Mucsi Csillag - Lovag szívem
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 457
Mucsi Csillag: Lovag szívem
Még ártatlan kisgyermek volt ő,
Az életre rácsodálkozó nagy szemekkel,
Karján a piciny ruhája bő,
Senki sem kergette még őt vádas perekkel.
Erős szíve csak úgy dobogott,
Vonata elindult, robogott.
Ez vitte őt sorsának állomásaira,
Csendben várt élete nagy vallomásaira,
Őszinte kisgyermekként tanult a nagyoktól,
Akik még megvédték őt a nagyobb bajoktól,
Felnézett rájuk, kérdések nélküli hittel,
Ő még mindenkit csodált és mindenkit tisztelt.
Lassan kezdte elveszíteni tisztaságát,
Egyre jobban látta az élet visszásságát,
Tudta, hogy ideje felvérteznie magát,
Senki sem védi meg, mint egy porcelán babát,
Ez szomorú felismerés volt a számára,
Este sírva hajtotta fejét a párnára.
De az élet csatáit buzgón megharcolta,
Közben az a páncélját fájón megkarcolta,
S ő mégis felszegett fejjel ment előre,
Hisz tudta, így tehet szert végtelen erőre,
A nehéz évek tesztelték a kitartását,
Érezte az élet rá való kihatását.
Élete során vaskos falak közt bujdosott,
Sorsa kusza labirintusában futkosott,
De tudta, nem védheti meg örökké magát,
Valaki rombolja várának masszív falát,
Megadta magát, átengedte a szerelmet,
S térdére rogyva, reszketve kért kegyelmet.
Váratlanul törtek rá a heves érzelmek,
Magába kerítették a súlyos félelmek,
Megrengetve egész eddig ismert világát,
S megkezdte az univerzummal vitáját,
Itt már nem segített se páncélja, se kardja,
Térdel, mint Atlasz, vállán a világot tartja.
Már vétkes lovaggá termett ő,
Ki az élet vad lovát akarta megülni,
A halál ellen kurta cselt sző,
Pedig mindenki megakarja őt becsülni.
Gyenge szíve lassan dobogott,
Vonata megállt, nem robogott.