Shakespeare: 3. szonett

Shakespeare 3. Sonnet

Look in thy glass, and tell the face thou viewest.
Now is the time that face should form another;
Whose fresh repair if now thou not renewest,
Thou dost beguile the world, unbless some mother.
For where is she so fair whose unear'd womb
Disdains the tillage of thy husbandry?
Or who is he so fond will be the tomb
Of his self-love, to stop posterity?
Thou art thy mother's glass, and she in thee
Calls back the lovely April of her prime;
So thou through windows of thine age shalt see,
Despite of wrinkles, this thy golden time.
    But if thou live rememb'red not to be,
    Die single, and thy image dies with thee.

Szabó Lőrinc fordítása

Nézz tükrödbe, s mondd az arcnak, melyet látsz,
most kell mását megszerkesztenie;
ha most nem újítod, friss dísze elhágy:
minket csalsz s anya-üdvöt ölsz vele.
Mert hol a szép, ki méhe parlagát
elzárja férji szántásod előtt?
S a balga férfi, aki önmagát
imádva, sírba öli a jövőt?
Anyád tükre vagy: édes tavaszát
láthatja benned; s te is így fogod
nézni vénséged ablakain át,
bár ráncosan, mai arany korod.
    De ha múlásnak szánod életed,
    halj magad, s képed együtt hal veled.

    Gyöngyös Imre fordítása

Pillants tükrödbe s mondjad el a képnek:
itt az idő változtatni az arcod,
mert hogyha az megújulást nem ér meg,
anya-áldást s világot kell csalnod.
Van-e szépség, ki méhe parlagának
tiltaná férji művelésedet?
Vagy: van, ki szerelmese önmagának
s utókorának vége az lehet?
Virágzásának kor tavaszát
anyád idézi, kinek tükre vagy,
hogy lásd idődnek ablakain át,
ráncokkal együtt, arany korodat.
    Ha nem őriz meg az emlékezet,
    magad halsz, s képed is meghal veled