Babaholmi elvihető
Írta: Saláth Barbara
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 23
Babaholmi elvihető
A kiságy a gyéren berendezett szoba közepén állt, három oldalról jól megközelíthetően, a végében a pelenkázóval. A csillár helyén egyetlen csupasz villanykörte lógott a vezetéken, fényében két nő állt a leengedett ágyrács mellett: Judit, a tulajdonos és Vivien, aki jelentkezett az ajándék holmikért. A vendég tekintete végigsiklott a bútorlakkon, megpihent a rács sérülésén, ami minden bizonnyal egy erőteljes ütéstől keletkezett, aztán a matracon felhalmozott, zacskókba rendezett holmikra rebbent.
– Ezek mik? – érintette meg az egyik zacskót a nő.
– Rugdalózók.
Belenyúlt és egy gondosan összehajtogatott nyáriruhát vett elő. Széthajtotta.
– Meg ez – mondta Judit.
– Hogy ez milyen édes! – Újabb ruhát húzott ki a zacskóból, ezúttal tényleg rugdalózót. – Ez mondjuk elég használtnak tűnik.
– Ami nem tetszik, majd kidobod – jegyezte meg szárazon a tulaj.
– Nem úgy értettem. Igazán nagylelkű, hogy ingyen… Csak hát sok idejük nincs hordani ezeket.
Judit kiüresedő tekintettel figyelte, ahogy a másik nő végigsimít domborodó hasán.
– Kevesebb, mint gondolnánk – mondta.
– Nőnek, mintha muszáj lenne. Az én kettőm is… Abban mik vannak?
– Badyk. De ugye nem akarod itt átnézni az összeset?
A hangjában lévő éltől a vendég visszahúzta a kezét.
– Nem fontos, persze – habogta.
– A játékokat is – intett a legnagyobb zacskó felé a tulaj – kitisztítottuk. Tündi a zsiráfot szerette a legjobban, az kicsit megviseltebb. Majd eldöntitek, hogy kidobjátok-e.
– Azt sem tartod meg?
Judit megrázta a fejét, aztán összeszaladó szemöldökkel meredt a széthajtogatott nyáriruhára.
– Majdnem elfelejtettem – mondta.
A szekrényhez lépett, egy papír bevásárlótáskát emelt ki a legalsó polcról és a halom közé tette. Vivien nem bírt a kíváncsiságával és belenézett. Ruhák voltak ebben is.
– Kicsit nagyobbak, de majd belenő – mondta Judit, miközben szándékosan kerülte tekintetével a másik nő hasát, aki beletúrt a táskába és ujjai közé vett egy papírcímkét.
– Ezek vadi újak – lepődött meg.
– Mindegy. Tündinek már nem kell.
– Ezért nem veszek én nekik nyáron meleg cipőt, még ha baromi akciós is. De a tesójának még jó lehet. Vagy nem terveztek többet? – csevegett Vivien, aztán a másik nő tekintetében meglátott valamit, amitől késztetést érzett, hogy ellenőrizze az időt az óráján. – Jó, akkor nem is zavarok tovább. Leszaladok a zacskókkal, amíg a férjed szétkapja az ágyat. Már amennyire ekkora pocakkal lehet szaladni – simogatta meg újra a hasát.
– Segítek, ne fordulj kétszer.
Az említett férfi belépett a szobába, kezében szerszámos táska lógott, amit a lába mellé eresztett a szőnyegre és várta, hogy a két nő felnyalábolja a szatyrokat.
– Az első cipőjét azért megtartottátok, ugye? – próbálkozott most nála a vendég, mire megrázta a fejét.
– Vannak fényképeink. – Kiszedte a matracot az immár üres ágyból, a helyére fektette és kinyitotta a szerszámos táskát. Kivett belőle egy csavarbehajtót, a többit félretette. – Könnyű lesz összeszerelni. Lehet, hogy pár stiftet cserélni kell, de az, gondolom, menni fog a férjednek.
– Megoldja.
– A felső lécet kicserélném. – A sérült felületet nézték. – Ezen a részen semmi sem csillapította a lezuhanó csillár lendületét.
Vivien kitágult pupillával meredt a férfire, aztán az asszony szálfaegyenes hátára nézett, ahogy az szatyrokkal megrakottan kifelé siet a szobából.