Az utolsó utáni
Írta: Szecsődy Péter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 313
Az utolsó utáni
Messziről nem lehetett megállapítani, hogy együtt vannak-e, vagy csupán az egyik gyorsabb a másiknál, akit utolért, s pár lépés múlva el is hagy. Mindenesetre egymás mellett mentek. A drága, de kissé kopott ruházatú harmincas nő és a kopaszodó, toprongyos, akár hajléktalannak is vélhető, kacsázó léptű férfi.
Egyszerre álltak meg, egymás felé fordultak, együtt voltak. Aki megállt a számítástechnikai bolt kirakata előtt, hogy a legújabb számítógépprogramokat szemügyre vegye, kiválóan hallhatta a hangjukat, a férfi gondolatait is.
- Olyan vagy, mint egy here, amihez nincs pöcs! – sziszegte az asszony. A "cs" hangot összeszorított foggal csikordította. A férfi - középtermetű, szakállas - maga elé emelte a kezét. "Szent Jobb, szent Jób", gondolta. - Nem dolgozol, nem csinálsz semmit, és a pénzem is elloptad! Meg amit a Bélának mondtál! Be ne tedd még egyszer a lábad a munkahelyemre, és ezt a Béla is üzeni! – egy járókelő hátrakapta a fejét, ahogy elment mellettük. – Idefigyelsz? – a férfi cigarettáért kutatott a zsebében, bólintott. – Először is Béla a főnököm, másodszor is szép és fiatal felesége van, akit nagyon szeret, és semmi közünk egymáshoz, harmadszor meg neked semmi közöd a mi ügyünkhöz, meg hozzám sem.
- A Béla egy takony, egy tetű. De üljünk be valahova, beszéljük ezt meg, megiszunk valamit, és emberi módon...
- Mit emberi módon? Az emberi mód volt, hogy elloptad a pénztárcámat kétheti kajapénzemmel? Az emberi mód volt, hogy megkértelek, hogy hozzál hat zsömlét meg vacsorát a sarki Közértből, és te két óra múlva jössz meg részegen, zsömle nélkül, hogy elittad a pénzt, amit odaadtam neked? Vagy azt hazudtad, hogy elittad?
- Beszéljünk rendesen egymással, üljünk be...
- És te hogy beszéltél a Bélával? Már az egy szívesség volt tőle, hogy engedett téged ott ücsörögni az irodában, és akkor te visszajössz, és részeg vagy a tőlem ellopott pénzből, és akkor a kurva anyját, meg szálljon le a feleségedről! Nem vagyok a feleséged, már holnap beadom a papírt! És nem ülök be veled sehová. Piálj egyedül!”
- Jól van! – csapott a levegőbe a férfi. – Nyertél. (Nyert él.)
- Akkor hallgass meg! Még ma vissza akarom kapni az egész pénzt, az utolsó fillérig! Ezentúl a tartásdíjat postán küldd, és ha a gyereket látni akarod, akkor majd elviszem az anyádhoz, és érte megyek.
- Menjünk be, itt van a sarkon túl az a jó kis kocsma, beszéljük meg! Tudom, hogy szeretsz engem. (Szeretsz, eressz, eresz, Árész, árrés.)”
- Én téged?
- Jó. Ha nem, akkor, szervusz. Akkor minek üvöltözöl itt velem? Szervusz! – belemarkolt a levegőbe, de mire az asszony a kezéért nyúlt volna, már hátat fordított, neki.
- Péter! – a férfi megállt, mint akit eltaláltak. – Börtönbe juttathatnálak, mert megloptál. Tönkreteszed a gyereket is az üldözéseddel. Anyád idegroncs. Ha hazamész részegen, kiakad. Nem ezt érdemli. Engem is kikészítesz. Miért nem hagyod abba?
- Meg a nyikhajról miért nem beszélsz? A nyikhajról? Az is biztos aggódik, amíg be nem mosok neki. Ne félj, nem ő győzött le, hanem a szar kispolgárságod. Magánügy.
- Ha így beszélsz, akkor menj a fészkes francba! Miért kell mindent elrontanod? Te hagytál ott egyhónapos gyerekkel. Te hajszoltad a kurvákat, dühöngtél részegen, amikor nem tudtam mozdulni a hasamtól. Az a kispolgárság, ha az ember tejet akar venni a gyerekének, vagy kaját a feleségének, hogy tudjon szoptatni, és nem rumot az első osztályú helyen, ahol hiába adja a borravalókat, kinézik, mert szaga van a göncének? Igen?
- Olyan vagy, mint az anyám, az se ért meg. Magánügy.
- Persze, neki is fáj, ha belerúgsz. De hozzá mindig visszamehetsz, ha szarban vagy, és ha egy darabig jól viseled magad, de nekem elegem van, hozzám nem jössz vissza soha többé! Nálam elkapartál egy életre! Menj haza az anyádhoz, bújj be a szoknyája alá, csinál majd egy hisztit, hogy beutaltat elvonóra, meg szemét ember vagy, meg ilyeneket, hogy ő tart el, aztán pátyolgat tovább. Nem is kell neked más, csak ő. Azt hiszed, hogy minden nő ilyen, de tévedsz!
- Gyere, tudom, hogy szeretsz, gyere el hozzám, beszéljük meg a dolgot! (Beszéljük, beszüljük, beszűküljük, szűköljük).
- Én abba a lukba nem teszem be a lábam! Egyszer ezt is eljátszottuk, de már minden variáció ki van merítve. Engem csak az érdekel, hogy hozd vissza a pénzemet, a tartásdíjat postán kérem, és a gyerek ürügyén se zaklass többet, mert elegem van!
- Figyelj, én megölöm magam! (A magom, a földre veszejtve, hagyom elpusztulni.)
- Az lenne a legjobb, de nem féltelek! Majd eliszod az eszed, a szíved, a májad, és nyüszítesz a kórházban, de az még odébb van! De te nem kellesz nekem, mást szeretek, te meg mehetsz a pokolba! A hasam csikar, ha rólad hallok! Csak annyira érdekelsz, hogy szeretnék megfizetni az összes kurvádért, akit az orrom alá dörgöltél nagy őszinteségedben!
- Nem kell a szöveg, magánügy! Még mindig oda vagy értem, hagyd ott azt a faszt, próbáljuk meg újra! Tudom, hogy velem volt a legjobb!
- No, jó. Én most elmegyek, ha utánam jössz, itt az utcán felpofozlak. Sajnálom, hogy ennyit ugattam neked. A falnak is beszélhettem volna.
Elindult. A lépésein látszott, hogy vár még valamit, de a férfi már másfelé figyelt.