Emlékszem Dániára...
Emlékszem Dániára...
Hol van már Dánia
és a rendezett mezők,
Tiszta Koppenhága
és a félmeztelen nők...
Miért van az, hogy alig emlékszem
A legfontosabb részletekre?
Csak felszínes apróságok jutnak az eszembe,
Hogy milyen volt a kanális naplementekor,
Nørrebroi falfirkákra,
Kannabisz szagára,
Christianiára,
Milyen volt az S-tog,
Meg a temető,
Emlékszem az arab boltokra, meg az Irmára, a Nettót sem felejtem
meg a Bilkát, meg a Rema 1000-et
Ott éltem tíz évet, és mégis alig emlékszem
Az állatokra és az emberekre,
a sörökre és a töményekre...
De jól emlékszem a gettókra,
Aarhus, Gellerupparken, Hundige,
Milyen volt a strandon a homok színe,
És az örök tenger látványa,
Arra pontosan emlékszem,
És arra is, hogy milyen szabad voltam ott,
Még a legsötétebb gyárban is szabadabb
egy biciklivel, mint autóval itthon.
Vajon miből fakadt az a szabadság?
Emlékszem a jyllandi vidékre,
Snoghøj, Odder, Horsens, Bisserup, Aarhus
Rendezett házakban kedves emberek,
Terített asztalok, jó zene,
Végtelen sör- és bormennyiség.
Emlékszem arra a gazdagságra,
De a boldogság nem a pénzből fakadt.
Húsz éve már annak, hogy kiköltöztem,
Emlékszem a hattyúkra, kettőre élesen,
Akiket Snoghøjban etettem a højskolében.
És emlékszem Vejlere, ahol újra láttam lányom,
Szivárványt rajzolt az ég a fjordra mögöttünk,
Emlékszem a dél-afrikai lakástulajra,
Akinél szobát béreltem,
És az ablakon át, hogyan fújtam ki a füstöt,
Hogy ne vegye észre, amikor dohányzok.
Emlékszem a hajnali kelésekre, amikor
Biciklifutárként hordtam az újságot a gazdag negyedbe.
Emlékszem a cigarettákra, amiket a munka végeztével szívtam.
Aztán a helyi Metro újságot osztogattam szendvicsemberként...
Emlékszem, milyen előrelépés volt ez
az újságkihordás után, és már több dolgot vásárolhattam a boltban.
Addig tonhalon és almán éltem.
Emlékszem az akkori barátnőmre is,
Boltban dolgozott eladóként, nem tudta, mihez kezdjen magával,
Végül elhagyott, amit megbánt,
Emlékszem az eperföldekre és a hátfájásra
Meg a két bombázó svéd lányra,
Hogyan számolgattam a dobozokat,
A lengyelekre, lettekre, a franciákra...
Emlékszem az iskolákra és a parányi örömökre,
Amikor sárga kártyám lett, meg lakcímem,
De jó volt megkapni első bankkártyám!
Autót venni, majd biciklit,
A kemény munka állt minden mögött
és a spórolás...
Emlékszem, a munka már a tanulás rovására ment,
Célom az utazás volt,
Voltam Izlandon, Hollandiában, Spanyolországban,
Svédországban, Lettországban, Írországban,
Németországban, Szlovéniában, Csehországban,
Franciaországban, Walesben,
És hazajártam kétszer egy évben Budapestre,
Ahol nem számoltam a pénzt,
De nem talált meg a szerencse,
Mert nem volt célom, csak élni, írni és utazni,
Azt gondoltam, örökké tart majd a szabadság,
És én örökké ilyen maradok:
Olyan ember, aki rugalmasan vált.
Aki az életet könnyedén veszi,
és bármikor elforgatja a vitorlát az élet tengerén,
és bármikor leteszi a cigarettát...
Bárcsak ne emlékeznék, és akkor nem fájna ennyire
ez az őrült nihil itthon!
A sok alkalmi, megfizethetetlen gondolat
és áruk Mekkája lett Budapest,
Szülőföldem már nem emlékeztet önmagára,
Eltűnt a rím és a metafora.
De emlékszem, emlékszem Dániára!