Nagy Andrea

A művészet minden megnyilvánulása érdekel, én magam képek alkotásával,versek, prózai szövegek, esszék írásával foglalkozom, Gudenus Géza és Litván Ádám filmjeiben szerepelek, tagja vagyok a Báró Jósika Miklós társulatnak. Eddig egy darabot rendeztem „Hogy nézel  ki?” címmel melyet Litván József szokatlanul tárgyilagos,ezzel együtt nagyon emberi és visszafogottságában nagy erejű emlékezései alapján rendeztem. Én magam játszottam a szerzőt, az előadásra a Zsivágó kávéházban került sor. Verseim eddig különböző lapokban jelentek meg, és egy verseskötetem Jancsi kertje címmel a Hungarovox kiadónál. 2015-ben Halász Arisztid vezetésével létrehoztuk a FoolMoon fordító közösséget.

Számomra nem merül fel az a kérdés, melyet sokan feltesznek, hogy érdemes-e ma ebben a formában művészetekkel foglalkozni. Részben vallom Egon Schiele kijelentését „A művészet nem lehet modern, mert a művészet örök”, másrészt pedig művészetekkel foglalkozni, gondolati-érzéstartalmakat formába önteni életműködés, szükséglet. A recepció kérdése ettől elkülönül, de nem tagadom, hogy fontos kérdés lehet.
A versírást nálam hol nyilvánvalóan, hol pedig búvópatakként, vagy inkább fűtőanyagként táplálja a szerelem, a versírás számomra szerelmesség kifejezése, még ha a témának nincs is köze a szerelemhez, akkor is fűti a mondanivalót. Ennek ellenére úgy érzem, nem monokróm az íráshoz való viszonyom – ezt azzal is kifejeztem, hogy japán álnéven írtam a kötetben két ciklust, körülbelül a saját nevemet próbáltam japánra fordítani.

A kötetben szerepelnek egész korai versek, rajzok, de a legutóbbi kedvenc montázs sorozat, a „Sorozatgyilkos” néhány darabja is. A lehetőségeket valamennyire behatárolta, hogy fekete-fehér illusztrációkra volt csak lehetőség, így a nagy színes kedvencek közül csak a rajz-akvarell-montázs technikával készült Jancsi kertje szerepel a borítón. Itt préselt, száraz virágok is gazdagítják a felületet, illenek a témához, és még a nők által szívesen alkalmazott lakásdíszítő technikához is kapcsolódnak. 

Az életben is és a művészetben is arra törekszem,hogy olyan alapélményekig jussak, ahol az egyediben megjelenik a közös, amiben egyek vagyunk. Sem az egyedi akár szélsőséges szabadságáról, sem a mélységes emberi összetartozásról nem mondok le. Nincs értelme magamról beszélni, ha azzal a hallgató-olvasó nem tud párbeszédbe bocsátkozni. Sőt, legjobb lenne, ha át tudnám ölelni az olvasót, ahogyan engem ölelget Lev Nyikolajevics Tolsztoj.