Molory C. Donne - Egy nő imája
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 939
Molory C. Donne: Egy nő imája
Perceken keresztül zörög a kulcsokkal, mire sikerül a saját házába bejutnia. Nem is történt semmi, csak hazafelé, az út túloldalán, meglátta Csörszöt.
Ledobja a táskát, sapkát, de a cipőjére és kabátjára már nincs ideje. A tükör mellett elsuhant, pedig ha ránézett volna, látná magát, a Teodórát, aki a házában van, biztonságban. A nappali küszöbétől már nem is a lába viszi, hanem Jézus képe húzza, majd térdre rogy a Krisztus-kereszt előtt.
– Bocsáss meg nekem, Istenem! – hangja idegen számára, távolról jövő. Bár tisztán látja a fehér falat, gyártól koszos kezét, elfehéredett ujjperceit, a szavakon elcsuklik, a torka sír. – Ennyi idő eltelt, mégsem bírtam elűzni az ördögöt a fejemből. Azt hittem, az idő segít, hogy majd az imáimmal elfojthatom a történteket, de még mindig… – Még mindig rettegek.
A kinti rideg idő nem tudott bekúszni az ablakréseken, mégis rázza a hideg. Szaggatottan fújja ki a levegőt, amint már véresre rágott ajkába harap.
– Ismerlek Téged, bár csak néhány éve fogadtalak be a szívembe, tudom, hogy minden döntésednek van értelme, mégha én magam nem is látom a célját. Ezzel is csak erősíteni akarsz, próbára teszel. És nem haragszom ezért!
Nem haragszom, amiért nővé tettél, pedig lehettem volna férfi is. Nővé egy világban, melyet a férfiak uralnak, és a nőket csupán azért korlátozzák, mert nők. Tudom, hogy ez az egyenlőtlenség is azért van, mert sokan eltávolodtak Tőled, a szabad akaratukat szeretet helyett önzésre használják. És én nem haragszom Rád ezért!
Odakint duda szól, fék nyikorog, kutya ugat, Teodóra pedig lefagy. Nem! Csörsz nem tudhatja, hol lakom. Fogalma sincs, mit várt ebben a néhány pillanatban, sikítást, dühös kiabálásokat, azonban e helyett csak csöndet és egy autó halk távozását kapja. Csak egy szomszéd. Mély sóhajjal folytatja az imát.
– Bocsánat. Tudom, hogy jobb lesz a világ, nekem elég csak folytatnom, amit eddig is tettem. Az emberek egyszer eljutnak addig, hogy az egyetlen, akire tartozni fog, mit tesz valaki a saját testével, a saját lelkének templomával, az csak magára és Rád fog vonatkozni, nem pedig más, kontrollmániás hitetlenekre. – Hangja visszaverődött az üres szobák falain. Általánosságban beszélt, azonban Teodóra szeme előtt három név, három arc lebegett, akik egész gyerekkorát átszőtték, és még most is érzi utóhatását a nevelésüknek. Pedig évek teltek el, mióta utoljára beszélt velük.
– Nekik már megbocsátottam. Nekik már próbálok megbocsátani. Már közel sem érzem azt a félelmet, azt a gyűlöletet, mint régen. Ezért hálás vagyok Neked. Csörsz azonban… – Torka összeszorul, és akárhogyan erőltette gyakorlott hangszálait, nem bírt egy erőtlen nyögésnél többet kiadni.
Méreggel átitatott kéz szorított. Két szempár undorodva nézett rám, két száj köpködte a mocskos szavakat. Könnyek potyogtak összekulcsolt kezemre, remegő szoknyámra.
Odakint a Nap utolsó sugara is elbúcsúzik ettől délutántól, amint az egyik szomszéd kinyitja garázsajtaját. Szürkület van a szobában, azonban Teodóra elméjében végeérhetetlen, csillagoktól fosztott éjjel uralkodott. Elhagyatott itt, édesanyja egykori nappalijában, hiába ölelik át a falra kiakasztott boldog emlékek.
Gyűlöli magát, és gyűlöli a gyűlöletét. Hiszen Isten szereti. Isten mindenkit szeret! Nekik pedig törekedniük kell a szeretetre mind embertársaik, mind saját maguk felé. Kinyitja szemét, hogy feltekinthessen Krisztusa arcára, de a félhomályban meglátja túl nagy kezét, túl lapos mellkasát. A padlóba veri a homlokát, a fájdalommal enyhített a feltörő undoron.
– Kérem Uram, adj erőt! – esnek ki a szavak a száján. – Kérem Uram, adj erőt! – Könyörög, hangja remeg, mert nem akarja elhinni, ami történik. Ami történt.
Egy kavics vájt a tenyerembe, de én egyre csak belekapaszkodtam, mindhába. Kérem Uram, adj erőt! suttogtam, miközben fejemben már az okot kerestem, a döntésemet, mely ide vezetett. Azért ragadta a torkomat, mert nem húztam össze a kabátom? Kérem Uram, adj erőt! Azért gyűrte fel a szoknyámat, mert aznap kivételesen nem vettem fel harisnyát földig érő szoknyámhoz? Kérem Uram, adj erőt! Azért történik ez velem, mert nem nőnek születtem?
Csörsz szavai visszhangoztak fejemben, „Én majd nővé teszlek”. Kértem erőt, de nem az öklömbe, ami bár megmentett volna engem, nem tudtam volna elviselni, hogy kiforgassák ezt is. A karomat lefogták a lehetséges címlapok; „Nőnek öltözött férfi véresre ütött egy embert”, „Erőszakos transzvesztita megverte gyerekkori barátját, mert nem feküdt le vele”. De ami véget vetett ennek, ami megállította, az nem én voltam, hanem ő. Magától hagyta abba, egy utolsó mondattal belém tiporva. „Mi van, buzi vagyok?” Ez a gondolata mentett meg. Ez a gondolat tolt vissza a szobámba egy héten keresztül, emiatt hagytam ki egy vasárnapi misét.
Könnyeim kérdeztek Téged; akkor is ez lett volna, ha a pszichológus engedélyezi a hormonterápiát? Ők faggattak, bekövetkezett-e volna mindez, hogyha felülkerekedek az öngyűlöletemen és új orvost keresek? Ők vallattak, megtörtént volna mindez, ha harminckét évvel ezelőtt a kórházban neveznek el „Teodórának”?!
A távolból harangok szólnak. A fájdalmának patakja még mindig áztatja térdét, de kitör az önutálat démonjainak markából, és a kis szekrénye felé nyúl. Karja mázsás, a bútor magasabbra nőtt Bábel tornyánál. Tovább nyújtózkodik, testének korlátját feszegeti, hogy lelki szomját olthassa. Másodjára sikerül megkaparintania a tetején pihenő Szent Bibliát. Zsidókhoz írt levél, 13, 5-6 vers. Mohón végigfut a szakaszon, újra és újra. Egy mondatot kilehel a szája.
– „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.”
Nem hagy el. Még csak el sem távozik. Megígérte. És betartja. Keserű könnyei elállnak, és egy utolsó zuhatagban kiereszti a szőnyegére a bántalmait.
Eszébe jut a történet, amikor Jézus a bűnös asszonyt feloldotta bűnei alól. Teodóra számára nem ugyanazt jelenti, mint ahogyan a legtöbben értelmezik. Másoknak azt mutatta, Jézus milyen jó, hogy még a legkirekesztettebb bűnösöket is szerette, vagy hogy aki rossz helyzetben volt, a körülményei bűnössé tették, azok sokkal jobban tudják szeretni Őt, mint a kétszínűek. Teodóra számára ez egy ellentörténet. Ez a történet adott neki megnyugvást akkor, mikor édesanyja a tékozló fiúhoz hasonlította. Mert ő nem a tékozló fiú. Az ő bűne nem a létezése, hanem a gyűlölet, melyet beléneveltek. És az az asszony, ez a történet segít neki most is, hogy tudja, megéri küzdeni.
Megkönnyebbült a szíve. Letépi magáról az ördögi kezeket, és ismét imába kezd.
– Köszönöm, hogy velem vagy, hogy velem voltál, és velem leszel. Tudom, mi történt Csörsszel, és amit velem… az nem rólam szólt. Nem bírom kimondani még, hogy megbocsátok neki, nem bírom még remélni, hogy megtalálja az utat. De adj erőt, hogy meggyógyulhassak, és ne féljek többé! Nem kérem, hogy gyógyítsd meg az egész világot, bár tudom, hogy képes lennél rá, nem kérem, hogy engem gyógyíts meg, bár tudom, hogy képes lennél rá. Csupán annyit kérek, hogy én meggyógyíthassam magam. Hogy a világ meggyógyíthassa magát. Hogy egy nőnek se kelljen rettegnie.