az idő ágbogain
az idő ágbogain ülő percek
mint a madarak felröppennek
életemen túlról integetnek
folytatódnék még szívesen
a rozsdásodó fémnapokról
rozsdaszemek peregnek
felismerem felismernek
de egyre múlnak bennem
kihullott tejfogakból
hajamba kötött masniból
kinőtt ruhákból
ablakok muskátlijából
fűtetlen szobákból
összerakott gyerekkorom
addig fakul hogy már a gondolatnak sem
lesz hova visszatérni
a fiatalság innen nézve
bűnbeesés előtti Paradicsom
tűnése nem fáj
csak ingerel
ártatlansága nemtudása
nem idevaló vagyok de maradok
egy eltévesztett korban
ahol sokszor tiltakoztam
hangosan vagy halkan
ahol magammal gazdagodtam –
nem akartam de lettem –
semmit nem kértem
milyen megalázó mégis
hogy ennyivel kell beérnem