Herostratos védőbeszéde

Írta: Nagy Gábor


Közzétéve 2 hónapja

Megtekintések száma: 164



Herostratos védőbeszéde

A tárgyalás negyedik napján két őr kísérte be a rabot a terembe. Utálkozva
néztek végig rajta. A férfin tisztán látszott, hogy jól tartották a börtönben. Jó
ételek, jó borok, esetenként női társaság. És vadhús minden mennyiségben. Ez
az, ami miatt leginkább neheztelt rá a két őr. Amit tett, azért férgektől nyüzsgő,
erősen bűzlő dögöt érdemelt volna, nem erdők-mezők nemes vadját, akit maga
Artemisz jelöl ki az arra érdemes vadászoknak. A férfi megállt, s végignézett az
összegyűlt polgárok és nők tömegén, akik mind őt bámulták rajongó, érdeklődő
vagy gyűlölködő tekintettel. Még sohasem verődött össze ilyen nagy tömeg egy
tárgyaláson. Szívesen sütkérezett volna a dicsfényben, de az egyik őr durván
előretaszította. A védője óvta meg az eséstől, szigorú tekintetet vetve az őrre.
Végül a bírák elé állt. Az egyikük megszólalt:
– Halikarnasszoszi Herostratos! A vád ellened: az ephesusi Artemisz templom
felgyújtása. Ez a legnagyobb bűntett, mit halandó az égiek ellen elkövethet.
Mielőtt még ítéletet hirdetnénk, megadjuk neked az utolsó szó jogát, hogy
önmagadat védhesd. – Herostratos elmosolyodott, eljött az ő nagy pillanata.
– Tisztelt bíróság, tisztelt polgárok és egybegyűltek! Tudom, hogy köztetek
sokakban forr a düh amiatt, amit elkövettem, de ha meghallgattok, egyet fogtok
velem érteni abban, hogy amit tettem, az szükséges volt. – A teremben erre
sokan felhördültek, és fennhangon átkozódni kezdtek, de Herostratos nem
figyelt rájuk.
– Valóban, én nem vagyok több, mint egyszerű halandó, aki éli a neki kiszabott
életet, hálát mondva az isteneknek. Végighajóztam a végtelen tengereken,
Poszeidón nevét áldva, hogy ismeretlen partokat érjek el szerencsésen. Idegen
földeken jártam, ahol idegenekkel kereskedtem. Harcoltam Árész nevét kiáltva,
és zsákmányom legjavát áldoztam neki. Dolgoztam földeken, városokat
építettem, mámorban éltettem Dionüszoszt. Hosszú út után végül hazatértem. A
város mellett telepedtem le, földet vásároltam, és vadászni jártam a közeli
erdőkbe. Azonban szörnyű balszerencsesorozat várt rám. A vadak még azelőtt
elinaltak előlem, mielőtt célba vehettem volna őket. Köveim, nyilaim elsuhantak
a madarak mellett, dárdám alól elsiklott a hal. Bizony sokszor üres kézzel tértem
haza. Vajon mi teheti büszkébbé a férfit, ha jó bor mellé nemes vad húsát eheti?
Nekem ebben nem sokszor volt részem. Hosszú napokig jártam a vidéket,
keresve a bajok okát, amikor is megláttam a domb tetején. Ott épült fel az
ephesusi Artemisz templom. De jaj, van olyan halandó, aki azt a szegényes
kőrakást templomnak merészeli hívni! Hát nem lát a szemétől, nem hullajt

könnyeket, és nem szörnyed el a szentségtöréstől, hogy az a förmedvény
Artemisz nevére van felszentelve? Könnyfátyolos szemeimmel néztem azt a
szörnyűséget, és felsejlett előttem, hogy mit kell tennem. A balszerencsén
keresztül maga Artemisz tűzte ki számomra a célt: nekem kell helyrehoznom a
gyalázatot! Igen, én gyújtottam fel a templomot. Gondoljátok el, hogy mennyi
embernek adok munkát ezzel, akik minden nap végén fizetséget kapnak érte. És
az építészek tudásuk legjavát adhatják, hogy az új templom híres legyen
világszerte. Ehhez hozzájárul majd az én nevem által keltett hírnév is. Mindenki
erről fog beszélni. Egy egyszerű halandó, Herostratos, fáklyával, olajjal és
lángokkal írta bele magát a történelembe. El fognak jönni, hogy lássák a tűz
nyomán született új templomot, ami új fénnyel világítja be Hellász földjét.
Herostratos nagyképű védőbeszédére a tömeg ismét felhördült, és a terem
megtelt dühös bekiabálásokkal. A teremőr nem győzte csitítani a tömeget. A
bírák végül felálltak.
– Úgy vélem, mára éppen eleget hallottunk eme férfi önimádó szavaiból!
Annyira el van telve önmagától, hogy nem veszi észre tettének súlyát. Még ha
polisz harcol polisz ellen, akkor sem történhet meg az, hogy isteneink
templomában kárt tegyenek! Halikarnasszoszi Herostratos! Ezennel halálra
ítéllek, és hogy hőn vágyott célod hiábavaló legyen, kijelentem az itt
egybegyűlteknek: a neved ezentúl a semmi lesz! – Tekintetével a tömeget
pásztázta. – Mostantól a vádlott nevét nyilvánosan ki nem ejtjük, papírra le nem
jegyezzük! A vádlott tettét egymás között nem tárgyaljuk, idegeneknek nem
meséljük! Aki ezt megszegi, arra súlyos büntetés vár. Menjetek, és adjátok
tovább szavaimat!
A tömeg gyorsan szétszéledt, hogy eleget tegyen a bírói utasításnak.
Senki sem törődött az idegennel, aki a falnál állva lopva felírta a vádlott nevét
egy cserépdarabra. Végre megalapozta hírnevét Theopompos, a görög
történetíró.