Tatyjana Kavernova: Végül
Írta: Fehér Enikő
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 142
Tatjána Karveranova: Végül
A nagymamámat végül kiselejtezték –
bár húsz éve halott volt már akkor.
A fotel, mely őrizte
ülepének nyomát
az utcán, a ház előtt
guggolt kibelezve.
A könyv is, amelyben
könyvjelzőjét hagyta,
tűzben égett el, amikor
a lemenő nap ásított a nyárban
a házakra unottan, csúfosan és lomhán.
A kukások elkéstek, azt hiszem –
egy eltévedt cigarettacsikk
ölte meg a lomokat.
A guberálók dohányfüstben ültek,
mikor a téren fellobbant a láng.
Orrfacsaró bűzzel égtek az emlékek,
pont úgy, mint azok a nyomorultak végül,
akikkel többé nem számolt senki
’44 nyarán a lágerekben.
Татьяна Карверanova: Окончательно
Мою бабушку окончательно сдали на слом -
хотя к тому времени он был мертв уже двадцать лет.
Кресло, которое его охраняло
след его места
на улице, перед домом
он присел на корточки, выпотрошенный.
Также книга, в которой
в закладках
сгорел в огне, когда
заходящее солнце зевнуло летом
к домам скучно, некрасиво и вяло.
Я думаю, мусорные баки опаздывают -
брошенный окурок
убил ломов.
Губералоки сидели в табачном дыму,
когда на площади вспыхнул пожар.
Воспоминания горят смрадом, который крутит нос,
как и те неудачники в конце
которого никто больше не ожидал
Летом 1944 года в лагерях.
Megjelent a Népszavában