A legkedvesebb regény
Írta: Csikai Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 359
A legkedvesebb regény
(Szempontok Az arany ember megközelítéséhez)
1. A Jókai-életmű megközelítésének nehézségei.
A Jókai-életmű és ezen belül egy Jókai regény elemzése – bár minden jel ennek az ellenkezőjére utal – nem könnyű feladat. Nehézségét éppen látszólagos egyszerűsége okozza: az, hogy hajlamosak vagyunk a szokásos sztereotípiák alapján elemezni az egyes műveket.
Mik is ezek a sztereotípiák? Az elmúlt százötven évben az összes romantikát meghatározó sablont ráhúzták már a Jókai-regényekre, azáltal sem zavartatva magukat, hogy ezek néha teljességgel kizárják egymást. (Gondoljunk csak arra a két vádra, melyekkel a leggyakrabban illetik e műveket: a túlzottan poláris szemlélet, valamint a jellem teljes alárendelése a cselekménynek. Ha logikusan gondolkodunk, ez a kettő kizárja egymást. Egy teljes egészében sátáni figura jellemének ugyanis stabilnak kell lennie, és így teljes képtelenség, hogy egy adott szituáció határozza meg a viselkedését.)
A megközelítést éppen ez teszi nehézzé. Mire az ember átrágja magát az elemzéseken, addigra óhatatlanul benne is rögzülnek ezek a dolgok, és hajlamos azt az egyszerű utat választani, amelyet ezek elfogadása jelent. Így természetesen nem könnyű új dolgokat mondani szerzőnkről, hisz mint Fábry Anna is írja, a Jókai regények nemhogy irodalom szemlétünkbe, de magunkról, országunkról, nemzetünkről alkotott képünkbe is olyan szervesen beépültek, hogy a friss szemlélet elfogadása komoly nehézségekbe ütközik.
2. Az arany ember megközelítésének nehézségei
Ezek után úgy gondolhatnánk, hogy egy ilyen, az életműben kulcsfontosságú alkotás megközelítését is ezek a sztereotípiák teszik nehézzé, ám éppen ez nem így van. Épp az ellenkezőjét kell megállapítanunk: a műre nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem igazak az eddig emlegetett sztereotípiák.
Az arany ember attól válik különleges fontosságúvá, úgy az életműben, mint a magyar irodalomban, hogy szinte teljes mértékben beskatulyázhatatlan. Sem a főbb szereplők viselkedése, sem a regény cselekményvezetése nem illeszthető be a bennünk szervesen kialakult Jókai-képbe.
Tanulmányom első felében azokat az elemeket mutatom fel, melyek erre a beilleszthetetlenségre utalnak, míg a második felében megpróbálom megkeresni azokat a motívumokat, melyek mégis az életmű részévé teszik a regényt.
3. A szereplők (hősök?) magányossága
Elsőként villantsuk fel, milyen is átlagos, és ideális Jókai-hős:
– Tökéletes. Kinézete olyan, hogy bármelyik asszony azonnal beleszeret, viselkedése kifinomult, több nyelven beszél, mindig mindenre talál megoldást, minden helyzetből kivágja magát, mindenhez ért.
– Megingathatatlan. Amit tesz, azt mindig tudatosan teszi, döntései minden kétséget kizáróak, hisz miután pozitív hős, tettei csakis a jó ügyet szolgálhatják. Sem a mesélőben sem a szereplőben nem merül fel, hogy bármely tette az erkölcsi világrend ellen irányulna.
– Félisteni. Bár, mint azt már említettem, a hős tettei soha nem irányulnak az ideális Jókai-világrend ellen, ő mégsem tekinthető e világ részének, inkább egy felsőbb világból közénk került istennek.
Ehhez hasonló jellemzők felsorolhatóak a gonosz szereplőkről is, csak éppen negatív előjellel. Ők tökéletesen elvetemültek, démoniságukban megingathatatlanok, és cselekedeteik éppen a főhős által képviselt erkölcsi világrend ellen irányulnak.
Így fest tehát a sztereotípiák Jókai-hőse. Az, hogy tételesen, regényenként elemezve miképp lenne lebontható ez a kép, nem ennek a dolgozatnak a tárgya, de az is megérdemelne egy alapos analízist. Vizsgálatunk tárgya most inkább az, hogy ezek a jellemzők mennyire mutathatók ki Az arany emberben. A választ előre meg is adom: semmilyen mértékben!
Elsőként nézzük meg Timár Mihály alakját. Eltekintve a Szent Borbálán játszódó nyitójelenetektől, ahol még emlékeztet valamennyire a korábbi hősökre, a mű többi részében sem nem tökéletes, sem nem megingathatatlan, és még félisteni vonásokat sem mutat.
Bár a kezében minden arannyá válik, tettei nem megkérdőjelezhetetlenek, hisz akiken segíteni akar, jórészt mindegyiküket tönkreteszi. Sem Timeát nem sikerül boldoggá tennie, sem Krisztyánt megjavítania, tettei egyedül a Senki szigetén vezetnek pozitív eredményre. Ez egyben rá is mutat egy érdekes dologra, és igazolja a tanulmány alapfeltevését a mű különlegességéről. A főhős jól láthatóan nem képes a való világban tökéletes lenni, csak a Senki szigetének utópiájában, ebből következően pedig rá az imént felsorolt tulajdonságok egyike sem jellemző.
A gonosz szereplők sem tekinthetőek egyértelműen gonosznak. Bár például Athalie magában hordozza az eredendő rosszat, igazi sátániságát csak Timár tettei hozzák ki belőle. (Kacsukától való elszakadása is ennek a következménye.)
Krisztyán ugyancsak sötét szereplő, ám az ő megítélését a mű zárlatában betöltött szerepe teszi kérdésessé. Brazíliából való visszatérése után érdekes figurává alakul: lényegében Timár lelkiismeretének hangjává válik. Az a hang kel benne életre, mely a regény folyamán végig azt súgja Timár fülébe: „tolvaj vagy!”, és végül az ő halála hozza el a megváltást. Krisztyán halálával mintegy jelképesen ez a hang is elnémul, és ezáltal nyílik lehetősége Timárnak arra, hogy régi, elhibázott életéből kilépve újat kezdhessen. Így aztán Krisztyán lényegében csak jelképes szereplő, és mondatai nem egyértelműen gonoszak, hisz bár nem ad igazat nekik, Timár minden szavát magára veszi.
Csak e két szereplő bemutatása is egyértelműsíti, hogy nem hagyományos Jókai regénnyel állunk szemben. A továbbiakban még néhány ilyen dolgot vázolok fel.
4. Az irányzatosság hiánya
A másik nagyon fontos jellemző, mely alapján Jókai Mór regényköltészetét szemlélni szokták, a nemzeti irányzatosság. Ez nem csak korai korszakára jellemző (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán), de Az arany ember megírása idején is születnek ilyen tárgyú művei (Eppur si mouve – És mégis mozog a föld), sőt késői, hanyatló korszakában is találhatunk ilyent (A mi lengyelünk).
Mint ennyi példa alapján is látható, a nemzeti irányzatosság végigkíséri az egész életművet, és épp ezért tűnik furcsának, hogy ennek még csak nyomai sem lelhetőek fel Az arany emberben. Pedig a főszereplő személye, a szinte szolgai sorból nagyon gazdag emberré, majd nemessé emelkedő Timár Mihály tökéletes példázat lehetne az akkoriban kifejlődésnek induló polgárság számára, a szerző teljesen más irányba indítja el hősét.
(Természetesen előző kijelentésem is vitatható, hisz a fiatal polgárságnak nem az az útja, hogy betagozódjon a feudalizmus anakronisztikus rendszerébe, ám Jókai műveit vizsgálva arra juthatunk, hogy szerzőnk ezt tartja a polgári fejlődés, ha nem is egyetlen, de egyik lehetséges útjának.)
De vajon mi lehet az oka, hogy ezt az egyértelműen kínálkozó lehetőséget a szerző nem használja ki, és Timár magabiztos polgári felemelkedése helyett egy állandóan tépelődő alaknak rajzolja meg?
5. A szokatlan személyesség
„Körülbelül másfél évvel Az arany ember megírása előtt Jókait felkereste egy honvédezredes özvegye, hogy felkérje, legyen gyámatyja két árván maradt gyermekének. (…) Jókai elsősorban a 18 éves tüdőbeteg Ottiliáról gondoskodott. (…) Jókai a következő nyáron a lányt Balatonfüredre küldte (…) napjainak szabad részét a bájos leányka oldalánál tölté, oda álmodva magát a Senki szigetére. Itt írta Az arany embert 8 hét alatt.”
(Egyed Ilona)
Valószínűleg itt a válasz a kérdésre, miért indul el teljesen más irányba a hős. Nincs még egy olyan regényszereplője Jókainak, aki ennyit vacillálna, ennyit tépelődne, akinek ennyi belső monológját (vagy inkább dialógját) olvashatnánk végig. Sőt, olyan szereplője sem nagyon akad szerzőnknek, aki lélektanilag ennyire pontosan lenne megrajzolva.
Ennek magyarázata nyilvánvalóan az imént felsorolt életrajzi tényekben keresendő. Jókai ugyanis saját gyötrődését, két nő között való őrlődését írta bele a regénybe. Ez pedig merőben szokatlan dolog szerzőnknél, és épp ez teszi Jókai egyik legkidolgozottabb jellemévé Timár Mihályt.
Ezek a tépelődések és az állandó lelkiismeret-furdalás vissza is mutatnak ezen tanulmány elejére, hisz épp e jelenetek cáfolják meg a Jókai-hősökre egyébként oly jellemző tökéletességet és megingathatatlanságot. Az erkölcsi világrendhez való viszony ellenben már nem ennyire egyértelmű, hisz nem bizonyítható egyértelműen, hogy Timár Mihály „lopása” bűn-e. A legsúlyosabb hibáiba ugyanis nem a bűne viszi, hanem az általa elkövetettnek hitt bűnei miatti lelkiismeret-furdalás. Gondoljuk csak végig: Timeát is azért veszi el, hogy visszaadja neki az ellopott kincseit, és éppen ezzel taszítja a legnagyobb szerencsétlenségbe a lányt. Ebből a szempontból azt kell megállapítanunk, hogy azok a tettei lesznek a legvégzetesebbek, melyeket saját morális értékrendjének helyreállításának érdekében tesz {Krisztyán sorsa, stb.
Megvizsgáltunk tehát néhány olyan dolgot, melyek egyértelműen elkülönítik ezt a regényt az életmű egyéb darabjaitól. Az arany ember azonban mindezek ellenére mégiscsak az életmű szerves része, olyannyira, hogy Jókai Móra maga is a legkedvesebb regényének nevezi. Most vizsgáljunk meg néhány olyan elemet, mely belehelyezi ezt a művet az életmű koordinátarendszerébe.
6. A nyitány nagyszerűsége
Jókai Mór szereti az erős felütéseket. Szinte minden regénye egy nagyszabású és nagy hatású jelenettel kezdődik, mely után az az érzése az embernek, hogy ez tovább fokozhatatlan. Gondoljunk csak Eppur si mouve – És mégis mozog a föld diákszótáras indítására, az Egy magyar nábobot indító fergeteges mulatozásra, a Szeretve mind a vérpadig gyászlakomába torkolló lakodalmába, vagy az Erdély aranykorát nyitó vadászjelenetre. Ez a néhány, találomra kiválasztott példa is jól igazolja iménti állításom igazságtartalmát.
Ez az expozíciós módszer az egyik olyan elem, mely Az arany emberben is megtalálható
„Hegy és folyam: látható magasság és láthatatlan mélység képeiben sugallják az égbe törő felszín és titokzatos belvilág, a kinyilvánítás és rejtettség, a végső magány és az ősi léttörvények atmoszféráját. A lélek önreflexiójának, sorsa feletti megrendülésének, egzisztenciális elmélkedéseinek szimbolikus színtereként. Ahol az emberi sors múlékonyságának és a lét örökkévalóságának élménykörei bontakoznak”
(Eisemann György)
Az imént idézett sorok is az előbbi állításomat igazolják. E regény nyitánya is olyan elképesztő, olyan monumentális, ahogyan azt a szerző többi művében megszokhattuk. Ezt Nagy Miklós így fogalmazza meg:
„Szereti hatalmas képpel vagy meglepő helyzettel kezdeni történeteit,”
melyek
„távlatában a világegyetem áll.”
7. A szereplők (hősök) beilleszthetősége
Azt már megvizsgáltuk, miben, miért különböznek Az arany ember hősei a többi Jókai-regény főszereplőitől. De vajon tényleg annyira elkülönülnek-e? A válasz itt is félúton található, hiszen lehet olyan elemeket, jellemzőket találni az egyes figurákban, melyek megelőlegezettek vagy éppen a későbbiekben folytatottak az életműben.
A feltörekvő üzletember mint főhős, a továbbiakban is foglalkoztatja Jókait, gondoljunk csak Berend Iván alakjára a Fekete gyémántokból. Az ő figurája azonban már más, inkább a fentebb felsorolt, hagyományos Jókai-hősökhöz közelít, hisz lényegében csak feltörekvési szándékában rokonítható Timárhoz, annak minden, már bizonyított személyes jellege nélkül.
Timea alakjának inkább az előképeit érdemes megnézni. Közéjük leginkább a Nábob-dilógia két női főhőse tartozik, Fanni és Kőcserephy Vilma. Mindketten reménytelenül szerelmes, ám a kor szokásai miatt érzéseiket ki nem mutató hősök közé tartoznak. Alakjuk tragikumát reménytelen szerelmük adja, ám abban különböznek Timeától, hogy míg ők egy arra érdemes emberbe szerelmesek, addig Timeánál ez nem ilyen egyértelmű, hisz Kacsuka semmilyen szempontból nem állítható egy sorba például Kárpáthy Zoltánnal. Egyébként ez is a szerző eddigre már módosult világképére utal.
A mellékszereplők sem előzmény vagy folytatás nélküliek az életműben, hisz szerzőnk szinte minden regényében találunk legalább egy Fabula János uram típusú figurát.
A negatív szereplők hasonlóan behelyezhetőek lennének egyfajta családfába, ahogyan ezt a századelőn Zsigmond Ferenc a pozitív hősökkel már megtette:
„Berend Iván nemzé Áldorfay Incét, Ince nemzé Zárkány Napóleont, Napóleon nemzé Adorján Manassét, Manassé nemzé Illavay Ferencet, Ferenc nemzé Tanussy Emmánuelt, Emmánuel nemzé Lándory Bertalant.”
A negatív főhősök is hasonlóan sorba lennének állíthatóak Kárpáthy Abellinótól kezdve egészen az időskori regények gonoszaiig, és ebben a sorban méltán kapna helyet Brazovics Athalie és Krisztyán Tódor is, hiszen korábban már kifejtett relatív gonoszságuk ellenére a sátániság csíráját mégiscsak magukban hordják.
(Még egy megjegyzés: Zsigmond nemzési táblázatát végigolvasva eléggé szembetűnő lehet, hogy abban Timár Mihály abban nem szerepel, ami ugyancsak korábbi állításaimat igazolja.)
8. A sziget-motívum
Még egy olyan elemre bukkanhatunk a regényben, mely elég nyilvánvaló módon kapcsolja be Az arany embert a Jókai-életműbe, ez pedig a szerzőnk által oly gyakran használt sziget-motívum. Akár jelképesnek is tekinthetjük, hogy első novellája, mellyel sikert aratott, a Nepean-sziget címet viselte, hisz ez az elem később több művében is jelentős szerepet kap, és annak egyik legszebb megjelenítése éppen a Senki szigete.
Egy másik, ennél jóval hosszabb tanulmány lehetne annak szentelni, hol és milyen formában bukkannak föl szigetek az életműben ezért most csak hevenyészett módon, mintegy felsorolásszerűen osztályozom őket.
Vannak először is a valódi szigetek, melyek ténylegesen víz által körbezárt földdarabok. Ilyen a Kőrös-sziget A kőszívű ember fiaiban, vagy éppen a már emlegetett Nepean-sziget.
Vannak aztán olyan szigetek, melyek megjelenésükben még valódi szigetet formáznak, ám a rajtuk folyó élet inkább utópisztikus. és a szerző romantikus elvágyódását jelképezik. Ilyen a már sokat emlegetett Senki szigete és ilyen Capitano szigete az Ahol a pénz nem istenben.
Vannak bizonyos mértékben rejtett szigetek, melyek már egy szárazföld részét képezik, ám a rajtuk zajló utópisztikus élet avatja szigetté területüket. Ilyen az Egy az Isten Torockója, A jövő század regénye Otthon, valamint Kincső állama, és ilyen a gyönyörű novella, A leaotungi emberkék hőseinek lakóhelye is.
Vannak végül a minden utópiától mentes szigetek, melyek a létező világ egy-egy elzárt darabkáját őrzik magukban. Ilyen az Egy magyar nábob – Kárpáthy Zoltán lezárt szobája, ilyen A tengerszemű hölgy kertje, ahová az író jár dolgozni a regényén, és ilyen a Gazdag szegényekben szereplő bérház, mely a rossz társadalom elől jelent egyfajta elzárkózást.
Ez a néhány, gyorsan összeszedett példa is kiválóan bizonyítja, mennyire kedvelt eszköze szerzőnknek, hogy hőseit valamiféle elzárt helyre száműzze, és ez a motívum láthatóan igen fontos részét képezi Az arany embernek is.
9. Összegzés
Az előző oldalakon megpróbáltam tehát bebizonyítani, hogy Az arany ember mennyire egyedülálló jelenség Jókai Mór életművében, mennyire előzmények és folytatások nélküli, azután megpróbáltam ennek ellenkezőjét is igazolni, azt, hogy mindezek ellenére a regény hogyan épül be szervesen az életmű egészébe.
Ennek az összegzésnek az lenne a feladata, hogy igazolja: a két bizonyított állítás és annak levezetése nem áll túlzottan nagy ellentétben egymással, ám úgy gondolom, erre már tettem kísérletet a tanulmányban. Ha pedig mást nem is, azt mindenképpen sikerült bizonyítanom, hogy milyen remekművel állunk szemben. Azt, hogy ezt nem csak én gondolom így, igazolják egyrészt Mikszáth szavai („Oly szép, mint egy hajnali álom”) valamint Jókai húsz évvel a mű megírása után megfogalmazott vallomása:
„Be kell vallanom, nekem magamnak is ez a legkedvesebb regényem”
Felhasznált irodalom: Az Unikornis kiadó Jókai életmű sorozatának kötetei (1992-1997) és azok utószavai.