Határok közt végtelen
Írta: Czirok Ferenc
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 322
HATÁROK KÖZT VÉGTELEN
Mezey László Miklós új novellás kötetét olvasva Szilágyi Györgynek, a kiváló humoristának egy nagy sikerű írásából szállóigévé vált címe jutott azonnal eszembe: a „Hanyas vagy?” Ha te is ekkor meg ekkor születtél, mi félszavakból is megértjük egymást. A nemzedéktárs cinkosságával éltem át olvasás közben Mezey László Miklós történeteit.
Hiszen, ha azt mondod, „bevonulás”, azt mondom, alig vártuk a „leszerelést”; azt mondod, „laposkúszás”, azt mondom, „atomvillanás”, ha azt mondod, „sorakozó”, azt mondom, „oszolj!” – eleget álltunk már, szófogadó engedelmességgel, mindenféle sorban. Ha azt mondom, „harcos, kapja el a fókát”, azt mondod, „indulok felmosni a körletet”, és nem vízumot kérsz Grönlandra, fókalesre! A katonaidőről szóló írások remekül indítják a kötet korosztályos vallomásait, mert mi félszavakból is megértjük egymást, mint a „Fagy”című írás festő főhőse – és a több írásban is szereplő – Illés barátja.
Ha az mondod, „Határ” – a címadó novella – azt mondom, „Trianon”, mert minden baj azokkal az új határokkal kezdődött országunk életében! A „testvéri szocialista országokkal”, miként az állampárt eredményes agitációja, azt belénk sulykolta, a hétköznapinak gondolt határátlépés nem volt „sem habos torta, sem húsvéti körmenet”, hogy egy másik klasszikus mondást idézzek. Az újságok főcíméből harsogó látszat-barátságot folytonos piszkálódás, kicsinyes bosszú kísérte egy tételes vámvizsgálat lelki poklában, hátha egyszer elmegy végre a kedvük ezeknek a magyaroknak a határon túli testvéreiket meglátogatni, üzletelni, vagy éppen könyvekkel és újságokkal lázítani. Ezek a tünetek még ma is látszanak, ha északkelet felé akarjuk elhagyni országunkat. Mert mi félszavakból is…
Ha azt mondom: a szerelem, néha „kriminális”, azt mondod „Kifosztva”, és igazad van. Néha fájdalmasan kiürül valaki miatt a lelkünk. A kötet leghosszabb írása – ez a már majdnem kisregény, tizenegy rövid fejezetre bontva – egy szintén katonai környezetben játszódó különös, fegyelmet lazító szerelem, feszültséggel telt, izgalmas története.
Azt mondod „Álmos délután”, azt mondom „végül felébredt a főhős”. Érdekes helyzet, amelyben fokozatosan az agyunkat elöntő Érosz lesz a főszereplő, és érvényessé válik a régi közmondás, hogy „jótett helyébe jót várj”, amikor is a „kecske” is jóllakott, és a „káposzta” is megmaradt…
Azt mondom „családi élet”, azt mondod „A gyerek születésnapja”, mert mi családi életet próbálunk élni a félszavak közül rendszeresen ki-kibújó társadalmunkban is. Az átlagos család hétköznapi feszültségei, megoldatlan élethelyzetek közötti taktikázása, a belénk nevelt fegyelemmel, de mindig lazaságra vágyva, bajainkat vodkákban és vörösborban oldva igyekszünk helyükre tenni.
Mikor azt mondod, kell egy kis „Tavaszi mámor”, azt mondom „nem volt igaza Vörösmartynak!” Az ábrándozás nem az élet megrontója, hisz ábrándok nélkül alig történne velünk valami, és ha már a gyakorlatban unalmas az életünk, miért ne szaladhatna velünk képzeletünk tüzes paripája gondolatnál is sebesebben. Hanyas vagy? Pont annyi, hogy megértselek.
Azt mondod „Kertkapu”, azt mondom Adyval, hogy „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek”, de azt is tudjuk már a be nem teljesült vágyak rengetegéről – a régi slágerek lelkes hallgatóinak bölcsességével –, hogy „mindig az a csók a legszebb csók, mit el nem csókolunk”!
Azt mondom „Másféle reggelek”, azt válaszolod rá a kötetet záró novellafüzérben, hogy mindig történhet valami váratlan fordulat az életünkben, a bennünk lévő határok szintén változhatnak, akkor is, ha éppen áthatolhatatlannak látszó falak magasodnak elénk, miközben igyekszünk lelki és fizikai bolyongásaink közben megtalálni „azt a szinte láthatatlan vonalat, ami az égbolt, és a tenger vízének kékje között húzódik.”
Életünk ránk szabott feladatát nem könnyű felismerni, mert igen, nagyon különböznek azok a „másféle reggelek”. A mindennapok áradatában végzett kötelességeink teljesítése közben bizony megfeledkezünk életünk számunkra „előírt” feladatáról. Szakmai, átlagolvasói, de az írókat – ezeket az érzékeny lelkű vallomástevőket – körülvevő családi környezettől is, gyakran hallani olyan kritikákat, amelyek a múlt következetes feltárását kifogásolják, és nehezményezik a számukra kényelmetlen események bemutatását, nyilvánosság elé tárását. A legtöbbször abban az esetben fordul ez elő, ha valamilyen politikai vagy gyarló emberi cselekedetek következményeit mutatja be az író – lelkiismeretének szavára hallgatva – a nagyközönségnek. Igen, mert az volt az alkotó feladata, hogy végre ki kell mondania az addig lelke mélyére temetett érzéseket, gondolatokat! Mezey László Miklós második novellás kötetével azon az úton halad – a legjobb irányban –, amely ennek az életfeladatnak lelkiismeretes teljesítéséhez vezet.
A kötetben bemutatott elmúlt idők szemtanújaként köszönöm az írónak a mély átéléssel megírt novellákat; mi, akik átéltük azt a korszakot, ismerősként üdvözöljük a visszaköszönő, a legtöbbször, általunk is megélt helyzeteket. Ajánlom szeretettel mindazoknak, akik már nem ismerték azt az időszakot, de Mezey László Miklós Határ című új elbeszélés kötetét olvasva, most betekintést nyerhetnek a közelmúlt idejének, az író személyiségén átszűrt, nehezen magyarázható eseményeibe. Külön köszönet a Hét Krajcár Kiadó kortárs irodalmat évtizedek óta állhatatosan közzétevő, áldozatos és színvonalas munkájának.
Hiszen, ha azt mondod, „bevonulás”, azt mondom, alig vártuk a „leszerelést”; azt mondod, „laposkúszás”, azt mondom, „atomvillanás”, ha azt mondod, „sorakozó”, azt mondom, „oszolj!” – eleget álltunk már, szófogadó engedelmességgel, mindenféle sorban. Ha azt mondom, „harcos, kapja el a fókát”, azt mondod, „indulok felmosni a körletet”, és nem vízumot kérsz Grönlandra, fókalesre! A katonaidőről szóló írások remekül indítják a kötet korosztályos vallomásait, mert mi félszavakból is megértjük egymást, mint a „Fagy”című írás festő főhőse – és a több írásban is szereplő – Illés barátja.
Ha az mondod, „Határ” – a címadó novella – azt mondom, „Trianon”, mert minden baj azokkal az új határokkal kezdődött országunk életében! A „testvéri szocialista országokkal”, miként az állampárt eredményes agitációja, azt belénk sulykolta, a hétköznapinak gondolt határátlépés nem volt „sem habos torta, sem húsvéti körmenet”, hogy egy másik klasszikus mondást idézzek. Az újságok főcíméből harsogó látszat-barátságot folytonos piszkálódás, kicsinyes bosszú kísérte egy tételes vámvizsgálat lelki poklában, hátha egyszer elmegy végre a kedvük ezeknek a magyaroknak a határon túli testvéreiket meglátogatni, üzletelni, vagy éppen könyvekkel és újságokkal lázítani. Ezek a tünetek még ma is látszanak, ha északkelet felé akarjuk elhagyni országunkat. Mert mi félszavakból is…
Ha azt mondom: a szerelem, néha „kriminális”, azt mondod „Kifosztva”, és igazad van. Néha fájdalmasan kiürül valaki miatt a lelkünk. A kötet leghosszabb írása – ez a már majdnem kisregény, tizenegy rövid fejezetre bontva – egy szintén katonai környezetben játszódó különös, fegyelmet lazító szerelem, feszültséggel telt, izgalmas története.
Azt mondod „Álmos délután”, azt mondom „végül felébredt a főhős”. Érdekes helyzet, amelyben fokozatosan az agyunkat elöntő Érosz lesz a főszereplő, és érvényessé válik a régi közmondás, hogy „jótett helyébe jót várj”, amikor is a „kecske” is jóllakott, és a „káposzta” is megmaradt…
Azt mondom „családi élet”, azt mondod „A gyerek születésnapja”, mert mi családi életet próbálunk élni a félszavak közül rendszeresen ki-kibújó társadalmunkban is. Az átlagos család hétköznapi feszültségei, megoldatlan élethelyzetek közötti taktikázása, a belénk nevelt fegyelemmel, de mindig lazaságra vágyva, bajainkat vodkákban és vörösborban oldva igyekszünk helyükre tenni.
Mikor azt mondod, kell egy kis „Tavaszi mámor”, azt mondom „nem volt igaza Vörösmartynak!” Az ábrándozás nem az élet megrontója, hisz ábrándok nélkül alig történne velünk valami, és ha már a gyakorlatban unalmas az életünk, miért ne szaladhatna velünk képzeletünk tüzes paripája gondolatnál is sebesebben. Hanyas vagy? Pont annyi, hogy megértselek.
Azt mondod „Kertkapu”, azt mondom Adyval, hogy „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek”, de azt is tudjuk már a be nem teljesült vágyak rengetegéről – a régi slágerek lelkes hallgatóinak bölcsességével –, hogy „mindig az a csók a legszebb csók, mit el nem csókolunk”!
Azt mondom „Másféle reggelek”, azt válaszolod rá a kötetet záró novellafüzérben, hogy mindig történhet valami váratlan fordulat az életünkben, a bennünk lévő határok szintén változhatnak, akkor is, ha éppen áthatolhatatlannak látszó falak magasodnak elénk, miközben igyekszünk lelki és fizikai bolyongásaink közben megtalálni „azt a szinte láthatatlan vonalat, ami az égbolt, és a tenger vízének kékje között húzódik.”
Életünk ránk szabott feladatát nem könnyű felismerni, mert igen, nagyon különböznek azok a „másféle reggelek”. A mindennapok áradatában végzett kötelességeink teljesítése közben bizony megfeledkezünk életünk számunkra „előírt” feladatáról. Szakmai, átlagolvasói, de az írókat – ezeket az érzékeny lelkű vallomástevőket – körülvevő családi környezettől is, gyakran hallani olyan kritikákat, amelyek a múlt következetes feltárását kifogásolják, és nehezményezik a számukra kényelmetlen események bemutatását, nyilvánosság elé tárását. A legtöbbször abban az esetben fordul ez elő, ha valamilyen politikai vagy gyarló emberi cselekedetek következményeit mutatja be az író – lelkiismeretének szavára hallgatva – a nagyközönségnek. Igen, mert az volt az alkotó feladata, hogy végre ki kell mondania az addig lelke mélyére temetett érzéseket, gondolatokat! Mezey László Miklós második novellás kötetével azon az úton halad – a legjobb irányban –, amely ennek az életfeladatnak lelkiismeretes teljesítéséhez vezet.
A kötetben bemutatott elmúlt idők szemtanújaként köszönöm az írónak a mély átéléssel megírt novellákat; mi, akik átéltük azt a korszakot, ismerősként üdvözöljük a visszaköszönő, a legtöbbször, általunk is megélt helyzeteket. Ajánlom szeretettel mindazoknak, akik már nem ismerték azt az időszakot, de Mezey László Miklós Határ című új elbeszélés kötetét olvasva, most betekintést nyerhetnek a közelmúlt idejének, az író személyiségén átszűrt, nehezen magyarázható eseményeibe. Külön köszönet a Hét Krajcár Kiadó kortárs irodalmat évtizedek óta állhatatosan közzétevő, áldozatos és színvonalas munkájának.
(Mezey László Miklós: Határ. Budapest, Hét Krajcár Kiadó, 2019. 197 p.)