintén a napokban készült. A Bakonyban, a Papod hegyen még masszívan tartja magát a hó.
Gondoltam Rád a Tihanyi-félszigeten is, úton Sajkod felé (lelki szemeimmel láttalak kirándulni a lánykáiddal), de képet nem készítettem, a zuhogó eső nem éppen kedvcsináló. Azért remélem enélkül is elhiszed nekem, hogy maradandó emlék lenne a lányaid számára, ha a balatoni fürdőzés egyik élménye ehhez a kis barátságos, viszonylag eldugott helyhez kötődne.
Most mennem kell.
El merjem hinni, hogy a holnaputáni találkozásunk valósággá válhat?
Hiányzol
2015. 01. 15.
hiány és jelenlét Azóta
Kedves Y!
Sokminden kavarog a fejemben. Itt voltál, annyi mindenről esett szó, mégis, mintha megint csak fejezetcímekkel jeleztük volna mondanivalónkat. Csupán a Nagykönyvünk tartalomjegyzékére jutott idő. Nem elégedetlenkedem, hiszem, hogy az időzavar, időhiány is az időjáték részei, mint ahogy a feladványok is, amik részlegesek, kiegészítendők. Viszont a Nagykönyvet nem mi írjuk, hiszen nincsen tájékozódásunk, csakis belezuhanásaink vannak az elrendeltségünkbe. Diákként kaptuk egymást, tanultuk a leckét, a leckéztetést, a részletek kiegészítéseit, ugyanakkor szembesültünk valamiféle megváltoztathatatlansággal. Jelenleg is késleltetve, utólagosan áll össze, válik ért(elmez)hetővé a feldolgozandó műveletsor a számomra: 'megcsináltam a házi feladatot', kipótoltam az elkezdett fejezeteket, pontosan úgy, mint a 15 éves diák... (a feladat ismerős, példaértékű). Most már egységes, összefüggő. Legközelebb összehasonlítjuk a megoldásainkat! A tegnapiakat. Mert a többin, a régebbi többismeretlenes egyenleteken, nyitott mondatokon még dolgozunk.
Nagyon örülök a tegnapi napnak! Ennyi fért bele, kitöltöttük, már csak a mai napra hiányzol... meg a holnapira... és az azutánira... Meg kell tanulnom erre berendezkedni. Csak azt nem tudom, mit csinálok ezzel az érzésmennyiséggel, ami kikívánkozik belőlem, Hozzád, merthogy a Tiéd. Hogyan és mikor adom oda? Sok szemrehányást tettem magamnak azért, amiért annyira zavarban vagyok Előtted. Meg sem kínáltalak teával, pedig még gyömbért is vettem, most ott reklamál hopponmaradtan a hűtőben. Te meg én holtversenyben vagyunk dobogósok az önostorozásban.
Nem tudok betelni az örömmel, nem tudom megszokni a tényt, hogy újra jelen vagy az életemben, időnként felbukkansz teljes életnagyságban. Ez példátlan! Úgy tartják, az idő mindent tompít, árnyal. Cáfolom. Érzékenyen érint a hiányod. Nem tudok hozzáedződni. Érzékenyen és intenzíven érint a jelenléted. A látványod, a hangod, a hanghordozásod, az illatod. Minden érzékszervem nyitva Előtted, és a hatásod megsokszorozódik bennem, keresztül-kasul átjár.
Milyen érdekes, hogy a jelenléted (különböző változatokban) elkísér az életben, és a hiányod is! Amikor véget ért a kapcsolatunk, több sebet is ejtettem magamon a szó szoros értelmében. Egyrészt kellett a testi fájdalom, mert akkora volt a lelki fájdalom ereje, és oly mértékben vált elhúzódóvá, hogy legyőzött volna. Szétestem. A testi fájdalom határozottsága tartott egyben. Másrészt akkora önutálatot éreztem, hogy rámfért a büntetés. Rád soha, egy pillanatra sem haragudtam, minden haragom és vádam magamra irányult. Mérges voltam és végtelenül elkeseredett, amiért nem tudtam az irántam való érdeklődésedet fenntartani. Nem voltam elég kreatív, nem voltam elég vonzó, nem voltam elég érdekes a Számodra ahhoz, hogy időtállóbbak lehessünk együtt. A hiányod sebhelyei maradandóak. Teljesen kitöltöttél, mégis folyamatosan szomjaztalak, nem tudtam betelni Veled. Az Általad keltett rezgéseket szerettem volna kiegészíteni és megtöbbszörözve folyamatosan adagolni Neked, annyira inspirált minden, ami Tőled jött, mert csodaszép volt. Hirtelen mindezzel egyedül maradtam. A szándékommal. Nélküled magamnak nem láttam értelmét.
Írtam belőlünk egy regényt akkor. Nem tudom hová lett. Nem vertem nagydobra, fogalmam sincs, hogyan kallódhatott el. Mostanában nagyon hiányzik, szívesen újraolvasnám.
Hát ez is a történetünk része a hírzárlatos időszakból.
Sok puszi: X
2015. 01. 19.
nyílt lapok
Kedves Y!
Azt írtad egyszer, hogy nem akarod érzelemmentesen végigjárni az utunkat. Mégis, amikor bevonódsz érzelmileg, bevonódsz a kocsidba is. Ez nem reklamáció, ez egy észrevétel. Az én érintettségemről szeretnék írni. De úgy gondolom, Neked és nekem le kell győznünk az időt! Nekem legalábbis lépést kell tartanom vele, Téged illetően, minden vonatkozásban.
A Feléd való nyitottságom természetesen a múltban gyökerezik. Nyilván nem lehet gyökerestől kitépni, mondván, hogy ez egy új fejezet, másik terület, ahol mást és máshogyan vetünk el és növesztünk egymásban. Inkább be kell oltani az általam féltve őrzött sarjadásunkat, aminek a magját 25 éve ültettük. Ez nem azt jelenti, hogy most is csak a múltat látom Benned! Csak sokminden összefügg a kezdetekkel, mert az a természete, a rendeltetése, hogy összefüggjön vele. Értem ezt például arra, hogy elég azt leírnod: "Szia Kedves!", én már lángra kapok. És nem azért, mert én egy bármilyen értelemben elhanyagolt vagy kiéhezett nő vagyok, aki a legkisebb jelre, odafigyelésre azonnal ugrik. Nem is azért, mert zárójelbe teszem a férjemet. A házasságom minden vonatkozásban teljesen működőképes, nincsenek hullámvölgyeink. Biztosan tudom és érzem, hogy olyan magas minőséget képvisel, annyira stabilan megalapozott, ami ritka manapság. A lüktetés folyamatos és dinamikus, mindig megdobban a szívem, ha meglátom Ervint. Tehát az, hogy érzékenyen reagálok Rád, nem valamiféle hiánypótlás, nem űrbetöltés. Hanem egyszerűen Rádhangoltság, ősi beidegződésem Feléd, amit persze a jelen(léted) tetőz, de dolgozom rajta. Ez valamikor akkor vette kezdetét, amikor annak idején (jóformán ismeretlenül) egymásra néztünk és összetartoztunk, szó nélkül elindultunk halakat nézegetni. És a test nem felejt, ugyanúgy reagálok... Ezért kérdeztem Tőled, vajon meg tudjuk-e szokni egymást. Abban látom a megoldás kulcsát, hogy a találkozásunk alkalmaival másfajta élményrétegek rakódnak az izzó magra, ámbár valószínű, hogy a lelkem és a beidegződéseim mindig meztelenek maradnak Előtted.
Ez megszokható?
Az osztálytalálkozón mondtad, úgy érzed, mi első osztályú páros lettünk volna.
Vajon milyen hosszú regényt írunk a teljesülhetetlenségeinkkel?
Annyit jár az eszem az alvászavarodon! Nagyon szeretnék segíteni, de kötve a kezem. Nehéz belegondolnom, hogy éjszakánként, az érintések idején nem tudod Magad álomba küzdeni, vibrál a hülye tévé, és itt rám kiálthatnál, hogy semmi közöm hozzá, de akkor is fáj nekem, és tehetetlen vagyok, és adhatok meditációs CD-ket, és küldhetek levendula illatot, meg mondhatok relaxációs módszereket, mutathatok légzéstechnikákat, de legszívesebben mást tennék!
Na, ez nagy lendületből jött, és remélem, elbírja az ismerkedésünk, hát innen indulok, és a letisztult barátsághoz érkezem, ezt megígérem, mert bármennyi energiámba kerül is, én megcsinálom, Érted, értünk!
X
2015. 01. 26.
cserbenhagyásos gázolás???
Kedves Y!
Annyira él bennem a bizalom Feléd, a hit Benned, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy szó nélkül köddé válsz! Azt írtad, az élet nem igazságos. Nem az. De úgy tehetjük igazabbá, ha mi megpróbálunk őszintén élni. Ez nem erkölcsi prédikáció akar lenni, lehet, hogy eszed ágában sincs igazságosabbá tenni a világot, szíved joga. Mindenesetre én szeretném fülön csípni az igazságot a barátságunkat(?) illetően.
Nem értek már semmit!
Pedig mindent megértenék, ha segítenél!
Egy darabig bevonódsz, aztán amikor megérintődsz(?), vagy amikor kezd Számodra deformálódni(?), vagy életre kelni(?) a történet, egyszerűen elnémulsz. Elméleteket gyártok, pedig a kendőzetlen valóságot akarom, bármi is legyen az!
...ezt már egyszer eljátszottad velem.
Valamikor a szerelmed hiányát kellett túlélnem.
Nem volt egyszerű.
Most a barátságod hiányát kell túlélnem.
Most sem egyszerű.
Mikor kapok választ?
Megint 19 év múlva???
Mindent megértenék, ha elmondanád!
Botladozom a kérdőjelekben. Ez azért sem jó, mert egyensúlyvesztésemben minden eddigi is megkérdőjeleződik, pedig olyan őszintének tűnt! Ez így dupla kegyetlenség, hogy nem csupán becsapod az ajtót magad után, de azt is lerombolod, ami eddig épült. Kár érte. Az is egy fájó pont (a történetünk végén?), hogy miért jutottunk el idáig. Amennyiben kezdett elidegenedni valami a Számodra, szólhattál volna, hiszen lett volna beleszólásunk többféle módon, nem csak ezzel a végső jellel, hogy felszívódsz! Egyszer azt írtad, gyermekkorod óta folyamatosan küzdesz az élet lehetőségeiért, és azt is írtad, fontos Neked kettőnk működő története. Hol van most a küzdelem, hová tűnt mindennek a jelentősége, hová viszel magaddal mindent és miért?
Most még ott tartok, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy elérhetetlen vagy. Hová tűnik minden?
Mi történik?
Már nincs könnyem, mindet elsírtam. Miért nem hiszed el, hogy valakinek fontos lehetsz??? Mondogattad, hogy magányosnak érzed magad. Hát tudd meg, hogy nem vagy az, mert akire ennyit gondolnak, mint én Rád, akit ennyire szeretnek, mint én Téged, az nem lehet magányos!
Felesleges áltatnom magam, hiszen ha annyit sem jelentek Neked, hogy az őszinteségeddel segíts abban, hogy legalább a tanulságot levonhassam, akkor én mindeddig illúziókban éltem.
2015. 01. 29.
kézen foglak
Kedves Y!
Most itt vagy velem, kicsit fáradt a tekinteted, de van időnk, pontosabban kivontuk magunkat az idő szorításából, fogságából. Lágyan, puhán, leheletfinoman vesz körbe minket az időtlenség. Lehámlik Rólad a fáradtság. A gyömbéres limonádét kortyolgatjuk, ami azóta is Rád várt a hűtőben. Jólesően jár át a gyömbér csípős íze, a kortyonként pezsdülés teszi pikánssá a szétterjedt nyugalmat, apró kontrasztként. Nézegetjük a halakat, ahogy 'kell', ahogyan szoktuk. Szépen népesül be az akvárium, változatos magyar fajokkal. Megfogom a kezed, sétálni hívlak. Felveszed a 'kék kabátod', én is magamra venném, csak elajándékoztam mindkettőt. Nem azért, hogy leromboljam a mítoszt, hanem mert másoknak nagyobb szükségük volt rájuk többletjelentés nélkül is. Itt télies a táj, nem adta meg magát a hó a melegnek és a napsütésnek. Csak némileg vékonyult a hótakaró, nem számottevő a veszteség, az is pótlódik most, hiszen nagy pelyhekben havazik. Újra és újra beleszeretek ebbe a városrészbe, máshol már napok óta csak megalázott, marasztalatlan vendég az út és a járda szélére száműzött megcsonkított, szennyezett hómaradék, ezen a környéken viszont még mindig tündököl, szemkápráztató makulátlanságában. Lelkesen fogadom a havat azért is, mert lelassít mindent maga körül. Olyanná mérsékeli a tempót, amilyennek lennie kéne. Ilyenkor, amikor éjszakánként sétálok a házban, a falak között is érzékelem a hó fehérségét (nem használunk redőnyt, így nincs szükség a villanyra sem). Érdekes árnyalatot ölt idebent minden, a kinti tónusélénkülés belső hangulati, érzéki folytatásaként. Sokáig szoktam szemlélni.
Napok óta a szánkó a fő közlekedési eszközünk. Sajnos nem az iskoláig, arrafelé már dominál a civilizáció. De az ovi és a házunk közötti, javarészt a töltést jelentő útvonalon vígan csúszik a ródli. Most is arrafelé tartunk Te és én, csak előbb üdvözöljük a kerítésen át a mohó tekintetű édes labradort (teljesen olyan, mint a Báni kutyád volt, ha látom, még egy ürügy arra, hogy eszembe juss), pont átfér a kezünk a kerítésen, ki van ez találva, már zsebeli is be a simogatásadagját. És a ráadást. Meg még egy kicsit. Na szia Herceg, a többit holnap itt, a szokott helyen. Üzenem a gazdinak, hogy olvasom a tőle kapott könyvet, majd megvitatjuk, mint mindig.
Az udvarunk közepén masszívan tartja magát a hóház, amit a család alkotott a hétvégén, amíg főtt a szombati ebéd. Menj be nyugodtan, beleférsz! A hóbástya is elbír, lépcsők vezetnek felfelé, csak a frissen esett hó szőnyegként fedi be azokat.
Sétálunk a házak között a töltés felé. Itt Laciék élnek, ő és a párja foglalkoznak a cserkészekkel. A fiatalokkal, gyerekekkel többször is benépesül az utca, olyankor pakolnak, készülődnek a táborba, vagy épp onnan megérkezvén szárítgatják a jószolgálatot tett sátraikat, tisztítják a már anyagösszetételében paprikáskrumplit tartalmazó bográcsot. Sokszor telik meg lelkes zsibongással Laci műhelye is, amikor apjuk helyett apjukként tanítgatja az érdeklődő fiúkat szerelésre, barkácsolásra. Hiánypótlás. A sarkon a kedves Rozi néni lakik, majd tavasszal megint el leszünk látva általa a kertgondozásos tapasztalataival, jótanácsaival. Most az ablakából szemléli birtokát a teáját kortyolgatva. Gondolatban már az életerős palántáit ültetgeti majdani helyüket kijelölvén a hó alatt. Felé intek.
Fent vagyunk a töltésen, néhány futó halad el mellettünk, a szabály az szabály, nem marad ki egy nap sem. Ha esik, ha fúj, akkor is edzeni, mozogni kell. Haladtunkban nézegetjük a hóembereket, szorgalmas kezek gyúrták és alkották, említésre méltó változatosságban pompáznak. Látod? Az ott egy hómedve. Nézd, az meg mintha egy hókutya lenne! (Talán igazi?)
Most nincs fatuskó a folyóparton. Ha emelkedik a folyó vízszintje, az áradás rendszeresen hoz magával mindenféle uszadékfát. Ez a látvány mindig merengésre késztet: van valami megrendítő ebben a sorsrahagyottságban. A kisebbeket az én életrevaló fiaim hazaszállítják a biciklivel. Ervin is fatuskóval a vállán teker haza hordalékfás időszakban, és a babakocsi is meglepően testes fadarabokat képes elbírni a gyerek mellett. A révfalui hídhoz érünk, de mielőtt rákanyarodnánk, menjünk el ahhoz a kedves lányhoz a közeli gyógynövényboltba, nála vásárolom a rizstejet, a finom teákat és a tofut, na meg az elmaradhatatlan hajdinámat. Van ott kókusztej is, azt mondtad a múltkor, hogy ízlett. Vegyünk! A kókusztej mellé mosolyt is kapunk, ez nem marketingfogás. A híd közepére érve és ott megállva engedem, hogy lenyűgözzön a Rába és a Mosoni-Duna találkozása. Tovább gondolom a jelenséget - a hordalékosabb Rába összefolyik a letisztultabb Mosoni-Dunával, és kevereg az iszapos, homokos vegyülék közöttük -, talán így keverednek a mi életszakaszaink is egymásba, megtöbbszöröződve de kiegyenlítődve a különbözőségek horderejével. Vess egy pillantást arra a magas, erős falra ott jobbra! A legutóbbi árvízkor a víz átbukott volna a fal tetején, homokzsákokkal védték. Újra megnézzük a teljes méltóságában tündöklő (igen, ironikus vagyok) Dunakapu teret a vadonatúj, tájidegen elemekkel. Légy szíves az esztétikai érzékedet bevetni, ha nagy építésszé képzed Magad (ez már nem irónia), és megreformálni, pontosabban talán konszolidálni ezt a bomlasztást valami áthidaló megoldással és biztos stílusérzékkel! Úgy gondolom, egy tér esetében az esztétikus összkép nem utolsó szempont. Elhaladunk a mosolygós templom előtt a Rába-part felé. Vadkacsák várják a könnyebb napokat, nyugodt túlélésre berendezkedve. Lassan mi is hóemberré válunk a ránkhulló tetemes mennyiség miatt, azért még látom a mosolyodat, ami boldoggá tesz. Átölellek, és valamennyi izmommal, minden csontommal, az összes idegszálammal és sejtemmel érzem az ölelésed erejét, ami áthatol a kéknekérzett kabáton, átér a sok rétegen, és betalál a szívembe.
A visszautat nem írom le. Mert nincs visszaút.
Kérlek szépen, vigyázz Magadra!
Sok puszi: X
2015. 02. 02.
konyhai csend-élet
Kedves Y!
Van kedvenc részleted az otthonodban? Te is fogékony vagy az esztétikumra, a finom részletekre, persze nem kitétel, hogy az esztétikuma miatt álljon a szívedhez közel valami. Fotózd le nekem, ha van kedved!
Végre kikerültek a képek a konyhában a falra. Klasszikus képkeretekben, az asztal fölé. Így tompább lett a konyhajelleg. Ez volt az egyik célom. Szeretem, ha olyan érzetet kelt a konyhai helység, mintha szoba lenne. Túlzottan intenzív hatást gyakorol rám az olyan konyha, ahol sokminden van elöl, ahol még érzem a tegnapi pörköltszagot, ahol karnyújtásnyira vannak az eszközök, azonnali bevetésre készen. Már a látványtól is eltelek. Lehet, hogy praktikus, de émelyítő. Egy kint lévő mézescsupron és gyümölcsöstálon kívül több ne hirdesse számomra a konyhajelleget. Főzni is úgy szeretek, hogy a készítéssel párhuzamosan tisztogatok és rakodok azért, hogy ne tárulhasson a szemem elé a végén a tevékenység következményeinek összhatása, összképe: egy zsúfolt, fokhagymagerezdelt, késélebarázdált, olaj festette csendélet fülledt kipárolgásának tálalása. Na azt nem tapasztalhattad amikor itt jártál - mármint a módszeres elpakolást -, mert (szerencsére) azért akadnak olyan helyzetek, amik felülírják e szokásomat. Olyan jó volt szembesülni ittléted tárgyi bizonyítékaival látogatásod estéjén! Elérzékenyülve időt szánni, vagyis inkább időt adni, kínálni a mosogatásnak: a mosatlan edények, eszközök nem romhalmazként tornyosultak, hanem kézbevéve, érintve azokat, részletesen elmesélték az aznapot, a közös napunkat.
Amikor a múltkori sétánk után álltunk az autódnál, azt mondtad, előlem nem tudsz elrejtőzni, mert úgy érzed, én átlátok Rajtad. Nem az az elsődleges kérdés, hogy így van-e vagy sem, hanem, hogy ez zavar-e Téged.
Kora reggelenként - annak tudatában, hogy kialvatlanul vezetsz - arra gondolok, épségben odaérj a munkahelyedre. Napközben azon jár az eszem, hogy az adott nap hogyan veszi igénybe a teherbírásodat, vajon mennyit vesz még igazságtalanul ki Belőled, bizonytalanságban tartva Téged. Esténként azt szeretném, hogy a családod körében legyen időd regenerálódni, erőt gyűjteni, kikapcsolódni. Éjjelente üzenek a Holddal és a csillagainkkal, tudom, hogy megkapod!
Gyerekes miszticizmussal hiszek abban, hogy amire sokat és elszántan gondolok, az valóra válik.
Február 16-án Fehérváron leszek, onnan csak egy ugrás Budapest. Adja magát a lehetőség egy teázásra. Nem dúlnám fel a napodat. Nem tudom, hogy a munkaidőd lejárta és a hazaindulásod időpontja közé beékelődhet-e egy röpke találkozás. Csak azért, hogy szóban is elmondhassam, mennyire hiányzol!
Sok puszi: X