Közlésre alkalmatlan

Írta: Pődör György


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 854



„KÖZLÉSRE ALKALMATLAN”

Beszélgetés Dr. Jacsó Pál költővel

Sokunkat megbánthat egy-egy felelőtlen, vagy rosszul fogalmazott szerkesztői válasz a beküldött alkotásainkra. Kétféle hatása lehet. Egyrészt az alkotót, aki sértve érzi magát, eltántoríthatja a további kísérletezéstől, s évtizedekre vagy örökre „leteszi a lantot”. Másrészt, s ez a jobb, tovább lép, alkot, változtat, gyarapodik tapasztalatban, s más lehetőségeket keres. Beszélgetőtársam, Dr. Jacsó Pál alkotásait régóta ismerem és olvasom. Remekül látja a dolgokat, az élet alulnézetéből is, és kiválóan ír. Maximálisan civilnek vallja magát, akinek lételeme a nyíltság, az emberek iránti empátia, de egy kis humorért sem megy a szomszédba. Költői közelségbe néhai barátunk, Édes Emil hozott, a Láncversek kapcsán. A barátság azóta is tart. Érdemes megismerkedni alkotásaival, életútjával, a töréspontokkal és a továbblépése lehetőségeivel. Vele beszélgetek.

 

  1. Nagyon sok ügyvéd, jogász idővel vagy politikus lesz vagy költő, netán csak éli a maga életét.

Hogyan látod ezt a kérdést?

A múlt héten volt Miskolcon, a nyolcvan éves Serfőző Simon, Kossuth- és József Attila díjas költővel egy beszélgetés a Feledy-házban, ahol szó esett arról is, hogy a rendszerváltozást követő első parlament padsoraiban a képviselők nagy része jogász, költő, író volt. Mára a politika már hazánkban is szakmává, foglalkozássá vált, még ha állampolgárként alig-alig tapasztaljuk, hogy egy politikus tetteinek, mulasztásainak legalább olyan súlyú és azonnali következményei lennének, mint egy munkavállaló esetében. Engem a politika, a hírek és a közélet inkább az összefüggések szintjéig érdekel, de semmiképp nem lennék politikus, mert ügyvédként is inkább szolgálni igyekszem az ügyfeleimet, semmint irányítani. A politikusi gondolkodás nem az én világom. Politikus, legfeljebb valamelyik előző életemben, egy görög városállamban lehettem volna. Bár korábban öt évig voltam az önkormányzat jogi bizottságának tagja, de ez még csak nyomaiban sem nevezhető politikai tevékenységnek, és már ott sem nagyon értettem egyet az olykor oktalan frakciófegyelemmel…

 

  1. Beszélj egy kicsit életedről, gyermekkorodról, hétköznapjaidról, a családi tradíciókról, szülővárosodról, s arról. miért lettél ügyvéd!

Szakmai vélemények szerint, a koragyermekkor időszaka, az első életévek, mélyen meghatározzák a gyerekek sorsát, további életpályájukat, teljesítőképességüket. Részben én is így vagyok ezzel. Gazdálkodó, kereskedő családba születtem, s bár szeretett és szerető édesapánkat, családi tragédiák sorozatából adódóan tizenhárom éves koromban elvesztettük, az ő példája mai napig bennem él. A munkamorálomat, az olykor bosszantó pedantériámat, a szívélyességet, a lovak és a föld szeretetét, és az alapvetően vidám, mégis tépelődő természetemet is tőle örököltem. Már jóval a halála előtt is édesanyámra maradt a család, a kis gazdaság, a két gyerek - a nővérem ekkor 18 éves volt - nevelése, az új házunk felépítése. Édesanyám, aki egy tizenegy gyermekes gazdálkodó, kereskedő család legidősebb lánygyerekeként korán megtapasztalta az élet keményebb oldalát, mai napig megőrizte gondoskodó aktivitását, aki a járókeretre támaszkodva, egy francia idegenlégiós századot még manapság is megfegyelmezne… Egyébként, az általánosban és a gimnáziumban is matematika tagozatos osztályba jártam, de a KöMaL és TDK feladatok már nem nagyon voltak ínyemre. Az általánosban inkább humoros versikékkel szórakoztattam az osztálytársaimat, a gimnáziumi szünetekben pedig karikatúrákkal. Ha nem indult volna el ’82-ben Miskolcon a jogászképzés, akkor egy bukott gépész- vagy kohómérnök hallgatóként végeztem volna. A jogi karra maximális pontszámmal vettek fel, de az átkosban jelen lévő visszásságok elleni lázadásaim és keserédes szerelmeim miatt, az egyetemet hét év alatt végeztem el. Az ügyvédségről terjedelmi korlátok miatt, majd máskor…

 

  1. Számodra mit jelent a költészet, az irodalom, a vers?

Szerintem nem tudok verset mondani - hogy írni tudok-e, azt nem az én dolgom megítélni -, mégis már az általánosban több tanárom ezzel „nyaggatott”. Miután verset tanulni sem szeretek, volt, hogy jól sikerült, volt, hogy belesültem, de aztán csak végig mondtam. Ez olyan, mint maga az élet. Erre őszülő halántékkal megint odáig értem, az olvasóim is azzal jönnek, hogy szeretik a verseimet tőlem hallani, miközben szerintem meg hadarok és ordibálok. Na jó. József Attilát, Radnótit és Weöres Sándort, talán. Mert ők állnak hozzám a legközelebb. Bár meg kell mondjam, verseket nemhogy sokáig nem írtam, nem is olvastam. A novellákat, regényeket jobban szerettem. Úgyhogy az irodalmi jártasságom is hagy kívánnivalót maga után, mint oly sok más az életben… A magyar nyelvvel viszont úgy hiszem, jó barátságban vagyok. Bár ezt is inkább a szőrszálhasogató személyiségem, és a „kényszer” szülte. Igyekeztem, és igyekszem a leveleimet, a szerződéseket és a beadványaimat irodalmi igényességgel megfogalmazni. Ez egyrészről tisztelet az ügyfelek, a hivatalok, és akár az ellenérdekű fél felé is, ami egy periratban akár látens szellemi dominanciát is sugározhat, bár ettől még nem biztos, hogy pernyertesek leszünk. De legtöbbször igen… Summa summarum: nálam a költészet, a vers, nem a cél, hanem az eszköz. Eszköz a személyiségem és értékrendszerem, hitvallásom bemutatására. Az írásaim által építem és gondozom az emberi kapcsolataimat is.

 

  1. Emlékszel az első verseidre? Magadénak vallod ma is az akkori énedet?

A gyerekkori humoros csasztuskáimat lehet, nem vállalnám, de a tíz évvel ezelőttieket - cca. 2012-ben kezdtem el írni - igen. Persze van, amiket azóta itt-ott átírtam, viszont van néhány, amelyekben legfeljebb egy-két szót változtattam. Ilyen, a miskolci boros körökben már-már kultikussá vált „A szőlőszem álma” című versem, amit 2012 novemberében, még majdhogynem új tagként írtam, a Miskolczi Pincék Asztaltársasága Márton napi ünnepi közgyűlésére. Ez a vers, az első öt versem között volt. Az, hogy írtam, talán nem is jó kifejezés. Ez is amolyan küldött, sugallott vers, ami úgy cca. tizenegynéhány perc alatt, a kezemet vezetve a klaviatúrán, megérkezett az Universumból. Miután hívő ember vagyok, nem áll tőlem távol a transzcendencia, de a mindennapi életben és az írásban is többször megtapasztaltam a kollektív tudat vagy éppen tudatalatti erejét is. Ám, ha ezt ebben az interjúban ki akarnám bontani, a szerkesztő és az olvasó is a szívéhez kapna.

 

  1. A blogodban olvasgatom prózai alkotásaidat (igaz, egyre ritkábbak). de a flambírozott józan paraszti ész „ megcsípett”. Jó prózákat írsz. Próbálkozol velük mostanában?

Miután többsíkú munkám és civil elfoglaltságaim okán, az írásra kevés időm marad, ezért mostanában inkább párszáz karakteres humor-bonbonokat gyártok, de próbálkozom aforizmákkal és a Facebookon napi rendszerességgel teszek közzé aranyköpéseket is. Két-három éve kezdtem bele egy kisregénybe, Enklávé az Avason címmel, amely folytatásonként jelenik meg az Avasi Borút Egyesület által évi két-három alkalommal kiadott Avasi Értéktár című kiadványban. Ezt úgy írom, hogy amikor már napi rendszerességgel sürgetnek a szerkesztők, akkor a következő részt lapzártáig sikerül megszülnöm, aztán két-három üzenetben még szabadkozom… Ebből idén decemberben a X. rész fog megjelenni. Közben, ha van időm a „Privát félmúlt Miskolcon” című novellafüzérem bővített kiadásán és a nagyatádi előfelvételis katonaévünket bemutató kisregényen dolgozom. Szomorú apropója a történetnek, hogy a főszereplők közül már többen elhunytak, így kegyeleti okokból is át kell írnom néhány részt, miután az érintetek sajnos már nem lektorálhatják.

 

  1. Verseid hol olvashatók? Egy kicsit beszélj alkotói tapasztalataidról!

Mint sokan mások, én is a Poet-en kezdtem el publikálni a verseimet, amivel print folyóiratokban való első közlési lehetőségeimet elszalasztottam, de ezt egyáltalán nem bánom, mert többek között ott ismertem meg drága emlékű Édes Emil barátunkat és Téged is.

 

Rendszeresen a Facebookon, a saját oldalamon publikálok, és az interjú elején említett rossz tapasztalatom okán, nem „kéredzkedtem be” egyetlen irodalmi újsághoz sem, legyen az akár online, akár print kiadvány. Pályázatokon azért rész szoktam venni, így szerepelt már ’56-os témájú novellám a Somogy folyóiratban, a szintén drága emlékű Kiss László invitálására, humoros írásom a Versmondóban, meghívásra több írásom a Spanyolnáthában, és tavaly a Róka és a holló témáját modern köntösben feldolgozó, humoros verseimmel dobogós helyezést értem el, az Irodalmi jelen folyóirat pályázatán. Megjegyzem, ez utóbbi két versre, egy neves budapesti színház művészeti vezetője azt mondta, annyit érnek, mint a szájjal és lábbal festő művészek alkotásai. Remélem, egyszer még összefutunk, hogy fogadatlan prókátorként, némileg mégis érintettként, számon kérjem rajta a szájjal és lábbal festő művészeket bárdolatlanul lekicsinylő szavait, mert én köszönöm, jól vagyok…

 

  1. Nem tanultuk meg versedet” (MESTER).Óriási versnek tartom, hitelesnek és aktuálisnak! Bármelyik irodalmi lapnak gyöngyszeme lehetne. Hogyan született?

Félelemből, alázatból, dacból és késztetésből. Érdekes, hogy amíg például a már hivatkozott József Attilát, Weöres Sándort vagy éppen Radnótit, Nagy Lászlót, Kányádi Sándort magamhoz közelállónak, megszólíthatónak érzetem, addig Pilinszkyt, Faludyt és Adyt megfoghatatlannak és félelmetesnek. Már ami a költészetüket illeti. Adyval még most is így vagyok, viszont Pilinszky hol jéghideget, hol tűzforrót sugárzó megközelíthetetlen zsenialitása mögött sikerült megtalálnom az embert, Faludy vakmerő bátorsága pedig egyszerűen beszippantott. Így mertem vállalkozni ennek a parafrázisnak a megírására, bár lehet, hogy a korábban említett kollektív tudatalatti okán, nem is volt más választásom… Egyébként ez a vers még nincs kész, vannak még hozzá való gondolataim és szófordulataim, de annyira valószínűtlenül nyersek és durvák, hogy még érlelem őket.

 

  1. Van nyomdakész anyagod? Vannak céljaid a költészeted kapcsán?

Terjedelemre nézve, jó pár kötetre való versem, novellám, rövidprózám és humoros írásom van talonban, és már el is tudom engedni őket. Már „csak” egy kiadó kellene, és egy olyan szerkesztő, akinek általánosságban fenntartások nélkül el tudom fogadni a véleményét, hogy a különös részben - mégiscsak jogász lennék - azért lehessen különvéleményem. A közeljövőben mindenképp szorítok rá időt, hogy az írásaimból összeállítsak olyan 15-25 perces blokkokat, amelyeket fejből el tudok mondani, és ezekből a humort sem hagynám ki. Városunkban rendszeresen részt veszek kiállítás megnyitókon, egyházi rendezvényeken, könyvbemutatókon, borkóstolókon, de akár slam poetry versenyen is, ahol közvetlen kapcsolatom van a közönséggel, de ezek az alkalmak csak három-öt perces szereplések. Szívesen kipróbálnám magam önálló estekkel is, s bár volt már erre is példa, azok inkább beszélgetések, felolvasások voltak.

 

9.Beszélj a közéleti tevékenységedről –röviden!

Mielőtt 2013 környékén felhagytam a lovazással és a szőlőműveléssel, egy ideig az internetes és offline társkeresés foglalta el a szabadidőm nagy részét, aminek nagy szerepe volt abban is, hogy először a versírás, majd a próza felé terelődött az utam. 2010-ben léptem be a Miskolczi Pincék Asztaltársaságába, amelynek ez év tavaszától az elnöke vagyok. Időközben, mintegy tíz civil szervezet - alapítvány és egyesület - kurátora vagy vezetőségi tagja lettem, és beválasztottak a Miskolc Avasi Református Egyházközség presbitériumába is. Ezáltal nemcsak képet kapok városunk közéletéről, hanem annak alakításában is részt tudok venni. Ötletgazdaként, lovas-fogatos felvonulásoktól kezdve, az adománygyűjtő-jótékonysági rendezvényekig, városszépítő kezdeményezésekig, sok programban vettem és veszek részt. Ennek köszönhetően, ez év márciusában bízott meg polgármester úr, hogy Magyar László barátommal legyünk az Avas hegygazdái, mely feladat szerteágazó szakmai és kulturális, közösségépítő és civil tevékenységet jelent. Nem tudom, a mai nehéz helyzetben merre vezet az utam, csak annyit tudok mondani, hogy ügyvéd létemre, vagy éppen azért, az értelmetlen konfliktusokat kerülöm, de munkát nem.

 

10.Van-e itt a Hetedikben a bemutatkozáshoz szánt versed? Osszad meg velünk.

Új, első közlésre alkalmas vers nincs a tarsolyomban, ezért rád bízom, hogy válassz az előzetesen elküldött írásaim közül. Annyit elárulhatok, hogy mostanában József Attila - Levegőt! című verse foglalkoztat, de még várom a szemafor szabad jelzését, hogy aktualizált parafrázisát megírhassam.

 

 

Köszönöm a beszélgetést, szép és sikerekben gazdag civilkedést, jó verseket és boldog napokat kívánok. Bízom abban, hogy a Hetedik oldalain mihamarabb olvashatjuk verseidet. Addig is ajánlom itt az általam már említett, egyik új versed.

 

Jacsó Pál Dr.

 

Nem tanultuk meg a versedet!

MESTER!

Nem tanultuk meg a versedet,
negyven esztendőnk elszelelt,
nincs érzés, már csak értelem,
tonnaszám düh és félelem...
A könyvtárakban könyveket
nem simogatják szép kezek,
viszont a Facebook-Instagram
az éjjel-nappal nyitva van,
s ha feltűnik egy zöld sziget,
azt ellepi a gyűlölet,
s egyszer talán lesz oly hideg,
hogy emberhússal fűtenek...
Nem tanultuk meg a versedet!

Hitünket is mind elveszik,
kik jóságra nem költenek,
adják-veszik a lelkeket,
fekélyes kórrajz-látlelet,
hol kiirtják az álmokat,
mindenki csak egy számadat.
Ha költő lennél, s vállalod
rímképletekbe ágyazott,
értéktelen-leárazott,
stigmákkal terhelt életed,
semmit sincs itt már féltened.
Tanuljuk meg a versedet!

Agyakban kiber-háborúk,
a képernyőkön vér csorog,
s hiénaként vicsorognak
a rémhíreken csámcsogók.
Bombákhoz van még kerozin,
nagymama sárgult képeken
gombafelhőket nézeget
százezer fokban a kertmozin.
Csontváznyi házfalak között
vakon ténferegsz egyedül,
dörömbölve a Miatyánkot
a dobhártyádon legbelül...

Mondd!
Minket az Isten elfeled?
Letapogatva betűzgetjük,
betonba égett üzenetként
megkövesedett versedet.

 

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet című írásának ihletésére


Pődör György