Szoba rálátással
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 223
SZOBA RÁLÁTÁSSAL
Kóbor lelkem, mint rettegő, szorgalmas
kísértet ott aludt szobámban valahol
mégis úgy tűnhetett rémálmok s kósza
zörejek, apró fenyegetések visszafojtott
jajában a sárga hold ezüstösen villog.
A szomszéd szobában apám s anyám
horkantott nagyot. Idült, másvilági
öntudatlanságuk ki-be járkált lelkeik
között. Fejem felett halál-vigyorgón
úszkáltak megszégyenítésem sakál-fejei.
Fetrengve-táncolva szurok-sötét
mélységekben.
Vigyorgó hahotázásuktól már magam alá
vizeltem, verejtékem megbotlott
homlokom redőny-csapdái között. S a
meghökkentő, átélt szívdobbanásokban
váratlan fordulat következett. Kinyíló
ajtósorokban anyám aggódó angyal-
tekintete vigasztalt, figyelt.
én más nyugalmi állapothoz szoktatott
fiú öklendeztem sajgó, elveszett
lelkemből a gyerekes szitkokat míg
elátkozni sikeredett e zagyva, meg-nem-
érdemelt világot. Fájó, infarktusra
berendezkedett szívvel verejtékben, s
vizeletszagban ázva, fürödve sírtam, s
nyögtem hajnalig.
Csupán recsegő, ropogó ágyam s néhány
plüssmackóm lehetett mellettem. Át
kellett volna lépnem a kibiztosított
vonalakat, amit tán már a Moirák is rég
megsejthettek. Úgy tűnhetett erre már
rég megértem. Mások voltak mindig is
az összetett elme végzései. Más a lélek-
anyát, kedvest szólongató kívánkozása.
Belém lett már kódolva a rettegés, mint
gyámoltalan honvágy egy bizonytalan
utazás előtt. Már kár, hogy annyi önként
feladott igazibb kapcsolatot sem
találhattam – pedig szorgalommal
kerestem. Bele kell, hogy végképp
süppedjek valami fonák létezésbe?!