Az emlékbatyu
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 2 napja
Megtekintések száma: 19
Az emlékbatyu
A maszkos féri megállt a koszlott kisváros határában. Mivel napok óta úton volt, így még az a gyatra minőségű koszt és az a vizezett lőré is áldás lett volna számára, amiket a fogadókban szolgáltak fel étel és ital címén. Megrázta a fejét. Ez most túlságosan is kockázatos lett volna számára. Valaki vadászott a népére. Az emlékbatyuknak, ahogy magukat nevezték, hasznos képességeik ellenére is a kirekesztés volt az osztályrészük. A létezésük egyetlen záloga az adottságuk volt, hogy képesek voltak emlékeket elszívni, megőrizni és tovább adni. Ez a képesség tovább öröklődött az utódokra is, akik szüleik eddig megszerzett emlékeiben is osztoztak. Ez a tehetség elég volt arra, hogy megtűrt népként élhessenek a peremvidéken. Mostanáig. Egyre több emlékbatyu tűnt el nyomtalanul egy-egy üzleti találkozó után.
A maszkos férfi felhágott a város melletti dombra, ahonnan a környék jól belátható volt. A lába alatt terült el New Standford koszlott kis városa, míg az öböl túloldalán ott magasodtak csoportokban Stanford City kiégett felhőkarcolói. Godsons elnök tüzes nyomot hagyott a világon. A maszkos férfi elfordított a fejét a romoktól, és lement a dombról. Az volt az érzése, hogy most ő következik. Ez be is igazolódott, amikor a bokrok közül három katona lépett elő fegyverrel a kezében. Az egyikük így szólt hozzá:
- Egy terepjáró várja a főúton. Az ezredes látni kívánja! – A maszkos férfi bólintott, majd elindult a megadott irányba. A katonák a távolból követték. A jármű az út szélén állt. Közeledtére kinyílt az egyik hátsó ajtó. Az utastérben egy magasrangú katona ült mosolyogva.
- Üdvözlöm önt, Baker úr. – A maszkos férfi meghökkent.
- Ön tudja a nevemet?
- Igen. Harbor ezredes vagyok, és a Novumericai Államok szolgálatában állok. Sokat tudok a fajtájáról. „Emlékbatyunak” nevezik magukat, és a létrejöttük egy gyógyszerkísérletnek köszönhető még a háború előttről.
- A kérdés az, hogy mihez akar kezdeni ezzel a tudással? – kérdezte gyanakvón Baker.
- Igénybe akarom venni az ön szolgáltatását. A legnagyobb fizetséget kínálom érte – mondta, miközben három ampullát vett elő a zsebéből. Baker elképedve nézett az ezredesre:
- Ez ritka kincs számunkra.
- Ezt is pontosan tudom. A képességük egyszerre áldás és átok. Ez a vegyület tartja össze az elméjüket.
- Rendben! Milyen emléket akar? Három ampulla azt sugallja nekem, hogy különlegességre vágyik.
- Nekem az ön különleges emlékei kellenek, Mr. Baker. Már hosszú évek óta kutatok maga után terepeken és a régi feljegyzések között. Sajnos sok társát kellett begyűjtenem, amíg végül eljutottam önhöz – mondta Harbor ezredes fagyosan. – Amint már mondtam, mindent tudunk magukról. A legtöbben annak idején a társadalom peremére szorultak, vagy kísérleti alanyok lettek, de egy kivívta a helyét kormányzati körökben. Godsons egyik tanácsadója lett. Őt kísérte akkor is, amikor a pokol elszabadult. Ez a személy az ön felmenője volt, aki megjárta az egyik kormányzati bázist is. – Mr. Baker elkomorult. Most már mindent értett.
- Feltételezem, fegyvereket keres, vagy netán a még megmaradt atomtöltetekre pályázik?
- Bingo! Pontosan tudom, hogy melyik bázis lehet az, ahol az ön felmenője is járt, csak arról akarok megbizonyosodni, hogy érdemes-e kockáztatnom a katonáim életét ellenséges terepen. Ezért akarom látni az ön emlékeit.
- És ha nemet mondok?
- Akkor ez a három ampulla megy a levesbe, és az ön társai sem kapnak többé utánpótlást! Már miénk az üzem! – Mr. Baker sóhajtott. Kénytelen lesz engedni a zsarolásnak.
- Most két oldalról megfogom a fejét. Így össze fogunk kapcsolódni, és látni fogja azokat az emlékeket! – Az ezredes bólintott, és behunyta a szemeit. Látta, ahogy Baker felmenője végigjárta az egész bázist. Végül belépett egy katonák által őrzött terembe, de az üres volt. Az emlék itt véget ért.
- Sajnálom Harbor ezredes, de úgy tűnik, felesleges odaküldenie az embereit. Azon a bázison nincsenek fegyverek.
- Ahogy én is, de én állom a szavam. Itt vannak az ampullák. – Mr. Baker elvette azokat, és köszönés nélkül távozott. Mikor már eltűnt a ködben, Harbor ezredes arcára baljós mosoly ült ki. A kezén lévő órába hazugságvizsgáló volt beépítve. Az emlékbatyu hazudott. Az ezredest azonban ez nem érdekelte, ahogy az esetleges töltetek vagy fegyverek sem. A kapcsolat alatt látta, hogy Mr. Baker elődje elbúcsúzik egy férfitól, akit befektetnek egy krio kapszulába. Godsons elnök úr tehát még élt, és Harbornak a küldetése szerint vissza kellett hoznia őt jeges álmából, hogy újra az ország élére állhasson és rendet tegyen.
- Isten áldja Novumericát! – mondta az ezredes, majd utasítást adott a sofőrnek az indulásra.