Az oroszlán titka
Írta: J. Simon Aranka
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 573
Az oroszlán titka
Géza kitámolygott a Dolce Vitából. Nem önként tette, udvariasan kitessékelték. Nehéz volt a feje, amiről valószínűleg nem a beleöntött tudás, sokkal inkább a magába döntött whisky tehetett. Az eleinte még kellemes-hűvösen lecsusszanó ital a sokadik pohár után már inkább kifelé kívánkozott, sőt, rövid belharc után napvilágra, azaz éjszaka lévén holdvilágra is került. No, ezért kellett szándéka ellenére elhagynia a Dolcét, s emiatt nem sikerült véghezvinnie eredeti tervét, miszerint - saját szavajárásával - hóthaláloshullarészegre issza magát.
Nekem semmi sem sikerül – motyogta maga elé, miközben a Roosevelt tér felé vette az irányt. – Már a szép halált is sajnálják tőlem. – Az a bizonyos szép halál, melyet elképzelt magának, az alkoholmérgezés lett volna. – Akkor is meghalok, ha belegödö… belegöbö… beledögölök! Na, ehhez mit szólsz, komám? – mutatta fel középső ujját a némán bámuló szobornak.
Kétségtelenül nem ez volt élete legszebb napja. Nem mintha a többi olyan jól sikerült volna, de eddig legalább elvolt, mint a befőtt. Ma azonban kirúgták. Leépítettek a cégnél, s mivel ő mindig kevés vizet zavart, a főnöke úgy gondolta, most sem vet nagy hullámokat a távozása. Senkinek eszébe nem jutott volna, milyen vulkán fortyog Géza bensőjében. Persze, ha tudták volna, sem érdekelt volna senkit. – Azt akartátok, hogy le… le… eltűnjek? – kérdezte a fától, amelyet egyensúlya megtartása céljából átölelt. – Hát jó! Legyen nektek karácsony! – Cuppanós csókot nyomott a fára. – E-e-elmegyek, elmegyek…– kántálta a közismert slágert a Lánchíd irányába botladozva. A kettőt hátra, egyet előre projekt miatt elég lassan haladt, közben meg is pihent egy virágágyás közepén.
Amint ott üldögélt az árvácskák között, furcsa, mély torokhang ütötte meg a fülét.
– Géza! Mit csinálsz ott?
– Én? – kérdezte bambán.
– Te vagy Géza, vagy tévedek?
A férfi kíváncsian forgatta a fejét, de a Lánchíd oroszlánjain kívül semmit sem látott. Alaposan szemügyre vette mindkettőt. A jobb oldalinak a szája mintha jobban kinyílt volna, mint a másiké. – Te szóltál, oroszlán? – kérdezte tőle.
– Csakhogy felfogtad. Egyébként King a nevem.
– Na várj csak, odame… odamegyek – dadogta Géza halált megvető bátorsággal.
– Végre! – horkantott az oroszlán, amikor imbolygó léptekkel odaért hozzá. – Megérdemelnéd, hogy jól beléd harapjak. Szeretem az árvácskákat. Ilyenkor éjjel még erősebben illatoznak. Te meg majdnem mindet letapostad.
Géza megállt az oroszlán lábainál, és felnézett rá, az meg előrebillentette a fejét, hogy jobban lássa a férfit.
– Túl sokat ittam – rázta meg a fejét Géza, és a híd korlátjához lépett. Vakmerően áthajolt rajta, úgy bámulta a mélyben csillogó sötét vizet.
– Min jár az eszed? – kérdezte az oroszlán.
– Tényleg érdekel? Mert ha igen, te vagy az egyetlen ezen a világon. Na, ez jellemző! – nevetett fel hisztérikusan. – Ember nincs, aki kíváncsi rám, hát egy kőszoborral osztom meg a bánatomat.
– Úgy nézek én ki, mint egy kőszobor? – mordult nagyot az oroszlán.
Géza végigmérte. Meglepetésére King egyáltalán nem tűnt szobornak, sőt nagyon is élőnek látszott. Bojtos farkával jobbra-balra csapkodott, mellső lábának kieresztett karmait élvezettel belemélyesztette a talapzat kövébe, amelyen feküdt.
– Nem tudom, hogy lehetséges, de tényleg nem olyan vagy, mint egy szobor.
– Nincs kedved ideülni mellém? – kérdezte az oroszlán. – Nem kellene a nyakadat tekergetned, ha látni akarsz, és nyugodtabban beszélgethetnénk. Ráadásul már az idejét sem tudom, mikor vakargatta meg valaki a fülem tövét, pedig azt nagyon szeretem.
Géza kicsit tartott ugyan a hatalmas fogaktól és körmöktől, de arra gondolt, hogy úgyis meghalni jött a Dunához, hát legyen meg a sors akarata. Gyorsan felkapaszkodott az oroszlán mellé. King helyet csinált neki a lába mellett, és megnyalta az arcát.
– Most öntsd ki a szívedet nekem, mert ha nem tévedek, az volt a szándékod, hogy a Dunába ölöd magadat.
– Igen, ez volt a célom – ismerte be, és nekilátott, hogy elmesélje az életét, az elejétől egészen mostanáig.
– Bátorság kell az élethez! – legyintette meg gyengéden az oroszlán, amikor befejezte.
– Igazad van – horgasztotta le a fejét Géza –, de mit tehetnék, ha egyszer gyáva vagyok?
– Nem vagy gyáva. Nem ijedtél meg tőlem, és föl mertél mászni hozzám, ide a magasba.
Nézz csak le, milyen szédítő a mélység!
Géza lepillantott.
– Nekem már nincs vesztenivalóm.
– Én segítek neked – dorombolta King. – Tegyél a számba egy százast, aztán mássz fel a hátamra, és aludj itt. Meglátod, hamarosan megoldódik minden gondod.
– Mégis hogyan?
– Az legyen az én titkom. Elégedj meg annyival, hogy aki egy éjszakát a hátamon tölt, annak szerencsét hozok.
Géza nem ellenkezett tovább, felcsimpaszkodott az oroszlán hátára, és mivel már egyébként is nagyon fáradt, no meg részeg is volt, azonnal mély álomba merült.
Éktelen zsivajra ébredt. Eleinte azt sem tudta, hol van. Feje lüktetett a másnaposságtól, szemét is csak nehezen bírta kinyitni az erős napsütésben. Még inkább elfogta a rosszullét, amikor körülnézett, és észrevette, milyen magasan van. El sem tudta képzelni, hogy kerülhetett oda, hiszen mindig is tériszonya volt. – Hogy fogok innen lemászni? – forgolódott kétségbeesetten. Akkor vette észre, hogy rengeteg ember gyűlt össze a hídon, akik mind őt nézték. Hamarosan hangosan szirénázva megjelent egy tűzoltóautó, majd két televíziós közvetítőkocsi is. Gézából egy csapásra híres ember lett, ország-világ megtudta, hogy a szorgalmas, szürke kis hivatalnok egyik napról a másikra lapátra került. Maga sem hitte volna, de jobbnál-jobb állásajánlatokkal árasztották el.
Aznap este nem jött álom a szemére. Próbálta megfejteni, hogy került az oroszlán hátára. Egyszer csak megvilágosodott, eszébe jutott minden, ami az éjszaka történt. Az oroszlánnak igaza lett, tényleg megváltoztatta az életét. Másnap reggel felhívta az egyik riportert, és szóról-szóra elmondta neki az egész sztorit, amely egy hét múlva meg is jelent a legolvasottabb bulvárlapban, később pedig több nyomtatott és internetes újság is átvette, sőt az egyik kereskedelmi tv-be is meghívták, hogy mesélje el oroszlános kalandját.
A Lánchíd pesti hídfője néhány év alatt népszerű zarándokhellyé vált. Azóta nem telik el nap, hogy valaki fel ne mászna a híres King hátára, hogy ott töltse az éjszakát, és az is köztudott, hogy e bátor emberek élete másnaptól gyökeresen megváltozik.
Géza azóta is találgatja, vajon igaz volt-e, vagy csak álmodta az egészet, de ez már senkit sem érdekel. Az oroszlán szájában meg csak gyűlik, gyűlik a sok százforintos érme. Egyedül ő tudja, milyen hatalmas összeg lehet már ott.