A NÉPMŰVELÉS IGAZI MOHIKÁNJAI
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 1094
A népművelés igazi mohikánjai
Újévi beszélgetés Dr.Csider Sándor költővel versekről,népművelésről,az emberek és az ünnepnapok hagyományos kapcsolatáról, s a ma világáról.
Dr Csider Sándort évtizedek óta ismerem, elsősorban mint a csendes, szolid, halk szavú költőt, akivel közösen több vasi antológia megszületése körül bábáskodtunk hajdanán. Barátságunk tovább mélyedt a regionális szavalóversenyek során.
Igazi népművelő, tanár, aki költőként is felvállalja még nyugdíjasként is a „ kiművelt emberfők” igazi nevelését. Berzsenyi Dániel Főiskolán, majd a Savaria Egyetemi Központban sokféle tárgyat tanított: közösségfejlesztést, kulturális diplomáciát, érdekérvényesítési technikákat, ünnepelméletet, etikettet és protokollt. Doktori disszertációját az ünnep mibenlétéről írta. Igényes verseskötetei gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt fontosak. Vele beszélgetek az indulásról, a versekről és a népművelésről.
1./Honnét és hogyan indult el ez a szép ívű életpálya? Melyik „szerelem”
volt előbb, a versírás vagy a népművelés?
Népművelő vagyok. Akkor is, amikor a hívatásomat gyakorolom, akkor is, amikor verset, novellát írok és akkor is, amikor a közönség előtt élőszóban mutatom be azokat. Népművelő vagyok hétközben és az ünnepnapnapokon, minden megnyilvánulásomban, hiszen „a pap sem veheti le soha a reverendát”.
Amikor mások felemelkedésére törekeszem, magam is magasabbra jutok. Kettős szerelemben élek s minden reggel megkérdezem a sorstól: mi ma a feladatom?
2./Mit jelentett egykor és ma a szombathelyi Egyetem? Beszélj egy kicsit tanáraidról, tanulótársaidról és a tanári pályádról! Még helyszínt sem kellett váltanod ehhez.
Az egykori tanítóképzőben hallgatókként boldogok és szabad szelleműek voltunk. Ott nyílt meg előttünk a világ. Tanárainkban és egymásban szövetségesekre leltünk. Játszottam a Benke Éva tanárnő által vezetett, országos díjakat sorra nyerő Márkus Emília Irodalmi Színpadban, a Nagy Árpádné vezette filmklubban megismerkedhettünk a filmtörténet legjelesebb alkotásaival, Dr. Kiss Gyula tanár úr vezetésével falu- és országjárásokon vettünk részt. Útközben is ittuk minden szavát, általa kerültünk igazán közel a magyar néplélekhez. Népdalok sorát tanította meg nekünk.
Népművelési gyakorlataink során bejártuk a megye falvait: Gyalogosan, mikrobuszokban, vonatfülkékben kovácsolódtunk közösséggé. Gazdag kulturális élettel töltöttük meg az intézményünk ifjúsági klubját és a kollégiumi társalgót.
Értőivé váltunk az egyének lélektanának és megismerkedtünk a társadalmi élet mozgatórugóival.
Később mások szolgálatára áldoztuk az életünket. A hagyományokat őrző, de minden új iránt fogékony, a települések arculatát formáló, együttműködést kereső, de a vélt jóért, az egyetemes értékekért harcolni képes fajta a miénk.
Én a diplomaosztó nyarán már megyei ifjúsági klubvezetői tanfolyamot vezettem, s tettem ezt több, mint húsz éven át. Klubmódszertani referensként rendszeresen a helyszínen látogattam meg e baráti köröket. A Szakszervezetek Vas Megyei Tanácsa Központi Könyvtárának könyvtárosaként tanácsaimmal a megyei munkahelyi könyvtárait jártam, majd a szombathelyi városi tanács népművelési felügyelőjeként dolgoztam, felejthetetlen munkaélményekhez jutottam. Négy évnyi „távollét” után hívtak vissza tanítani a főiskolára, ahol negyven éven át igyekeztem egykori jeles tanáraim nyomdokaiba lépni.
3. /Doktori disszertációdat az ünnepek hagyományairól írtad. Ez szorosan összefügg Sé díszpolgári elismerésével is.
Megfogalmazásom szerint az ünnep olyan - kitüntetett térben és időben zajló - eseménysor, melyben a közösség önmaga megmaradását, erősödését, törekvéseinek érvényesítését szolgáló történésekről, alkalmakról, személyekről emlékezik meg. Az ünneplők ilyenkor általuk ideálisnak tartott, teljes - a hétköznapi számára - mintaadó életet élnek, módjuk nyílik arra, hogy a legtisztább, az egyetemes értékekhez hasonlítsák addigi tevékenységüket. Életük értelmére keressenek választ. Az érzelemmel teli, különleges és közös élmények hatására önfeledt, boldog állapotba kerülnek, örömük megnő, az élet értelmében és szépségében való hitük felerősödik, önmagukat és a valóságot megújítani képes teremtő erőre tesznek szert.
Az elméleti ismeretek közös feldolgozása mellett hallgatóimmal Szombathelyen, Vas és Zala falvaiban a résztvevők saját életéről szóló és aktivitásukra építő újszerű ünnepeket tartottunk.
Sé faluban is számtalan ünnepet rendeztünk. Otthonaikban is meglátogattuk a település lakóit, hogy megismerjük gondjaikat, örömeiket. Találkozásaink során életre szóló barátságok születtek. Hozzájuk Keszthelyről is „hazajárok”. Látogatom az immár nélkülünk tartott jeles rendezvényeiket, verseket írok a szent alkalmakra. Része a falu az életemnek és arra törekszem, hogy én is részese legyek az övékének. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy díszpolgárukká avattak.
4./ Beszélj a költészetedről, az indulásról, ars poeticádról, és az eddig megjelent műveidről.
A gimnáziumi érettségit követően kerültem szülőhelyemről, Budapestről Szombathelyre, a Tanítóképző Intézet népművelő - könyvtáros szakára, majd itt, Szent Márton városában alapítottam családot. Gyakran küldtem képeslapokat haza a szüleimnek, bátyámnak, később kollégista gyerekeimnek, unokámnak. Mindegyikre írtam egy verset. Kötetté gyarapodtak. Innentől már nem volt megállás.
Főiskolai, egyetemi és minden máshol tartott előadásaim során sokat beszélek a kapcsolatteremtés- és ápolás fontosságáról, az elfogadás, a felelősség, a szeretet, a boldogság elméletéről, gyakorlatáról. Oda szánt gondolataim megjelennek a verseimben is.
Így szólítom meg olvasóimat: „Lelkemnek házán a versek /lelkedre nyíló ablakok, /nézz be a legszebb szobába,/magadét megtalálhatod.”
Igyekszem műveimben otthont adni a szépnek, néven nevezni a jót és rosszat. Jelzőtűz szeretnék lenni a jelen útvesztőiben, társa az igazságosabb, szeretettelibb, boldogabb jövő felé haladóknak. Arra törekszem, hogy mint tengerben a só, áthassam gondolataikat, tetteiket.
Gyakran találkozom olvasóimmal. Járom a régió legkisebb falvait s a nagyvárosokat az óvodáktól a nyugdíjas klubokig. Verseket mondok a települések ünnepein.
Első kötetemben a Varázshegedűben (2006) egy bohóc fogja meg gyermek és felnőtt olvasóinak kezét s vezeti körbe őket a teremtett világ tájain, csodáin. Együtt fejtik meg azok üzeneteit. A hegedű hol bűvölően, hol vidám játékossággal, hol szépséges szomorúsággal szólal meg.
Angyal kíséri az utazókat a következő, az Álomút (2016) című verseskötetemben. A költemények olyan csodálatos, a szeretetről és a boldogságról szóló álomvilágba vezetik az olvasót, melynek minden eleme a valóságból táplálkozik.
A Karácsony éjjelén (2018) című könyv sorai az év talán legszebb ünnepén a születő Jézust köszöntik. Hozzá fohászkodom a jeles nap szent terében, ahol „angyal és ember együtt nyitja menny és föld kulcsos kapuját”. Megelevenítem gyermekkori élményeimet és átélhető közelségbe hozom a boldogságot ígérő jövőt.
5./A víz e levegő után a második legfontosabb környezeti elem a Földön. Napjainkban mindkettőt súlyos környezeti hatások károsítják. Az emberek legtöbbször közömbösek vagy felelőtlenek. Elkötelezettséged.munkásságod alapján vitathatatlan a víz irányában Több köteted figyelmezteti az olvasót az éltető forrásra. Beszélj ezekről a köteteidről.
Évtizedeken át tartottam kommunikációs tréningeket az ország különböző vízműveiben. Munkájukat hivatásuknak tekintő, szakmailag kiválóan felkészült embereket, nagyszerű közösségeket ismertem meg és magam is elköteleződtem a víz ügye iránt.
A Gondolatcseppek a vízről (2020) című könyvemben egy-egy tömör mondatban, „arany igazságban” jelenítettem meg a víz üzeneteit, kísértem útját a forrástól a patakon, folyón át a tengerig és a földtől az égig. Számomra a víz többek között a tisztaságot, a törvények szerint működő szabadságot, az önzetlen adni tudást és a befogadás fontosságát jelenti. Az életet. Művem kétségbeesett kiáltás a víz védelmében, aggódás a természet és az emberiség jövőjéért. Tiszteletet fejez ki mindazok iránt, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy „áhítattal emelhessük ajkunkhoz a vizespoharat”.
A Forrás bemutatója s Berzsenyi Dániel könyvtárban
A Forrás (2021) című kötetem az előzőnek gazdagabb tartalmú folytatása. Benne versekkel vallom, hogy „jelképe a víz az emberi létnek”. Bemutatom az őselem csodáit: „Küldök kutat, vedreket,/álmaidnak rejteket,/homokszitán szűrt vizet,/tiszta szóból verseket.” A környezetével cudarul bánó emberiséget így kérlelem: „Vizedet ember őrizd, védjed,/ne vesszen kárba örökséged,/jusson belőle tóba, rétre,/mára, holnapra, mindörökre!”
6./ Úgy tudom, akkor mentél az egyetemről nyugdíjba, amikor megszűnt a művelődésszervező szak. Véletlen egybeesés ez?
Bűnnek tartom a közművelődési szakemberek (művelődésszervezők, könyvtárosok) felsőfokú képzésének megszüntetését.
Jó szervező a sors. Nyugdíjba mehettem. Nekem már nem kellett belülről megélnem e sorvadást.
7./Mi a véleményed a közművelődés mai helyzetéről, a szakemberképzés jelenlegi formáiról?
Az elmúlt években is születtek kiváló kezdeményezések, de burjánzik a kulturális szenny, az elandalító, butító mocsok. A celebvilágban a senkik hirdetik a semmit s még példaképekké is válhatnak. Ugyanakkor színvonalas rendezvényeken, egyes boldogságos ünnepeken, fesztiválokon tömeges az érdeklődés. Áhítozunk a jóra, az emelkedett együttlét örömére! Épülnek kultúrpaloták, modern intézmények, nem egy pedig fenntartási gondokkal küzd.
Vallom, hogy intézményeinknek a nemzeti és az egyetemes értékek egymást erősítő, egymásba hajló összehangolására érdemes törekedniük. Jobban kellene támogatnunk az alulról szerveződő, értéket képviselő civil közösségeket, a boldogság szigeteit, a szabadság műhelyeit, az önmegvalósítás, a megmutatkozás fórumait, barátságok szülőhelyeit.
A kultúra, a gondolkodás nem öltöztethető egyenruhába.
Merítkezzünk a múltból, hozzuk a jelenbe a fejlődést, haladást szolgáló értékeket, a boldogulásunkat segítőket! Mindent, ami humánus, semmit, ami nem. A szakadékokba vagy tespedő mocsárba vezető utak felé ne forduljunk vissza.
Bátorítsuk az egyéneket és „okos gyülekezeteiket” abban, hogy felelősen, bölcsen, ötletek, megoldások sokaságát a világra szülve gondolkodjanak a jövőről, majd panaszkodás, téblábolás helyett cselekedjenek, tetteikkel formálják sorsukat.
Művelni annyi, mint gazdaggá, virágzóvá, széppé, örömtelivé tenni országot, világot.
Megszűnt, itt ott romjaiban maradt csak meg a közművelődési szakemberek felsőfokú képzése. A megmaradó közösségfejlesztés szak csupán egy szelete a munkánknak. A tanfolyami oktatások nem pótolják a magasabb szintű tudást, főleg, ha az oktatók maguk sem mindig kellően képzettek. Pedig a világ fordulóponthoz érkezett. Soha nagyobb szükség nem volt azokra, akik a jó felé igyekeznek billenteni a sorsát. Adjunk oltalmat, megnyugvást az embereknek e viharos időkben s egyúttal rázzuk fel őket, késztessük jó ügyekért való cselekvésre.
8./Mi lehetett a sikere ennek az egykori képzési formának? Sok népművelő nosztalgiával emlékezik ezekre az időkre.
Van egy láthatatlan album a szívünkben jeles tanáraink arcával, akik szívközelbe hozták a tudást, akik önmagukat adták óraleadás helyett, velünk járták a művelődési házakat és a könyvtárakat. Velünk együtt örültek sikereinknek, bánkódtak kudarcaink láttán. Emlékeinkben őrizzük a diáktársakat, a város és a megye egykori elhivatott szakembereit, rendezvényeink látogatóit, ifjúsági klubunk vendégeit, még a konyhás néniket és a portásokat is. Valamennyien gazdagítottak bennünket, emberséget tanultunk tőlük és egymástól.
Képzésünk gyakorlatcentrikus volt és az intézmény kohójában megtanulhattuk azt, hogy „a másik sorsához egész létemmel van közöm”. Megéltük azt, amiről A. Schweitzer így ír: „Szellemi értelemben mindnyájan abból élünk, amit életünk döntő óráiban mások adtak nekünk…Sok jellemvonásunkat, amelyek már sajátunkká váltak azoknak az embereknek köszönhetjük, akik cselekedeteikkel megmutatták nekünk az erényeket, néha fenségesen nagyban, néha kicsiben. A tetté vált gondolat belénk esett, mint a szikra és új lángot gyújtott.”
9./Hajdanában gyakori vendége voltál az ifjúsági és nyugdíjas kluboknak, kulturális rendezvényeknek. Napjainkban egyre több intézmény csökkenti vagy megszünteti az ilyen tevékenységeket! Mi a véleményed? Mi a kiút?
A Covid dúlás idején a „Maradj otthon!” életmentő lehetett, de hogy a közösségeket megtizedelte, az bizonyos. Manapság, az energiaválság közepette intézményeink sorát zárják be hónapokra. A még működőkben fagyoskodnak a dolgozók, télikabátban vesz részt a közönség a rendezvényeken.
Az elhidegülés pedig a forró nyarakra is kiterjed.
„Úton vagyunk, de senki sem tudja, hová megy, és nincs utazás, csak közlekedés
- írja Hamvas Béla, meg azt, hogy „a világ a jóvátehetetlen romlás állapotában van…Soha az emberiség nem volt még olyan közel ahhoz, hogy valahány lény csak van, annyi dúvaddá váljon, és lesből egymásra vicsorogjon. Megölné a tőle különbözőt.”
Megoldást elsősorban a résztvevők aktivitására, érdeklődésére építő, örömteli együttműködést, kölcsönös nyitottságot, egymás iránt érzett szeretetet, felelősségvállalást, közösségi magatartást igénylő civil közösségek felvirágoztatásában látom, melyekben a különbségek nem fenyegetően hatnak, hanem értékként jelennek meg.
E műhelyek jól kapcsolódhatnak az emberek mindennapi életéhez, igényeihez, kultúrájához, ezen az úton segítve felemelkedésüket.
Drewermannnal együtt vallom: „Nem erőszakos átformálás, gyökeres átalakítás a dolgunk, hanem csak hogy érni hagyjuk, fényhez juttassuk a gyümölcsöket.”
E feladat mérnökévé, segítőjévé csak a magas szintű felkészültséggel rendelkező, elkötelezett népművelők lehetnek.
10./ Keszthelyen élsz, de ezer szállal kötődsz Vas megyéhez. Milyen terveket forgatsz a fejedben? Milyen kívánságod lenne 2023-ra a víztündértől?
Immár negyedik éve élek Keszthelyen. Nem szakadtam el Vas megyétől. Továbbra is visszautazom minden olyan településre, ahova hívnak. Tagja maradtam a jelen és nyugdíjas népművelőiből, könyvtárosaiból álló Dr. Kiss Gyula Baráti Körnek, a nyáron rendeztem meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban a közművelődési szakemberképzés megindulásának hatvanadik évfordulóját ünneplő baráti találkozót.
Keszthelyen és szerte Zalában pedig egykori tanítványaim sorára bukkantam, nagy örömmel fedezzük fel egymást, hívnak előadni az intézményeikbe. Sok olyan baráttal találkozom újra, akiket szabadegyetemeken, olvasótáborokban klubvezetői képzéseken, tanfolyamokon tartott előadásaim alakalmával, hallgatóimmal tartott módszertani bemutatók, népművelési terepgyakorlatok során ismertem meg.
Az első pillanattól kezdve bekapcsolódtam a helyi kulturális életbe. A gyerekeknek játékos verses foglakozásokat tartok, a felnőtteknek versbemutatókat, valamint a szeretetről és a boldogságról szóló előadásokat.
Víztündéremet arra kérem, hogy fogadja társul a tűztündért. Kiadás alatt áll a Világfa tetején című legújabb verseskötetem, melynek gerincét a Szent Iván éjjeléhez kapcsolódó tűzversek adják. Elkísérem útját a fellobbanástól a hamvadásig. E versek java részét már évente megszólaltattam a Georgikon Majormúzeumban rendezett tűzgyújtáskor.
Magamnak is, másoknak is ajánlom: „Lobogó tűzben mindig lásd meg, szép fénye neked mit üzen,/lángokban tisztult igazához/soha ne legyél hűtelen!”
Köszönöm a beszélgetést! Megtisztelő a kedvességed, büszke vagyok a barátságodra, mely sok évtizedes, és ami a legfontosabb, tartalmas. Egy kicsit próbálkozom az összegzéssel, bár nem könnyű a felvetett téma. A népművelés szó átalakult közművelődéssé majd művelődésszervezéssé, s lassan el is silányította annak tartalmát. Kevésbé támaszkodhat napjainkban a falu „lámpásaira” , a pedagógusokra, mert sok helyen iskola sincsen, s ha van, a tanárok városból járnak ki tanítani. Nincsenek iskolai énekkarok, színkörök, s a művelődési házak is takaréklángon működnek. Okokra egyszerű a válasz, nincsen pénz, ember, fűtés, villany, s ha mégis, alacsony az érdeklődés, mások az emberek igényei mára. Eszembe jut ilyenkor egy régi kínai mondás: Ahogy ezt egy másik régi kínai intelem fogalmazta meg a tanítók számára: „Menj az emberekhez, élj közöttük, tanulj tőlük, szeresd őket, szolgáld őket, tervezz velük, kezdd azzal, amit tudnak, építs arra, amijük van”. Ez a régi bölcsesség ma is útmutató lehet azok számára, akik a közművelődés ügyét segíteni akarják. Az igazi népművelő egyszerre lelki támasz, pedagógus, költő és példakép és táltos. Olyan, mint Dr. Csider Sándor!