Ács Nagy Éva

1964 December 28 án születtem Marcaliban egy hatgyermekes család harmadik gyermekeként. Édesapám katonatiszt, édesanyám háztartásbeli. Születési nevem Ács Éva. Boldog gyermekkorom volt , nem voltunk gazdagok, de szüleim mindent ami kellett megteremtettek számunkra. Édesapám szabadidejében horgászott, így plusz élelemre is jutott. Anyu volt a család lelke, ő mindig mindent megtudott teremteni nekünk. Volt egy drága nagymamám, csak egy mert csak őt ismertem, aki sokat segített nekünk,kint a hegyen megtermelt mindent amivel hozzájárult a család fenntartásához. Zöldségeket, gyümölcsöket, és baromfit is hozott nekünk. Imádtam és imádom a mai napig, pedig már rég nincs közöttünk. Ott voltam nála igazán boldog, ott a dombokkal körbeölelt kicsi házban. Ott hol lepkéket kergethettem a réten. Ott minden volt, és én minden voltam. Énekeltem, táncoltam verseket mondtam, de sosem írtam, nem szerettem. A sport volt akkor az életem. Felnőttem, férjhez mentem, született három csodálatos gyermekem, anya lettem, ez lett az életem. Nekik éltem, imádtam anya lenni, imádtam a gyermekeimet. S aztán jött a borús október ami mássá alakított,gyermekeim apja tragikusan elhunyt, egyedül maradtam, szülei, testvéreim ,lányaim, fiam tartották bennem a lelket, nem volt könnyű, de túl éltem. Később újra férjhez mentem, és minden rendeződni látszott, de múlt néha újra magáévá tesz. Olyankor kesergek, nem vagyok én. Barátaim tanácsára kezdtem el írni , mondták gyógyír a fájdalomra,, az volt- Sok segítséget kaptam, sok jó tanácsot. Szonetteket Herceg Lászlótól tanultam meg írni, ő már nincs közöttünk, de hálás vagyok érte, hogy felkarolt. Később Tóth Hekkel Aranka vett pártfogásba, és bevitt a Cserhát Művészkörbe, és elsők között léptem be az Aranycsillag irodalmi és művészeti csoportba, amit Ary alapított.. Írásaim ott, és számtalan internetes irodalmi oldalon jelennek meg. Poet oldalán, a Délibáb újságban is és több antológiában olvashatóak. Pályázataimra több díjat is kaptam Cserhát művészkörben Art díjat, Art díj arany fokozatát, cserhát nívódíjat kaptam. Aranycsillagba Aranylant Nívódíjat, Aranycsillag Nagydíjat, Aranylant Fődíjat, és Aranylant Díjat kaptam a Szonettírásokért.Az irodalom, az írás tölti ki az életemet, s a párom,a három gyermekem és két csodálatos unokám, Boldog vagyok velük, Ács Nagy Éva


...
Lelkem zenéje

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Ember vagyok II.

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Nem akarok mást II.

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Börtönöm a testem

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Tehetetlenség

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Tehetetlenség

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Börtönöm a testem

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Nem akarok mást II.

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Ember vagyok II.

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Lelkem zenéje

Szerző: Ács Nagy Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja