Veresegyházi Károly
Életrajz
Róka a szőlőben
(Önlenyomat)
Ötéves koromtól vágytam megismerni a betűket. Később, iskolás éveim során a betűk szavakká, a szavak mondatokká, a mondatok gondolatokká álltak össze. E gondolatok erős, belső kényszere pedig mozgásra ösztönözte kezeimet. Mit volt mit tennem, írni kezdtem. Ahogy illik, először iskolai fogalmazásokat vetettem papírra, majd utóbb a gondolataim szép lassan kiemeltek az iskola, hol bátorító, hol visszahúzó kötelmeket kínáló teréből, és elindítottak egy magam választotta, magam vállalta úton. Utamat, mind a mai napig végigkíséri az irodalom és a történelem iránti fokozott vonzalom. Ebből azt hiszem mindenki számára logikusan kikövetkeztethető, hogy az érettségit követően... mérnöki pályára mentem.
Nem tekintem tévútnak. A mérnöki pálya különös világa (persze melyik világ nem különös?) segített mai látásmódom kialakulásában. Például az ábrázológeometria, amely meghatározó szerepet játszott abban, hogy ráérezzek, torz képet kaphatunk, ha az eseményeket csak egy nézőpontból vizsgáljuk, mert az könnyen egysíkú, téves következtetésekhez vezet. Tudom, nem unikális felfedezés ez. Mások, más irányból is ezt az utat képviselik, mint például Thomas Mann, aki hatalmas filozófiai értéket hordozó művében a József és testvéreiben is vezérlő elvként jeleníti meg az események több irányból való megközelítését, s ezzel plasztikussá tételét. Véletlenül sem gondolom összevetni írói kvalitásaimat Thomas Mann-nal, csak magam-bátorító igazolásként citálom őt ide, hogy ezt jó, tisztességes útnak gondolom a magamfajta, írogató ember számára. Nekem, mint jeleztem, a műszaki egyetemen át vezetett az utam ehhez a felismeréshez. Négy utóvizsgával megerősített, megbízható útnak tűnik számomra most is.
A műszaki pályán szerzett ismeretek és gondolkodásmód később arra bátorítottak, hogy összetett módon vizsgáljam az emberek anyagi és a gondolatvilágának halmazait, és ismerjem fel a közös vagy egyedi halmazrészeket, s a bennük fellelhető átfedéseket, azonosságokat. Ez a szemléletmód, a műszaki tudományos ismeretekből adódó differenciáló- és integrálóképességgel vezetett el oda, hogy a tanult ismereteimben addig matematikai algoritmusokként megjelenő fizikai jelleggörbék, a maguk szélső- és határérték-képződéseivel egyetemben emberi jellemek és cselekedetek jelleg- és jellemgörbéivé transzformálódjanak.
Egyéniségem sajátossága az irónia, amely képessé tett arra, hogy komoly
és szörnyű eseményekkel, jellemekkel is szembe merjek nézni írásaimban, s
így a világ történéseiben megnyilvánuló emberi tényező szerepét kellő
szarkazmussal figyeljem.
Fontos mozzanat volt mérnöki életem során, hogy amolyan privát tevékenységként újságíróskodtam, leginkább üzemi lapokban. Műszaki pályáról verbuválódott barátaim, e közöttük nem mindennapinak számító tevékenységemet a zsurnalista becenévvel honorálták. Nem vettem rossz néven. Bőven belefért az életembe. Az újságírásnak is megvannak a maga szigorú belső szabályai és elvárásai. Ilyen például, hogyha a szerkesztő azt mondja, két flekk áll rendelkezésedre, akkor ennyi terjedelemben írsz. Akkor is, ha öt flekknyi a mondanivalód és akkor is, ha egy.
Mérnök az írók között, mint róka a szőlőben.
De hát La Fontaine és Feuchtwanger munkássága is bizonyítja, hogy a róka nem szürreális alakként jelenik meg a szőlőben. Odatartozó élőlény.
Akkor adassék meg a mérnöknek is a maga szőlejében, az irodalomban kóborolni, ha jónak látja.