Steven Wallace: Egy feketerigó tizenhárom nézete - elemzés
Írta: Fábián József
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 170
Steven Wallace: Egy feketerigó tizenhárom nézete - elemzés
Az Egy feketerigó tizenhárom nézete amennyire az imagism, annyira a kubizmus szülötte is, és ezeken túl is különböző hatások (a zen buddhizmus és a japán haikuk) eredője.
A vers, miközben természetleírás, ugyanakkor azt is bemutatja, hogyan is lehet egyazon dolgot szinte végtelenül sokféle módon megközelíteni, megfigyelni és leírni.
A versnek a természet és az egyszerűség a fő elemei. A közönséges madár, mint központi szereplő bemutatása, rávilágit a hétköznapi dolgok különlegességére. Átvitt értelemben a különböző nézetek jelentik azt is, hogy amint egy feketerigót is szemlélhetünk számtalan nézőpontból, gy egy-egy ember sem egyszerűsíthető le egyetlen sémává.
A versben - noha alapvetően imagista vers - mégis szimbólummá alakulnak az egyes szerepek: a feketerigó a beszélő tudatosságát szimbolizálja: ez az egyetlen figura, amely összekapcsolja egymással a vers tizenhárom szakaszát. A sárgarigó a gazdaság szimbóluma. A Noble accent pedig a tudásé.
A vers hasonlatot is használ: "Három elme voltam, mint egy fa" (három ága). (A második versszakban).
Az allúzió egy történetileg, vagy kultúrálisan jelentős személyre, helyre, dologra vagy eszmére való utalás. A háromszoros elme itt Freud id,ego és superego -jára utal (három elme).
A metafóra olyan alakzat (figure of speech) amelyben beleértett (implicit) hasonlat van különböző objektumok között. Ilyen a feketerigó, amikor "it was a small part of a pantomime."
A költői képek (imagery) lehetővé teszik mind az öt érzék használatát: "And it was going to snow" felidéz egy havas délutánt, folyamatos várakozással a havazásra, amely a délután minden pillanatában éppen megindul. Ez egy végtelenített pillanat.
A versben belső rímek találhatók: "The only moving thing" (ing) illetve az r hang gyakorisága a pl. a "In which there are three blackbirds." sorban. A vers ellenben szabadvers. Él a soráthajlásokkal, ahol a gondolat nem áll meg a sor végén. A vers szakaszokra (stanza) osztott szabadvers. Nincsen ritmus-, rím mintázata, noha (mint láttuk) rímek előfordulhatnak benne, sőt az ismétlések - mint költői eszközök a párhuzam kifejezésére szintén rímeket (önrím) is eredményeznek a (IV. stanza). Egyes stanzái római számokkal vannak sorban számozva, mintha stációkat látnánk. Így a vers egésze egyféle módon allúzió a passióra is. Ugyan a Passiónak 14 stációja van, de a római sorszámozás megengedi az allúziót. Melyek ezek a stációk? Értelmezhetjük őket úgy is, mint egy kép megragadására tett kísérletsorozat 13 próbálkozásának állomásait. Ily módon maga az egész vers válik a lényeg megragadásának folyamatát leíró úttá. Másrászt a római számozás Eliot Ezra Pound Cantosainak számozásán át visszanyúlik Dantéig (legalábbis az én fejemben). Közel sem vagyok benne biztos, hogy ez Stevens Walace-nál szerepet játszott.
Az egyes versszakok közül néhány akár önmagában is megálló vers lehetne. Egyetlen motívum, a feketerigó motívuma kapcsolja össze őket, ahogyan azt a vers címe ígéri, a tizenhárom nézet mind különböző.
Ez a fajta összetett látásmód Picasso képeit idézi fel, amelyeken ugyanazt a dolgot (pl. arcot) egyszerre látjuk szemből és profilból is. A természeti képből az elmén keresztül a lényeget bábfiguraként tükröző, sdortatott figurán keresztül az emberek kapcsolatán át vonul a szimbólum, stanzánként más jelentést kapva: a IV stanzában a feketerigó az emberi lényeg. Az V.-ben Platón ideáinak árnyképe barlangból szemlélve, a hetedikben a gazdagság utáni hajszával szembeállított élet szimbóluma. Később, mint ismereteink határát kijelölő, jeleniok meg, majd fenyegető rém-árny, amelynek csak jelenlétét érezni a XI.-ben.
A vers keretes szerkezetűnek tekinthető. Az első versszak hideg mozdulatlansága a havas hegyekkel, amelyekben szürreálisan nagyra nő az egyetlen mozgó dolog a vers hiperbolikus nagyító üvegén keresztül, a feketerigó szeme. Az utolsó stanza visszatér a nyitó képhez immár körbe érvén az összes stáción: a rigó itt már mozdulatlan. Már szeme sem mozdul. mégis közelebb van hozzánk, mint az első képben, ahol csak távcsővel láthattuk. Már itt ül az ablak előtt a faágon és vár.
Mint a halál.