A hasadás hangja

A hasadás hangja

Mennyi minden milyen sokszor
átrendeződik, ami sosem volt
úgy, ahogy lennie kéne.
Fekete, púpos hátú bogarak
és hangyák között, fűszálak élén
mászik felfelé a város lakossága,
hátha kilát, lesz kitekintése
a természetből. A fekete bogarak
mindig hamarabb érnek
a csúcshoz, súlyuktól legörbülnek
a napfénytől átsütött fűszálak,
szobányi harmatcseppekkel,
azok is púposak, szinte giccses
ez a jelenet, leszámítva
a kétségbeesett igyekezetet,
ahogy az emberiség próbálja lerázni
magáról önnön természetét,
tulajdonságait. A csigák hatalmas
kamionokként zúgnak el
a kapaszkodó értelmiség mellett.
Sokan gondolkoznak úgy, hogy
a lényeges dolgok nem változnak.
Épp ellenkezőleg, csak a lényeges
dolgok változnak. Elromlanak
vagy visszarendeződnek egészen
az ártatlanságig. A többi máz,
sallang. Felesleg, visszhangja
valami tompa ütődésnek, amikor
sziklák zuhannak a mélybe,
a meredélyre, és a hasadás hangja,
ahogy az ütközésben megroppannak,
szétforgácsolódnak a törzsek,
szép formájú, éltes, hibátlan fenyőfák
reccsennek, törnek derékba, ketté.