Rendhagyó beszélgetés Tóth Magdolna fiatal vasszécsenyi művésznővel
Írta: Pődör György
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 78
Rendhagyó beszélgetés Tóth Magdolna fiatal, vasszécsenyi művésznővel.
A címet a cikkhez a „pécsibölcsész” című, a PTE bölcsészhallgatók online magazinjától kölcsönöztem, mert a család közeli ismerőseként ez fejez ki számomra Tóth Magdolnáról legtöbbet. Édesapja Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, édesanyja Varga Bernadett textilművész, képzőművész. Önálló kiállítása Örök kert címmel a közelmúltban nyílt meg szűkebb pátriájában, a vasszécsenyi művelődési házban. Vele beszélgetek a művészetéről, egyedien szép és érdekes „lágy plasztikás”, formabontó alkotásairól.
1.Itt nőttél fel a közelünkben, gyakran találkoztunk, s nyugodtan kijelenthetem, gyermekkorod óta művészeti pályára készültél. Az Irokéz Galéria tehetséggondozó pályázatán tűntél fel 2009-ben, amikor általános iskolásként öcséddel közösen készített alkotással díjat nyertetek. A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában folytattad tanulmányaidat. Ott voltam, amikor2017-ben átadtuk első köztéri alkotásodat, Dr. Tóth Jenő szalézi szerzetestanár emléktábláját Vasszécsenyben. Beszélj egy kicsit ezekről az időkről! Mi volt a meghatározó élmény, amikor eldöntötted, szobrász leszel?
Tényleg hamar eldöntöttem, hogy művészettel szeretnék foglalkozni, de hogy milyen területen, az sokáig kérdés volt számomra. Középiskolában bútorműves majd kézműves szakon tanultam, az utóbbi egy életre megalapozta a textilek iránti szeretetemet, édesanyám példáján túl is. Mindig több képzőművészeti terület érdekelt és érdekel most is, így nehéz volt a pályaválasztás. Gondoltam, hogy megpróbálok szobrász szakra felvételizni, mert ezt még nem próbáltam ki, és érdekelt. Nagyban támogatták választásomat mintázás tanáraim: Somogyi Tamás és Veres Gábor, akiktől megtanulhattam a szobrászat és mintázás alapjait. Ezenkívül egy volt művészetis diák, Tóth Juci kiállítása kapcsán tetszett meg nagyon a PTE MK szobrász szakja, rengeteg izgalmas színt, formát, lendületet és lehetőséget sejtetett, így végül ide felvételiztem a szobrász és festőművész szakokra. Végül szobrász lettem, de sokkal inkább képzőművészként tekintek magamra, mert nem csak szobrokban tudom és szeretem kifejezni a gondolataimat.
2. Az érettségi után elvégezted Pécsett a szobrász, majd a képzőművész-tanár szakot. Milyen kiállításokon szerepeltél időközben? Mesélj a kísérletezésed éveiről, mentoraidról!
A pécsi szobrász szak valóban sok lehetőséget kínált és egy egészen új, izgalmas világot, ahol az egyetem védőburka alatt növekedhettünk és kísérletezhettünk. Gyakran vehettünk részt csoportos kiállításokon a Művészeti Kar galériájában, vagy akár a PTE botanikus kertjében, de a hallgatók önszerveződése kapcsán is. Többször volt közös kiállításom a családommal is, de az útkeresésem tapasztalható nyomai után bátrabban vágtam bele önálló kiállítások rendezésébe is, amiket főként Apukám támogatott.
A pécsi időszak alatt két mesterem is volt, a képzés első felében Lengyel Péter, aki nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lerakja azokat az alapokat, amik mentén jól és önállóan képesek leszünk megoldani klasszikusabb szobrászati feladatokat, de önálló ötleteinkben, kísérletezéseinkben is támogatta az osztályát. A képzés feléhez közeledve elfáradtam és a jövőmön aggódtam, hiszen egzisztenciálisan eléggé instabil terep a művészet akár anyagi, akár szellemi értelemben nézzük. Egy passzív félév után visszatérve mestert váltottam keresztfélévben folytatva tanulmányaimat. Rezsonya Katával az együttműködésünk nagyon jó és motiváló volt, úgy éreztem mindenben maximálisan támogat, jókat beszélgettünk, rengeteg irányt és lehetőséget mutatott, és segített abban, hogy a pihenő félévem alatt letisztult gondolataimat mederbe terelhessem, de ami a legtöbbet adta, hogy őszinte szeretettel és érdeklődéssel tudott a tanítványai felé fordulni. Ekkortájt döntöttem el, hogy igazán a színes-mintás plasztikák érdekelnek, és az olyan művészet, ami közösségeket is képes megszólítani, vagy beszél egy közösség erejéről. Mindkét mesteremnek nagy köszönettel tartozom, de ugyanígy sok tanáromnak, a barátaimnak, szaktársaimnak, évfolyamtársaimnak is. Leginkább ezek miatt az emberi kapcsolatok miatt gondolok szeretettel az egyetemi évekre, mert nagyon sokat tapasztaltunk és sokat tanulhattunk egymástól.
3.Alkotásaid alapján új hang vagy a hazai kortárs szobrászatban. Munkáidat "lágy plasztikának" lehet nevezni, mivel az összes eddigi plasztikához képest (kő, bronz, gipsz, beton stb.) puha és színes textilfelületei szobrainak élő hatást kölcsönöznek. Honnét az inspiráció?
Hungarocellel és textillel dolgozom, ennek több praktikus oka is van, de valójában az ötletet egy kézművesfoglalkozás adta, amikor a vasszécsenyi művelődési házban hungarocell gömböket díszítettünk úgy, hogy a szalagdarabokat egyesével tűzdeltük gombostűvel a felületre. Ez a gyerekkori élmény adta az ötletet, miért ne próbálhatnám ki nagyban? Papírmaséval is kísérleteztem, mert alapvetően mintás felületeket szerettem volna létrehozni, de az nem adott ilyen lágy, életteli hatást.
4. A Kórus című munkáddal már 2021-ben szerepeltél az Országos Művészettudományi Konferencián, s most a helyi kiállításon is látható. Látványos és egyedi.
Hogyan születtek a figurák, s mit fejez ki az együttes alkotás?
A Kórus ötletét egy álmom inspirálta, és egy filozófia kurzus, amin a katarzisélményt jártuk körül. Nagyon sokáig érett bennem a gondolat. Eredetileg azt a katarzist szerettem volna kifejezni, amit egy kórus összhangzása adhat, ezután gondoltam tovább, mit jelent egy jó kórus közösségi szempontból? Hogyan egészítik ki egymást a különböző személyiségek, és hogyan képesek létrehozni a közönséggel együtt azt a kohéziót, ami a katarzisélményt elősegíti? Végül a kóruson belüli csoportdinamikát fejezi ki a munkám, az egymástól teljesen elütő személyiségek vizuális összhangzatát. Egyes figurák hivalkodóan kiemelkednek a tömegből, míg mások egy csendesebb, szelídebb módon segítik elő a Kórus harmóniáját. A szereplők hangjait egyedi megjelenésük és színeik jelképezik, a karaktereiket pedig a környezetemből és a fantáziámból merítettem. A felületeiken megjelenő textilek mintázata külön történetekkel gazdagítja a figurák identitását.
5. Nővérek című munkáddal az NKA-nál munkaösztöndíjat nyertél. Most itt is szerepel a kiállításon. Különleges és kifejező, sokan megálltak előtte. Avass be bennünket a születése titkaiba!
Nővérek című munkám egy korábbi képem szoborba való átírása, ezt az ötletet Lili barátnőmnek köszönhetem, ő mondta, hogy szoborban kifejezve sokkal átélhetőbb lenne a gondolat. A kép és a szobor esetében is kettős önarcképről van szó, a figurák egymás vállára teszik védelmezően a kezüket, így ketten együtt erőt sugároznak. A szobor és a kép is egy nehezebb életszakaszomra utal, amiben magamat megismerve kellett a saját vállamra támaszkodnom, és megkeresnem azokat a belső erőforrásokat, amelyek mindannyiunkban megvannak. A szobor egyszerre szól a védelemről, önszeretetről, elfogadásról, ugyanakkor a Nővérek cím a testvéri kapcsolatokra is utal, mindazokra a közösségi erőforrásokra, családra vagy barátokra, akik azért a háttérből támogatnak minket ezekben a nehéz helyzetekben. A szobor egy törékenyebb és egy erősebb figurát egyesít, a bőr felületéhez egy sárga-lila színű nyári ruhát választottam, mert a komplementer színek vizuálisan is kiegészítik egymást.
Életkép az Örök Kert című kiállítás megnyitójáról, 2024.08.20. Vasszécseny, Fotó. Tóth Gellért
6.A Kiállítás az Örök kert címet viseli? Mi adta az apropót?
A kiállítás címét Anyukám azonos című falikárpitjáról kölcsönöztem, úgy gondoltam, a kiállított anyagot leginkább ez képes egységbe fogni. Az Örök kert cím a paradicsomkertre utal, aminek a motívumával szintén foglalkoztam már korábban. Azért élünk a Földön, hogy folyamatosan tapasztaljuk, megismerjük és magunkba szívjuk a természet szépségét, hogy tudatos részei lehessünk ennek a tökéletes rendszernek.
7. Közel félszáz akvarelled gyönyörű virágkép! Hogyan illeszkedik a lágy plasztikás anyagokhoz?
Nagyon szeretem a virágokat, leginkább ez a kapcsolat a plasztikákkal, amiknek a felületén szintén gyakran megjelennek virágmintás textilek. A virágok formája, textúrája, színe, illata és tapintása mindig inspirálóan hat rám, szívesen dolgozom velük, mint anyaggal, vagy állítom őket megfigyeléseim középpontjába. A virágos sorozatomat leginkább az időhiány hívta életre, nem tudtam nagyobb szobroknak nekiállni, egy ilyen kisméretű festmény elkészítése viszont csak néhány órát vesz igénybe. Feltöltődés és kikapcsolódás volt számomra, és segített célokat kitűzni, mert az elkészült képeket mindig posztoltam a közösségi média felületeimre, így rögtön eljuthattak a befogadókhoz és további alkotásra ösztönöztek.
Kőr király a Royal flush sorozatból, 90x50 cm, 2023. - Fotó: Tóth Magdolna 2024.08.20.
8. Különleges „kártyaalkotások” nagy méretükkel hívják fel a nézők figyelmét. Gondolom, ezek sem véletlenül kerültek a falra.
A Royal flush című kártyasorozatot tavaly nyáron készítettem, most először állítottam ki. A cím egy pókerben használatos kifejezés, a tízestől az ászig terjedő színsor. A kártyákhoz a kőrt választottam, ezzel egyúttal az Aliz Csodaországban történetére is utalok, de a szív ezen túl is sok mindent jelenthet.
Nővérek- 2022, életnagyság. Fotót: Tóth Magdolna, 2022.08.27. Vasszécseny
A kártyákon ugyanazzal játszom, mint a szobraimnál: a minták hogyan írják felül, vagy hogyan befolyásolják a jelentést? A lapok tükrözöttek és a figurák esetében a szív motívuma az arcokon is megjelenik. A képek kollázs technikával és festéssel készültek, a felületeket így játékosan és szabadon építhettem fel. Számomra az alkotás nemcsak az önkifejezésről, hanem a szabadság megéléséről is szól, itt én teremtem, és én rúgom fel a saját rendszereimet.
9.Mi a véleményed a mai képzőművészetről. Jó úton halad?
Igen és nem, erről azt hiszem, nem lehet általánosságban beszélni. Vannak művészek, akik nagyon jó úton haladnak, és vannak, akik kevésbé, rendkívül sokszínű és átláthatatlan színtéren zajlik az alkotás, de szerintem találkozhatunk egyedi hangokkal, értékes gondolatokkal és a korunkra érzékenyen reagáló művészekkel. Csak éppen nem ismerjük őket, vagy nehezen jutnak el hozzánk a műveik. A művészek és a befogadók közötti kommunikációs szakadék megszüntetésére már több egyéni vagy csoportos törekvés is irányult, de ez a „probléma” szakadatlanul fennáll. Valahogy nehezebben jut el a képzőművészet egy szélesebb közönséghez, mint például a zene. Ez azért is érdekes, mert a közösségi média a művészet elérését is megkönnyítette, de ebben a befogadhatatlan képfolyamban az alkotások is elvesznek, és egyébként a lényeg is. Egészen más egy művet élőben megtapasztalni (esetleg megérinteni, bár ilyet általában nem szabad), mint két másodpercig nézni az Instagramon, majd tovább görgetni.
10. Minden művésznek van ars poeticája és jövőképe. Beavatnál a Tiédbe? Fiatal vagy, mit gondolsz, merre tartasz tíz év múlva? Mit láthatunk majd Tőled?
Ettől a kérdéstől az emberek általában jogosan zavarba szoktak jönni, de úgy adódott, hogy van erre egy rövid válaszom: tíz év múlva a saját alkotóházamban szeretném magamat látni, ahol a közösséggel együtt és egyedül is alkothatok, és tanulhatok. Szeretném minél több emberrel megosztani az alkotás felszabadító élményét és szeretetét, legyen szó művészetről, kertművelésről, zenéről, szerelésről vagy lekvárfőzésről. Mindenben kísérletezhetünk és mindenben újíthatunk. Az alkotás sokféle, és mindenkinek szüksége van rá.
A nézők és a magam nevében gratulálok a kiállításhoz, valóban újszerű és lenyűgöző. Úgy gondolom, nevével és alkotásaival még sokszor találkozunk vasi és országos kiállításokon egyaránt. Engem már régebben lenyűgözött ez a fiatal, tehetséges alkotó. Szerencsém volt látni fejlődését, kitartó szorgalmát és változatos munkáit. Vasszécsenyiként büszkék vagyunk rá, és sok sikert kívánunk ezen a nehéz, de szép életpályán.