Vera titka
Írta: Imre Hilda
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 310
Vera titka
Vera a szokásosnál is jobban sietett a táncórára. Mostanában kétszer is elkésett, és Andi néni mindkétszer keményen megszidta. Elmondta neki, hogy a pontosság és a precizitás a tánc része, és ha nem képes koncentrálni, akkor maradjon otthon. Lesznek a helyére más jelentkezők, ebben biztos lehet. Vera azonban nem akarta, hogy valaki a helyébe lépjen, mert öt éve táncolt és el sem tudta képzelni, hogy abbahagyja. Viszont anyja mostanában nem volt jól. Tagadta, de ő látta rajta. Volt valami üresség a szemében, ami addig nem. Ez az üresség valami belső fájdalomból eredhetett, mert külsőleg nem látszott rajta semmi. A kislány ezért sem tudta magára hagyni. A második késés akkor következett be, amikor anyja hányt. Az elsőnél csak ő szöszölt el a mosogatással. Nem akart azzal védekezni, hogy nem az ő hibája, mert Andi néni mindig azt tanította, hogy a legtöbb döntés rajtuk múlik. Igen ritka, ha mások befolyásolják az életünket ténylegesen. Ezt minden órán hangoztatta, bár Vera nem értett egyet vele. Lehet, hogy felnőttként ő azt tehette, amit akart, de egy tizenhárom éves lány nem mindig rendelkezhet szabad akarattal. Egyszer Panna ezt odavágta a mindig tökéletes és mindig gyönyörű oktatónak, aki elfintorodott, és annyit mondott, nem tudja, mi az élet, jobb, ha befogja a száját.
Panna volt a legjobb barátnője. Mindenhová együtt jártak ovis koruk óta. Együtt ültek a suliban addig, amíg az szeszélyes Kati néni szét nem ültette őket azzal, hogy folyton fecsegnek. Hiába kérlelték, mindig azt válaszolta, hogy sajnos nem tehet mást, néha nem árt egy kis vérfrissítés az osztálynak.
Legtöbbször ő ment át Pannáékhoz, mert nekik hatalmas házuk volt és a szobájában elfért volna az egész lakásuk. Panna mégsem volt beképzelt, sőt anyjával ellentétben sznob sem. Ezért is maradt meg köztük a barátság ennyi év után is. Már azt is megfigyelték, hogy nem azonos fiúk tetszenek nekik, ami egyáltalán nem volt hátrány a barátság szempontjából. Vera sokszor összehasonlította kettejüket, és mindig megállapította, hogy barátnője a hullámos gesztenyeszín hajával ezerszer szebb, mint ő, a fakó szőke simával. Viszont a táncban ő volt ügyesebb. Olykor szégyellte ezt a vetélkedést, de nem bírta megállni. Abban a korban volt, amikor a lányok a nap minden percében méregették egymást és kéretlenül véleményt mondtak mindenkiről. Aki szebb vagy ügyesebb volt, azt kollektíve gyűlölték, és egy szóval intézték el: ribanc. A ribanc jelző volt, amely alatt olyan nőneműt kell érteni, aki túl kihívó ruhákban jár, vagy méregdrága edzőcipői vannak. De ebbe a kategóriába tartozott a túlfestett, anorexiás lányok többsége is, akik folyton rámásztak a fiúkra a suliban. Persze nem okvetlenül a tanárok előtt. Érdekes módon némely tanár hagyta, hogy a lányok indaként tekeredjenek a fiúkra. A nagy többség azonban azonnal lehámozta volna őket a delikvensekről.
A fiúk se egyformák, állapította meg a két lány. Volt, aki azt sem tudta, hogy a fiúvécé mellett van lányvécé is, páran viszont feltűnően bámulták a csajokat, és ha csak lehetett, megmarkolták a mellüket vagy feneküket. Legfőképp a nyolcadikosok, ott is azok, akik az iskola királyainak képzelték magukat. Volt egy pár ilyen, ők láthatatlan koronát tettek saját fejükre, és a ribanc népség adta alájuk a lovat.
Ahogy áthaladt a macskaköves téren, kis híján megbotlott az egyik töredezett téglában. A lábujját így is megütötte, de nem törődött vele. Ekkora sérüléssel máskor is táncolt már, volt hogy már a csillagokat látta, mégse lépett vissza a versenyzéstől.
Még volt tíz perce a próba kezdetéig, és a sarkon befordulva meglátta őket. Az utcafront üvegablaka mellett ültek, és a férfi épp megfogta a nő kezét, aki azonnal kirántotta. Olyan heves volt a mozdulat, hogy a nő majdnem lesodorta az asztalról a poharat. Mindez pár másodperc alatt zajlott le, de ahhoz épp elég volt, hogy Andi néni tekintete találkozzon Veráéval. A lány zavarba jött, és elfordította a fejét. Semmi köze nem volt az oktató magánéletéhez, ezt ő is tudta. Viszont a férfit is ismerte.
Már sokszor vitte haza, vagy hívta meg fagyizni Pannával együtt. Mindig kedves és vicces volt, az a fajta, aki mindenkit könnyen az ujja köré csavar. Rengeteg izgalmas történetet tudott, amit elő is adott akárhol is voltak, ellensúlyozva kevésbé előnyös külsejét. A tény, hogy Andi nénivel ült a cukrászdában, nem jelentett volna semmit, csak ne fogta volna a kezét. Vera tudta, hogy ez nem ártatlan mozdulat volt, mert a felnőttek ilyesmit csak szándékosan csinálnak. És ha ebben igazi akarat volt, akkor vajon miért rántotta ki a nő? Vajon ez az jelenti, hogy van köztük valami? Ha igen, akkor mi van Panna anyjával, aki büszke szépasszony. Városszerte ismerték, mert mindig elegáns és rendezett volt. Talán túlságosan is.
Vera sose látta kócosan, vagy kopott tréningruhában, mint az anyját. Még a konyhában is makulátlan volt. Ellentétben a férjével azonban keveset mosolygott. Pannát úgy irányította, mint egy hadvezér. Minden pillanatát megtervezte. Gyakran kijelentette, hogy az unalom a rossz gondolatok melegágya. Hogy ez alatt mit értett, Vera sose merte megkérdezni. Mi lehet a rossz gondolat? Talán Panna apja fejében fordult meg pár, mert úgy nézett Andi nénire, ahogy Panna anyjára sosem. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudta eldönteni. Abban persze biztos volt, hogy neki nem kellett volna meglátnia a jelenetet.
Egyre dühösebben szedte a lábát, és amikor a hatalmas fakapuhoz ért, legszívesebben belerúgott volna.
Most mondja el a barátnőjének vagy hallgasson? Ez járt a fejében, amikor lenyomta a vaskilincset és belépett a dohos szagot árasztó átjáróba. A táncterem az elsőn volt, ahová fényesre koptatott kőlépcsők vezettek. A korlát elején egy sárkányfej virított, ami valóban hasonlított a mesebelire. Egy pillanatra hozzáért, mint mindenki, aki szerencsében reménykedett. Ez ki nem mondott szabály volt az épületben, bár emiatt a nagyobbak gúnyosan kiröhögték a kicsiket. Egyszer a legjobb táncos, Aliz elkapta őt, és a falhoz nyomta. Az arcába hajolt, majd azt sziszegte, hogy simogathat akármit, nála jobb sose lesz. Verának ez eszébe sem jutott, hiszen a gyönyörű lányért, aki alig múlt húszéves, mindenki rajongott. Ő a lába nyomába sem érhetett. Mégis ijesztő volt a hideg kőfalnál a fenyegető hangot hallgatni. Amikor elmesélte Pannának, az nem hitt neki.
– Kitaláltad - mondta gúnyosan. - Aliz szóba sem áll az olyanokkal, mint te. Nem tudom elhinni, hogy fenyegetett volna.
Vera nem bizonygatta, inkább keserű szájízzel vette tudomásul, hogy a barátságukon folt esett. Hazugnak őt még sose tartotta Panna, de most egyből ítéletet mondott. Vajon miért? Az öltözőben hangosak voltak a lányok, mint mindig, és ezt most nem bánta. Zsongott a feje, és rettegett az oktatóval való találkozástól. Mi lesz, ha megszégyeníti? Vagy a többiek előtt olyan gyakorlatra kényszeríti, amelyet nyilvánvalóan nem tud jól bemutatni?
A szűk öltözőben már fájni kezdett a feje. Érezte, hogy a hányinger is kerülgeti. Úgy kapaszkodott fel a nyelőcsövén, hogy alig tudta visszaszorítani. Bejött még két lány, de épphogy odaköszöntek neki, már vitték is a cipőjüket. Vera fellélegzett. Nem volt ereje megmozdulni. Hálát adott magában, amiért nem kérdeztek semmit. Levette harisnyáját és érezte, hogy izzad. Mit mondjon Andi néninek, ha szól hozzá?
Panna az utolsó pillanatban esett be. Lehajította a táskáját és sietve öltözni kezdett.
– Mi van veled? - kérdezte Verát. - Sápadt vagy.
– Semmi.
– Rosszul vagy? Fáj valamid?
Vera tudta, hogy ez lesz. Tudta, hogy nem fogja megúszni a faggatást. Már abban sem volt biztos, hogy jól látta, amit látott. Valószínűleg tévedett. Belemagyarázott olyasmit, ami egyáltalán nem történt meg. Attila bácsi jó fej, sose kezdene egy másik nővel. Egy kézfogás nem jelent semmit, lehet, hogy barátok. Ettől egy pillanatra megnyugodott. Már tudta, hogy nem történt semmi. Túl élénk fantáziája becsapta.
– Nem, talán egy kicsit a gyomrom. Lehet, hogy a szilvától, amit anya hozott. Még zöld volt.
– Lehet! De igyekezz, mert Andi néni mostanában mindig feszült és kiabál. Jó lenne megúszni ezt az órát. Ha bepanaszol anyának, hogy lusták vagyunk, büntetést kapok.
– Mindjárt - nyögte Vera. Hasába belenyilallt a fájdalom, de az kevésbé izgatta, mint a hazugság, amelyet önmagának mondogatott. Attila bácsi nem olyan, és Panna sose tudhatja meg, hogy az apja más nők kezét fogdossa.
Belebújt a dresszébe, és amikor felállt, a szemben lévő tükörben meglátta magát. Valóban sápadt és üres volt. A szeme olyan öreg volt, mint Márta nénié, akihez néha be szokott ugrani hozzájuk, hogy bevásároljon nekik. Ő mondta mindig, hogy a szem azért öregszik, mert a sok fájdalmat és keserűséget, amit lát, nem bírja a lélek elől eltakarni.
– Jól van! Ha kész vagy, benn várlak! - szólt még oda Panna, aztán kifutott.
Vera alig vette észre, hogy kiürült az öltöző. Már mindenki benn toporgott és várta Andi néni instrukcióit.
Lépett egyet és megszédült. Megkapaszkodott az egyik szekrény rosszul záródó ajtajában, de nem esett össze. A hányinger ott volt a torkában, de újra visszaszorította.
Attila bácsi és Andi néni. Két ember, aki fontos neki. Panna is az. Mi lesz most vele?
Elválnak majd a szülei, mert az apja mást szeret? Mindenkinél ez történik, tavaly Katiéknál, előtte Vikiéknél. Mindkettő ki volt borulva egy ideig, aztán elköltöztek. Azóta se látta őket.
A következő pillanatban már nem tudott rájuk gondolni, mert a görcs erősebb volt. Megcsavarta a testét, és kilökte magából gyomra tartalmát. Egyenesen Panna új kabátjára rókázott, amivel egy hete büszkélkedett, mert a nagybátyja hozta neki Londonból. Meg fogja ölni, ebben biztos volt. Mégis elmosolyodott. Nem baj, mégis jobb, mintha megtudná, hogy apja Andi néninek teszi a szépet.