Csendéletek a biciklisták életéből
Írta: Novák Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 267
Csendéletek a biciklisták életéből
Neki a kerékpár az első.
Novák Valentin Álomtourbina című kötetéről
Vannak az életben olyan dolgok, helyzetek, szokások, amelyeket nehezen teszek helyre magamban, nehezen értem meg embertársaim szándékát, viselkedését. Ilyen a kutyatartás és a biciklizés számomra. Novák Valentin könyve a biciklizés jobb megértésében segített.
Sokfelé ágazó gondolatokat találunk a bringások életét leíró könyvében, ami Álomtourbina címmel jelent meg régi bevált könyvszerkesztőinél, a Hungarovox Kiadónál.
A mű alcíme kerékpáros regény, és ennek megfelelően a kerékpáros szerepét, pozícióját választotta ebben a kötetben a szerző. A világra és annak dolgaira való többnézőpontú rálátás technikáját alkalmazza ebben az írásában is. Nála a befogott drótszamarakat népes karaván szállítja haza Anatóliából, s amerre megy Bicikliárius gördülő cirkusza, megcsodálják. Aztán az Alföld közepén legelésznek. Így vezeti be a kötet fül- vagy hátszövegében a szerző a főhős, Szilágyi Szilamér (Sziszi), álmába besurranó mesét, amelynek hamar rabjává, cinkosává válhat az olvasó, mint maga Sziszi. Persze, hogy az álom és a valóság határán vagyunk, különben a kezembe se vettem volna a könyvet. Elég a hamisított világból, nézzük, mi van manapság a balóti dominiumban!
Induljunk: egy-két-há-négy-húzzunk bele! Novák Valentin a kerékpározás mítoszát írja meg ebben a könyvében. Nem rekonstruálni akarja a jelent, hagyja, hadd folyjanak a történetek egymásba, akár az ősz színes levelei egy szelíd, árnyas lejtőn, valahol a Pilis rengetegében.
A szerzőnek, nagy valószínűséggel, köze van a kerékpározáshoz, nem csak belecsöppent a bringázásba, mint darázs a mézbe, vagy markotályos nő a katonai kantinban a csalásba. Otthon van a vázfestésben, a pumpálásban, a szelepcserében. Pontos megfigyeléseket ír le a kerékpározás közben felmerülő gondokról, tudja, hogy az egykettőhárom a végtelenbe viszi, és tengernyi gond, baj jöhet közben, ki is köpheti a tüdejét, ha emelkedő jön. Nem városi kocatekerő, ismeri a konok maga elé nézés okát, üzenetét, közben fél szemmel a gumiabroncsot figyeli jó gazda, vagy szerelő módjára. Bár kerékpáros futár nem volt, sejti, mit jelent, hanem kamel a diszpécser –övé lesz a legnehezebb meló. Ilyenkor jogos, hogy borban keressük az igazságot, persze szódateherrel.
A jelenések sorából kiemeli az elegáns pillanatokat, a nagy teljesítményeket, a szép tájakat, amelyek olyanok, mint az okszizás a fociban, hogy a lábbal végzett és elért eredményeket ne hagyjuk el. Ha az irodalomítészek szavaival is akarunk róla szólni, akkor elmondhatjuk, remek helyzeteket teremt szórakoztatásunkra hegyen-völgyön, pincelejáróban, ahová betolják a gépet, a szent jószágot, miközben egy nő van a dologban, meg a semmittevőhaverok, egy kocsma környékén, egy nagy piálás kapcsán. Személyes tapasztalatairól és elképzeléseiről és társadalmi problémákról ír. Hatalmas tiplizésekről, gyógyulásokról, leittasodásokról, amikor lezuhan tíz házmester. Őszintén beszél kerékpáros sorsáról, és csak időnként csepegtet egy kis édes, ironikus mérget a simán zajló világba. A kötet emlékek, elképzelések sorozata. Időnként nemzetközi versenyeken tekerünk fél Európán át a szerzővel, hol a hazai lankákon, vagy a nagy halálba megyünk, aminek Dobogókő, vagy az érdi emelkedő a neve.
Verseinek megismerésekor már írtam, hogy Novák Valentin eredendően intellektuális alkat,és a hétköznapok kisebb-nagyobb történéseit, útjait írja le. Ismeri a szavak belbecsét is. Műve korántsem jelent egyszerű olvasmányt. Próbára tesz minket, hogy értjük-e, ismerjük-e a fogalmak és nyelvünk határait. Képes összefűzni intim, poétikus szövegeket profán kiszólásokkal. A kérdezősködő ruszkitanártól a pannonföldi drótszamárkereskedőn át Szűz Máriáig, sőt Pázmány Péterig. Lelke legmélyebb bugyraiból bányássza elő világunk démonait, angyalait, ördögeit, boszorkányait, közben nyugtalanító problémákat sorol a világról.Finom szellemi rezonanciával beszél a nyers valóságról, kékvérű és fehérmájú kékharisnya lányokról. Életünk homályos, kifürkészhetetlen titkaira keres választ. Érdemes kiemelni, hogy a pesti szleng és flaszter jó ismerője, sőt, alkotója is. Így találunk a lárvamaskarához az arcon, meg csihadó öklökhöz. A lány nála nem akar úgy tapadni, mint a szurkos libatoll.
Néha a premobil korszakba visz vissza, ami a balesetek világát idézi, és a kórházi kötözéseket, mert sajnos veszélyes – szabályok híján – az erdei biciklizés. Megkérdeztem néhány kerékpárost, mi a legnagyobb veszély bringázáskor. Többségük azt mondta, hogy épp ők a legveszélyesebbek saját magukra. Tanúsíthatom, hogy így van, a frász jön rám, amikor a járdán elsuhannak mellettem. Mert nekik is fájna, ha…
Személyes tapasztalataim is eszembe jutottak a könyv olvasása közben. Az egyik egy jó ötven évvel ezelőtti élmény, amely az egyetlen kerékpártúrám maradt, és gondolom, marad is. Szerény kerékpározási tudással, kölcsöngéppel, egy női bringával, aminek nem volt használható kézifékje és lámpája se. Néhány barátommal a Velencei tóhoz indultunk a régi hetvenesen. Előtte egy nappal, hogy mégis érezzem a gépet, elmentünk gyakorolni. Péntek délután, zsúfoltak az utak, benzingőz mindenütt, a Margit hídon akkora voltam, mint a busz kereke, és nem is pörgött csak pár centire. A frász tört rám az egész gyakorlás alatt, aztán másnap még inkább az úton, le Velencére. De valahogy megúsztam, csak egyszer estem el, mikor megérkeztünk, és a barátnőm elém jött, de én nem tudtam megállni, inkább eldobtam a kormányt, nehogy elüssem. Szakmailag ma sem tudok többet a kerékpározás tudományából.
Menjünk tovább: egy-két-há-négy-húzz! Ahogy teker, minden eszébe jut. Erről szól a regény. Finom utalások, szójátékok, a bibliai, mitológiai szereplők említése időnként megnehezítheti a szövegek érthetőségét, de olvasás közben is illik gondolkodni. Kiszámíthatatlan szóáthajlásokat is alkalmaz, és csavarintások sorát találjuk, mint a lejtmeneti bajnokot,avagy az egyszálbél hegyimenőt, pipaszár lábakkal. Időnként feltöri a szavakat, miképp Joyce mondta, hogy egymásba oltsa, keresztezze őket, s ezáltal ismeretlen változatokat hozzon létre.
Egy-egy sora időnként impresszionista barangolás, apró hangulatrezdülések megragadása, sziluettekből felbukkanó asszociációk láttatása. Százféle csillogásúak. Bizarr szavakkal ír a távolságról, az álmodozásról, a vergődésről.
Csak ismételhetjük, nyelvében élnek az újítások, ezúttal a Tour de France-tól a Girod’Italiáig. Ő a jövő alagútján halad kocsmától egy másik ívóig. A szavakat eredeti jelentésüktől eltérő összetételben is használja, értjük, hogy a hegyi menetben meglóg valaki.Ő is belehelyezkedik a környék flórájába és faunájába, aztán megy a Búhörpölő, meg a Bicó Pub felé, hogy hörpintsen, felejtsen, egy jó élet reményét keresse, akár egy lepukkant bérlakásban, ahol ő is otthonosan mozog… De őt vonzza az út, mint Kerouacot, mert tudja, hiába hiszik majd gyerekeink, hogy szüleik milyen rendezett életet éltek, nem gondolva, milyen zűrzavarosak voltak mindennapjaink, mégis ez az a lidérces út, amit mindannyian kerestünk, vágytunk.
Jó írásának atmoszférája, sokat tud a magyar néplélekről. Személyes költői nyelven ír, szövegeinek szellemiségét a kényszertől való megszabadulás vágya hatja át. Elgondolkodtat minket a pockok világalakító szerepén elmélázva, ha kérjük, ha nem. Hol teker, hol nem, hol Holt-tengeri tekercset, hol nem, hol dzsointot, hol nem, aztán a fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár, hogy Kassák is szóhoz jusson a szövegben.
(Menjünk még egy kicsit, felülsz a vázra?)
A kerékpár iránti érzelem a legszorosabb emberi kötődéseket is megközelíti. Ismerek olyan fiút, aki így udvarolt kedvesének: majdnem úgy szeretlek, mint a kerékpáromat.