Béka
Írta: Stefán Vivien
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 282
Béka
A kisállat kereskedés őrszeme a varangyos béka. Néz. Mást nem igen lehetne rásütni tevékenysége gyanánt. Igen nehezen lélegzik, de ez is bőven kitölti a napját. Olyan kövér és olyan kicsi terráriumban ücsörög, hogy nem nagyon tudna mozogni. Talán régen próbálkozott még ugrálni, amikor combjai nem voltak így elernyedve izmok hiányában, és hája nem takarta be azokat a vézna kis lábakat. Ha ugrana egyet, biztos, hogy beverné a fejét az üvegdobozka tetejébe. Oldal irányba se igen tudna hogyan haladni. talán csak gurulva, ahhoz viszont össze kellene szedje minden erejét.
Esze ágában sincs odébb moccanni. Pont ugyanolyan a helyén ülni, mint tíz centivel jobbra vagy balra. Szóval csak néz a puffadt fejével. Nagyon ritkán lehunyja szemeit, hogy benedvesítse azt szemhéjával, néha megmozdítja szemgolyóját is, de nem túl gyakran. Nem is lenne sok értelme jobbra balra nézelődni, hiszen fejből ismeri a környezete minden egyes pontját. Éppenséggel be is csukhatná a szemét és úgy is ugyan azt a képet látná szemhéja mögött, de azért nyitva tartja, nehogy túlságosan ellustuljon. Meg aztán, hátha történik valami apróság/,/ amin napokig gondolkodhat. Azt sem szeretné, ha halottnak gondolnák csukott szemei miatt, bár erre kicsi az esély, elég feltűnő életjelnek minősül a mély, horkantó lélegzés, amibe egész teste belemozdul. Mindenestre a szemét szigorúan nyitva tartotta a nap azon ritka óraiban, amikor nem aludt, vagy nem az ebéd ízélményének adta át magát.
Ó az ebéd. Az ebeéd volt minden napja fénypontja. A finomságokkal megtömött, jóllakott has minden nyomorúságért kárpótolta. Pont dél volt. Ez idő tájban kapta az ebédet. Már lélegzete felgyorsult, szeme pedig többször megmozdult, ez árulkodott izgatottságáról. Be is dobták üvegkelepcéjébe az aznapi három darab legyet. Ámulva nézett végig rajtuk, milyen szép kövérek, milyen ropogósak lesznek. Kicsit még élvezte a látványt, azután egyetlen izmos testrészét, a nyelvét, villám gyorsan kiöltve bekapta az egyiket. Olyan volt ez a pillanat/,/ mintha egész napi energiáját arra tartalékolná, hogy azt a legyet a lehető leggyorsabb nyelvöltéssel tudja levadászni. Ez volt a művészete úgymond.
Várt kicsit, ízlelgette, jókat horkantott, lenyelte, majd jöhetett a következő. Közben észre sem vette, hogy az állatkereskedésbe belépett egy vásárló. Békához hasonló kövér és szigorú tekintetű ember volt.
Volt már rá példa, hogy evés közben azt sem vette észre, ha őt bámulták, nem, hogy ha a boltban vásárlók kóvályogtak, s így volt ez most is. Megrágta a második legyet és ijedten vette észre, hogy az üvegdobozka teteje felnyílik, és harmadik fogása kiszabadul. Ekkora szerencsétlenség is régen történt vele, ezért akarata ellenére is keserű, bárgyú arcot öltött.
Kövér testét egy kéz megemelte, kicsit forgott is tőle a gyomra, a meg nem emésztett ebéddel, aztán bele tették egy apró lyukacsos dobozkába. - Na ezentúl még kisebb helyem lesz és ezen már ki sem látni rendesen - gondolta -, most már végképp becsukhatom a szemem.
Aznapi második szerencsétlensége okán jogosan kesergett, amíg észre nem vette, hogy felemelik és valami hatalmas, folyton csörgő mocorgó fehér burokba kerül a dobozával együtt. Kezdte azt hinni, hogy ez az élete véget jelenti. Ilyen hatalmas esemény nem történt vele, amióta az eszét tudja, és bár kevés ideje tudja, de két éve biztosan az állatboltban tartózkodott.
Őrülten sokáig tartó földrengés, rázkódás, forgolódás követte szörnyű élményeit. Csökött lábaival nem bírt kapaszkodni, így ide oda dőlt, vagy mondjuk úgy gurult a dobozban, amíg egyik másik falának nem csapódott, beütve különböző testrészeit.
Hányingere volt és büfögése közben alig tudott levegőt is venni, ráadásul a végkimerülésig kifáradt az ütődések tompításában. Hála az égnek, akkor végre megállt a föld és újra azt érezte, hogy képes magát egy helyben tartani szédülés nélkül. Súlyos gondolatai, melyek nagy része sorsát illetően vetődött fel, végtelenül összekavarták viszonylag lassan működő elméjét.
Majdnem elaludt gondolatai hevétől, amikor újra megemelték szegény jóllakott testét és áttették egy hatalmas terráriumba. Legalább tízszer nagyobb volt, mint addigi otthona és hirtelen meg is szédült a nagy tér, meg a rengeteg új pont láttán.
Az üvegen át egy hatalmas, kövér férfi arc bámult rá, lógó tokával, izzadt piros homlokkal és krumplira hasonlító orral. Mosolyogva nézte a béka szigorú haragos arcát, amit leplezni sem tudott volna megpróbáltatásai után. Hirtelen a haragos arc csodálkozóvá vált, mert az új, tágas üvegkelepcében megjelent négy darab légy. Ennyit még sosem látott egyszerre. Mindig maximum hármat kapott ebedre és aznap már kettőt meg is evett. Kicsit el is szégyellte magát, nem lesz-e sok, szinte egyszerre, már hat légy, de el is illant gondolata és nyelvét öltögetni kezdte ételei felé.
Szomorúan jött rá, hogy ez az üvegkelepce nagyobb mint hogy minden sarkába elérjen a nyelvével és, hogy így már nem olyan könnyű megenni az ebédet mint azelőtt. Mozgolódott, erőlködött, de gyakran csak eldőlt, a vacsora pedig gúnyolódott rajta. Merthogy végül vacsora lett ebed helyett az a négy légy, amit végkimerülésére sikerült elkapnia. Utána úgy aludt, mint aki sosem fog felkelni.
Teltek a hetek, lassan megfigyelte új otthona minden zugát és kezdte kevesebbet forgatni a szemeit. A több mozgásra rákényszerülése ellenére nem fogyott le, mert több eledelt is kapott mellé. Megszokta gazdája látványát is, akit néha nagyon is szimpatikusnak tartott, különböző hasonlóságaik miatt, meg mert felettébb dicséretesnek tartotta lusta életfilozófiáját.
A kövér krumpli orrú ember is megszerette új kis barátját és néha csak úgy bámulták egymást az üveglapon keresztül, csillogó szemekkel.
Egyik éjjel a krumpli orrú, teljesen leizzadva zokogni kezdett ágyában. Szidta élete minden percét, közben tördelte vastag virsli ujjait, amik ki is pirosodtak ettől. Majd hangosan azt nyöszörögte, hogy: inkább volnék én a varangyos béka, ő pedig élné helyettem az életem emberként.
Hirtelen szakadó eső, őrült dörgés, villámlás szelte át a köd terét.
Az után, nem is tudni, álom volt e, vagy valóság, de a békának elkezdett megnőni a feje és szépen lassan emberarca gömbölyödött. Lába megnyúlt, bőre színe megváltozott, egyszóval kiesve a terráriumból egy izzadt, kövér ember lett belőle. A krumpliorrú eközben összement, arca eltorzult és kiabáló hangja horkantó brekegésbe fulladt.
Átváltoztak. Meg is érdemelték, ha már ilyen szépen egymásra találtak, hogy kívánhasson egyet legalább az egyikük.
Valami varázslat folytán kicserélődtünk, gondolta a békává vált ember, azzal figyelemfelkeltően brekegett, és az öntudatára ébredt, emberré vált béka végre betette őt a terráriumba. A furcsa eset után egymás életét kezdték élni, amibe a békává vált ember hamar beleszokott. Ette a legyeket, nézett, néha pislogott, vagy megmozdította szemgolyóját. Végre jókat aludt teli hassal, szinte egész nap. Kifejezetten jól érezte magát béka testben. Nyugodtan, felelősség nélkül, szép nagy üvegburájában, napjaihoz illő, kellemesen lassú gondolatai társaságában.
Új érzést ismert meg, talán éber álomhoz hasonlítható, vagy inkább ahhoz, amikor egy ideig semmire nem gondolunk. Gyakran semmire nem gondolt, csak békésen múltak a napjai.
Az emberré változott békának egészen más zajlott le óriási koponyájában. Mintha a tér kitágult volna, gondolatai tízszeres gyorsaságra kapcsoltak és párhuzamosan játszódtak le. Hirtelen milliárd információ zúdult elméjébe, millió inger érte millió emlékkel és a legrosszabb, hogy felelősséggel. Tevékenységeit már nem csak az ösztönös élvezetszerzése határozta meg, hanem a szigorú kötelesség, komplikált tervek kegyetlen vonalai forgatták ki, addigi egyhangú jókedvéből.
Ömlött rá gondolkodása és öntudata által, a méltatlan bizonytalanság, kétség, elégedetlenség és létezésének alapvető értelemkeresése, az elmét lassan szétmarcangoló haszontalanság tudata. Az újonnan megismert különböző emberi táplálékokon kívül semmi sem vigasztalta.
Egyik éjjel, zokogástól rázkódó izzadt testében kívánság fogant. Bárcsak újra béka lehetnék én is.
Hirtelen szakadó eső, őrült dörgés, villámlás szelte át a köd terét.
Két béka ül egymás mellett a terráriumban. Napok teltek el, hogy mindketten békává váltak. Fájdalmasan korog a gyomruk, szenvednek szomjúságukban. Nincs, aki megetesse, megitassa őket. Lassan, kínok közepette kilehelik lelküket, de közben szépen lassan megértik, hogy nem lehet mindenki egyszerre varangyos béka.