Barna Júlia

Hajdúdorogon születtem, itt éltem le az életemet. Már mondhatom, hogy leéltem, mert nemrég töltöttem be a 75. évemet. A jeles érettségi ellenére nem tanultam tovább, nagyon szegények voltunk. Ügyintézői munkakörökben dolgoztam, azután pedig a gyereknevelés kötött le, nem gondolhattam tanulásra. Már ötvenéves is elmúltam, amikor egy utolsó lendülettel letettem a német középfokú, utána a felsőfokú nyelvvizsgát. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy addig nem tanultam, egész életemet a tanulás, az írás és az olvasás határozta meg, túlzás nélkül mondhatom, hogy a szenvedélybetegség szintjén. A tudásvágyam ma is tíz embernek elegendő lenne, minden érdekel, nem csak az irodalom. Ma már nem zavar, hogy nincs papírom a „tanulmányaimról”. Amíg olyan visszajelzéseket kapok, hogy „azt írtad meg, amit én gondolok”, addig nem hagyom abba az írást, megvárom, míg az idő abbahagyatja velem.