Allen Ginsberg: Dal

Írta: Doktor Virág

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 300

---

---

Allen Ginsberg: Dal

A világ súlya
a szeretet.
Az egyedüllét
terhe alatt,
az elégedetlenség
terhe alatt
a súly,
a súly, amit cipelünk
az a szeretet.
Ki tagadhatja?
Az álmokban
megérinti
a testet,
a gondolatban
csodát
alkot,
a képzeletben
gyötrődik,
míg megszületik
az emberben
- kitekint a szívből
tiszta tűzzel égve -
mert az élet lényege
a szeretet,
de e terhet
ernyedten cipeljük,
és végre
meg kell pihennünk
a szeretet karjaiban
a szeretet karjaiban
kell megpihennünk.
Nincs nyugalom
szeretet nélkül,
nincs álom
a szeretet
vágyképei nélkül
- légy haragos vagy higgadt
angyalok
vagy gépek
megszállottja -
a végső óhaj
a szeretet
- s ez nem lehet keserű
nem lehet letagadni

nem lehet visszafogni,
ha próbálnánk mégis:
a súly túl nehéz
- adni kell
viszonzást nem várva
amint
a gondolat
megszületik
magányban
érdemét eltúlozva
mindenek fölött
A felhevült testek
együtt fénylenek
a sötétben,
a kéz a test
közepéhez
közelít,
a bőr
megremeg
boldogságában,
és a lélek
örömmel fürdik
a szemtükörben -
igen, igen,
ez az
amit akartam,
mindig is
mindig is
vissza akartam
térni a testbe,
oda ahol megszülettem.

Allen Ginsberg: Song

The weight of the world
is love.
Under the burden
of solitude,
under the burden
of dissatisfaction

the weight,
the weight we carry
is love.
Who can deny?
In dreams
it touches
the body,
in thought
constructs
a miracle,
in imagination
anguishes
till born
in human--
looks out of the heart
burning with purity--
for the burden of life
is love,
but we carry the weight
wearily,
and so must rest
in the arms of love
at last,
must rest in the arms
of love.
No rest
without love,
no sleep
without dreams
of love--
be mad or chill
obsessed with angels
or machines,
the final wish
is love
--cannot be bitter,
cannot deny,
cannot withhold
if denied:
the weight is too heavy
--must give
for no return
as thought
is given

in solitude
in all the excellence
of its excess.
The warm bodies
shine together
in the darkness,
the hand moves
to the center
of the flesh,
the skin trembles
in happiness
and the soul comes
joyful to the eye--
yes, yes,
that's what
I wanted,
I always wanted,
I always wanted,
to return
to the body
where I was born.Allen Ginsberg: Dal
A világ súlya
a szeretet.
Az egyedüllét
terhe alatt,
az elégedetlenség
terhe alatt
a súly,
a súly, amit cipelünk
az a szeretet.
Ki tagadhatja?
Az álmokban
megérinti
a testet,
a gondolatban
csodát
alkot,
a képzeletben
gyötrődik,
míg megszületik
az emberben
- kitekint a szívből
tiszta tűzzel égve -
mert az élet lényege
a szeretet,
de e terhet
ernyedten cipeljük,
és végre
meg kell pihennünk
a szeretet karjaiban
a szeretet karjaiban
kell megpihennünk.
Nincs nyugalom
szeretet nélkül,
nincs álom
a szeretet
vágyképei nélkül
- légy haragos vagy higgadt
angyalok
vagy gépek
megszállottja -
a végső óhaj
a szeretet
- s ez nem lehet keserű
nem lehet letagadni

nem lehet visszafogni,
ha próbálnánk mégis:
a súly túl nehéz
- adni kell
viszonzást nem várva
amint
a gondolat
megszületik
magányban
érdemét eltúlozva
mindenek fölött
A felhevült testek
együtt fénylenek
a sötétben,
a kéz a test
közepéhez
közelít,
a bőr
megremeg
boldogságában,
és a lélek
örömmel fürdik
a szemtükörben -
igen, igen,
ez az
amit akartam,
mindig is
mindig is
vissza akartam
térni a testbe,
oda ahol megszülettem.

Allen Ginsberg: Song
The weight of the world
is love.
Under the burden
of solitude,
under the burden
of dissatisfaction

the weight,
the weight we carry
is love.
Who can deny?
In dreams
it touches
the body,
in thought
constructs
a miracle,
in imagination
anguishes
till born
in human--
looks out of the heart
burning with purity--
for the burden of life
is love,
but we carry the weight
wearily,
and so must rest
in the arms of love
at last,
must rest in the arms
of love.
No rest
without love,
no sleep
without dreams
of love--
be mad or chill
obsessed with angels
or machines,
the final wish
is love
--cannot be bitter,
cannot deny,
cannot withhold
if denied:
the weight is too heavy
--must give
for no return
as thought
is given

in solitude
in all the excellence
of its excess.
The warm bodies
shine together
in the darkness,
the hand moves
to the center
of the flesh,
the skin trembles
in happiness
and the soul comes
joyful to the eye--
yes, yes,
that's what
I wanted,
I always wanted,
I always wanted,
to return
to the body
where I was born.