Lelik Rita - Helyes irány
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 895
Lelik Rita: Helyes irány
„A művelés helyes iránya: mindig főúttal párhuzamosan! Miért? Mert a téeszelnök merőleges művelés esetén a Zsiguliból hatvanas tempónál meg tudja számolni a tőhiányt!” Ezt a viccet Márta az egyetemen hallotta először. Minden hallgató biztos volt benne, hogy a diploma megszerzése után téeszelnök lesz, de legalább főagronómus. Másodszor Kálmántól. A jóképű sofőr szerényen mosolygott saját viccén, Márta pajkosan kacagott, Géza pedig, Márta férje, nem mellesleg téeszelnök, bozontos szemöldökét táncoltatta. A főépület márványpadlós nagytermében szerpentinek lógtak a neonlámpák armatúrájáról. A hosszú asztalról felszolgálók hordták el a malacsült maradványait, a zenekar malac nótákat játszott.
Fél év telt el azóta. Márta a Moszkvicsban utazik férje mellett, mosolyogva néz a kukoricatábla felé, de nem látja sem az irányt, sem a hiányt. A szélvédőig sem lát, elmerül a gondolataiban. Újra felidézi magában Kálmán szemének villanását, finom kezének érintését, amikor ujjain végigsimítva vette el az asszony kezéből a felé nyújtott pezsgőspoharat. És a hajnali táncot, ahogyan a homályos teremben megforgatta őt a férfi, két és fél fordulat után a tarkójánál a hajába túrt, és hűs levegőt fújt felhevült nyakába. Azóta is varázslat minden találkozás. Összekacsintások, titkos érintések, lopott csókok.
Persze másra nem lehet számítani úgy, hogy Kálmán ideje nagy részében Gézát fuvarozza. Múlt héten került szóba a balatoni kiruccanás Géza irodájában: „Ugye Mártika is ott lesz Zamárdiban? Kihívhatom majd egy ping-pong meccsre?” És amikor kettesben maradtak a teakonyhában: „Mondd, hogy fürdőruhát is hozol, hogy legyen miről ábrándoznom elalvás előtt! Beúszunk majd olyan messzire, ahol már senki sem lát, sőt, elúszunk Tihanyig, csak te meg én…”
Márta indulás előtt becsomagolta a fürdőruhát, a vadonatúj fehérnemű-szettet, a zöld selyemdzsörzé ruhát, amit tegnap délután hozott el a varrónőtől, a fényes harisnyát, és a különleges alkalmakra tartogatott pipereholmit. Bőröndje ott rázkódik a Moszkvics csomagtartójában Géza utazótáskája mellett. Kálmán a Volgával tegnapelőtt levitte Zamárdiba a járási főállatorvost és a feleségét. A dolgozók közül többen is az üdülőben vannak a családjukkal.
─ Este nagy kanállal eszünk! Józsiék birkát főznek bográcsban. Erzsike fiai biztosan pecáznak. Ha fognak, keszeg is lesz sütve! ─ Géza tudja, hogy Mártát ez nem lelkesíti, magát próbálja ráhangolni a kikapcsolódásra. Nem is érti, miért néz be hozzá időnként az asszony a téeszirodára, hisz nem érzi magát otthonosan abban a közegben.
─ Amíg ti mulatoztok, én járok egyet a parton ─ Márta látja magát a csillagos ég alatt egyedül sétálni, és Kálmán alakját feltűnni a sötét bokrok között. Akkor majd megbeszélik a szökés részleteit.
─ Elnök úr, csakhogy megérkezett! Csókolom, Mártika! Hogy csinálja, hogy évről évre fiatalabb? ─ Jenő bácsi, a portás nyitja a sorompót, és Márta kezébe nyomja a szobakulcsot. Géza maga indul el a csomagokkal az emeletre, de a lépcsőn szembejön Józsi és a kis Jóska.
─ Elnök úr, gyere ki hozzánk, öblítsd le az út porát! Eredj fiam, vidd fel a poggyászt Mártika után! A fiú leteszi a csomagokat a szobában, és siet az apja után. Márta becsukja az ajtót, leül, ábrándosan nézi a bőröndjét. Várja a pillanatot, amikor az üdülő előtt Kálmán beteszi majd a Volgába, aztán készségesen kinyitja a jobb első ajtót. A nő felveszi napszemüvegét, eligazgatja zöld ruháját, keresztbe teszi harisnyától fénylő lábait, és búcsút int a kocsiablakon át. Gézával előzőleg közli a Balatonra néző erkélyen egy pohár martini mellett, hogy vége, elhagyja. A dolgozók tátott szájjal csodálkozva néznek majd az elrobogó autó után. Harsány nevetés rántja vissza a valóságba. Az erkélyről Erzsikét és Klárit látja egymás vállára támaszkodva hahotázni. A raktáros és a villanyszerelő felesége. Virágos otthonka, fejkendő, fakanál. Nyaraláskor is a saját főztjüket eszik. Miért nem tudnak ilyenkor leülni egy vendéglő teraszán? Vagy legalább nyári ruhába bújni, és megfésülködni? Az elnöki szoba erkélyéről rálátni a nagy fűzfára, ami laza árnyékot borít a vas mászókára, a hajóhintákra és a sorba rendezett nyugágyakra. Némelyiken keresztrejtvény és rövidre faragott ceruza várja vissza a csap alatt ruhát öblítő, vagy lecsót kavargató megfejtőjét. A gyerekek szívesebben töltik az időt a hullámtörő vörös kövein, mint a játszótéren. Most mind Zolika köré gyűlnek, aki vaskos kis ujjaival igyekszik kiszedni a horgot a betonjárdán vergődő keszegből, hogy aztán a többi közé dobja. Két kézzel emeli meg a műanyag vödröt, a térdei között himbálózik. Hideg víz loccsan a lábára minden lépésnél. Pár méterenként megáll, leteszi a vödröt, megigazítja a szemüvegét, majd tovább cipeli a zsákmányt. Nem engedi, hogy a többiek segítsenek, egyedül akarja bezsebelni az elismerést. Erzsike elé szalad, simogatja, csókolgatja a fintorgó kiskamasz fejét, és felkapja a vödröt.
─ Zolikám, ez aztán szép fogás, legalább tizenöt, vagy még több! ─ zeng a büszke anya hangja.
─ Tizenkilenc.
─ Mert ilyen ügyes voltál, te mondhatod meg, mi legyen a desszert vacsora után.
─ Palacsinta! ─ süvíti Zolika boldogan.
Márta visszamegy a szobába. A zöld ruhát vállfára akasztja, a neszesszert a fürdőszobába viszi. Hangos pöfögésre néz ki újra. A szomszéd kemping bungallói elé jókora külföldi busz kanyarodik. Ajtaja kinyílik, negyven kisiskolás tódul le róla. A nevelők próbálják egy kupacban tartani őket, amíg a csomagokat előszedik a jármű gyomrából. Mire a busz visszaindul a parkoló felé, a gyerekek többsége már megszabadult a cipőtől és a zoknitól. A téeszüdülő felől először a legkisebbek mennek a kerítéshez, hallgatják az érthetetlen zsivajt. Aztán a nagyobb gyerekek is odaállnak bámészkodni, szemügyre veszik az itthoni áruházakban nem kapható ruhákat, sportszereket. Géza is a kerítéshez lép, mosolyogva integet a felnőttek felé. Egy magas nő a kerítés felett kezet nyújt neki, angolul váltanak pár szót.
─ Mellettünk a kempingbe egy finn gyermekkar érkezett. Kórustalálkozó lesz Siófokon, arra jöttek ─ meséli Géza Mártának estefelé, amikor végre feljön átöltözni.
─ Nocsak ─ mondja Márta elmerengve, közben kis alumíniumtálcán martinis poharakat készít az erkélyen álló asztalkára. Korai még felhozni a témát, előbb Kálmánnal kell tisztázni a részleteket. Az asszony tesz-vesz, rendezkedik, férje lassan változik át elnökből nyaralóvá.
─ Az előbb betetted azt a ruhát a szekrénybe, most meg a szekrényajtóra akasztod. Míg a nadrágomat levettem, te kinyitottad az erkélyajtót, behúztad a függönyt, aztán elhúztad a függönyt, becsuktad a szúnyoghálót, most pedig újra becsukod az ajtót, és látom rajtad, hogy a függönnyel megint van valami terved. Eressz le kicsit, üldögélhetnél a fotelben egy könyvvel.
─ Rémes ez a meleg, ha viszont nyitva az erkélyajtó, friss levegő helyett füst és ételszag jön be. Nem akarom, hogy mindent átjárjon.
─ Majd kiszellőzik! ─ Géza kitárja az erkélyajtót, és jókedvűen szemléli a vacsorához készülődőket.
─ Na nézd csak, a gyerek az gyerek, bármi is az anyanyelve! ─ mutat nevetve a kerítés felé, ahol most a finn lurkók lógnak, kerek szemekkel bámulva a palacsintás tálakat. A magas karvezető asszony visszaparancsolja őket a kis házikókba.
Másnap reggel Márta kopogást hall, résnyire nyitja az ajtót.
─ Most nem alkalmas, Kálmán! Géza mindjárt végez a tusolással.
─ Vele szeretnék beszélni, Mártika! Várakozzak az ajtó előtt?
─ Gyere be! ─ suttogja, majd leheletnyi csók után hangosan is behívja a szobában álló sofőrt ─
Jöjjön be, Kálmán, az elnök úr máris elkészül!
Géza frissen borotválva, rövidnadrágban lép ki a fürdőszobából.
─ Jó reggelt, Kálmán! Miről van szó?
─ A karvezető asszony meg a tolmács átjöttek jó korán, hogy Erzsike tanítsa meg nekik, hogy kell palacsintát sütni, mert a gyerekek csak azt ennének, amióta megérezték az illatát. De Erzsike azt mondja, nem áll sehogy a kezükben a palacsintasütő, meg hiába a tolmács, nem lehet azt elmagyarázni, hogy mennyi szódától lesz pont jó a tészta, szóval inkább megsütnék a Klárikával meg a gyerekekkel azt a párszáz palacsintát nekik ebédre, ha megengedi elnök úr, hogy a Volgával elmenjünk bevásárolni a hozzávalókat.
─ Ezt nevezem kikapcsolódásnak! ─ nevet fel Géza ─ Építsétek csak a nemzetközi kapcsolatokat! Menjetek, a blokkot meg majd add le a menetlevéllel együtt az irodán, amikor hazaérsz!
Délelőtt a keresztrejtvények ismét hiába várják megfejtőiket. Délben három tálca palacsinta vándorol át a kempingbe. Az egyiket Kálmán viszi. Amikor elhalad Márta erkélye előtt, odakacsint neki. Ez volna a jel? Nekiállhat készülődni? Az autó ügyét flottul elrendezte a sofőr, a sorompón kívül áll.
Mártának nem volt alkalma Gézával beszélni, levelet ír helyette. Kedves Géza! Éveken át hiába próbáltam része lenni az életednek, nem illünk össze. Elhagylak, hogy boldogságom beteljesülhessen! A hivatalos formaságok miatt később kereslek. Márta
Gyors mozdulatokkal pakol, öltözik, mégis lassan készül el, mert közben ki-kilép az erkélyre, hogy lássa, Kálmán visszaért-e már a kempingből, vagy Géza nem szalad-e fel valamiért. Már minden kész, várja, hogy a sofőr jelezzen. Az üdülő udvara elcsendesedik, az asszonyok ledőlnek a nyugágyakba, a férfiak és a gyerekek a partra mennek.
Márta különös mozgolódásra figyel fel. A finn karvezető óvatosan közelít az épület mellett, a fűsávon lépked, kikerüli a csikorgó zúzott kaviccsal szórt ösvényt. Megáll, hátrafordul, mutatóujját a szája elé emeli, majd a kapu irányába int. A fehér ingbe öltözött finn kisiskolások némán követik, és felsorakoznak a szunyókáló asszonyok mellett. Finom kézjelre halk zümmögéssel kezdődik a rögtönzött hála-hangverseny. Mire Erzsike és Klári felülnek, már csilingel a dal negyven torokból. A második strófa közepére mindenki köréjük gyűlik. Könnyek, kacagás, közösségi szellem. Kálmán oldalazva közelíti az egybegyűlteket, háta mögött mezei virágokból kötött csokor. A második taps közben Márta erkélye felé fordul, és mosolyogva integet. Ez hát a jel! A nő fogja a bőröndöt, lefut a lépcsőn, siet a kapuhoz. A Volga üresen áll. Talán Kálmánt szóval tartják, vagy most szaladt fel a csomagjáért a szobába. Sehol senki. Jenő bácsi elhagyta a helyét. A portásfülkétől pár méterre áll.
Hátulról látszik, hogy törölgeti a szemét. Márta a közelébe lép. Látja, hogy a közönség a koncert végén vastapssal ünnepli a kis énekeseket, és hogy Kálmán rajongással a szemében átnyújtja a csokrot a karvezetőnek. A zöld ruha hirtelen kényelmetlen lesz, a kis bőrönd ólomnehéz, a szellő a tó felől pedig elviselhetetlen és fullasztó.
─ Mártika, hát ön is innen a fal mellől hallgatta a hangversenyt, nem a páholyból élvezte? A nő torkából a gombóc nehezen engedi ki a szavakat.
─ Jenő bácsi, legyen szíves, hívjon nekem egy taxit!