Irodalmi gyöngyhalászok
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 373
IRODALMI GYÖNGYHALÁSZOK
A HETEDIK Szemléző rovatának szeptemberi vendége:
Kissné Ráczkevi Irén, a Vas Megyei SZC Oladi Technikum nyugdíjas könyvtárosa.
A szombathelyi oktatási és közművelődési intézménye átalakulása, összevonása és névváltozásai hasonlóan alakultak, mint az országban bárhol. Az egyszerűség kedvéért a közismert Oladi Művelődési Központ nevet használom,mert országosan és határainkon túl is ezzel a névvel vált ismertté a gyermekirodalom felkarolása okán. József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró Pályázat címmel 1995-ben hirdették meg először elsősorban a szombathelyi gyermekek részére. Nagyon hamar megyei, majd országos pályázattá vált. Sőt a határainkon is túljutott, a magyarlakta területekre, öregbítve a vasi föld irodalomszeretetét. A zsűrizett pályázati anyagokból színvonalas antológiák kerültek a kis alkotók és a felnőtt olvasóik kezébe. A díjátadások ünnepélyes hangulata meghitt irodalmi élményt jelenthetett évente. Az intézmény könyvtárának munkatársai hihetetlenül magas színvonalú előkészítő és lebonyolító munkájáról, a tapasztalatokról, a múltról, jelenről és a jövőről faggatom a pályázat egyik elindítóját, Kissné Ráczkevi Irént.
- Óriási sikereket éltek át kiíróként, hiszen vers , novella és mese kategóriában évente ezernyi alkotás érkezett a kiíró intézményhez. Honnét az ötlet? Milyenek voltak a kezdeti tapasztalatok?
Amikor 1995-ben elindítottuk pályázatunkat Horváth Márta magyartanárral (Simon István Utcai Általános Iskola ma Oladi Általános Iskola) és akkori kolléganőmmel Németh Mihályné Etával közösen nem igazán voltak még írópályázatok, csak egy-egy műfajban, konkrét témában léteztek versenyek. Úgy éreztük, hiányzik olyan megmutatkozási lehetőség a gyermekek számára, ahol az irodalmi íráskészségüket prezentálhatják. Úgy gondoltuk sikere lehet egy több műfajra kiterjedő, kötetlen témájú műveket váró pályázatnak. Ez így is lett. A pályázat szinte magától terjedt egyre messzebbre, túl a város, a megye, a régió majd az ország határain. Tagadhatatlanul kellemes élmény volt. Közben tanultunk mi is, és ennek megfelelően fejlesztettük tovább a versenyt. Kétségtelenül vonzó lehetőség volt, hogy már az első évtől minden évben antológiában jelentettük meg a legsikerültebb műveket. Kezdetben csak általános iskolások vehettek részt a pályázaton, de hamar igény mutatkozott a középiskolás műfaji kategóriák kialakítására, így 2008-tól ők is küldhették műveiket. A pályázatokat műfajok: vers, mese, novella és életkor szerint bontottuk kategóriákra: alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás. Így kilenc kategóriába soroltuk a műveket. Az évek múlása a pályázat népszerűségét is emelte, hiszen a kezdő év 100 fölötti pályázata 2001-ben volt a legtöbb 810 mű. Az évek során ez a szám 600-700 között mozgott.
Ahogy a híre szétáramlott, úgy sikerült nekünk, a szervezőknek is beletanulni a folyamatba, kialakítani jól működő technikákat: milyen formai feltételeknek feleljenek meg a művek. Kezdetben kézírásos műveket is befogadtunk, de idővel a számok emelkedésével ez már nem volt megoldható. Így tértünk rá arra is, hogy bíráló zsűritagok számának megfelelő példányban kérjük az írásokat, kiküszöbölve az iszonyatos mennyiségű másolást. Így tértünk át a jeligés pályázatokra is: a pályázaton csak jelige és kategória szerepelt, a többi azonosító adat borítékban a könyvtárban várta a zsűrizés idejét, hogy fény derüljön a díjazottak és az antológiába kerülő művek szerzőire.
- Mutassa be röviden az intézményt a munkatársakat és viszonyukat a pályázathoz!
Két szomszéd intézmény szoros együttműködésében valósulhatott csak meg a program: az akkor önállóan működő Oladi Művelődési Központ és a Simon István Utcai Általános Iskola szervezésében. Mindkét intézmény akkori vezetése felkarolta a színvonalas kezdeményezéseket. Sokat köszönhetünk a kezdetekben Joós Tamás igazgató úr és Sulyokné Madarász Kinga igazgatónő támogatásának. Az intézmények sokszoros szervezeti változásokon mentek keresztül mire a mai forma kialakult. A pályázat megvalósításával kapcsolatos konkrét teendőkön Horváth Mártán kívül könyvtáros kollégáimmal, előbb Németh Mihályné Etával, majd utódjával, Unger Ferencné Lívikével osztoztunk. Kiválóan működő munkakapcsolatok voltak ezek. Az eredményhirdetések lebonyolítása során mindkét intézmény munkatársai aktívan részt vettek az éppen adódó feladatban. Szinte az intézmények minden dolgozójának támogatására szükségünk volt a folyamatban. Többletfeladat volt mindenki számára, érezték, hogy jelentős hatású dologban vesznek részt. Mindenki számára fontos volt, hogy a díjazottak és hozzátartozóik elégedetten távozzanak az eseményről, hiszen sokan nagyon messziről, az ország másik végéből, vagy a környező országokból érkeztek.
- Hogyan szervezték meg ezt a hatalmas, nagy körültekintést igénylő munkát?
Nem volt egyszerű dolog. A szervező trió osztozott a feladatok ellátásában. A korábbi évek tapasztalatainak beépítése nyomán évről évre változott egy kicsit a szerkezet, így külön kategóriát hoztunk létre a millennium évében 2000-ben, a Szent Márton Emlékév tiszteletére 2016-ban. A legnagyobb sikere mindig inkább a kötetlen témáknak volt. Az előkészítés, - a pályázati kiírás közzététele, források keresése a megvalósításhoz - már az előző év őszén megtörtént. A díjkiosztót mindig József Attila születésnapjára, a Költészet Napjára időzítettük, így tempósan kellett ténykednünk. Ahogy említettem igyekeztünk tanulni a hibáinkból: így eleinte külön, más időpontban tartottuk a díjkiosztót és az antológia könyvbemutatóját. Miután országossá, sőt nemzetközivé vált a pályázat nem várhattuk el, hogy több száz km-ről kétszer is elutazzanak hozzánk. Ennyire értékes díjakat nem oszthattunk. Nagy megtiszteltetésként éltük meg, hogy a környező országokban élő díjazottak közül többen is eljöttek a rendezvényre, különösen Erdélyből. Nagy szerepe volt ebben az Oladi Általános Iskolának a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolával létrejött testvériskolai kapcsolatának.
A távolságoknak is köze volt ahhoz, hogy a kezdeti évek kivételével csak a díjazottak és az antológiába válogatott művek szerzőit invitáltuk meg az eredményhirdetésre és a könyvbemutatóra. Az internet népszerűvé válása sokat segített az egyszerűbb és gyorsabb kapcsolattartási formák alkalmazásában és postaköltségeink mérséklésén is.
- Hosszú évtizedeken át a zsűri tagjai hogyan alakultak? Milyen volt a viszonyuk a zsűrivel?
A zsűri tagjainak kiválasztása során alapvető szempont volt, hogy a térség irodalmi életének kiválóságait sikerüljön megnyernünk a pályázat ügyének. Tették ezt teljesen önzetlenül, az esetleges fizetség reménye nélkül. Csak egy-egy kivételes évben tudtuk ezt a tevékenységet díjazni külső forrás igénybevételével. Nem kis munkáról van szó, hiszen 1000 oldalnál is többet kell elolvasni és értékelni, még akkor is, ha munkamegosztás érvényesül a csapatban.Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az első évek zsűrijéből 26 éve velünk van Devecsery László költő, Pósfai János szerkesztő, Pődör György költő. Többen halálukig tevékenykedtek a bíráló bizottságban, így Balogh József költő és Nagy János költő is. Kialakult egy viszonylag állandó zsűri, akik már évtizedek óta tevékenykednek együtt: Csorba Katalin, a Gyermekek Háza nyugdíjas igazgatója; Devecsery László költő, rendező, drámapedagógus; Jordán Gergely szerkesztő; Pósfai János újságíró, az antológiák szerkesztője; Pődör György költő, a Magyar Kultúra Lovagja; Szakály Szilvia magyartanár, korábbi sokszor nyertes pályázó; Szecsődi Krisztián költő, író, pedagógus; Tóthárpád Ferenc, költő, író. Nem lehetünk elég hálásak a munkájukért, a fiatal tehetségek pátyolgatásáért. Hosszabb rövidebb ideig volt a zsűri tagja dr. Bokányi Péter irodalomtörténész, Böröczki Mihály költő, Dr. Fűzfa Balázs egyetemi docens, Merklin Tímea újságíró, Nagy Gyöngyi magyartanár és még sokan mások. Szakértő bírálatuk alapján alakult ki a díjazott művek sora, javaslataikat figyelembe véve állt össze minden évben az antológia, amelyet Pósfai János szerkesztett a kezdetektől. A zsűritagok közötti munkamegosztás és együttműködés természetes volt. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk azóta is velük.
- Úgy tudom, elismerésben, ajándékokban gazdag, örömteli eredményhirdetések, könyvbemutatók során zsúfolásig megtelt alkalmanként a nagy aula! Milyenek voltak a visszhangok?
A pályázat egyre nagyobb megbecsülése eredményezte földrajzi kiterjedését az ország határain kívülre, és az idősebb korosztályok bevonódását a pályázatba anélkül, hogy erre nagyobb sajtónyilvánosságot igénybe vettünk volna. A több évtizedes siker bizonyítja leginkább, hogy hiányzott a gyermekek és az ifjúság íráskészségét megmutató lehetőség, amely egyben megmérettetést is jelentett. Szívet melengető érzés volt, amikor először a szomszédos országok, majd kis túlzással az egész Földet körbe járta a pályázat híre, még az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is kaptunk pályaművet. Ezt tekintem én igazán komoly visszhangnak. Minden pályázót érdekelt az, hogy hol helyezheti el pályázatát a többi pályamű között. Ezért is dolgoztunk azon, hogy minél értékesebb jutalmakat tudjunk adni a díjazott alkotásokért. A díj természetesen könyv és könyvutalvány volt elsősorban. A legértékesebb ajándék szerintem ma is az, hogy nyomtatásban megjelenhettek írásaik egy olyan kötet részeként, amely reprezentálta egy-egy év ifjúsági alkotásait. Nem volt kis dolog ilyen társaságba bekerülni. Természetesen a médiumok is érdeklődtek a pályázat iránt, az interneten, tv-ben, rádióban jelentek meg híradások az aktuális rendezvényekről, kiadványokról, adtunk számtalan interjút kolléganőimmel az évek során.
- Hogyan készültek el az antológiák évről évre? Kik szerkesztették.llusztrálták és szponzorálták?
Minden évnek az antológia megjelenése jelentette a csúcspontját: az egész országban, sőt külföldön is öregbítette Szombathely és a szervező intézmények jóhírét. A szó és az ajándékok elszállnak, de a kötet megmarad. A zsűri minden évben igyekezett kiválogatni a legszínvonalasabb műveket, amelyek bekerülhetnek az aktuális antológiába. Végső formáját a szerkesztő úr, Pósfai János adta meg. Mi, a szervezők öntöttük nyomtatható formába a műveket. A pályázatok jeligésen érkeztek a részrehajlás elkerülése érdekében: a szerzők kilétére csak a díjak odaítélése után derült fény. Az anyagi lehetőségek befolyásolták, hogy mennyi díjat adhattunk. Szerencsére az antológiába még sok értékes mű bekerülhetett a helyezést elérteken kívül. Évente mintegy 40-60 mű jelent meg nyomtatásban a színvonal függvényében. Ez nem is olyan sok, hiszen a pályázatok száma évente 500-800 között mozgott.
Az ifjúságszámára készült kötetek fontos része az illusztráció. Arra törekedtünk, hogy gyermekek készítsék a képeket, konkrétan az Oladi Általános Iskola jól rajzoló diákjai alkották a pályaművek tartalmát tükröző illusztrációkat Unger Ferencné Lívike irányításával, aki művésztanár is egyben. 2003 és 2019 között a könyvborító színvonalas grafikájának elkészítését is neki köszönhetjük.
Minden évben kihívást jelentett a szükséges források megtalálása. A legfőbb támaszunk minden évben Szombathely Megyei Jogú Város volt helyi pályázatok révén, ill. promóciós ajándékok felajánlásával. Éveken keresztül a városi segítség az AGORA Kulturális Központ közvetítésével érkezett, de sajnos erre már nem számíthatunk. Sokszor indultunk sikeresen a Nemzeti Kulturális Alap aktuális pályázatán. Több vállalkozás is segített a megvalósításban.
Szerencsére 2003-ban rátaláltunk a B.K.L. Kiadóra, így azóta megbízható, szép megjelenés jellemzi köteteinket. A kiváló minőségre Boda László igazgató úr és Koltai János nyomdai előkészítő munkája a biztosíték. Az évtizedek során rengetegen dolgoztak azon, hogy a pályázat megvalósuljon és az antológia a legjobb minőségben jelenjen meg.
- Visszatekintve az évtizedekre, melyik év volt a legsikeresebb? Miért?
A kezdeti botladozás után elmondhatom, hogy minden újabb év örömet okozott számomra, hiszen nagyon kedveltem a pályázatot. Sok energiát beletettünk szervező társaimmal együtt. Az anyagi nehézségek, szervezési, lebonyolítási problémák mindig eltörpültek a végeredmény mellett: sok díjat adhattunk ki és szép kivitelben magvas gyermeki tartalommal megjent az antológia is.
A pályázat sikerességét számadatok is jelenthetnék: melyik évben érkezett a legtöbb pályázat, mikor adtuk ki a legtöbb díjat, melyik évben érkezett a legtöbb külföldi pályázat, és még folytathatnám. Nem hiszem, hogy ezek a számok az igazi sikerességet jelentik. Inkább az, hogy milyen színvonalú művek érkeztek, mennyire állt össze tartalmilag és formailag is az aktuális antológia.
Mégis nézzünk néhány adatot: 2001-ben érkezett a legtöbb pályázat, 810 mű. Hatalmas szám, nem akartuk elhinni, de csak jöttek és jöttek a levelek. Akkor még postai úton érkeztek elsősorban. Az utóbbi években azonban már az internetes formát részesítjük előnyben. A legtöbb külföldi pályázat 2017-ben ért el hozzánk, 174 mű, elsősorban Erdélyből. A legtöbb pályaművet tartalmazó antológia a 2009. évi, a Tükör-kép című.
Legbüszkébb a jubileumi évek antológiájára vagyok: 2004-ben Szószivárvány, 2014-nen ÖrökSzép, 2019-ben Örökké valóság címmel jelentek meg. Az igazi személyes kedvencem a Léleksimogató című válogatás 2018-ból. Már a cím is sokatmondó, úgy éreztem, hogy a tartalom és a forma tökéletes egységét alkottuk meg. Persze ez csak az én véleményem.
Külön tanulmányt érdemelni az antológiák címválasztása minden évben. A kedvenceim a Léleksimogatón túl az Álomkapu, Gyémántszelence, Gyöngyhalászok, Mindigkék, Szószivárvány és még sorolhatnám.
- Vers, mese és próza kategóriák aránya hogyan alakult évek során?
A pályázat kezdetén, hiszen még csak az általános iskolák diákjai pályázhattak elsősorban a mese kategória volt népszerű. Verset írni mindenki tud – gondolják sokan, pedig ez nem így van – már a kezdetektől szintén sok volt a vers is. A vers népszerűsége töretlen maradt az évek során, minden évben nagyon sok verset kaptunk. Ahogy belépett a középiskolás korosztály is az arányok változtak egyre több novella érkezett a versek mellett. A tizenéveseket már sokkal jobban érdekli korosztályuk, társadalmi, természeti környezetük problémái, és ezt ügyesen meg is tudják fogalmazni. A legkisebbek, a kisiskolások íráskedve minden kategóriában csökkent az évek előre haladtával kevesebb írást kaptunk a körükből. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt folyamatosan a felső tagozatos iskolások nyújtották minden műfajban. A novellaírás pedig a középiskolásoknak „fekszik” leginkább. Érett gondolatok, problémaérzékenység, egyéni hangnem és megfogalmazás jellemzi ezeket.
- Mi lett a kis alkotók sorsa az irodalom tekintetében a későbbiekben? Vannak visszajelzések?
A többségnél csak múló fellángolás volt az írás, egyszer megpróbálták, aztán már nem foglalkoztak többet ezzel. Nagy örömünkre sok diák műveivel minden évben találkoztunk, amíg életkor szerint nem nőttek ki a pályázatból. Különösen azok maradtak hűségesek, akik sikert értek el. Sokszor tapasztaltuk, hogy néhányan valóságos versciklusokkal pályáztak évről évre, ami bizonyította, hogy az írás az életük szerves része. Természetesen legtöbbjük pályáját nem tudtuk követni, de szép számmal maradtak az irodalomnál, írók, költők, újságírók lettek vagy magyartanárok. Például Fehér Renátó költőt emelhetnénk ki, vagy Rideg Enikő Alexandrát, akinek már gyerekként kötetei jelentek meg. Szívet melengető azt megélni, ahogy Szakály Szilvia díjazott pályázóból középiskolai magyartanár, tehetséges író, majd a pályázat zsűrijének tagja lett szerencsére.
-Több tucatnyi antológia, sok ezer kötet, ez lelkesedés, az irodalom szeretete nélkül nem megy. Van-e, lesz-e becsülete az ilyen önzetlen munkának? Milyennek látja a jövőt?
Biztosan lesz, kell, hogy legyen. Szerencsére sok olyan megszállott él szerte az országban, akik időt, energiát nem kímélve tevékenykednek azon, hogy a kiemelkedő tehetségek fórumot, megbecsülést találjanak és ne menjen el a kedvük az írástól. Ebben is, mint még annyi mindenben meghatározó szerepe van a családi, baráti környezetnek és a sok pedagógusi támogatásnak, figyelmességnek. Az ő gondoskodásuk kell ahhoz, hogy rátaláljanak a pályázatunkra, az előírt formában és határidőre hozzánk érkezzenek a gyermekmunkák. A felnőttek felelőssége nem kicsi, nélkülük már kudarcot vallottunk volna.
Külön kiemelném mostani és korábbi zsűritagjaink példaadó önzetlen elhivatottságát, annak érdekében, hogy megtaláljuk az igazi gyöngyszemeket. Lassan mi kiöregszünk, de mindig jönnek a fiatalok közénk a maguk újító lendületével, másfajta szemléletmódjával.
A legnagyobb gondot valószínűleg az anyagi források megtalálása jelenti majd, mint ahogy korábban is. Az önkormányzati támogatás, állami, uniós források léte és mennyisége mindig bizonytalan volt, ehhez kellett igazítanunk kiadásainkat. Mindig úgy éreztük, hogy a kis írópalánták ennél többet érdemelnének, de a források mindig végesek voltak és lesznek.
Tudom, hogy szinte lehetetlen egy két költségvetési évet is átfogó program biztos anyagi hátterének előteremtése, de erre lenne szükség.
Bármennyire is úgy látjuk, hogy az irodalom, az olvasás népszerűsége visszaesett az ifjúság körében – mint könyvtáros személyesen tapasztalom ezt minden nap – mindig lesz egy olyan réteg, akik nemcsak kedvelik a jó verseket, történeteket, hanem szeretnék magukat saját írásaikon keresztül megmutatni a világnak. Ha ez így lesz nekünk vagy utódainknak kötelességünk megteremteni a feltételeket ehhez.
Gratulálok az eddigi munkához, az antológiákhoz, a diákirodalom felkarolásához. Példa értékű ez a munka, remélem, lesz folytatás.
Pődör György
Szemelvények, életképek:
A zsűritagok 2012. évi díjkiosztón az Oladi Művelődési Központ Galériáján: Pődör György, Csorba Katalin, Devecsery László, Pósfai János, Jordán Gergely, Nagy Gyöngyi, Szakály Szilvia.
Vendégeink, díjazottak és családtagjaik 2007-ben az Oladi Művelődési Központ Színháztermében.
Rettegi Attila, a SZOSZSZC főigazgató úr megnyitja a 2016. évi díjkiosztó rendezvényét és A gyémántvölgy legendája c. kötet könyvbemutatóját.
Munkában a zsűritagok: Jordán Gergely, Horváth Márta, Szakály Szilvia, Pósfai János és Tóthárpád Ferenc a felső tagozatos diákok verseit zsűrizik.
Csíkszeredai díjazottunk Sándor Eszter és mentora Takács Imréné igazgatónő társaságában a 2007. évi díjkiosztón.
Vendégeink, díjazottak és családtagjaik 2007-ben az Oladi Művelődési Központ Színháztermében.
Antológiák
