Charles Wright: Életvonalak

Írta: Fábián József


Közzétéve 1 hónapja

Megtekintések száma: 134



Charles Wright: Életvonalak

A Hold lágy teljességében a fehér fenyők csúcsa fölött.
Han Shan megrajzolhatta volna, de én, úgy tűnik,
képtelen vagyok rá.
Túl rövid az ecsetem,
Hogy az éppen megfelelő kőre, és az örökkévalóságba vivő bárkára találjon.
A múlt gyorsan lezárul, és pont előttünk áll.
Szeretem a hátán a szelet.
Szeretem, ahogyan a feneke megfeszül, és megvonja a vállát.
Úgy gondolja, nem tudom, mindez hová tart,
pedig tudom, Jack, esküszöm, tudom.
A korai nyár szép estéi, a kék égbolt
A végén, a tuja zöldje,
a citromfa zöldje.
Egyfajta széles membrán
Amely visszatartja az örökkévalóságot, kifeszítve tartja vissza.

2024. feb. 8.

Life Lines

Moon soft-full just over the tips of the white pine trees.
Han Shan could have charactered this,
but I can't seem to.
My brush is too short
To find the right rocks and the bark for eternity.
The past is closing fast and is just about in front of us.
I like the wind at its back.
I like the way its butt twitches and its shoulders shrug.
It thinks I don't know where it's going,
but I do, Jack, I swear I do.
The beautiful evenings of early summer, blue sky
At its end, and green of the arbovitae,
green of the lime trees.
Such a wide membrane
Holding eternity back, streched tight, holding it back.

A fordítás első közlés