petrarcai szonett

Írta: Fábián József


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 344



Petrarcai szonett

A petrarcai szonett jambikus lejtésű, általában 11 szótagból álló (ötös-hatodfeles: azaz a tizenegy szótagból álló jambus az ötödik szótag után megakad, úgynevezett metszet van a sorban) sorokból építkező, két négy- és két háromsoros versszakból áll.
Az eredeti olasz szonettforma a vers 14 sorát két részre osztja, az első rész az oktáv, a második a szextett.
A petrarcai szonett kötött rímképlete: abba, abba, cdc, dcd.
Ritkábban előfordul cddcdd, cddece vagy cddccd forma is. Ezt a formát főként a korai angol költők használták, valamint ritkán megjelent a cddcee és cdcdeef forma is.

A fentieken kívül jellemzője a szonettnek a magas fokú intenzitás és személyesség. A hagyományos petrarcai szonett nem csak formailag bomlik két részre, az oktávára és a szextettre, hanem tematikai-érzelmi alapon is.
Az oktáva általában egy állapot leírását adja, illetve egy konflikust ír le, a szextett pedig ennek a tézisnek antitézisét fejti ki valamilyen módon. Az oktáva és a szextett közötti érzelmi-feszültségi fordulat szinte ugyanolyan kötelező eleme a petrarcai szonettnek, mint a jambikus lüktetés, a szótagok száma (amely 10 vagy 11 soronként) és a rímszerkezet.