Hajnali lány
Írta: Csippán Péter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 279
Hajnali lány
Én vagyok a G. Az egy, a mester, a magister ludi. Ezt a Hajnali lány óta tudom. Ő mondta nekem először, hogy a G az én vagyok, meg persze mondta aztán a Leó is. A Hajnali lány volt az első. Mindenben ő volt az első. Nekem ő az egy. Persze akkor még minden másképp volt, mer' csak a Játék közben beszélt hozzám a G. Akkor még nem voltam ők. Csak én egyedül meg a Játék, mer' nekem az a minden. Meg most már egy kicsit a Hajnali lány is, de ő most nincs itt velem. Persze őt is a Játéknak köszönhetem. Ha nem lenne a Játék sohasem találkoztunk volna.
Nem, ez így nem igaz. Leóval találkoztam a Játék miatt és ő hozta el nekem a Hajnali lányt. Ó, ha tudnád milyen szép! Na jó, az orra kicsit vastag ott a tövénél tudod, de a többi mindene az nagyon szép ám! Kicsit a szemöldöke is vastag, meg a hangja olyan karcos, nyers mer' sokat cigizik. Sokat szív. Nagyon sokat. De ez engem egy kicsit sem zavar! Na jó, egy kicsipicit, de nem nagyon! Mondtam neki múltkor, hogy felőlem bármennyit szívhat, mer' az engem nem zavar. Meg a Leót sem zavarja, mer' azt meg aztán semmi ilyesmi sem zavarja. Erre azt mondta, hogy neki kell a Játékhoz, hogy gondolkodni tudjon, mer' úgy játszik, hogy lóg a szájából a cigi. Füstöl nagyon, de nagyon tudja a Játékot. Lehet vele készülni rendesen, és amikor lemegyünk a Partba, ahol a Leó is játszani szokott, ott akkor nincs is ellenfelem, mert mindig én nyerek.
A Partban találkoztam először Leóval. Az egy ilyen játékos hely. Mindenki csak a Játékér' megy oda, hogy nyerjen vele sok pénzt, mer' lehet, ha az ember nagyon akar, de persze én nem akarok, mer' engem csak a Játék érdekel maga. Annál semmi sincs jobb, csak a Hajnali lány.
Igazán nem tudom, hogy mi a nehéz a dologban!? Olyan egyszerű az egész! Mindenki túl sokat lát bele Játékba, pedig az csak egy játék, nem több. Hát ezért nem lehetnek magister ludik, csak énnekem van róla papírom.
Na figyelj, elmondom mi a lényeg! Az a lényeg, hogy ne erőlködjél, mer' a Játék az magától van. Azt nem lehet erőltetni. Persze tudni is kell azért valamit; nem csak összevissza tologatjuk a köveket meg a bábukat! Figyelj! A Játékban a Játékról kell tudnod mindent, érted? Nem véletlenül vannak a szagos mezők, meg a kommunikátoros kövek, meg a bábuk felülete sem véletlenül olyan amilyen. Itt minden kell neked! Az kell, hogy figyelj, és akkor nyersz. Figyeld a szagokat, a hangokat, a formákat. Fontos, hogy melyik kő, vagy bábu milyen puha, vagy melyiken vannak pikkelyek. Meg még az ízük is fontos! Én mindig megnyalom egy kicsit a köveket. Persze úgy, hogy senki se lássa, mer' egyszer azt mondták, hogy ez gusztustalan, meg hogy én milyen undorító vagyok már. De persze akkor is én nyertem, mert ha a vak zónába kerülsz, akkor csak a forma van, meg a szag, de azt, ha összekevered, akkor mindent elronthatsz! Pedig ott van az ízük is. Minden kőnek más íze van. Az összes többi szabály már pofonegyszerű: menj előre és húzódj vissza. De persze ezt most csak neked mondom el, mer' most úgysem tudok játszani egy darabig. Addig is legyen, aki tudja, hogy mindig legyen egy magister ludi.
Ja, igen és ott van még a G. A G mindig segít, ha nem tudom, hogy mit kell tennem. Súg.
Pénzbe' csak akkor kezdtem el játszani, amikor a Leó odajött, hogy akkor mos'már dolgozhatnék vele, mer' neki egyedül nagyon nem jó. És én mondtam neki, hogy nekem sem annyira jó, úgyhogy beszélgettünk. Hát, de ez a Leó! Hát ez már a második percben mindent tudni akart, hogy hogyan csinálom, hogy mindig nyerek, mer' aszonta biztos van valami trükk, ahogyan úgy csalok, hogy a másikak nem veszik észre. Mire mondtam neki, hogy én nem csalok, hogy én mindenkit megverek csalás nélkül, felőlem ide hozhat bárkit. Azt mondta, hogy szerinte ez nem igaz, mer' csak rám kell nézni és látszik, hogy hülye vagyok, és akkor meg nem lehetek magister ludi. Ez nem esett túl jól. Mondtam neki, hogy nem vagyok hülye, hogy ha ilyeneket mond nekem, akkor elmegyek, de nem nagyon feszegettem a dolgot, mer' láttam, hogy kezd bemérgesedni.
Húúú, ha tudnátok, hogy milyen a Leó, amikor bemérgesedik! Egyébként is olyan a feje, mint egy oroszlánnak, hát akkor aztán még olyanabb!
Vörös lesz a szeme, és őrjöng, és üti-vágja azt, ami a kezébe kerül. Mindegy, hogy mi az, vagy ki az. Ezér' félnek is a Leótól. Egyszer láttam a Partban, hogy valami idegen – mer' az volt, mer' aki ismeri a Leót, az ilyet nem csinál – nem hagyta nyerni a Játékban. Anyám, hogy ott mi volt! Na, az már biztosan tudja, hogy milyen íze van a köveknek, mer' a Leó az mindet lenyelette vele. Egymás után mindet!
Na és akkor a Leó elkezdte magyarázni, hogy ez itten csak aprópénz, amit a Partban lehet nyerni, hogy menjünk el igazi, komoly helyekre játszani. Ő majd megszervezi azt nekem, nekem meg csak az a dolgom, hogy megnyerjek minden játszmát. Azt mondta, hogy ez nem opció, mer' ha nem nyerek meg neki, akkor velem is megeteti a köveket. Hát én persze nem akartam köveket enni, mondtam, hogy jó. Végül is a Játék, az Játék, nekem mindegy, hogy kik ellen játszom!
Aztán elmentünk valami puccos helyre. Hát anyám! Az olyan puccos volt! Nem is nagyon akartak beengedni, pedig a Leó szerzett rendes ruhákat is, meg is fürösztött meg minden, mer' akkor már együtt lakott velem. Elvitt magához, hogy lakjam ott. Szóval elmentünk játszani arra a helyre.
Eleinte ment a dolog. Sorra hullottak ki a krapekok, de aztán jött az a fura kalapos ember, és az nyert. Én nem tudom, hogy mi történt ott énvelem, mer' engem még soha senki nem vert meg, mer' én mindig győzök, de ez az ember ott nyert és nem tudtam mit csinálni vele. Nyaltam a követ és próbáltam figyelni a G-re is és láttam, hogy ő is nyalja... És mégis ő nyert! Azt mondta, hogy ne legyek elkeseredve, mer' ő még ilyen jót soha nem játszott, de ő a magister ludi, ő a legyőzhetetlen.
De hát hogyan lehetne ő a ludi, amikor az én vagyok?! Nekem megmondták a Partban, hogy én vagyok, hát menjen csak oda és kérdezzen meg bárkit! Vagy tudod mit! Kérdezze csak meg a Leót. Az aztán majd elmondja neki, hogy ki a magister ludi, és vele is majd jól lenyeleti a köveket, sőt a bábukat is, hogy sohase szarja ki.
De a Leó semmi ilyet nem csinált. Csak állt ott – pedig piros volt a szeme láttam –, csak állt, és azt mondta, hogy menjünk. Csak ennyit. Egy darabig nézte azt a másik, kalapos ludit, és akkor mondta, hogy menjünk. Nem etetett meg vele semmit. Sem a köveket, sem a bábukat, de még csak oda se csapott senkinek. Csak mentünk. Hazafele a Leó azt mondta, hogy minden addigi nyeremény ráment a játékra a ludival, úgyhogy ha nagyot akarunk szakítani, vele kell majd megint játszanom, de még gyakorolnom kell. Azt mondta, új trükkök kellenek. És akkor visszamentünk a Partba, hogy keressünk valami épkézláb ellenfelet. Így mondta a Leó. És akkor találtuk a Hajnali lányt.
Ott játszott a Partban, mi meg csak figyeltük, hogy hogyan nyer. Mer' a Hajnali lány is folyton nyert. Nem tudom hogyan, mer' látszott, hogy nem ismeri teljesen a dolgokat. Nem profi játékos, nem nyalta meg a köveket, csak úgy játszott és mégis bejött neki valahogy. Mindig nyert. Egészen közelről nézte a táblát, talán a szagok miatt, nem tudom, de rettenetesen koncentrált.
Egy rövidnadrág volt rajta, meg valami kinyúlt póló, csizma és valami ostoba, piszkosfehér szőr nyaksál. Ez volt rajta, és ebben a semmilyen ruhában ott izzott az asztal felett. Talán a haja miatt, azt nem tudom, mert a haja olyan tűzvörös volt, mint a cigarettája végén a parázs. Izzott. A vékony, inas karjára támaszkodott, és időnként a cigibe szívott. Aztán egyszer csak megemelt egyetlen követ, és megszólalt: Flux és stop. És ezzel vége. Felmarkolta az asztalra kirakott dohányt, és el akart menni. Persze azok meg nem akarták, hogy lelépjen a pénzükkel, és megragadták a karját, de mondani azt már senki semmit nem mondott, mer' a Leónak addigra már piros volt a szeme.
Mind a ketten csak álltunk és néztük, hogyan veri széjjel őket a Leó. Ütötte a fejüket, meg a hátukat, és aztán meg jött a kedvence, az etetés. Mindegyikkel lenyeletett egy-két darabot. Aztán eljöttünk. Azok még dünnyögtek, hogy te rohadt szemét Leó, meg hogy majd egyszer valaki úgyis elkap, meg hogy dögöljön meg, meg hogy a Leó szarjon sünt!, de ezzel már nem foglalkoztunk, hanem elmentünk haza.
Ügyes vagy! - mondtam a Hajnali lánynak, de nem tudom, hogy hogyan játszol. Nem értem, hogy mér' nem nyalod meg a követ. Rám nézett, felhúzta azt a vastag szemöldökét, és azt mondta, hogy ő semmit sem nyal ingyen, csak pénzért. Ezt én megint nem értettem. Na, innen tudtam, hogy ő nem egy igazi ludi. Ő valami más, de akkor még nem tudtam, hogy micsoda.
Ezután a Hajnali lány nálunk lakott, mer' megegyezett a Leóval, hogyha megtanít engem is a trükkjeire, akkor maradhat, ameddig csak akar. Ez így biztos kenyér, és a Leó meg is védi akkor mindenkitől. És ő meg maradt és játszott velem. Megkérdeztem, hogy mi a neve, mire azt mondta, hogy úgy hívom, ahogyan csak akarom. Ezért lett a neve: Hajnali lány.
Aztán megértettem, hogyan is játszik. Figyeltem a dolgait, a jelzéseit, meg azt, ahogyan ő figyeli az enyémeket. És akkor, neki egyedül elmeséltem a G-t. Azt, hogy hogyan is súg nekem. Erre ő azt mondta, hogy a G, az én vagyok, de ezt én nem értettem, mert én nem lehetek a G, mer' az egy másik és akkor hogyan?
És erre azt mondta, hogy mi vagyunk a G, mer' mindkettő én vagyok. Ti vagytok a G, mondta, és akkor még mosolygott. Olyan pici ráncok lettek az orrán, és ez nagyon tetszett nekem. És onnantól figyelni kezdtem rá, és rájöttem mindenre. Mos'már láttam, hogy nem elég csak érteni a dolgot, meg figyelni a Játék változásait. Nem elég megszagolni, vagy megnyalni a köveket. Figyelni is kell a másikat, hogy hogyan néz, meg mit csinál. Hogyan forgatja a szemét, hogyan lélegzik. És akkor figyeltem magam. És éreztem, hogy ha a Hajnali lánnyal játszom, akkor másképp lélegzek, meg másképp dobog a szívem.
Aztán, ahogy játszottunk, egyszer csak látom, hogy a Leó hogyan bámul a Hajnali lányra. Mer' a Leó is megváltozott ám! Nem, továbbra sem beszélt, csak nézett minket, csak bámulta a Hajnali lányt és egyre vörösebb lett a szeme. Minden nap egyre vörösebb, és én már féltem, hogy nemsokára bántani fogja, hogy elkezdi etetni, vagy ilyenek, de nem, egyáltalán nem bántotta őt.
Aztán az egyik éjjel ki kellett mennem, mer' majdnem minden éjszaka ki kell, hogy menjek, akkor láttam, hogy mit csináltak. Ő meg a Hajnali lány. Benn voltak a Leó szobájában, és a Hajnali lány ott térdelt a Leó előtt és azt csinálta neki! Hát én nem is mentem ki! Hát én már nem is tudtam kimenni, mer' már nem is kellett. Hogyan csinálhatta ezt? Hát neki nem csak a Játék van meg én? Húú, ez nagyon fájt! Úgy, de úgy szorított, itt benn, hogy azt hittem meghalok. De nem haltam meg, mer' aztán hallottam azt is, hogy a Hajnali lány kijött Leótól, és a kanapén aludt el.
Én persze nem tudtam elaludni, és másnap nem ment a Játék sem. Ott ült előttem, és én csak arra tudtam gondolni, hogy mit műveltek ott a Leóval ketten. Hogy lehet ez? Én vagyok a magister ludi! Nem Leó, csak én! Amikor elment a Leó, megkérdeztem:
– Mér' csináltad azt?
– Mit?
– Azt. Tudod, a Leóval.
– Mit csináltunk?
– Hát azt – és mutattam.
Először fehér lett, aztán vörös. Vörösebb, mint a haja. Összehúzta azt a vastagszemöldökét, mérgesen nézett rám.
– Ahhoz meg neked mi közöd?
– Hogy mi közöm? Hát neked ez semmit sem jelent? A Játék meg én?
– Én csak úgy játszom. Ennyi és kész. Miért mit kéne, hogy jelentsen? Pénzt keresek vele. Ezért csinálom. Azt is azért csináltam a Leóval. Pénzt adott érte. Én ebből élek érted? Én nem vagyok ludi. Néha játszom, és néha megy is. Ennyi, kész!
– Nem, nem értem! Itt voltál velem és játszottunk, és minden jó volt és a szívem... és gyorsabban vert, ha játszottunk, és én...
– Mi van? Csak nem képzeled, hogy én kikezdenék veled?
Húú, de fájt! Ez nagyon, nagyon fájt!
– Miért nem? Velem miért nem? Én nem vagyok erős, meg nagy, de ludi vagyok, nem? És nekem is van pénzem, és megfizetlek én is te...te…
– Ki ne mondd, te kis szarjankó!
– De kimondom: te ribanc!
Nem szólt semmit. Nézett rám. Szedelődzködni kezdett, rágyújtott egy cigire:
– Te ostoba retardált kis pöcs! Soha az életben nem érnék hozzád!
És nem kiabált. És ez volt a legrosszabb, hogy nem kiabált.
Elindult az ajtó felé, de... de nekem addigra már vörös lett a szemem és a G megsúgta, hogy mit tegyek. A G most is súgott.