Recenzió Szilasi Katalin Tört tükör című verseskötetéről
Recenzió Szilasi Katalin Tört tükör című verseskötetéről
Szilasi Katalin tanár, író, költő 1949-ben született Debrecenben. Iskoláit Szolnokon majd Pesten végezte, diplomát 1975-ben szerzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd ismét Szolnokra költözött, ahol 2013-ig tanított. Saját bevallása szerint már középiskolás kora óta foglalkozik írással.
A Tört tükör a szerző harmadik verseskötete, a Véges Végtelent és az Áttetszőt követően. A kötet hat ciklusból tevődik össze: Évszakok, Szürkébe forduló, Kiszolgáltatva, Kapcsolatok, Porladók és Dilemma. A ciklusokon kívül egy vers és egy haiku kap helyet, ami a kötet címére és a borítójára reflektál.
A Maja fátyla című vers az indiai kultúra azon elképzelésére utal, hogy az emberek a valóságot nem olyannak látják, amilyen ténylegesen, hanem egyfajta illúzión, megtévesztő látszaton keresztül érzékelik. A vers utolsó sora kimondja, hogy minden látszólagos szépség ellenére „lepled alatt a való rút”. Az Évszakok ciklus tovább folytatja ezt a gondolatot: a tavasz beteg, vénül, nem tud már igazán megújulni, „(…) a vér könnyen megalvad/a rugalmatlan, merev erekben”. A nyár is „pokoli”, csak négy versben esik szó róla „majd fölsír az első/őszi eső.” Nem meglepő hát, hogy az ősz, az elmúlás évszaka kapja a legtöbb szerepet. Ennek ellenére az őszben és a télben is vannak meghitt, szép képek, pillanatok: „rézvörös harsonaszó”, „tollpihe-tél”, „kíváncsi virágok” stb.
A Szürkébe forduló ciklusban, a nevéhez híven, kevésbé vannak jelen a korábbról megszokott pompázatos színek, amikor mégis, akkor is főleg negatív értelemben: borvörös fájdalom, barna bánat, rozsdás szögek, vagy „összefolyik a sárga, a kék” és végül szürkévé válik. Az édesanya elvesztését feldolgozó A fekete autó című vers után pedig teljesen eltűnnek a színek, minden fekete lesz, sötét, fehér vagy szürke, színtelen. Az elszíntelenedés együtt jár az elmúlással, az elmagányosodással, kiüresedéssel. A ciklust záró, “Csak az angyal” című vers némileg pozitívabb hangnemű, már-már idilli képet fest, “Csak az angyal" hiányzik a szoba képéből, ami átvezetés is a következő istenes versekhez.
A Kiszolgáltatva ciklus címét többféleképpen is értelmezhetjük. Utal a háborúkkal, halállal, veszteséggel szembeni tehetetlenségre, és társadalom perifériájára szorult emberek kiszolgáltatottságára is, ahogy azt „A kirekesztett” és a „Valahol Európában" – 2026” versekben láthatjuk. Az itt olvasható istenes versek sajátosak, kétkedők. Az „Apokrif imádságban” és „A képzeletbeli Teremtőhöz” című versben a szerző megfordítja a teremtést: az ember alkotja meg Istent, miközben fél a haláltól és kapaszkodót keres az értelmetlennek tűnő létben. Talán erre a ciklusra jellemző leginkább az intertextualitás, utal a Bibliára, a görög mitológiára, a Halotti beszédre, de Babitsra és Pilinszkyre is.
A Kapcsolatok a családi kapcsolatok, leginkább az anya és gyermeke közötti kötődés, és a szerelem szépségeit és küzdelmeit mutatja be. Az „Igézet” és az „Árvaszonett” versekben a szerelem egyszerre csábító és fenyegető. Az érzelmi kötődés a szabadság elvesztésével jár: a másik embert „fogollyá” tesz, mégis szükség van rá a magányossággal szemben. Ismét felmerül az édesanya korai elvesztésének és hiányának fájdalma „mert olyan hamar elment,/hogy időm sem volt igazán/megszeretni őt.”. Különösen szép a „A csillaghalász” című versben bemutatott, az édesapával való viszony, a közös játék, „csillagfogás”.
A Porladók fő témája a halál, az elmúlás, feledés. A leggyakoribb visszatérő helyszínek és képek a temetők, régi fényképek, poros, pókhálós bútorok, asztalfiókok. A friss, személyes veszteségek mellett ott vannak azok is, akik már a feledés homályába vesztek és „A sírfelirat lekopott már. /Férfi van-e ott vagy nő, /rég nem tudja senki”.
A Dilemma ciklus talán kötet egyik legérettebb és legmélyebb egysége. Az itt szereplő versek a korábbiaknál sokkal inkább filozofikusabb jellegűek, nem egyszerűen az öregedésről vagy a halálról szólnak, hanem arról az emberi állapotról, amikor a bizonyosságok eltűnnek, mégis tovább kell élni. Faustok és “hanscastorpok”-ként bolyongunk ebben a világban, békét, boldogságot, tudást vagy épp értelmet keresve. Faustra leginkább a “Lélekszonett - 2023” című vers utal, a történeten belül kifejezetten arra a részre, mintegy Faust szemszögéből, amikor Margit nem menekül el vele, hanem marad, megbocsát Faustnak, és vállalja a tettei következményeit, ezáltal nyerve megbocsátást.
Témájában és hangulatában kilógnak a gyermekversek, de a korábbi ciklusokhoz és a műfordításokhoz hasonlóan, itt is nyelvi igényességgel megkomponált alkotásokat találunk. A lefordított versek a kortárs irodalom jelentős európai képviselőitől származnak, és szorosan kapcsolódnak az egyes ciklusokban körbejárt témákhoz. Attila Ilhan török költő “A ködök körútján” című verse szintén a szerelmet, elválást és elmúlást dolgozza fel, gyönyörű környezeti képekkel és visszatérő motívumokkal. Sztella Petrídu “A hajléktalan” és Jan Twardowski “Angyal” című költeménye szellemiségében leginkább a Kiszolgáltatva ciklushoz áll közel.
A kötet versei között egyaránt jelen vannak a hagyományos és időmértékes versek, a szabadversek és a haikuk. Számomra üdítő volt utóbbiak jelenléte, mintegy szünetként a hosszabb költemények között, sokszor elgondolkodtatóak voltak vagy épp csak szépek. Sokszor találkozhatunk intertextualitással is, de a kötet nemcsak szövegeket, hanem művészeteket is összeköt, számos olyan vers van, amelyet festmények, képek inspiráltak. A könyv borítóján és a ciklusok elején Bari Janó alkotásai láthatók, de vannak többek között Kotász Károly és Jakab Anikó festményei alapján, illetve festményeihez íródott versek is.
Összességében véve a Tört tükör stílusában és témáiban is nagyon gazdag, sokrétű. Beszél a hitről, az elmúlásról, a magányról, a veszteségről, de az élet szépségeiről, a családról, a szerelemről, a természet csodájáról is, mindezt őszintén, hitelesen. Nem egy könnyű olvasmány, de véleményem szerint minden életkorú olvasó számára tud újat, aktuálisat mondani.