"Mondtam neked, nem vagyok érdekes”

Írta: Pődör György

---

Közzétéve 3 hete

Megtekintések száma: 84

---

---

Szecsődi Krisztián
„MONDTAM NEKED, NEM VAGYOK ÉRDEKES”

Már-már beletörött a bicskám ebbe a riportba, de nem hagytam, hogy felülkerekedjen bennem a feladás. Szecsődi Krisztián ugyan nem korosztályom, de pályatársam, ugyanis  pedagógus. Nem is akármilyen! Régóta ismerjük egymást. Ott voltunk a zsűriben az oladi gyermekantológiák szülőszobájában, együtt szerepeltünk az ITT-HON című vasi antológiában. Mindezeken túl tanítványaival rendszeres látogatója az ásványmúzeumomnak.
Tanári munkáját tanulói nyitottságán és érdeklődésük példaértékű megnyilvánulásán át pedagógus szemmel láthattam. Vele beszélgetek.

1.Pápán születtél a hetvenes évek derekán, s ez a méltán híres diákváros töltött fel olyan szellemi munícióval, amelyek meghatározták későbbi pályádat. Beszélj egy kicsit gyermekkorodról, az otthon hatásairól, a családi és a középiskolai emlékeidről!

Egy olyan családban nevelkedtem, ahol több generáció élt egy háztartásban, egy ilyen együttélés az elfogadás, a megértés és a szavak nélküli odafigyelés lelkipásztoraiként nevelték a fejlődő kisembert láthatatlanul. Azért mondom ezt, mert a mai generáció gyorsan fel akar nőni, függetlenedni, s közben ezek a folytonosságok máshonnan kell megszülessenek, késve, sok fájdalom és sérülés révén. Ahogy a szülővárosom, Pápa is sok generációt integrál történelmi, kulturális és személyiségfejlődést formáló dimenzióival, mintaként szolgált. Az ilyen szövődésekben a hatások spontán dolgoznak, észrevétlenül veszi fel az érzékenységet az ember lelke a láthatatlanul egymásra rakódott korok individuális ám mégis komplex formálóerőiből. Másként hat egy ilyen városban egy színházi előadás, másképpen szólnak a templomok harangjai, a kisváros különböző gimnáziumainak diákjai találkozása a művészetekben. Más ez egy nagyvárosban, s más egy dunántúli kis ékszerdobozkában. Egy olyan helyen ébredt a lelkem, ahol végtelen sok ösztönző áramlás találkozik, és menthetetlenül részévé válik az embernek a múlt sokféle ereje, s okvetlenül megszólítja, hogy hogyan akarod ezt az örökséget tovább vinni? Így lettem tanárrá és alkotóvá.
Vitathatatlanul Petőfi versei indítottak el, tízévesen, akinek meghatározó, katalizátorként ható évei voltak Pápán. Alig van anekdota, amit ne ismernék róla. Furcsa vargabetűnek tűnhet, hogy műszaki szakközépiskolát végeztem Pápán, de itt találkozhattam azokkal az impulzusokkal, melyek célirányossá tettek kamaszként egy harmincnégy fős fiúosztályban. Itt lettem versmondóvá, s itt találtam rá arra, akivel a versekről vitázzak, s ebben elvitathatatlan érdemei voltak Bördén Júlianna tanárnőmnek. Ő volt az, aki megindított az irodalom felé. De a színházzal való mély kapcsolatom születése is e helyhez köt Pataki András Jászai-díjas színművész és igazgató által, előbb színjátszóként, hogy később színi kör vezetőjeként, s ifjúsági darabíróként és rendezőként is továbbadjam, amit Pápán éreztem meg először, s vált tudatossá bennem Szombathelyen később, ahová egyértelműen az irodalomszeretet vezetett. Mentem, hiszen, hogy jó alkotóvá lehessek, művelnem kellett magam.

2. Írtad, hogy irodalmi indíttatásból kerültél Szombathelyre, ahol magyar-technika szakon diplomáztál. Lírában gazdag évekként aposztrofáltad ezeket az éveket. Egyébként az Alma Mater mára egyetem, s az ott végzettek méltán büszkék tanáraikra, a színvonalas képzésre. Ki vagy kik hatottak rád legjobban?

Sokféle emberrel sodorja össze a szél az embert a főiskolás évek alatt. De, akikkel önképzőkört alkottunk, egymást erősítettük, motiváltuk az írásainkkal, tanultunk egymástól, újabb és újabb szerzőket hoztunk, akiknek a munkáit átmostuk magunkon, stílusgyakorlatokkal játszottunk, forma virtuozitásban fejlesztettük magunkat. Éjszakákba nyúlóan beszélgettünk, olvastuk fel a verseiket. Az Újholdas generáció volt legnagyobb hatással ránk, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes költészete hihetetlen erővel dolgozta át az alkotóműhelyt. Majd egy főiskolai irodalmi lap szerkesztőjeként ébredtem egyik napról a másikra egy nagyszerű írótársammal és édes felemmel.
Kellettek ehhez a rendkívüli tanáraink, akik mellettünk álltak, akik nem vettek félvállról minket, motiváltak, kritizáltak, de ott álltak mögöttünk, mindent a javunkra tudtunk formálni. Czetter Ibolya, Markó Julianna, Batky Jenőné, Fűzfa Balázs és a legenda, Láng Gusztáv tanár úr. Ösztönző, és kreativitást buzdító szemlélettel tanítottak minket, jó irodalmi anyagokat téve elénk.
Mertünk nagyot álmodni, azt gondoltuk, hogy egy ekkora hagyománnyal és táborral bíró felsőoktatás a nyugati végeken megérdemel egy színvonalas irodalmi-művészeti folyóiratot. Gyurkovics Tibor nemcsak támogatónk, de szerzőnk is volt a lapban, ahogy Jókai Anna bátorítását és támogatását is bírtuk, a színvonalas lap büszke gazdáiként, szerzőiként egyaránt.
Főleg a versek adta forma és ritmus igyekezett forrongó ifjú lelkemet kordában tartani.
Meglátásom szerint túl erős és összetett képekkel dolgoztam, s ennek oldása miatt fordultam a próza felé. Számos antológia, folyóirat, pályázat fogadta be elsősorban a lírai alkotásaimat.
Egy szonettkoszorú első díjat is hozott. A Cserhát Irodalmi Kör Nívódíjából is jutott - akkor még hajtott a titán vér, az elismerés utáni vágy… Aztán lediplomáztam, ez elmúlt, és találkoztam az életfilozófiám legmeghatározóbb élményével, tanári pályafutásom első évének közepén – a Waldorf-pedagógiával, melynek hátterében az antropozófia áll.

3.”A világot egységben érteni, tapasztalni, és ebben a felfogásban tanítani a legfontosabb érintője életutamnak”- vallottad induláskor. Ezzel a gondolattal engem nagyon megfogtál, s találkozásaink alkalmával mindig éreztem ezt a közös szellemiséget. Kevés végzett s a pályán meg is maradó pedagógus gondolkodik így. Honnét az elhatározás „igéje”?

Ha az embernek fáj valamije, legegyszerűbb bekapni a megfelelő pirulát. Pedig, ha bárki végig gondolja a pillanathoz vezető utat, s a folytatás vonalvezetését, sokkal hamarabb jut a megoldáshoz, a gyógyító felismeréshez. A tanítás számomra éppen ilyen, a tudás, az ismeret a tapasztalat mit sem ér, ha az ember csak áll és vár, hogy éppen az útelágazáshoz érjen egy vándor és akkor ő majd megmondja a tutit, mint egy kiválasztott pirula. Az embernek száz és száz áramlásban kell benne lenni egyszerre, s amikor ezek az áramlások keresztezik egymást örvények jönnek létre. Ezek felismerések, világösszefüggések, melynek középpontjában az ember áll. Ilyen pillanatok szülöttei a világirodalom remekei. Nem feltétlen kell polihisztorrá válni, az a kor már elmúlt. (Mondom ezt úgy, hogy gyakorlatilag reneszánsz emberként gyakorlom a hivatásom és élem az életem.) De a hatékonysága és a harmóniához vezető út vitathatatlan ebben a konstellációban. Nem érdekel kevésbé a matematika, történelem, a biológia, a csillagászat, mint az irodalom. De mindez elengedhetetlenül szükséges, hogy a kifejezés és az interakció nyelve a költészet, az írás lehessen számomra. A világban minden mindenre hatással van. S nem csupán ok-okozati formában. Minden alázatos szolgálatában áll valami másnak, hogy a teljesség felé kormányozza az embert. Mert minden, ami minket körülvesz, azt az ember köti össze. Felelősséggel: érzéssel, gondolattal és akarattal, hit- és szeretet teli erőkkel. Minden változik, amiben az ember ott van. Mikrokozmosz és makrokozmosz egymásrautaltságában. Nem lehettem volna tanár, sem alkotó ember az irodalom berkeiben, ha ez a teremtő erő és ez a szemlélet nem él bennem. A mai gyerekek számára is végtelen megközelítésre van szükség, hogy a tanár – vagy akár a szülő – hitele, tekintélye fenn tudjon maradni, hitelesen meg tudjon maradni a fejlődő gyermeklény előtt. 
Benne kell tudj állni a világban, vagy a perifériára szorulsz, és elvisz a szél.

4. Mielőtt irodalmi életutadra térnék, megkérdezem, hogyan sikerült eddig ezt megvalósítani? Olyan iskolában lettél pedagógus, amelyik nem a szokványos módszerekkel neveli tanítványait. A Waldorf iskolák gombamód szaporodtak korábban. Szombathelyen is több található óvodától középiskoláig. A különleges hangzású Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (remélem, jól írtam le?) tanárának lenni megtiszteltetés vagy elhivatottság? Olvasom az iskola hitvallását:”Minden cseppben benne van az Ég és a Föld, az áramlás pedig összeköt mindent. Áramlásban, mozgásban lenni összeszövődést jelent mindazzal, ami körülvesz minket a világban, ahogy a folyók a hegyektől a tengerig magukba emelik mindazt, amit útjuk során tapasztalnak, hogy azt tovább formálják, szétoszthassák, majd az égbe emelhessék. Erre érezzük hivatottnak magunk a Perint partján.” Mutasd be a munkádat a Hetedik olvasóinak, legyél szíves! 

Osztálytanító vagyok. Ami nyolcéves periodikát és projektmunkát jelent. A szív, a kéz és fej pásztora vagyok attól a pillanattól kezdve, hogy átlépi az iskola küszöbét a kiselsős és 14-15 éves korukig én kísérem őket. Mindent közösen velem élnek át a gyerekek. Az együtt keresés öröme, a bizalom, hogy ott vagyok, amikor kell, és a felfedezés sikere a gyermek akaratában és lelkierőiben, valamint fantáziáján keresztül realizálódik, mindez a működés alapja. Óriási bizalom, egymásra hangoltság ez a gyerekekkel és a szüleikkel egyaránt. Az én feladatom, hogy olyan inspiráló miliőt teremtsek a fantázia és a tanulás erőinek – ez már maga a költészet –, hogy az adott témakörök, tantárgyi ismeretek szinte észrevétlenül és hatékonyan, az ember egészséges és harmonikus fejlődésének a szolgálatában épüljenek be, teljesen individuálisan minden életkori pillanatot monitorozva, interaktívan és azonnal reagálva ezekre az életkori változásokra. Akárcsak egy jó vers, vagy próza. Tekintettel a különböző képességekre és attitűdökre. Az én kötelességem, hogy fegyelmezetten ott álljak, támasza legyek, mentora legyek a bontakozó egyéni lelkeknek, és mindent köréjük tereljek, amiért maguk kell megdolgozzanak, hogy abból táplálkozhassanak. Az írás-olvasás alapjaitól kezdve, a történelmi korokon át a reál és humán tárgyakon keresztül jutunk el a csillagvilágon, a kémián, fizikán keresztül a többismeretlenes egyenletrendszereken át a világ komplexitásának vizsgálatáig, az ember megértéséig. Benyomások, érzetek születnek, hogy átformálva magukon, vers, jegyzet, rajz vagy éppen zene szülessen belőle. Hatalmas út, ehhez folyamatosan fejlődni, alakulni kell. Hiszen minden tantárgyat én kötök össze, nem is nagyon tudnak így széjjel válni, hisz egy az Isten, csak az ima nyelve más. A gyerekeknek érezniük kell, hogy a körülöttük lévő világ a részük, éppannyira, mint amennyire ők is részei a világnak, s csak nézőpont kérdése, hogy a matematika, a történelem vagy a zene nyelvén nevezzük meg a formáló és fenntartó törvényszerűségeket, ok-okozati jelenségeket. Nem ezt teszik a művészek? Segítenek máshonnan meglátni a befogadónak más nézőpontból, amit érez, sejt. A tanítványaimnak ebben segít, hogy minden, ami megfogalmazódik, összegződik az mélyen művészi, a vers, a történet, a zene, rajz, az anyagba merülés mind kifejezőeszköze ezeknek a felfedezéseknek. Általam. De nem én vagyok, nem definíció, hanem intuitív saját megnyilatkozás, amelyben önmagukra lelhetnek a világ felfedezése közben ez alatt a nyolc év alatt. Ennek vagyok türelmes, sokoldalú pásztora. Így lesz számomra a pedagógia költészetté, s előttem minden tanítványom egy különleges költemény, melynek a születésénél jelen lehetek. Rendkívüli érzékenység és kreativitás kell mindehhez. No, de „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!”.

5.Verseiddel találkoztam először különböző periodikákban s az ITT-HON antológiában. Szépek, kidolgozottak és igényesek az általam megismert versek. Mutasd be költői munkásságod lényegét és a publikálások elérhetőségét!

Nos, én vagyok az a szerző, aki nem érdekes, mert nincsenek napi, heti szintű megjelenéseim. Nem vonz a nyílt tenger, abban az öbölben élek, ahová letett a sors. Noha a mindennapokban ezernél is több verset írtam a pályám során, azt tudom mondani, hogy ezek címkézett versek, csoportoknak, személyeknek szólnak, melyek nagy hatást fejtenek ki ott, ahová születtek.
Otthon, az iskolában. Tanköltemények, epigrammák, az évkörhöz vallási, emberi vagy természeti alapokon kapcsolódó versek. Személyiségtérképek, erősítő versek, ritmus gyakorlatokhoz kapcsolódó versek, nyelvtörők. A Cinkefogat gyermekeimnek született gyermekvers kötet a saját kis gyermekbetegségeivel, szerzői illusztrációval. Ma már fegyelmezettebb alkotások születnek. Ez a beszélgetés elgondolkodtatott, hogy összegyűjtsem a több, mint két évtized munkáját. Kérésedre most néhányat az olvasók elé is bocsátok, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk. Korábban néhány folyóiratban Életünk, BÁR, jelentek meg verseim, novelláim, két három antológiában, Hazádnak rendületlenül, Örvény (saját szerkesztésű), és az ITT-HON-ban, illetve a helyi érdekeltségű Savaria University Press jelentetett meg regényeket, verseskötetet, Hét gyertyaszál, Cinkefogat, Varjúkirály címmel. No, meg a MÁNLIT. A megjelenő regények önköltséggel láttak napvilágot és csak annyi példányban, ahány tanítvány volt éppen a szárnyaim alatt. A korai verseimből, magamnak készítettem Tejüveg címmel egy versgyűjteményt, de ezeket inkább zsengéknek nevezném.

6. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, nagyon gazdag már az eddigi életműved is. Gazdagságát és értékét nem a kiadott könyvek számában, hanem a kész, megírt alkotásokban érzem, melyek felfedezésre, kiadóra várnak. Sokfélék, változatos témákban, hihetetlenül gazdag formákban megírva, néha alkalmi nyomtatásban, ajándékba adva. Segíts eligazodni ebben a gazdag irodalmi birodalmadban!

A prózai írásaim jól elkülöníthetően az ifjúságnak és/vagy a felnőtt világnak szólnak.
Hatalmas kutatómunka és mély érdeklődés, tényfeltárás előz meg minden történetet. Hiszem, hogy nem lehet öncélú soha egy alkotás. Nálam alapvetően pedagógiai indíttatása van, főként az ifjúsági könyveknek. De az olvasó számára ez teljességgel kifürkészhetetlen, didaktikai hatást nem lehet rajta direkt módon megfogni. Éppen ez a sajátossága írásaimnak, hogy csak akkor élvezhető a történet, ha dolgozni hagyja magán az olvasó. S mivel roppant komplexen gondolkodom, annyira bonyolult összefüggések mozgatják azokat a finom szálakat, melyeket szeretnék érvényre juttatni, hogy nem vonja el a figyelmet a történetről, a hatást pedig eléri.
Illetve, a mai gyermekek számára túlstimulált érzékszervek miatt nem lehet túlzottan leíró és gondolkodtató vagy cselekményszegény egy könyv, mert a nyolc-tíz másodperces tik-tok- koncentráció és figyelem-expozíciója nem predesztinálja arra őket, hogy hosszabb regények olvasására vesztegessék az idejük túlnyomó részét. A tanítványaim, nagyon tudnak figyelni. Elképesztő a koncentrációs képességük, ez a legadekvátabb visszajelzése a pedagógiai munkámnak. Ezt te is megtapasztalhattad, amikor a múzeumodban jártunk, kőzettan epochánk okán, s versekben összegeztük, ami az ásványtanból átszüremlett rajtunk. A nekik, illetve általuk inspirált könyvek a legmesszemenőbbekig beváltották a hozzájuk fűzött reményeim. A tanítványaimnak másodikos koruktól tizenéves korukig bezárólag születtek regények. Azzal a céllal, hogy az adott évfolyamon, milyen szociális, történelmi, kulturális helyzeteket szerettem volna kibontani a gyerekekkel. A magányt, az elveszettséget, a kalandot, az összefogást, a felfedezés örömét, a problémák megoldását, a személyes vesztességet, vagy éppen a kirekesztettséget, hogyan lehet leküzdeni, átélni, tapasztalatot meríteni belőle, miközben a tantárgyi lexikai tudás felhalmozódik az események szövedékében. Hol dráma, hol vers, hol regény született ezekből. A lényeg, hogy szórakoztasson, tanítson, neveljen és éppen a koruknak és lelkiállapotuknak megfelelő legyen a nyelvezete és a stílusa. Néha nehéz a polcról egy éppen jó könyvet lekapni. Néhány hónap alatt megírtam egy-egy könyvet.
Önköltségen az osztály létszámának megfelelően nyomdába került. A benne lévő rajzok, festmények pedig sajátok, vagy gyerekek készítették, mivel kézügyességi adottságaim megvannak az illusztráláshoz is. A kisebbeknek írt két állattörténet az Ánász nagy útja (2004) egy vadkacsa felnövekedéséről és küzdelmeiről szól, a kétségek birodalmából. Mayawa – avagy a folyó legyen veled 2020-ban, a covid miatt született, egy hód életéről szól, aki nekiindul, hogy megtalálja önmagát, és a saját képességeit felfedezve belenőjön a világba; természetrajzi ihletettségű). A Szarvasom, te lángos agancsú történet (2006) akkor íródott, amikor negyedikesként a honfoglaló magyarokkal foglalkoztunk; két fiú a Börzsönyben sátorozva éli meg egy szarvas üldözését vagy nem? csakhogy az egész történet, mintha egy szarvas szemszögéből zajlana. Réhékálá gombolyaga (2005) egy kisázsiai pásztorcsalád életéről szól, egy kislány benső küzdelmeiről, aki különös segítséget kap, hogy a félelmeitől, és belső terheitől megszabadulhasson egy fűgombolyag által. A Sugovica (2019) a nagyfiam regénye, aki elkötelezett horgász, kitanultam, mindent a horgászatról miatta, hogy a Baja melletti holtág népies nevén a Sugovica területén egy új, modern, kalandos, és a horgászatról elsajátítható ismereteket is nyújtó regény szülessen. A Fiolin virágai (2021) a lányom regénye, a norvég Szent Olaf zarándokúton kísér végig egy különös embercsoportot; történelem, gasztronómia, kultúra, állat- és növényvilág, hagyományok elevenednek meg ebben a téli történetben, melyben az északi mitológia misztikuma kíséri végig a rejtélyes és izgalmas történetet. Borbála ága (2014) egy szép adventi történet, két Borbála története, allegorikus időjáték a 19. században árva kislányé, és az ázsiai Szent Borbáláé. Kalandos, bentlakásos iskola, rejtélyeit bogozó, irodalmi és történelmi tényeket humort sem nélkülöző, fiúk-lányok összefogásában kiteljesedő izgalmas történet. Hogy csak néhányat említsek. Természetesen van még ezen kívül a fiókban kész, és félig kész vagy el sem kezdett történet.
A felnőtteknek szánt írások mélyen nekimennek a léleknek, komoly cselekvésre, belső munkára hívó gondolatok mentén sodródnak az olvasóval. Létkérdéseket, evidenciákat, egzisztenciális kérdéseket mozgatnak, hagyományok, berögződések felett őrlődnek. A történetek sokszor nehezen behatárolhatók térben is időben is, éppen azért, hogy az olvasó bárminemű előítélet nélkül indulhasson útnak. A Varjúkirály (biblikus hangvételű); a Három zsákos ember (misztikus), az Átkelni a Ponte del Diavolón (társadalmi, művészi) vagy a Barina hét partja (helytörténeti, történelmi, szerelmes regény) is mély katartikus erejű, kiadatlan írások. A megmagyarázhatatlan dolgokra előítélettel reagáló emberlényünkkel szemben tiltakoznak, hogy a bennük lévő lehetőségek, a világgal lehetséges kapcsolatainkat kibontva olyan világpolgárokká segítsenek minket, akik egy nagy, a Földi távolságoktól függetlenül is az együvé tartozás közösségi élménye mellé szelídülhetnek, az atomizálódó társadalmak senkiélménye helyett. Ami sajátossága a regényeimnek az a nyelvezet. A gondolkodtató nyelviség. Amikor több, mint húsz esztendővel ezelőtt a lírából önként száműztem magam a prózához, hogy a tömör képiségen lazítsak, nem gondoltam, hogy milyen jót teszek a prózámmal. Ez a képiség szerintem különlegesen oldódott fel a szövegformálásban. Egyéni és nehezen kategorizálható stílust hozva létre.
A versek terén szeretem a sokféleséget. Minden műfaj megmozgat. Éppolyan hangsúlyosak számomra a gyerekversek, mint a felnőtt filozofikus hangvételű versek. A gyerekeknek nehéz jó verset írni, ezért kihívás számomra. Mindkét gyermekem számára összeállítottam egy kis saját verses kötetet. A Cinkefogat még 2008 körül formálódott (2009, Savaria University Press). Sok pontatlansággal. Szinte mindet átírtam. Elégedetlen voltam velük. A lányomnak szánt kötet a Szellőtánc pedig még mindig nincsen kész, mert annyira zavar, hogy nem tökéletes. A boltok polcain viszont elkeserítenek a furcsa gyerekkönyvek. Az ébredő lélek számára kell a finomság, amit megnehezítenek az egyre infantilisebb illusztrációk. Megrázó számomra, amikor egy szépen megírt gyermekkönyv torz, elvont felnőtt belső vívódásainak kontrasztjait képes csak képi kísérőnek odatenni a fejlődő tiszta gyermeki lélek fantázia szárnypróbálgatásai mellé. Hiszek abban, hogy a gyerekek számára is kell kihívás, gondolatiság, de az ő szintjükön. Kell a kép, a szép kép a dinamikus kép, a bensőben tovább építhető kép, a művészi gondolat, de nem az aránytalan életfolyamatokat meghazudtoló formák és koncepciók.
Drámát kifejezetten az osztályaimnak írtam. Mert a gondolatot nem elég elolvasni, megélni fejben, érzelmileg hatása alá kerülni a karaktereknek a történetekben. Nem elég a verset magunkban elolvasni. A szónak jó felhangzani. Van persze, amit az ember magában él meg, de a drámajátékban minden még emberközelibb lesz. Amikor a szavak, a gondolatok, az érzések kiléphetnek a kétdimenziós síkról, majd élővé válnak, az valami fenséges. Abszolút értem, hogy Petőfi is, mint a korszak zsenije, miért húzott vissza újra és újra ebbe a színjátszás világba. Egyetlen felnőtt színdarabot, írtam, amit elkezdtem regénnyé formálni. Az utolsó villamos. Sok színházi előadást megnézek egy évadban a családdal és a diákjaimmal is. Bevallom szívesen kipróbálnám magam egyszer íróként, ha felkérést kapnék, nem utasítanám vissza. Úgy érzem az elmúlt két évtized alatt megannyi témában sikerült tartalmas, elgondolkodtató és egyben szórakoztató egészestés darabokat létrehozni, természetesen dalbetétekkel kísérve.

7. Különleges a 2011-ben megjelent Mákmezei Fülefütty Galléros Füge manó című meseregény, amely arra készteti az olvasóját, hogy saját fantáziájával tegye elevenné a világot, gyermekszemmel Mánli manóval az oldalán. Hogyan született meg a kötet?

Az olvasás művészete az első és legnagyobb varázslat, amit a gyermekember megtanul a Földön. Ezért kell különösen érzékenyen és körültekintően bánni ezzel az eseménnyel. Nem véletlen, hogy nagy különbséget mutatnak ebben a folyamatban a gyerekek. A könyvet is ez inspirálta. Egy tanítványomnak szerettem volna segíteni általa, akinek meggyűlt a baja az olvasással. Abszolút paralel jelenség számomra az olvasás képességét elsajátító gyermek és az értő vers- vagy prózabefogadóvá váló ember. A gyermek a jelek elsajátításán túl egy absztrakcióra van késztetve, mikor olvasni próbál – amit hamarosan tanulmányok fognak igazolni, hogyan tompít el a képernyőfüggőség az óvodás és kisiskoláskorban. Az olvasás mechanizmusához rugalmas és asszociatív fantáziára és kreativitásra van szüksége – a Waldorf-pedagógiában a betűket is képekbe és versekbe ágyazottan tanítjuk – ezt a tevékenységet szerettem volna anno erősíteni az osztályomban, hogy a színeket, a hátteret, a fogalmakat a történetben a legmesszemenőbbekig a fantázia kell, hogy életre keltse. Minden jelzőért, minőségért, érzésért meg kelljen dolgozzon, aki olvassa. A történet szereplője egy manó, akit a sorsa nagy feladatokra predesztinálja, de ahhoz előbb meg kell ismerje a manóvonások rendjét. Szórakoztató, fordulatos érzékeny történet. Több „kiadást” megélt, úgy értem, hogy több osztályomnál is használtam, illetve kollégáim is olvasták a tanítványaiknak. 
S az NKA támogatásával, a Savaria University Pressnél meg is jelent 2011-ben.

8. Teljesen más stílus, komorabb sorstörténet a Varjúkirály, és biblikus hangulatú metaforáival torokszorító olvasmány. Hogyan született meg ez a mű?

Mélyen vallásos bérmakeresztanyámnak szántam ezt a regényt ajándékba a nyolcvanadik születésnapjára. Akinél önzetlenebb és mosolygósabb asszonyt nem ismertem. Még a legnagyobb szegénység és fájdalom közepette is adni akart és tudott. Neki szerettem volna köszönetet mondani, visszaadni valamit abból, amit tőle kaptam. A történet nyolcvan napot ölel fel. Hamvazószerdától indulunk, amitől ugye negyven napnyira találjuk Húsvét ünnepét, majd hétszer hét plusz egy napra Pünkösdöt. A lélek különleges mozgását élheti át, aki beleengedi magát a főszereplő helyzetébe, az anagrammákkal hímzett lélektani regényben.
Képzelje el mindenki, hogy egy idegen megszólítja, és feleljen őszintén magában a kérdésekre: Tudnál-e segíteni nekem? Nem lesz könnyű. Megígérem, hogy segítek! De nem ígérem, hogy sikerülni fog… Ezen az úton kísérhetünk el egy asszonyt, aki a bibliai stációk, Jézus utolsó hónapjainak szimbólumai mentén küzdi magát előre, lépésről lépésre. Az ember élete során előbb vagy utóbb a vallási kérdésekre is keresni kezdi a válaszait – harminchárom évesen született ez a történet.

9. Versekkel indultál, a főiskolai évek alatt szerkesztettél számos kiadványt, sokáig a líra volt a meghatározó alkotói tevékenységedben, azután prózára váltottál. Kiadatlan regényeid elsősorban gyermekeidnek, osztályodnak és tanítványaidnak íródtak. Hét ifjúsági és hat felnőtt kötet várja sorsának jobbra fordulását. Emellett csordultig vagy befejezetlen regényekkel, köztük egy, az édesapádnak szánt családregénnyel Mikor alkotsz?

Semmi nem frissít fel annyira, mint egy regény megírása. Egy jó vers vagy egy nagyszabású dráma. Egy ötlet, akár évekig lappanghat, vagy szinte azonnal megszületik. A próza és dráma időt követel. Többnyire éjjel dolgozom. Szakaszosan. Van, hogy napokon át írok, aztán megpihen a történet, érik, majd újabb lendülettel folytatódik. A Barina hét partját hét évig írtam. De a legrövidebb regényt másfél hónap alatt világra segítem. Korrektúrázni nem szeretek, és nem is tudok, szerencsére édes felem, aki elsőszámú kritikusom, olvasóm és támogatóm egyben, igazi múzsa és fokmérője az alkotásaimnak. Külső korrektor nélkül pedig nem lehet tisztába tenni az írásokat. Ezt a fajta munkát nem szeretem. Átnézni, átírni, javítani.
Fontos számomra viszont, ha konkrét helyszínen játszódik egy történet, egy megnevezett korszakban, konkrét alakokkal, akkor annak a legutolsó részletéig utána olvasok, keresek, kutatok, hogy hiteles legyen minden fa, bokor, bekötőút, vendéglő, legenda. Szeretem, ha az olvasó nem csak szórakozik, hanem tanul is. Velem is ez történik, mikor bábáskodom a regény mellett. Ráadásul tudatosan teremtek olyan helyzeteket, aminek első, második, de talán még harmadik tippre sincs hihető magyarázata. Végül pedig mindig leereszkedünk valami egyszerű magyarázattal a földre. Verset, dalt a nap bármely szakaszában tudok írni.
Ha valami mély benyomást tesz rám, nem várok, alkotok.

10. Azt mondtad, nem vagy érdekes. Én ezt most is másként látom. Szíved igazi pedagógus, tudásod klasszikus, munkabírásod hihetetlenül nagy. Közel 30 ifjúsági színdarabot írtál, rendeztél. Amióta a Waldorfban tanítasz, a 23 év alatt sok-sok klasszikus és modern alaptémával foglalkoztál. Már meg sem lepődök zenei műveltségeden, Sok hangszeren játszol, rengeteg dalt írtál, ezernyi céllal. Irigyellek. Ajándék vagy a családnak, az iskolának, s a jövő generációjának. Mondjál nekünk egy szívedből fakadó ars poetikát, hogy gazdagodjon lelkünk gondolataiddal.

Más háborúban vagy békében embernek maradni, korántsem ugyanaz, de egyformán nehéz. A probléma ott kezdődik, hogy nehéz az egyensúlytalanságot vagy a harmóniát felismerni.
Látszólag kevés dolog mutatkozik meg a földi ember számára, de ha gondolkodva olvasunk a sorok között – amire hivatott az ember, hogy az ösztönös kapcsolódását a szellemi világgal individualizálja a történelmi korokon keresztül –, akkor a lista ijesztően hosszú. Különbözőek vagyunk hála az égnek, mert így van esélyünk, másképp látni önmagunk egy másik ember mozdulataiban, gondolataiban és érzéseiben, mint amikor önmagunkba nézünk. Ehhez egymás felé kell fordulnunk. Együtt rácsodálkozni a világra, mert minél többen szemlélődünk, annál több összefüggésre lelünk önmagunkban, s ez tesz minket szellemivé, ez tesz minket emberivé itt a Földön. Minél többféleképpen sikerül megfogalmaznunk a világot, minél több módon, annál teljesebbé tehetjük önmagunk és a világot. A kreativitásban, a fantáziaerőkben születő élményeknek – mindegy, hogy író vagy olvasó az ember – gyógyító és építő ereje van akár az individuális, akár a kollektív univerzumra gondolunk. Így lépek a tanítványaim közé nap mint nap, és így lépek be a sorok közé is, mikor alkotok. Viszek, hozok. A világ és az ember minél mélyebb megismerése szeretethez, hűséghez vezet. Hűségben megőrizni a szellemi örökséget, megélni egy társsal az egy életen át összetartozás harmóniáját, egyetlen hivatásban teljesedni a kezdetektől, tanárként, csakis elköteleződést összegez a világ teljességben megélni vágyó ember részéről.

Nagyon szépen köszönöm a magam és a Hetedik olvasóközönsége nevében a válaszokat. Azt hiszem, nem leszek egyedül a véleményemmel, amikor azt mondom, hálás vagyok azért hogy ilyen szerény, mégis gazdag lelkű alkotó emberrel találkoztam. Ebben a harsogó, magamutogató világban ritka ez a fajta hozzáállás kis hazánkban. Alkotásaid ember- és gyermekközpontúak, szépek és figyelemre méltóan igényesek. Pedagógiai munkádat tanári szemmel értékelve is kiemelkedőnek tartom, bár a Waldorf-szemléletről és módszerről eddig hézagos ismeretem voltak csupán , pedig több mint négy évtizedes tanári munka van mögöttem. Akkor győztél meg igazán, amikor –nem először és nem is utoljára- kihoztad apró tanítványaidat az ásványmúzeumomba, s megfigyelhettem hozzáállásukat. Sok iskolai csoport jár oda, szinte hetente,elsősorban Vas vármegyéből, de ilyen kedves csoport kevés. A felkészültségükről annyit,
hogy egy szépen bekötött,egyedi füzetben mindenki az általa kiválasztott ásványról irt szabályos versformákra épülő,szakmailag is helytálló, szép alkotást. Relikviám lett ez a füzet, büszke lehetsz reájuk. Ebben az uniformizált és sokat szidott tanári világban számomra felüdülés az ilyen. Remélem, sokáig tudod ezt folytatni, s az irodalmi és nevelői munkádról egyre többet fogunk még hallani.

Pődör György

Szecsődi Krisztián olvasásra ajánlott versei:

SZELEKBEN

Magyar szélben lobogó hajjal,
kibontott nők hoznak hajnalt,
S legénybordás hegyek, völgyek,
mozdulatlan könyörögnek.
Úgy szeretlek, ahogy fájna,
ha nem volnál egem fája.
Összetörnek, eget hullok,
tenyeredbe tüzet gyújtok.
Levél lángja nyíl ki lombra,
szenesül a táj lobonca,
s csíkos szelek kötnek masnit,
minden reggel, szeress addig.
Szálka-mélyen szeress nagyon,
bőröm alatt, sajogj, hagyom.
/2002./

Gyerekversek:

Bodza szépen

Bodza ágról, bodza fürtök,
kis köténybe százat gyűjtök,
sárga orral, sárga képpel,
felviláglok csillag éjjel.
Délutánok árka mellett
hűsen állok lombnyi felleg,
éd’sanyám jöjj, bokrom őriz,
bodzaernyő szívem őszig.
S hogyha két szemem gyümölcse
messze néz rád, messzi csöndbe,
bodza kézzel ejts el engem,
engedj újra megszületnem.
Bodzamagról, bodza fürtöt,
kis köténybe százat küldök,
zöld levéllel, csillag éjjel,
nyílok ismét bodza szépen.
/2014/

Van nekem egy paripám

Van nekem egy paripám,
aranyszőrű paripám,
ő az égen ugrik át,
hangosak is a paták.
Ha meghallom merre jár,
lábam kedve lesz a tánc,
s minden ujjam csupa árny,
sörényébe markolász.
Van nekem egy paripám,
gyeplőjét szél veti rá,
hegyen-völgyön villan át,
szereti az éjszakát.
Esőhosszú a kalász,
miben vágtat paripám,
felhő csutakolja lám,
mégse tűr senkit magán.
Bátor az én paripám,
ki minden vihart kiáll,
újra s újra jön hozzám,
hej, paripám, tűz: Villám.
/2008/

Makrokozmosz, mikrokozmosz

Az ég alatt szelíden áll az ember,
s fejét magasba tartva azt reméli,
habár a sorsa földi, még eléri
a messze dalt morajló csillag-tenger.
Áll észrevétlen, csöppnyi félelemmel,
tudós hatalma megremeg, mint méri
belé a Szellem titkait, s csak nézi,
csak nézi, könnye hull, s vitázni nem mer.
Ezer s ezernyi út szövése benne,
az ember épít: hozza-viszi Istent;
sajog s dereng a múlt, megy, hogyne menne,
nincs, nincs az a porszem miből ne intsen,
akár a Földön, avagy ott fent a Mennyben:
a más csak látszat, a különbség nincsen.
/2024/

Bennünk az Isten
– Sz. B.-nek –

Mondd, merre, hol keressem azt az ösvényt,
hol nincs szeder, tövis, csalán az úton,
s az elme lépve úgy mereng a múlton,
hogy napra nap növeszti jól a törvényt?
Mondd, merre, hogy keressem azt az ős fényt,
mely kint növekszik mindeneken túlon,
hogy itt, az érnek belső falán gyúljon,
és el ne ragadhasson semmi örvény?
Hiába könyörgöm, kérdezem újra,
hogy óvatos lépteim vezesse,
a csend felel, s mindig ugyanazt fújja:
az Isten – hogy az ember Őt kövesse –
ott él közel, a sejtjeinkbe bújva,
hogy higgye, hogy tudja és szeresse.

/2024/

Newton almája

Az Ég s a Föld bezárva ring az ágon
– mily egyszerű a gondolat hatalma –,
hisz csüng alá a lomb ölén az alma:
minden szemünk előtt van a világon.
S lám, mégsem édes benn az összes álom,
hiába párnánk sok tudásnak halma,
elménk helyén szikrátalan a szalma,
s érett gyümölcs kell hullva ránk találjon.
Az ember ekkor fénybe lát, s nem érti,
miként aludta át korát, s a sorsa
miért kegyelmez most feléje mégis,
feláll, s a lépteit becézi sorra,
szemében milliónyi csillag érik,
s kezével mások arcát törli, mossa.

/2024/

Ásványok –

A földmélyben, hol kő a kő ölében
nyugszik, s lehunyva bölcs szemét elalhat,
sok kristállyá növekvő álma hallgat
– ég tükrében vagy milliónyi évet –;
hisz mindegy, hogy’ cserél helyet az égen
Nap a Holddal, mert az idő csak ballag,
az ásványok világa furcsa alkat:
sötétben lüktet láthatatlan fénnyel.
Csak átdereng a pátokon örökre
– akár a szívverés hatalma – jelzi:
teremtő tűz égette minden rögbe,
a szellem, és az ember messzi-messzi
ragyogja át a kozmoszt összekötve,
mert Ég s a Föld egymást el nem ereszti.

/2024/

Az óceánok hajósainak

Képes az ember a másikig oly csuda tengerek árját
mérni, hogy önmaga képtelen így oda vinni világát
ahhoz, akit szeret, érteni vágyna; vakon megy előre.
Ám, mit a szem lát kint, belül él, s keres ép evezőket.

/2025/