Különös karácsony este
Írta: Emesz Margit
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 567
Különös karácsony este
A gyúródeszka lisztes volt. Olyan fehér, mint kint a decemberi hótakaró. Fenyőágak elhullajtott tűlevelei mutattak utat a Szentháromság-tér felé, ahol a fenyőfát árulták. Sehol egy sodrófa. Bár a hó olyan mélyen tapadt a városra, hogy akár sodrófa is tehette volna.
Konyhájában csipkeszélű pöttyös kötény fogta csokorba derekát. A megdarált mák felé igyekezett. Behintette finom porcukorral, így finomabb lett. Készült a bejgli. Hat rúd hat családnak – ajándékba minden karácsonykor szeretetszolgálat módján –, négy rudat fiának készített. Ők vannak öten, de a három lány párja is ott az asztalnál. Kell az a négy rúd, olyan házi készítésű, olyan nagyiféle finomság.
Azóta, hogy férje meghalt, a karácsonyt otthon töltötte. Egyedül.
Idén sem akart a családdal lenni, lelke így kívánta. Őszinte volt a karácsonyi magány csöndes kívánsága. Amúgy is szeretett egyedül lenni, férje hiánya így igazította el a napokat. Ám egy reggel csörgött a telefon. Fia telefonált, hogy mégis töltse velük a szentestét, mert nem tudja elképzelni, hogy anyja egyedül legyen. Erre nem készült, legalábbis nem úgy, ahogyan ők képzelik. Férjével régen a karácsonyt nem ajándékosztással töltötték, hanem csöndes szeretetben, kézfogással. Valahogy más volt az a karácsony.
Nagy odafigyeléssel becsomagolta a négy bejglit. Csinosra sikeredett. „Elég lesz-e nekik? Nem hiányzott ez a meghívás!” Magában vívódott. A lányok igen nagylábon éltek, szemben a bejglivel. Leroskadt a fotelba. Megoldást kell találnia. Új és hamis karácsony estére készült, mert úgy gondolta, pénzt kell kölcsön kérnie. Talán elégedettek lesznek így. Három borítékban lapult a pénz.
Felült a buszra, és máris ott volt az ünnepi asztalnál. A bejgli is helyet kapott valahol. Gyertyafény világította meg az arcokat. Titokban nézte az egyenes derekú gyertyák fényes, cinkos pillantásait. Összenéztek. Lelkében húrokat pengettek. Lobogásuk fel-felvillant az ima között. Már hinni kezdte, hogy jó lesz ez az este, és örült, hogy eljött.
Vacsora után hozzálépett a fia, és megajándékozta. Egymás szemébe néztek. Olyan meleg szeretet áhítozott a szemekből… A szobában csak ketten voltak. Mindenki már másutt, ahol ajándékbontás lázában dúlt a vacsora utáni este. Fia is átment a többihez. Egyedül maradt. Leült és szétnézett. Szeme az ünneplőbe öltözött bejglin pihent. A gyertyák erősen világítottak. Némelyik pattogott, némelyik kanóca elmerült a folyékony faggyúban. Egy másik önmagát formálta újjá, ahogy olvadozott. Most mindent másként látott, ahogy elmerült szokásos magányában. Keze retikülje szélét markolászta. Csendben kinyitotta. Legalul szép sorjában ültek a fehér borítékok. Nézte, csak nézte. Szemügyre vette őket. Mintha el akarnának bújni, hogy ne tudja megtalálni a furcsa ajándékot. Jó hely volt táskája mélyedésében az a sarok, ahol megbújtak. Elő bizony nem akartak jönni. Igazából nem is látta már mindezt, mert rövid tépelődés után finoman bekattintotta retiküljét.
Hosszan múlott az idő. Megjött a másik szobából ajándékokkal a vidám hangú ifjúság. A társalgás tovább folyt. Ettek-ittak, a hangulat egyre jobb lett. Vele nemigen törődtek. A javán túl volt mindenki.
Lassan menni készült. Az egyik unoka kocsival hazarepítette a városba. Otthon, amikor leült, nagyon nagy fáradságot érzett. Erejét otthagyta a falusi harangszóban, a csillagok fényében. Imát mondott értük, hogy Isten áldást adjon erre a különös estére, világosságot gyújtson a fejekben, hogy a nagy titkot övéi is megérthessék.