Reflexió a Reflexióról – Gondolatok Partmann Tibor új kötete kapcsán
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 6 hónapja
Megtekintések száma: 140
Reflexió a Reflexióról – Gondolatok Partmann Tibor új kötete kapcsán
Partmann Tibor legújabb kötetét igen jó szívvel ajánlom a lírát kedvelő olvasó figyelmébe. Noha a szerkesztés egyes részleteivel nem értek egyet, - attól még ez a kötet kiemelkedően egységes, átgondolt, - s színvonalában szinte töretlenül magas igényt tükröző.
Partmann Tibor harmadik (vagy két és feledik?) kötete egyébiránt a Holnap magazin (Bakos József) kiadásban jelent meg. – Ezzel a HM ismét fontos lépést tett a maradandó irodalom népszerűsítése terén, amely a kiadó reputációjára is pozitívan hat. – A Bakos József által létrehozott közeg, - s különösen annak online felülete ugyan inkább közösségi tér, ám erénye, hogy immáron egy évtizede sok jóérzésű ember találja meg ott a társaságát. Ennek megfelelően az online felület irodalmi kínálatában sok olyan mű szerepel, amelyet más szerkesztők nem engednének át, - ugyanakkor ez az engedékenység jó célt szolgál. – Szigorúan bírálni pedig ott vannak A Hetedik szerkesztői…
Maga a kötet előszót nem tartalmaz, - illetve, az előszó helyén a Reflexió című vers áll.
„Minden árnyízű simogatásra a
Gyanú a gerincen felfelé oson,
A reflex élesedik ekkor; hisz az
Idill csendjéből szilárdul a pofon.”
Az egész kötetet áthatja ez a gyanú, ez a reflex. – Igyekszünk széppé tenni, vagy legalább szépnek látni a világot, miközben a nyers valóság szinte embertelen. – Ennek a feszültségnek az értő ábrázolása úgy vonul végig a köteten, mint egy jó séf igényessége az étlapon.
A kötet másik fontos összetevője, hogy a szöveggondozás feladatát Fabók Endre látta el. Fabók Endre fiatalember, de sokat tapasztalt költő. Kötetei, performanszai, megnyilvánulásai sokkal nagyobb figyelemre érdemesek, mint amiben a nagyérdemű eddig részesítette. – Az őt ismerők köre azonban tisztában van azzal a csontig ható őszinteséggel, amivel a dolgok lényegét keresi: nem csupán jó válaszokat, - de a jó kérdés okát is. – Endre számos szövegében jelenik meg az a megközelítés, hogy a mindennapok pici részleteiből, mint mozaikokból rajzolja ki az igazán mély igazságokat. Mint ha a szürke hétköznapok jelentéktelen darabkáiból lehetne mesterműveket létrehozni. – És lehet! Ennek bizonyítéka Fabók Endre munkássága, s immár Partmann Tiboré is.
Tibort nem oly rég épp Endre ajánlotta a figyelmembe, - s így tudomásom van arról, hogy munkakapcsolatban állnak, melyet mindketten szívesen vállalnak. Úgy látom, Tibor részint Endre mentori támogatását élvezi, - de mégis szuverén alkotó. Ez a kapcsolat nem korlátozza egyiküket sem, de növeli az alkotásban megmutatkozó intenzitást. – A Fabók Endre írásait ismerő olvasók gyakran felfedezik majd azt a hangütést, - az említett mozaikok értő kezelését, ami – másként ugyan, - de Endrének igazán a sajátja.
A kötet több részre tagolódik. S itt merül fel az én dilemmám, - vagy különvéleményem. A kötet háromnegyedét a „Tölgyfalevélen átrozsdált sugarak” című fejezet tölti ki. Ezt a részt azonban önálló kötetnek tekintem. A következő fejezetek kapcsolódása ehhez a részhez laza. – Úgy értem, ha egy alkotó egy időszakát megragadjuk, akkor bizonyos gondolatok erőteljes jelenléte szinte minden alkotásában felismerhető. Ugyanakkor, az egy időszakban született művek nem feltétlenül kapcsolódnak össze egy kompozícióvá. – Azt értem, hogy a további írások olyan kisebb egységeket alkotnak, amelyek magukban nem töltenek meg egy kötetet, - de a számomra a szerkesztői döntés, ami ezeket összefűzte, kompromisszumosnak tűnik. – Az olvasó természetesen nem vesztese ennek, hiszen izgalmas művek kaptak helyet a kötet végén is.
Az első szakasz egyik kiemelkedő alkotása ott áll mindjárt a kötet elején. A Rekviem őszelőn című vers minden tekintetben dicsérendő. Nem bölcsészeknek íródott, - tehát bárki azonosulhat vele. Stílusa, ritmusa, hangulata, képei és gondolati íve szép egységet alkot. Talán csak a rímek laza kezelése lehet ok arra, hogy hibát találhasson, aki elszántan keres. – Igen, a rímek valóban elnagyoltak. Páros rímek, de szabálytalanok. Ezt ellensúlyozza a magas és mély hangrendű szavakból építkező sorok váltakozásának zenéje.
A következő vers, a Visszhang is említést érdemel, mégpedig a gondolat miatt, amelyet megragad.
„Nem a mély visszhangzik engem – én visszhangzom őt.” – Látszólag a művész helye ez a világban. Valójában az emberé. E gondolatot folytatja, - vagy ragadja meg máshonnan a Várlak című vers.
A szerző életkora csupán annyiban lepleződik le, hogy a mai tv-pop kultúra aktuális semmiségei is felbukkannak motívumként a versekben. Ilyen a Szentinel, illetve néhány olyan mű, ami a televíziók aktuális magas nézettségű műsoraira utalnak. – Kockázatos az aktualitás intenzív alkalmazása, mert a profánba ránthatja a művet, - a mélyebb jelentésről elterelheti a figyelmet. – Ezt a problémát csak igen jó arányérzékkel lehet megfelelően kezelni. Az esetek többségében sikerült.
A korábbiakban emlegettem Fabók Endre hatását. – A Mindegy című vers ennek igen jó példája. A „Mintha…” kezdet arra ad alkalmat, hogy a hétköznapok kulisszái között tegye föl az élet nagy kérdéseinek némelyikét. – Nem fedem fel. – Tessék elolvasni. Ám, ha már itt tartunk, az Igazán Tél szintén ezzel a módszerrel él.
Feltétlenül említést akartam tenni a „Variációk egy témára” ciklusról. A cím talán utólag született, szerkesztői késztetésből. A fa, a fák, mint motívum igen fontos az utóbbi évtizedek költészetében. Hasonló ez, mint a vonat József Attilánál. – Bevallom, a számomra is fontos. A fák alkalmasak arra, hogy a létezés és elmúlás kérdését, a lehetséges válaszokkal való szembesülés fájdalmát ábrázolja. – Szerencsénkre, itt a feloldozást is megkapjuk. Igaz, ez épp oly elemelkedett, mint a vallások válaszai. De hinni szükségszerű. Miért ne hinnénk akkor abban, hogy a pusztulás illúzió és a szabadság szükségszerű?
E ciklusból a Fekete Verset is meg akarom említeni. Bár Babits fekete országára utal, de nem azt a verset mímeli sem hangulatában, sem tartalmában. – Mégis, fontos ez az utalás, mivel olyan jelentést is kölcsönöz e versnek, amely itt ugyan nincs megírva, de a két mű kölcsönhatásából mégis kihat.
S szinte a végére hagytam ennek a felsorolásnak az ’56 szó című verset. – 56-ról írni nehéz. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, akik nem tanultunk erről. Tibor már tanult. De mit? – Feldolgozatlan múlt.
Fájdalom és megbékélés. – Szép munka!
Az In memoriam versekről se feledkezzünk meg! Méltó tisztelgés, s szükséges is, hogy ismerjük és elismerjük az elődöket.
A versformákat is figyeltem olvasás közben. – Úgy láttam, nincs törekvés arra, hogy bármely versformát újra hasznosítsák ebben a kötetben. Tibor sokszor alkot szabályos formát, ám azok egyediek, vagy feltétlenül annak hatnak. Szabadversek tehát, amelyeknek szabad szabályosnak lenni, vagy szabályt szegni. – Ez igaz akkor is, amikor idéz sorokat elődöktől, s ezzel meghatározza azt a formai keretet, amiben mozognia kell. – Sokan görcsösen ragaszkodnak a „bevett” formák alkalmazásához. – Szögezzük le: nem tesz senkit költővé, ha bizonyos formákat alkalmazni tud a szövegeire. – A forma eszköz és nem cél. Tibor mer saját formákat létrehozni. – S az esetek nagy többségében hibátlanul összeáll a forma és a vers többi alkotóeleme.
Természetesen, egyes verseket én kihagytam volna ebből az egyébként terjedelmes fejezetből. – Ám legyen meg a szerkesztő szabadsága! – Néhány esetben nem voltam maradéktalanul megelégedve azzal, amit olvastam, de ez csekély hányad a kötet anyagához képest.
A következő fejezet Haikukat tartalmaz. – Ez az, amivel jómagam hadilábon állok. A Haikut inkább tartom divatjelenségnek, mint komoly művek létrehozására alkalmas formának. Azt is vitatom, hogy akár a forma jól átültethető a mi nyelvünkre. Tibor maga is kitér rá az utószóban, hogy „magyarított” haikukat alkotott, s a természeti allegóriák helyett sok esetben az emberi kapcsolatok ábrázolására törekedett. – Így sem változott a véleményem. Egy ilyen forma arra jó, hogy a szövegalkotó bemutassa ügyességét. – Ez sikerült. – Nem várhatom el, hogy más is ossza a véleményemet, de én nem várok sokat ettől a műfajtól.
Ugyanakkor érdekesek a Slam szövegek. A probléma itt az, hogy az elmondásra, - sajátos körülmények között történő előadásra szánt szövegek hogyan hatnak nyomtatásban. – Bizonyára gyengébben, mint a színpadon.
A korábban említett formai kérdések erőteljesebben megjelennek szonett koszorú kapcsán. A szonettekről rengeteg dolgot állítanak, - s mindnek az ellenkezőjét is. Tibor mértéket tartva utal Radnóti Eclogáira, de nem áll be az időmértékes szöveget akarók sorába. – Marad a számára komfortos szövegalkotási mód mellett. A szonett koszorú 210 sora alkalmat ad arra, hogy egy-egy gondolat sok vetületét, más-más irányokban történő tovább gondolását végig vezesse a szerző. –
Tibor ezt teszi, s láthatóan élvezettel merül el ebben. Itt nehéz kérdés, hogy ha már Radnótihoz íródik ez a mű, s olykor az ő verseire utal, akkor mennyire alkalmazhatóak a mai technológia és populáris kultúra kifejezései a műben. – Itt-ott már-már túlfeszítettnek hat. De szép, igényes, tiszteletre méltó tisztelgés az egyik legjelentősebb magyar költő előtt. A szonett koszorú néhány részlete olvasható a hetedik korábbi számában.
Tibor kötete a címében rejlő ígérethez hűen reflektál a kor emberi kérdéseire. Lehetetlen minden választ megtalálni. A kérdések köréből azonban sokat feltesz, s ezzel némi emelkedett megnyugvást okoz: legalább tudjuk, hogy miről beszélünk, amikor az élet kérdéseit próbáljuk értelmezni.
Tetten érhető, hogy egy igen fiatalember műveit tartjuk a kezünkben. Egyes csapongásait ezért könnyű megbocsátanunk. – Partmann Tibor előtt remélhetően szép és termékeny pálya áll, négy-öt évtized, amelyben alkothat. – Ez a kötet tehát nem csupán jó olvasmány a költészet kedvelőinek, de ígéret is folytatásra.