Pacsirtadal
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 321
Pacsirtadal - T. Ágoston László új kötetéről
Nem rég került a kezembe T. Ágoston László új kötete, a Pacsirta a Diófán című, mely a Hungarovox kiadó gondozásában jelent meg.
Nem új ez az együttműködés, hiszen T. Ágoston László és a Hungarovox, - akarom mondani – Kaiser László között az együttműködésnek immár komoly múltja van. De, talán nem csak az élmény frissessége mondatja velem azt, hogy ez a kötet ennek az együttműködésnek az egyik legjobb produktuma.
A kötet 23 novellát tartalmaz. – Ezeket a történeteket számos momentum is egybefűzi, holott az egyes történetek önálló, kerek egészek, s nem igénylik azt, hogy egy másik történetben folytatódjanak. – Mindegyik önálló világ: zárt és teljes. – Ugyanakkor mindegyikben ott rejlik a tragédia. A szereplők olyan emberek, mint te, vagy én. Kicsit elesettek, szánalomra méltóak, vagy épp olyanok, akikkel szemben ellenérzésünk támad. – De szinte senki sem teljesen ellenszenves, - talán az Arany Fülbevaló butaságból kegyetlen rablójától eltekintve, - aki azonban arctalan marad a történetben.
A novellák szereplőivel rossz dolgok történnek. Emlékezetesen kellemetlenek és végzetesen tragikusak. Kinek mit osztott az írói szándék. A történetek hétköznapi helyzetekből bontakoznak ki. Egy falusi, vagy kisvárosi életkép, egy sors vázlatos bemutatása, vagy épp mindennapos események tárgyilagos bemutatása.
Apropó: tárgyilagosság. – T. Ágoston László újságíróként tevékenykedett évtizedeken át. – A tárgyilagossága mégsem száraz tényfeltárás, - sokkal inkább a jó arányok precíz alkalmazása. – Pontos, mint egy látlelet, - s a legkevésbé sem hatásvadász. Ettől hatásos. Akár egyetlen további jelző, vagy magyarázó félmondat elég lenne ahhoz, hogy dagályossá, csinálttá váljon a történet. – De az a jelző, vagy félmondat nincs ott. – Mióta csak arra vetemedem, hogy mások írásait véleményezzem, a leggyakoribb tanácsom az, hogy ki kell radírozni a fölösleget. – (Szegény lírikusok ilyenkor féltik a formát az ürességtől.) – T. Ágoston vagy tökéletesen elvégezte ezt a munkát, - vagy eleve olyan puritán módon alkotott, hogy erre nem volt szükség. – Azt hiszem, ez utóbbi valószínűbb.
A történetekre visszatérve, bizony szinte minden történetben történik valami rossz, vagy majdnem megesik, mint Pontyos Marci esetében is. Többnyire kisiklott, elveszett életek történetei e novellák.
Az, hogy mégsem a péntek esti kék hírek nyomasztó világát kapjuk eredményként, a romlás és szenvedés öncélú ábrázolásával azért van, mert mindennek az ábrázolása nem öncélú. A legtöbb sorsba, helyzetbe belemerülünk. – Akár velünk is történhetne. – A szereplők nem konfekció karakterek, hanem esendőségükben szerethető emberek. Az olvasó önkéntelenül azonosul a szereplőkkel, mert épp úgy fáj a derekuk, épp úgy morfondíroznak, épp úgy elbizonytalanodnak, mint mi mindannyian. – S már velük együtt kergetünk reményt, csábulunk rossz döntésre és bukunk el, holott annyi közünk van csupán hozzájuk, hogy elolvassuk a történetüket. – Vagy több ennél?
A szerző ugyanis nem csupán kiváló újságíró, - nem csupán dokumentarista, hanem kiváló epikus is, aki egészen apró, jelentéktelennek tűnő dolgokkal teszi valóságossá szereplőit és helyzeteit. A történetek leírása mértéktartóan tárgyilagos, másutt – a dagályosság kockázata nélkül is – mélyen emberi, átérezhető.
Ám van még valami titok, ami ott lappang minden történetben. – Mégpedig az, hogy a szereplők szerethetőek. Még a gazemberek többsége is, hisz szinte mindig tudjuk, mi tette őket gazemberré. – S míg kibontakozik az elbukás, vagy épp a tragédia, drámaivá növekszik ezeknek a hétköznapi embereknek a története. – Egy hétköznapi ember bukása csak egy bukás. Egy drámai hős bukása viszont legenda! – S mi, a hétköznapi szereplőkkel azonosuló olvasóként átéljük azt, hogy a hős bukása, - amely olyan, mint a mi bukásunk, - ahogy mi is elbuktunk, vagy elbukhatnánk, - ez a bukás legendássá teszi a mi esendő sorsunkat is. – A szerző szeretettel formálta teremtményeit, s ezért mi szeretettel azonosulunk velük. Mindössze ennyi a titok. Ám, aki ezt képes újra és újra létrehozni, akár huszonhárom történetben is, az azt tudja, amit csak a legnagyobbak. Kereshetjük és azonosíthatjuk a szakmai fogásokat, - ahogy magam is megkíséreltem, - de ez a tudás felette áll a szakmaiságnak. Ez művészet. – Ám, ezt a kifejezést is félve használom, hiszen itt nem mesterkélt tökéletességről van szó. – Ez nem a sznob ízlés igényeit hivatott kielégíteni. Ez az alkotási mód egyszerűen csak emberi. – Nem is kell több. Ez a sokak megbecsülését nélkülöző szó az, ami a művészi alkotás célja: hogy emberivé, emberibbé tegye a világot. S amíg e történeteket olvassuk, ez az emberség formál minket, - holott a kötet jól olvasható akár a metrón utazva, vagy a buszra várva is. – Úgy emel fel, hogy nem vár mesterkélt elmélyülést. – Az elmélyülést maga teremti meg, akár a buszmegállóban, vagy a metrón is.
Kegyelem nincs? – De van. A kötet utolsó harmadában megjelennek azok a történetek, amelyekben a bekövetkező baj kevésbé tragikus, olykor ironikus, kedvesen kisszerű. – Rejtői figurák szerethető esendősége, mint a diófán éneklő pacsirtáé, akinek a baja szerencsévé válik.
A Hungarovox ismét kincset talált és tárt elénk. T. Ágoston László e nagyszerűen megírt novelláit meggyőződéssel ajánlom olvasásra. – Jobbá teszi az olvasót. – Bár olvasnák sokan! – Jobb hely lenne a világ.
A kötet bemutatása e hetekben zajlik. – Az olvasó figyelmébe ajánljuk, hogy november 11–én a Rákoshegyi Közösségi Házban is lesz egy könyvbemutató Rudas Attila színművész és Kaiser László, a Hungarovox kiadó vezetőjének közreműködésével. A Közösségi Ház címe: Budapest XVII., Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.
A kötetet keresse a Hungarovox Kiadónál, vagy vegye fel a kapcsolatot a szerzővel, akár rajtunk keresztül.