Találj tíz igaz embert Ninivében!
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 349
„találj tíz igaz embert ninivében”
Interjú Radnai István költő, novellistával
Radnai Istvánnal személyesen még nem sikerült találkoznom, de művei alapján régi tisztelője vagyok. Nem is olyan régen a kicsorbult létezés című verse (Helyőrség 2024. május) záró sora döntötte el bennem, hogy interjút készítek vele. Versei annyira egyediek –legalábbis számomra –hogy egy-egy sorára is lassan név nélkül ráismerek: stílusa a védjegye. Aki az életrajzára kíváncsi, számos információhoz juthat, de számomra az az alkotó Radnai István a fontos, aki verseinek frissességével már az Életünk (vasi irodalmi folyóirat) korai számaiban is felkeltette figyelmemet.
Radnai István
1.Nem vagyunk már fiatalok, Te 1939-ben, én kilenc évvel később születtem. Mindkettőnk gyermekkorát elsősorban a falusi lét határozta meg. Mit jelentett számodra Pasarét és Maglód? Beszélj egy kicsit gyermekkorodról!
A gyermekkorom több szakaszra bontható.
Pasarét kertváros, amely akkor kezdett kiépülni, amikor a családunk oda költözött, nem sokkal a születésem előtt. A bérvilla olyan többszintes házat jelentett, mely akkor épült, modern, Bauhaus-jellegű épület volt. A környéken villák és ikerházak is épültek abban az időben, többnyire lapos tetővel. Elszórtan már álltak házak. Az egész környék nyaralójellegű ma is, bár zsúfoltabb, mert drága a telek, már bontani is kezdtek, hogy társasházak épüljenek, lényegesen szűkösebb alapterülettel.
A kertek is áldozatul esnek.
Bár a második világégés valahol Lengyelország területén már elkezdődött, a Harmadik Birodalom a szomszédban terjeszkedett, nálunk béke volt még 1941., a hadba lépés után is. Középosztálybeli, jól nevelt, agyonnevelt kisfiú voltam.
1944. karácsonyán kezdődött. A magyar és német katonák, aki a lépcsőházba behúzódtak – elestek órákkal később. A szovjet csapatok a mi környékünkre csak 1945. február 13-ra értek oda. A házat lefoglalták, menekülnünk kellett.
Szívbeteg nagyapámat megölték.
Betegségek, alultápláltság évei következtek, jegyrendszer, a második hiperinfláció. A nyarakat vidéken töltöttem, ha volt rá lehetőség. Maglód-Nyaralón leginkább ingázók éltek, bejártak a fővárosba, ahol – főleg a férfiak – gyárban dolgoztak.
Egy nyarat Abaújdevecseren töltöttem, akkor még létezett a hagyományos
parasztcsalád és a falusi közösség.
Ezek az élmények, a szántás, amikor én fogtam az eke szarvát, mezítláb jártam a tarlón, kendert nyűttem (ki kellett húzni a földből, utána áztatni), a teljes szabadságot jelentették. Otthon – télen-nyáron – a nyelvórákkal gyötörtek, nem vették meg a hegedűt, zenére nem taníttattak.
Ezek a részletek meghatározóak, valamint az, hogy nők között nőttem fel: nagyanyám, anyám, felfogadott apácák, tanító nénik. Ferences hittantanárom volt és a felső tagozattól férfiak is tanítottak.
Meghatározó volt P. Nagymányoki Gilbert ofm és később osztályfőnököm Puska István, aki színes egyéniség volt. Róluk szólhatna több novella, az interjú kereteibe csak annyi fér, hogy a tanító nénik, főleg a negyedikes Herczog Pálné, akinél megtanultam fogalmazni, valamint Gilbert atya és Puska tanár úr emberségre tanítottak.
2.Tudom Rólad, hogy alkotói időszakod két időszakra bontott, s a termékeny részét ma éled igazán. Arra lennék kíváncsi, mi vagy ki motivált arra, hogy költő, író legyél? Mikor formálódtak meg benned az első irodalmi gondolatok? Talán a diákévek alatt?
Nyolc éves koromban – a Himnusz és a Szózat nyomán –írtam egy verset, amit el kellett égetni. Ez már a kékcédulás választások után történt. Az első két gimnáziumi osztályban kiváló magyartanárom volt, Perényi Rudolf. Matematikai érdeklődésű legidősebb fiamat ő készítette fel az érettségire.
1957-től egy „ejtőernyős” rávette anyámat, hogy hiányzásaim miatt legyek magántanuló, rontom a statisztikát. Harmadikban meg akart buktatni magyarból és történelemből. A vizsgaelnök nem engedte, átvette a vizsgáztatást.
Ez a Rákóczi gimnáziumban történt, a neve nem érdemel említést.
Két év múlva a Toldyban jelesen értem. Ekkoriban énekelni is tanultam.
Volt egy füzetem, amelybe gyerekkoromtól konzervatív stílusú verseket írtam, olyanokat, amilyeneket. Anyám művészettörténetet szeretett volna hallgatni, de a Nagy Háború után nem volt erre lehetőség. A győztes Olaszországba kellett volna utazni. Így a bölcsészkarra iratkozott be. Anyám nyelvzseni volt. A művészetek terén ultrakonzervatív.
Én később az avantgárd felé fordultam. 1971-től publikáltam.
3.Talán abban is rokonlelkek vagyunk, hogy egyikünk sem dicsekedhet humán vagy irodalomtörténészi, irodalmár végzettséggel. Én mindvégig műszaki, Te pedig pénzügyi pályán mozogtál, ha jól tudom? Honnét mégis ez a makacs késztetés, hogy sikeresen mozogsz irodalmi pályán?
A nyelvtudásommal előbb a Magyar Nemzeti Bankban helyezkedtem el, jó iskola volt. Majd több mint harminc évig a külkereskedelemben dolgoztam.
1971-től rokantosításomig (magas vérnyomás) érdemi munkakörben, később megbízott osztályvezetőként, majd a főnököm nyomására helyettesnek mégis kineveztek.
Ezzel vége is volt. Egyedül a személyzetis tett keresztbe.
Nyugdíjasként biztosítóknál dolgoztam egy évtizedet. Később választott tisztségeim voltak a gazdasági életben. Tavaly már nem jelöltettem magam igazgatósági tagnak. (Nem tudtam volna felmenni a lépcsőn,) A főkérdésre visszatérve, kamaszkoromtól költő, operaénekes vagy világcsúcstartó középtáv-futó akartam lenni! Ezek akkoriban kitörési pontok voltak. A költészet – némi akadályok után – sikerült. Ma nevetséges honoráriumot jelent, a hetvenes években három versért egyheti fizetésemet kaptam.
Céltudatos ember vagyok.
4.Kevesen vannak olyan alkotók, akik a költészet mellett a prózát is magas szinten tudják megjeleníteni. Tőled olvastam egy interjúban a következő gondolatokat: „A novella a lírikusnak „kiegészítősport”, a prózaírónak – ha alkatilag a próza az „otthona” – a versírás nem fekszik, nem olyan a gondolatalkotása, az észjárása, hogy mindenről vers jut eszébe, a ritmus és a rímek szinte észrevétlenül születnek meg benne.” Benned remek szimbiózisban és a kettősség! Hogyan csinálod?
A vers önmagát írja, ha megvan az első két sor, valahová elvisz. Igazából nem mindig tudom, hogy hová juttat, a végén még csodálkozom is. A formát is megadja az indulás. A többi a világszemléletemből következik.
A novellát meghatározza a történet logikája.
Az elemiben az osztály legjobb két fogalmazója közé számítottak, osztálytársam kiváló műfordító lett, nálam sikeresebb.
Természetesen rengeteget olvastunk, munkaidő után megszálltuk a Széchenyi Könyvtárat.
Vannak időszakok, amikor a rengeteg történet és fikció, amely bennem kavarog prózát hív elő. Érzelmi élményeim, gondolataim rengeteg verset kívántak. Néha esszéket írok, volt, amikor publicisztikát.
A dolgok logikája, életünk fordulatai határozzák meg, mi kerül a számítógépembe. Egész életemben szükségem volt az írógépre, a bankban hozzászoktam.
Írni akkor kell, amikor kikívánkozik, a téma vagy az érzelem szinte kényszerít.
A rendszeres írás kiegyensúlyozottá teszi az életet.
Rengeteg életet, sorsot ismertem meg. Életem fordulatos volt, nem mindig a kedvemre való. A mai világban dolgozni kell azon, hogy optimizmus is mutatkozzon az életműben. A hit ebben segít.
5. Első önálló köteted –ha jól tudom- a Bűnkehely volt. (Littera Nova, Bp.), s 2010-ben jelent meg. Innét számolva aztán szinte évente jelentek meg Radnai István kötetet. Ha megkésve is, de berobbantál a magyar irodalomba. Hogyan történt? Mesélj egy kicsit a Bűnkehely születéséről és a sikeres folytatásról!
Rengeteg a költő, manapság inkább elhajtják az embert. 2009-ben a könyvhéten találkoztam egy kiadóval, aki fantáziát látott bennem. Az első kötetekért fizetni kellett, később alapítványok támogatták könyveim kiadását.
Dr. Balázs Tibor kiadó és Gyimesi László indították el a pályámat. Sajnos egyikük sem él már. Valahol mégis megtaláltam a lehetőséget. Azt hiszem, hogy nem szokványos stílusom és gondolatvilágom segített előbbre jutni. A többi az agilitáson múlt és a szorgalmon.
Első két kötetemmel felvett soraiba a Magyar Írószövetség.
Több irodalomtörténész, remek költő volt a mentorom. Már ötven éve is segítettek. Persze voltak személyek és körülmények, akik, illetve amelyek akadályoztak, most is előfordul. Hálás vagyok Kabdebó Lórántnak, Bakonyi Istvánnak és Bertha Zoltánnak a mentorálásért.
6.Azt hiszem, egy kicsit megismertem verseid alapján a belső világodat. Nem szeretsz szekértáborhoz tartozni, sem alkotóként sem emberként. Ezt becsülöm Benned. Az alkotó soha ne veszítse el autonómiáját, irodalmi arcát! Mégis megkérdezem, hol, melyik irodalmi kör, folyóirat fogadott be leginkább?
Tagja vagyok a Vörösmarty Társaságnak, legutóbbi könyvemet, amely talán a legszebb tartalmilag és külsőre a nonprofit társaság kiadta. A könyv az Írók Boltja, valamint az ÉS közös listáján a Hét könyve lett. A Dél-Alföldön működő DéeMKá könyvkiadási pályázatát megnyertem. Az aradi Kölcsey Egyesület tagjaként a Havi Szemlében közölte írásaimat. Jó kapcsolatokat tartok fenn egyéb baráti társaságokkal.
A folyóiratok közül a Napút és az Agria 2012 óta évente többször közöl. A Tiszatáj folyóiratban 2013 óta jelenek meg, az Online kiadásban rendszeresen. A Hitel folyóirat sűrűn közöl. Vannak lapok, amelyek haláleset, betegség miatt megszűntek, de több mintegy évtizeden át megjelentették írásaimat. A fél évszázad alatt 30-40 irodalmi folyóiratban és hetilapban publikáltam, illetve publikálok ma is. Nem akarok egyet sem kifelejteni, de mindet felsorolni meghaladná az interjú terjedelmét. Színvonalas fórumok.
Borítóimat neves festők, grafikusok művei díszítik. Bakacsi Lajos, Sinkó István, Tenk László és a fiatal Ádám Zsófia, akiknek köszönet jár.
Aknay Tibor és Radnay Zoltán könyvheti stand 2019
7. Írod a nekem szánt kis önéletrajzodban: „ Nemcsak az emlékeimből élek, foglalkozom a jelennel, a jövővel világ és az egyes emberek égető gondjaival. Célom a líra és az epika eszközeivel a XXI. század problematikájának sajátosságait felvázolni. A nagyvilág hanyatlása és hazánk sorskérdései (ebben az összefüggésben is) mindent megelőznek a munkásságomban. Az érzelmek, a természet szépsége is helyet kapnak verseimben és prózámban. Miután átéltem az Ostromot és a Forradalmat ragaszkodom a békés élethez, a békés öregséghez!”
Gyönyörű gondolatok ezek, s éppen a Forradalom ünnepe napján olvashattam. Hűek eddigi alkotásaidhoz. Igazából akár Ars Poetica is lehet ez a szép gondolat. Mi a véleményed a ma emberéről, az egyszerű emberek hangulatáról? Emberekről és nem politikusokról kérdezem ezt.
Mindehhez csak annyit, hogy elefántcsont-toronyba a mai zaklatott világban szerző nem vonulhat el. A szerelmi és tájlíra, az érzelmek nem hiányoznak a költő érzékeny világából. A versek mellett a prózám is társadalomkritikát tartalmaz – közvetlenül vagy közvetetten.
Az emberek aggódnak vagy élik világukat felelőtlenül. A Föld veszélyessé vált!
Sok embernek mégis vannak magasztos elvei, nagyon sokan a hitben találják meg az iránymutatást. Mindig a felszínre bukkannak azonban nihilista irányzatok, amelyekkel tisztességes embernek meg kell küzdenie.
Az életet elvont tézisekbe habarodott emberek nehezítik, pedig sok embernek nincs rendes egzisztenciája, kontinensek nyomorognak. Akik tehetnének ez ellen, tétlenek és kapzsiak,
Sok embernek vannak lelki problémái, ma az önzés uralkodott el a világon, Mégis vannak erkölcsös, boldog családok. Születnek kimagasló emberi, szellemi teljesítmények.
A költőknek, íróknak a nemes eszmék és nem a pusztító utópiák világát kellene közvetíteniük. A rémtörténetek és a drasztikus nyelv negatív hatása is említést érdemel.
Igyekszem megtalálni a megfelelő, a vállalható hangot!
8. Sok alkotó életrajzában büszkén sorolja fel azokat az elismeréseket, amelyeket addigi munkásságukért kaptak. A tehetségeseket ez nem mindig inspirálja. Hogyan viszonyult hozzád, milyen gesztusokkal és elismerésekkel biztatott Téged eddig a szakma?
Kérdés, hogy mit számítunk a szakmához?
Állami kitüntetést nem kaptam, a Nemzeti Kulturális Alap két kötetem kiadását támogatta. Más alapítványok is kiadták műveimet,
A Magyar Újságírók Közössége a Magyar Kultúráért kitüntetésben részesített 2019-ben.
A Dél-Alföldi Művészeti Kör DéeMKá-díjban részesített 2015-ben, A Jelek pályázaton, amely Algyő község polgármestere és a könyvtár írt ki 2021-ben életműdíjban részesítettek. Természetesen a pályaművek mellett figyelembe vették a könyvtári estjeim sikerét is. Szegedi bemutatkozásaimat, aktivitásomat ismerik. Számos műsort vezettem, ismert szegedi személyiségek, szerkesztők, restaurátor bemutatására és egyéb eseményekre kértek fel. Ahogy Hódmezővásárhelyen is, ahol a Németh László könyvtárban és a történész konferenciákon is szerepeltem, például versmondással indítottam a napi programot.
A Szeged Városa által kiadott antológiáknak évek óta szerzője vagyok.
9. Mi a véleményed a mai fiatal alkotókról, költészetükről? Ezt azért kérdezem, mert verseidben érezhető, nem csak az újítás vágya, de egyfajta fiatalos szemlélet a jelen eseményei iránt.
Segítem a fiatal illetve amatőr költőket, szerzőket az érvényesülésben, amennyire tőlem telik. Zsűrizést, szerkesztést nem vállalok.
Moderátor szerepet igen.
Egy alkalommal, amikor a Magyar Írószövetség hivatalos programjaként volt szerzői estem, meghívtam a Dél-Alföld legtehetségesebb hullócsillagát társfellépőnek. Egyébként is gyakran volt kettős könyvbemutatónk. Ki gondolta volna, hogy ez lett az utolsó fellépése. Bakonyi István PhD József Attila-díjas irodalomtörténész mutatott be minket. Esszékötetébe is felvette írását. Hegedüs Miklós színművész tolmácsolta műveinket. Nagy visszhangja volt a bemutatásnak, sajnos Jagi, aki nem volt tagja a Magyar Írószövetségnek úgy érezte, hogy feljutott a csúcsra, Pedig a tehetsége csak most repítette volna igazán.
Ami az utánunk jövő generációkat illeti, természetesen eltér a gondolatviláguk, mivel más behatások is érik őket. Magamhoz az avantgárd szürrealista vonulatát érzem közel állónak. A posztmodern és neoavantgárd nem tartozik a stílusomhoz, vendégszövegeket nem alkalmazok, nem akarok az elődök vállán érvényesülni.
Nem egészen értem a kreatívnak nevezett tanfolyamokról kikerülőket, akiknek bebeszélik, hogy ifjú titánok és hanyagolják a költői eszközöket. Valami olyan stílust művelnek – sugalmazásra – ami se nem vers, se nem próza. Némelyek a vulgáris, durva nyelvről hiszik azt, hogy korszerű. Egyes irodalmárok odáig mennek, hogy azt merik állítani Nagy Lászlóról, hogy „a maga idejében sem volt korszerű”!
Az eredmény a véleményem szerint siralmas, a tehetség nem tanítható. Ez nem jelenti azt, hogy napjainkban nem születik irodalom, de sokan elszürkülnek, valami irodalmi egyen farmert érzek, és nem csak én! Egy szerkesztőtől hallottam, hogy a mai generációk „elvárásra írnak, nem tudja őket a stílusuk alapján egymástól megkülönböztetni”.
A természetesen születnek új tehetségek, de érésüket ezek a bizonyos szerkesztői és oktatói elvárások jelentősen késleltetik.
Sokat kell olvasni, egyesek szerint kevesebbet kell írni, hogy a vérévé váljon az irodalmi nyelv, az emelkedett beszéd.
Magam klasszikusokat és kortársakat egyaránt olvasok. Elfogadó vagyok az igazi újítókkal, csak az epigonokat nem kedvelem.
Radnai Istán és Pósa Zoltn Antológi srand 2019-es könyvhét
10. Végezetül meg szoktam kérdezni az alkotókat, ezért Tőled is, hogy milyen terveid vannak a közeljövőben? Hiszen az online térben és a lapokban egyaránt várják és olvassák műveidet!
Közeljövőben még 85 évesen is gondolkodhatom, mire az interjú megjelenik, betöltöm. Írok – újból rendszerezni, szerkeszteni kellene és könyveket megjelentetni. Be kellene fejezni a regényemet.
Az új írásokat a sajtóban, és másodlagosan az interneten elhelyezni. Érthetetlen, hogy azok sem olvasnak irodalmat, irodalmi lapokat, akik maguk is írnak. Ebből kifolyólag körbeforognak, nem tudnak az internet szintről feljebb emelkedni.
Persze akadnak kivételek, akik mind a klasszikusokat, mind a kortársakat rendszeresen olvassák.
Vannak arra érdemesek, de nagyon sokan érdemtelenek, akiket a hivatalos irodalom sztárol. Én a helyemen szeretek lenni!
Záró gondolatként az a leghelyesebb, ha a költő utolsó, tömör és gerinces mondatába kapaszkodom. Igen, akár a tölgy, melyet valahova elültettek, vagy véletlen szél odasodort, s gyökeret vert, törzsét ágait hiába tépte vihar, gerince nem tört meg semmiféle szélnek, viharnak. A helyén maradt, s marad időtlen időkig. Kevés ilyen alkotóval büszkélkedhetünk manapság. Örülök Radnai István költő barátságának, büszke vagyok arra, ismeretségünk régebbi keletű, s gratulálok életművéhez. Szeretettel ajánlom mindenkinek műveit, gondolatait.
Pődör György
Radnai István: bevizelt kultusz
költő bálványok évadán
elbizonytalanodik a múlt
a feledés homálya a dúlt
időkből gonosz maradvány
kiszakítva a lelkéből
a selejten kérődzött a kor
az igazságot fedi a por
a vér miközben megvénül
az egykori még olvasó
csonka és holt térben tapogat
hiányos könyvek a polcokat
egérszar eszme pusztító
bedarált agy nem tetsző testek
agg ki a csengőszóra reszket
Radnai István: történelmi lecke
ilyen a sorsunk e széljárta
medencében akadnak barátok
kinek-az-érdeke háborúkba
sodornak mind aki szövetséges
tépett országunk kárpátok karéja
nem védi akad ok mi-közünk-hozzá
hadjáratok leigáznak rabolnak
mióta gazdátlan lett mátyás trónja
pattintott szerszámok a borostyán
útját észak–délre járták
kelet–nyugat hordta a kelmét selymet
s útjai tüzes fegyvereknek tatárnak
nem akarom s a nép sem akarja
erdőn mezőn réten a lángja terjed
más hasznáért érjen bombazápor
kicsorbult létezés
angyalok gyűlnek a láthatáron
a jövőnk viaszérett és lehámlik
csontjai fehérlenek mi áron
űzik el pallosukkal lovasait
a négy égtájnak hol halál ásít
deres álmaiból ébreszd a jövőt
az úr feltámadása megmásít
gonosz bajt elüldözi a cselszövőt
uram korai még az ítélet
bennünk teljék be a teremtés célja
a világunk arra még nem érett
a megfeszített kegyelme a példa
irgalom térjen meg a föld akképpen
találj tíz igaz embert ninivében
Radnai István: vitustánc
„Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.”
Dsida Jenő: A sötétség verse
éjszaka a sírba téved
megásott sírja nemzeteknek
mit sivító akna tépett
s a csillagég repesszé retteg
az űr mélyfekete kávé
ébren tart gőzölgő erőszak
fény villan a halál másé
haszon dagad mint az esőszag
édes illatokká puffad
kivérzett a halál gyümölcse
függöny rejti el a múltat
a lelkiismeretre törve
szilánk lakik együtt az aggyal
zárótűz izzik fel a hajnal
Radnai István: szédület
szemel az eső nyargal a nyár
fűszálon csillan gyöngyöz a reggel
hajlik az őszbe
kéklik a szőlő piros a levele
szüretre vár
libben a szoknya rezdül a tánc
pendül a húr lobban a víg dal
tüzes a tavalyi bor
repül a párta esküvő várja
hullik a könnye
a szeme csillog legény forgatja
rebben a lány
közel a nász hűvös a hajnal
gyűrött a szoknya zúzmara fázik
Radnai István: dacol
a fénynek nekiront az este
a virágágyra árnyékot tapos
madarak csőréből kiesve
az ékes hang volt kincsekről dalol
az éj fölé kínzó gerinc görnyed
nehéz dunna szűri a fagyot
mint a pihetoll a párna könnyed
bájjal mérve álmodni hagyott
esőre ébred már a hajnal
ritmust dobol az ablakon a csepp
üvegre kellemetlen zajjal
hanyatt fekvő felhőből kiesett
aprókat üt tompa ingaóra
melyről elveszett két mutatója
Radnai István: átok
az üstbe kívánom
aki felnyitotta a föld kérgét
percenként kilométerekkel
távolodhatnának a kontinensek
míg ki nem hullanak az űrbe
a mindenkor visszatérő
ideológiák
a gonoszság műholdjait
lekaszálnám a láthatárról
hol vannak a fennen hirdetett
békés űrcélok bolond aki hitte
a béke gombája
a kőlapok alatt tenyészik
öles léptekkel közelít
halottak napja mindenszentek
sem képes megfékezni
kormos az ég fekete a tégla
áldozatok akik nem veszik
magukra hogy szerepük meghalni
kontinensről kontinensre
vándorol a piszkos érdek
most mi lettünk a bennszülöttek
kihalunk mint a bölények
csontjaik halma alatt
az üstbe kívánom piszkos pénzük
égjen máglyában alattuk
csillapodjanak a tűzhányók
csukódjanak a szakadékok
települjenek a felesleges
földrészek a kifagyott holdra
Radnai István: megváltás előtt
nem töri el a megrepedt nádat
füstölgő romokon pislogó mécset
a földön gonoszul vihar támad
ne várj amíg a segítség elkésett
a lélek nélkülieknek béke
már szitokszó szó lett hatalmi mámor
tombol és elhervad a reménye
aki előtt a halálgránát táncol
nincs menekvés ajkára ima fagy
a spekuláns kezét dörzsöli boldog
a gyáros ki minden nap gazdagabb
megátalkodottat a föld nem hordott
koktél nyár van vidám kerti parti
piszkos szerelmek amott máris özvegy
a menyasszony frontra vitték halni
a vőlegényt egy korosztályt megölnek
hogy dagonyázik a duhaj jólét
csak profitot ismer embert se istent
a hatalomért gyilkoló hóhér
menekül a szegény elvesztve mindent
reszket a föld az örökmécs lángja
kereszten szenved az ég királya
Radnai István: aratáskor
lázadó kor embere
búza helyett vetsz békétlenséget
élet helyett halált terem a föld
és kínokat jövő helyett
lázadás ördögszekere
szél sodorja a nemzedéket
lázadó kor embere
most még egyszer szólít az úr
prófétát hív meg néped közül
megérint a lélek
új pünkösd lángjai égnek a romokon
az úr küldötte bizalmat hirdet
a lázadó korba teremt
csendes imákat
válaszai a szívhez szólnak
a reményben megbízz
higgyél a prófétáknak
új pünkösd szele támad
élet a romokon túl építő béke