Prédikátor könyve 1,9
Írta: Jorge Louis Borges
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 846
Eclesiastés, 1, 9
Si me paso la mano por la frente,
si acaricio los lomos de los libros,
si reconozco el Libro de las Noches,
si hago girar la terca cerradura,
si me demoro en el umbral incierto,
si el dolor increíble me anonada,
si recuerdo la Máquina del Tiempo,
si recuerdo el tapiz del unicornio,
si cambio de postura mientras duermo,
si la memoria me devuelve un verso,
repito lo cumplido innumerables
veces en mi camino señalado.
No puedo ejecutar un acto nuevo,
tejo y torno a tejer la misma fábula,
repito un repetido endecasílabo,
digo lo que los otros me dijeron,
siento las mismas cosas en la misma
hora del día o de la abstracta noche.
Cada noche la misma pesadilla,
cada noche el rigor del laberinto.
Soy la fatiga de un espejo inmóvil
o el polvo de un museo.
Sólo una cosa no gustada espero,
una dádiva, un oro de la sombra,
esa virgen, la muerte. (El castellano
permite esta metáfora.)
Prédikátor könyve 1, 9
Ha kezem homlokomhoz közelítem,
ha simogatom a könyvek gerincét,
ha az Éjszaka Könyvével gyötrődöm,
ha a kulcsot a zárban elfordítom,
ha a tétova küszöbön időzöm,
ha kimondhatatlan fájdalom szaggat,
ha az Idő Gépezetén tűnődöm,
ha az unikornis szőnyegére emlékszem,
ha alvás közben helyzetet cserélek,
ha egy verset emlékeimből fölidézek,
jól kitaposott utamat ismétlem,
a már számtalanszor megjártat.
Nem tudok semmi újat kitalálni,
egyazon mesét szövök újra s újra,
ismétlem az ismételt tizenegyest,
mondom, amit már mások is elmondtak,
ugyanazt érzem a nappalok egyazon
óráiban s az absztrakt éjszakában.
Minden éjjel ugyanaz a rémálom,
minden éjjel a rideg labirintus.
Egy mozdulatlan tükör fáradsága
vagyok, egy múzeumi porszem.
Csak egy nem ízlelt valamit várok még,
egy ajándékot, az árnyék aranyát,
azt a szüzet, a halált. (A spanyol nyelv
megengedi ezt a metaforát.)
Fordította: Kányádi Sándor
Forrás: Magyarulbabelben.net