Klasszikusok utódDal
Írta: Seprényi Kinga
Közzétéve 3 hónapja
Megtekintések száma: 321
Győri Hanna (szerkesztő): Viszek egy szívet – Egymásra felelő versek
Grela Alexandra (illusztrátor)
Pagony Kiadó, Tilos az Á, 2023
Klasszikusok utódDal
Győri Hanna magyar-német szakon végzett, műfordító, 2010 óta a Pagony Kiadó szerkesztője, valamint a játékkiadó projekt menedzsere. Neki köszönhető ez a kiemelkedően megkomponált, kanonizált kötet.
A „Tilos az Á” címét látva – ami a Pagony ifjúsági könyvkiadója –, rögtön felismerhető, hogy a könyv elsődleges célcsoportja az iskoláskorú fiatalok, de emellett minden verskedvelő élvezettel lapozgathatja. Győri Hanna válogatásának pedagógiai hátterét Vinczellér Katalin magyartanár adta.
A 272 oldalas antológia már kívülről is vonzza a tekintetet. Kisalakú, puhakötésű (kartonált), behajtható fülekkel rendelkezik, amelyekre már felkerültek a figyelemfelkeltő egymásnak felelgető verspárok részletei is. A kötet borítólapján feltűnnek a háttérben az első osztályos füzetet idéző kék és lila vonalak, melyek tintafoltosak ott, ahol négyzetrácsokká kapaszkodnak össze a sorok. Az előtérben két alak sétál el egymás mellett, de nincs köztük interakció; az egyik kutyát sétáltat, a másik pedig egy hatalmas vörös emberi szívet cipel a hátán – mellyel a címre is utal.
Ahogy a borító dinamikus, fekete-fehér és vörös kontrasztos képi világát, úgy a kötet szinte minden egyes versének fekete-fehér grafikáit, rajzait, kollázsait is Grela Alexandrának köszönhetjük. Ő napjaink egyik legkiválóbb illusztrátora, 2022-ben felkerült az International Board On Books For Young People listájára, a világ legjobb gyerekkönyv illusztrátorai közé. Ugyanebben az évben Debrecen városa Csokonai-díjat adományozott Grela Alexandrának a kulturális élet, valamint a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységéért. 2023-ban ő lett Az év illusztrátora a Hol készül a művészet? (szerző: Révész Emese) című kötettel, és az általa megrajzolt A nagy lötty, avagy szülinap a bábszínházban (szerző: Kollár Árpád) Az év leginnovatívabb gyerekkönyve lett.
Grela Alexandra lengyel származású illusztrátor, akinek a kötet versei nem idéznek fel iskolai értelmezéseket, nem szívta magába a magyar irodalmi kánon kötelező elemeit gyermekkorában. Ezért úgy tud a klasszikus versekre is tekinteni, mint új, szabad asszociációt elindító forrásokra. Ahogy a könyv hátsó borítóján olvasható: „tiszta lappal, a tankönyvi értelmezési hagyományon kívülről tekintett rá a magyar versekre, és készített hozzájuk meglepő, sokrétű, szabad asszociációkra hívó kollázsokat.”
Grela Alexandra elmondása szerint „az illusztrációnak ki kell terjesztenie a szöveget”. Mivel ez is egy értelmezése, lecsapódása az adott versnek, így elmondhat egy kicsit más történetet is, amit a művészben felidéz, vagy esetleg ugyanazt a gondolatot festi meg, de más szemszögből vagy más módon. A kötet képanyaga sokszor intuitív módon ragadja meg a költemények hangulatát, tartalmát, kiemel egy-egy olyan impressziót, amely a művész számára inspiráló volt. A versek olvasásakor néha egyértelmű a kapcsolat a verbális és nonverbális jelek között: Arany János Ágnes asszony című verse kapcsán minden oldalon egy mosónő látható. Ám előfordul, hogy egy-egy külön világ jelenik meg a szövegek mellett, ami megérdemli, hogy elidőzzünk benne: Szabó T. Anna Holt idő című versénél egy Milky Way csoki látható, amely körül öt lepke repked. A szövegben szerepel a „fenn moccanatlan a Tejút:/ fut fényesen és üresen.”, így az újraértelmezett csokis-Tej-út rövid gondolkodás után felismerhető, a molylepkére hasonlító rovarok pedig valószínűleg az éjszakát jelenítik meg.
A kötet fő szerkesztési elve, hogy az iskolában kötelezőként – muszáj-versekként – elemzett, sőt memoriterként előírt műveket közelebb hozza a diákokhoz. Emellett bemutatja az ismert és kevésbé ismert kortárs és 1945 utáni költőink tematikában kapcsolódó alkotásait, parafrázisait. Ezek az „új versek” az eredetitől eltérő szókészletükkel, stílusukkal, témájukkal a jelenbe átszűrt múltat értelmezik. Így elindítanak egy asszociációs folyamatot az olvasóban, és önkéntelenül újra akarjuk olvasni a klasszikust s közben hasonlóságokat és különbségeket keresni a művek között.
Az Előszóban fogalmazza meg pontosan Győri Hanna, miért is érdemes a kötelezőket és átirataikat ismerni: „… ha arra gondolunk, hogy a barátságot is a közös élmények kovácsolják össze, akkor könnyű belátni, hogy azt a kulturális közösséget, aminek részei vagyunk, az ilyen közös (virtuális) élmények, hivatkozási alapok tartják össze. […] A versrészecskék és -hullámok pedig, amik beivódtak kollektív emlékezetünkbe, újra és újra felbukkannak költőgenerációkon át a versekben.”
Az antológiában kronologikus sorrendben olvashatunk 17 kötelező szerzőtől 46 verset, így az első magyar nyelvű lírikus, Balassi Bálint egy költeményét, a felvilágosodás korából Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi Dániel verseit, majd a nagy romantikusok Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János híres alkotásai következnek. A kötet második fele pedig a XX. századi magyar irodalom elismert poétáinak munkáiból idéz fel néhányat: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Kassák Lajos, József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes.
A fentihez hasonlóan reprezentatív majd félszáz fős névsorral találkozunk az utód-versek kapcsán, melyek többek között Borbély Szilárd, Petri György, Kukorelly Endre, Varró Dániel, Lackfi János, Erdős Virág, Orbán Ottó, Kemény István, Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Garaczi László, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Kovács András Ferenc nevéhez köthetők.
Az átiratok legtöbbször sorról-sorra felelgetnek a mintául vett költeményre, de hangulatuk, tartalmuk, képi világuk már inkább a humor oldaláról közelíti meg az eredeti verset, ám nem alakulnak át Karinthy-féle karikatúrává (Így írtok Ti). Ilyen alkotók például Tandori Dezső (Babits füve című képvers), Varró Dániel (Boldogság; Leltár), Havasi Attila (Puha Gyula így mulat a hortobágyi csárdában). Weöres Sándor Keresztöltés című játékversére kreatív humorral felel szintén Havasi Attila Távol-keleti étterem című verse, bár az intertextualitás Weöres Sándor egy másik verséhez is kapcsolja a művet: a Kínai templomhoz:
| Weöres Sándor: Keresztöltés Kövér béka tavon hintáz árnyék moccan akác ágán habos virág szirom ezer csillag mellett felhő fátyol |
Havasi Attila: Távol-keleti étterem Fent Benn Ká Ár Shui Pink Wé Jó Lenn Korty Wan Csak Sajt Mint Bár Sajn Hal Ping Tej Nem Szag Pong Hszin Túl Leng Teng Nincs Fincs |
Weöres Sándor: Kínai templom Szent fönn Négy majd kert, lenn fém mély bő tág cseng: csönd lomb: éj Szép, leng, tárt jő, Jó, mint zöld kék Hír, hült szárny, árny. Rang, hang. |
Balassi Bálint Egy katonaének című verséhez Petri György Balassi-variációja szervesen illeszkedik:
„Vitézek, mi lehet e széles föld felett
szebb dolog az végeknél,
amikor a lélek elszáll, és az élet
szerteszéled, véget ér.”
Viszont Orbán Ottó Melyben Balassi módján fohászkodik című költeménye helyett, – amely ugyan szintén visszaadja a Balassi-strófa zeneiségét –, Lackfi János a Plaza Balassi verse véleményem szerint szorosabban és érdekesebben evokálja a stílusban, kifejezőeszközökben és időben is távoli reneszánsz művet:
„Tesókám, mi lehet a széles föld felett
Szebb dolog a plazánál!
Átléped küszöbét, hűs burkot sző köréd,
Mintha jégen kószálnál.
Nagy télben jó meleg, nagy nyárban enyhület
Ruha gyanánt reád száll.”
Azok a művek, melyek témájuk, képi világuk szerint kapcsolódnak a kötelzőkhöz, legtöbbször hangulatukban is osztoznak velük, például Ady Endre: A Sion-hegy alatt és Kemény István: Remény című alkotása. Mindkét versben a lírai én magánya áll a középpontban, megjelenik a hegy toposz is, viszont míg Ady a hegy lábánál marad egyedül, addig Kemény István teremtett alakja a hegy tetején áll, de egyikük sem éri el a vágyott Isten-alakot.
A versek legtöbbször párban állnak egymás után kettesével, de előfordul, hogy egy-egy nagyon inspiráló költemény akár három-négy négy-öt szerzőt is újraalkotásra ösztökél. Ilyen például Vörösmarty Mihály Szózata, melyet Márai Sándor: Halotti beszéd; Baka István: Üzenet Új-Huligániából és Kiss Judit Ágnes: Szó című művében dolgozott fel. József Attila Születésnapomra című önmegszólító alkalmi verse ihlette Tóth Krisztina: Porhó; Varró Dániel: Harminckét éves múltam; Markó Béla: Születésnapomra; Garaczi László: Huncut hatvan című írását. Ezek közül kitűnik az utolsó, mely nem is gépelt formában, hanem kézírással került a kötetbe és csupán az eredeti utolsó versszakát evokálja magával összekacsintva:
„Én egész népemet fogom,
nem középiskolás fokon
garaczi
laci.”
Hasonlóan játékosan rövidíti le Babits Mihály A lírikus epilógját Báthori Csaba Redukció című verse, ami úgy távolítja el az eredeti szonett szavait, hogy a maradékkal a mű
esszenciáját közli csak velünk: „Csak én / hiszem / hogy / zárva / vagyok”.
A kötetben a legtöbb „utóddal” Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dala rendelkezik, mely mellé Borbély Szilárd: Levélnyomat; Szakács Eszter: „Boldog, szomorú dal”; Kovács András Ferenc: Tíz év múlva; László Noémi: Édes-keserű dal; Varró Dániel: Leltár című költeményét rendelte a szerkesztő, Győri Hanna. Ezek között van valóban ritmikát, stílust követő parafrázis is (Szakács Eszter, László Noémi és Varró Dániel költeményei), de olyan is akad, ami csak a számadás tényét veti papírra, tehát lazábban kapcsolódik a kiinduló Kosztolányi műhöz (Borbély Szilárd és Kovács András Ferenc alkotása).
A költészet, mint a művészet időtlen. Érzések, vágyódás, számvetés, mindenki számára ismerős hétköznapi gondok és gondtalan gondolatok ismétlődnek az irodalomban, mivel már mindenről írtak elődeink. Így az utókor csak arra vállalkozhat, hogy a saját ízlése, tapasztalatai szerint mutassa be őket, például a boldogság fogalmát egy XXI. századi intim miliőben, ahogy Varró Dániel teszi a Boldogság című versében. Ha emellé tesszük Csokonai rokokós, finom vonású szerelmi idilljét, az előbbi darabosnak, közönségesnek tűnik, pedig egy nagyon is kedves vallomás, melyet elmélyítenek a szerelmes férfi apró (önfeláldozó) gesztusai.
A kötetben a XX-XXI. századi alkotók egyszersmind befogadók is, és mi, után-olvasók az ő szűrőjükön keresztül látjuk a klasszikus szövegeket, ezáltal egy értelmezési irányt jelölnek ki számunkra, ahogy a szerkesztő is tette a válogatással. Aki ezt a kötetet elolvassa, egyszerre ismeri meg a kötelező verseket és az utókor, a kortársak műveit is. Mintha a több különböző forrásból induló patakok egyetlen hatalmas folyóvá szélesednének, amiben egyaránt megmerítkezhet a (közép vagy emelt szintű) érettségire készülő középiskolás, az irodalom iránt érdeklődő bölcsészhallgató és a lírai lelkületű felnőtt.
Végül, arra, hogy miért is érdemes még ma is verseket írni és olvasni, adja meg a választ az egyik legszuggesztívebb versmondó színészóriásunk, Latinovits Zoltán:
„A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.”