Rege

Írta: Szecsődy Péter


Közzétéve 3 hónapja

Megtekintések száma: 54



Rege

 

hommage a’ Krúdy Gyula

 

- Lássa fiam, itt ez a puszta, nincs itt semmi, csak vén házak meg fák meg fű. Végigmegy egy ösvényen, nem is gondolja, hogy itt tán ezer éve is mentek emberek. Itt ez a város. Porfészek. Menne el mindenki, aki pedig marad, az úgy érzi, borzalmas, hogy nem lehet Amerikában, vagy legalábbis Pesten. Pedig, ha valaki azt mondja, köze van az itteni dolgokhoz, akkor örülni is lehetne, elégedetten élni. Látja ott azt a romot? Malom volt. Kövy molnáré. Ennek az ösvénynek, ami odavezet, története van...

Amikor Görgei nagyságos úr letette a fegyvert, kutyavilág köszöntött a magyarra. Haragudott a német, sarcolt, gyilkolt, üldözte a honvédeket, még jó, hogy Kossuth apánk nem került a keze közé.

A mi kis városunkba vagy százötvenen tértek vissza. Eldugták a padlásra a barna atillát, a kardot, a szuronyt, meghúzódtak, csak akkor mentek ki az utcára, ha az öreget, az asszonyt nem küldhették. Akinek az életén kívül nem volt vesztenivalója, behúzódott a Tisza árterére, tanyára szegénylegény lett. De a módosabbak visszatértek a földjükhöz, mert a kötelesség a legnagyobb úr.

Kérdeő Gáspár uram is hazajött a harcokból. Négyszáz zsíros holdja várta a város szélén egy tagban. Felesége is volt, kisgyereke is. Tán él még leszármazottja a világban, de nem tudnak semmit az ősükről, aki Kossuth legnagyobb híve volt. Gáspár uram ugyanúgy hallgatott, mint a többi, csak éppen Ferenc Jóska képére nem bírt ránézni. Mikor bevonták a Kossuth-bankókat, megjelent az új pénz, amin a császár díszelgett, ő kijelentette, hogy ilyet nem vesz a kezébe, ha kerékbe törik, akkor se. Jószága fogyott, asszonya böködte árral a csizmatalpnak valót, maga próbált kereket csinálni az eltört helyébe, bérest alig kapott, mert csak terményben-szalonnában fizetett, de nyakas magyar ember volt, nem engedett.

Hamar híre ment a dolognak. Sokan tisztelték, a boltos is adott cukorkát a kisfiának, de a zsandárok is körbejárták a házát sokszor, csak ha ilyen bolond valaki, azt nem lehet bántani, bántja a saját esztelensége.

Kövy molnár fogadott egyszer komájával Kiss Árpi urammal, hogy a nyakas Kérdeő mégiscsak megfogja a pénzt, ha azt hiszi, senki se tud róla. Kitették erre az ösvényre a szép hasas bankót, aztán elbújtak a malomtoronyba, onnan lesték, mi lesz. Hát először nagy futás lett, mert egy béresgyerek jött arra, s kis híján elinalt Kövy uram pénzével. A két testes ember alig érte utol.

Akkor már Kérdeő Gáspár gyalog járt a földjére, nem fárasztotta a lovát. Meglátta a pénzt, s a csizmája sarkával addig tiporta, amíg a foszlánya is elkeveredett a porral, azzal ballagott tovább, Kövy molnár meg húszat veszített a tízforintos fogadáson.

Eljutott a kuruc magyar híre az Udvarba is, a királyhoz. El is jött a király Budára, s elrendelte, hogy hozzák elé azt az embert, aki nem fogja meg a pénzt, csak mert az ő képe van rajta. Hozták is Kérdeő uramat kurtavasban, előtte három napig koplaltatták kenyéren és vízen, sötétségben, mert ilyen kegyetlenül bántak a magyarral. A király is két napig mulatozott a nagyurakkal, míg eszébe jutott, hogy maga elé rendelje a foglyot.

 - Hát hogyan is állunk az én arcképemmel, Kérdeő uram? - kérdezte őfelsége, mert tudott ő magyarul.

 - Felséges királyom téved! Most nem én vagyok a Kérdeő, hanem ön, és úr se vagyok éppen vasban!

Elnevette magát a király, elbocsátotta Kérdeő uramat, megkérte, hogy ne vesse meg ezután a képét.

Kérdeő úr túlélte az évszázadot. Alig egy-két reszkető lábú volt bajtársa kísérte utolsó útjára.